Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-12-22 / 51-52. szám
2 * 2013. december 22-29. FORRÁS Evangélikus Élet ADVENT 4. VASÁRNAPJA - ÉZS 46,8-13A Isten igaz története Oratio oecumenica Mindenható Istenünk, szívünk ismerője, kérünk, hallgass meg minket, amikor az adventi csendben imádságban és könyörgésben hálaadással hozzuk eléd kéréseinket. Kérünk, Urunk, karácsony küszöbén áldd meg ünnepi készülődésünket. Tisztíts és szabadíts meg minket mindattól, ami gátol abban, hogy Jézus Krisztus születésének örömhíre töltse be szívünket. Amikor annyi minden nyomaszt és terheli életünket, láttasd meg velünk, hogy egyszülött Fiadban igazi, soha el nem múló örömmel ajándékoztad meg népedet. Könyörgünk egyházadért, gyülekezeteinkért, az egész keresztyénségért. Add, hogy az igehirdetők igaz hittel és meggyőződéssel hirdessék az evangéliumot, és vezessenek minden hívőt a te ismeretedre. Az igehallgatóknak adj nyitottságot igéd befogadására, hogy az ige világosságával átformálja, megújítsa sokszor örömtelen életünket. Kérünk, hogy akkor is kezdj velünk újat, amikor mi már nem is hisszük, hogy van esély a változásra. Kérünk, add szívünkbe a bűnbánat mélységét, hogy felismerjük: minden dolgunkra, amit elrontottunk, amiben hibáztunk, mulasztottunk, hűtlenek voltunk, csak nálad kaphatunk bocsánatot. Irgalmadba ajánljuk megfáradt, fásult, emberi mélységeket megélő testvéreinket. Vigasztald és bátorítsd őket, mutass nekik kiutat. Az örvendezőket óvd meg az elbizakodottságtól, és figyelmeztesd őket, hogy minden áldásodért és ajándékodért mindenkor neked adjanak hálát. Légy a betegekkel, a szenvedőkkel, a gyászolókkal. Éreztesd velük, hogy ha életük kilátástalannak tűnik is, te akkor sem hagyod el őket. Add, hogy megtapasztalhassák, hogy a bajban is készíthetsz számukra örömöt, hogy ők is vallhassák: nagy dolgokat tett velük a Hatalmas, és ezért áldjanak téged. Urunk, aki kezedben tartod életünk minden útját, kérünk, ne hagyd el egyszülött Fiad jövetelére vágyakozó népedet. Légy velünk, kísérj minket ebben a világban, hogy a te utadatjárjuk, és kegyelmedből mindnyájan eljuthassunk örök országodba, ahol teljessé teszed minden benned hívő és bízó szív örömét. Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket. Ámen. Az Evangélikus Élet 2005-2012. évi lapszámai PDF formá' tumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről. Evangí C L 'Evangélikus Élet? EVANGÉLIKUS ÉLET. ÉLED? FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! „Közel van igazságom, nincs már messze, szabadításom nem késik”'Egy nagy ígéret kapujában állunk advent negyedik vasárnapján. Az Érkezőt várjuk, az egyre közeledőt. És közben emlékezünk, mozdulunk, reménykedünk, hálát adunk. Halljuk az erőt adó üzenetet. Kiegyenesedünk görnyedtségünkből. Kinyújtózunk, fölfelé tekintünk. Föllélegzünk az igazság, az egyenesség, az őszinteség jótékony légkörében. És így, most, ebben a várakozó állapotunkban átéljük, átélhetjük a szabadulás örömét. Egykor régen a Sionnak: Jeruzsálem és Júda népének szólt a prófétai üzenet, most azonban nekünk hangzik föl. Nekünk, akik életünk apró történései között araszolunk, s közben keressük az ő jelenlétét, keressük az igazat, a jót. Isten azt ígéri, hogy a távolságból közelség születik. Szorongó tekintetünk, beszűkült látásunk új távlatokat kap. Rövid távú, feledékeny emlékezetünk meggyógyulhat, és feléledhet szívünkben a remény. Mert ő elindul szabadítani. Újra. Mégis. ük * * A hetvenhárom éves Alvin Straight egy este hírt hallott a bátyja felől, aki egy távoli kisvárosban élt, s akivel már tíz éve nem beszélt. Valami apróságon összevesztek, és egyikük sem volt hajlandó elkezdeni a megbocsátást, a kibékülést. Most viszont Alvint lelke mélyéig felkavarta a hír: testvére szívinfarktust kapott, nagyon beteg, talán már nincs sok hátra az életéből. Azon az éjjelen Alvin csak forgolódott az ágyában. Eszébe jutottak közös gyermekkoruk emlékei: ahogyan a nyári estéken egymás mellett feküdtek a fűben, és bámulták a csillagokat; ahogy elképzelték a jövőjüket, a rájuk váró sok csodát; és amint megfogadták, hogy soha nem szakadnak el egymástól. „Szeret az Úr, azért nincs még végünk” - olvassuk Jeremiás szavait (JSir 3,22). Az Újszövetség nemegyszer idézi az Ószövetség mondatait: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket” (például Zsid 3,7). Pál apostol arról szól egy helyen, hogy használjuk ki az alkalmas időt, mert az idők gonoszak (Ef 5,16). „Nem késlekedik az Úr.."- emlékeztet Péter apostol (2Pt 3,9). Mindezek a bibliai igék arról beszélnek, hogy Isten elvárja tőlünk, hogy azt az időt, amelyet nekünk adott, jól használjuk fel. A bűneset óta az idő az ember számára kegyelmi idő, amelyet arra fordítunk, hogy közelebb kerüljünk Istenhez. Ezt a múló időt tölti ki Isten számunkra az egyházi esztendővel. Tudom, erre többen felszisszennek, hiszen az egyházi esztendő az első három században nem is létezett. Később alakult ki. A liturgikus év olyasvalami, amit az egyház hozott létre, alakított évezredeken keresztül a mai formájáig. S azt is tudom, hogy éppen manapság a „fejlett nyugat” egyházai azon töprengenek, nem kellene-e lecserélni az egyházi esztendő elavult formáját egy életközelibb, maibb, korszerűbb formára. Alvin reggel eldöntötte, hogy nem késlekedhet, mindenképp elindul a testvéréhez. A kérdés már csak az volt, hogy mivel és hogyan. Idős volt, fájt a lába, és nem látott már jól. A jogosítványát bevonták. Hosszú út állt előtte, kétszázhetven mérföld, amíg elér a Wisconsin állambeli Mount Zionba, a testvéréhez. Miközben töprengett, tekintete megakadt a „ráülős” fűnyíróján, egy öreg masinán. Nincs más választása, ezzel a járgánnyal teszi meg az utat. Egy utánfutót kapcsol a fűnyíróhoz, amely csomagtartóul szolgál majd a benzinkannák és az élelmiszer számára, és éjjeli szállása is lesz. A józan eszű szomszédok sorra próbálták lebeszélni Alvint erről a kalandról, de a férfi hajthatatlan volt. Pár nap múlva, mialatt mindent elrendezett, kora reggel útra kelt. Elkezdődött egy hosszú, fáradságos utazás a csigatempóban döcögő fűnyíróval. Mondanunk sem kell: Alvin nagy feltűnést keltett útközben. Megmosolyogták, kigúnyolták, teljesen bolondnak nézték. Gyakran került veszélyes helyzetekbe, többször leszorították az útról, elromlott fékkel száguldott le a lejtőn... Volt alkalma azonban másokon is segíteni. Az út során időt kapott arra, hogy átgondolja a dolgait, és számot vessen az életével. Amint közeledett a célhoz, Alvin szívét egyre inkább elfogta az aggodalom: vajon odaér-e még idejében a testvéréhez? Életben találja-e? Ha igen, milyen lesz a találkozás a bátyjával? Mount Zionban senki sem tudta útbaigazítani, hogy hol keresse öreg, Már meg is van a modell: az emberi élet állomásaihoz - születés, felnőtté válás, házasság, munka, nyugalomba vonulás, halál stb. - kötni az ünnepeket. Mégis hiszem, vallom, állítom, hogy az egyházi év Isten ajándéka. Ezt a meggyőződésemet a bizonyságtevők féllegének közel ezerhétszáz éves tapasztalata támasztja alá. Amikor Isten az embert megteremtette, az idő áldott és értékes volt, hiszen a Teremtő és a teremtmény együtt élt. Isten ott járt-kelt az éden kertjében, Ádám és Éva életközösségben volt a Mindenhatóval. A bűneset következménye, hogy ez az életközösség megszakadt, és azzal, hogy az élet végessé vált (vissza kell térned a porba), az idő is átértékelődött. A határok közé szorult idő pedig magában hordozta azt a veszélyt is, hogy az ember elszalasztja az értékes, de elmúló lehetőségeket, kicsúszik a kezéből és lejár az idő, mielőtt célhoz érne, azaz visszatalálna az elveszett paradicsomba, az atyai házhoz. Ezért került napirendre ilyen módon is az Isten kinyilatkoztatásában az idő témája. Ezért érkezett el az idők teljességében az Isten Fia, ezért jelentette be Isten azt, hogy Jézus Krisztus visszajön, eljön ítélni élőket és holtabeteg testvérét. Végül valaki a város határában álló, erdő széli kalyibához irányította. Alvin utolsó reménynyalábjait, lélekerejét szedte össze. És ahogy az már lenni szokott: az utolsó métereken a fűnyíró is végképp felmondta a szolgálatot. Miután nagy nehezen odavonszolta járgányát a viskóhoz, bekopogott az ajtón. Nem mozdult senki, léptek neszezését sem hallotta. Mármár végképp elkeseredett, amikor csoszogást és sóhajtozást hallott bentről. Pár pillanattal később kinyílt az ajtó, és egy öreg, rongyos férfi állt vele szemben. Percekig csak bámulták egymást, míg végül remegő, érdes hangon megszólalt a férfi: „Hát eljöttél, Alvin? És ezzel jöttél?” - mutatott csodálkozva a fűnyíróra. Alvin lassan biccentett a fejével, aztán eleredtek a könnyei. Szabad utat tört magának a maga mögött hagyott hetek, napok minden élménye, feszültsége, aggodalma. A féltés, a lelkiismeret-furdalás, a reménység és a vágyakozás. És közben hosszú percekig csak nézték egymást. * # * A film utolsó kockái peregnek. A kamera lassan fölemelkedik az arcok fölé, majd a háztető fölé. Aztán egyszer csak elsötétül az ég, és kigyúlnak a csillagok: azok a régi ismerősök, a közös álmok, remények tanúi... David Lynch filmje, a Straight story (magyar fordításban: Igaz/egyenes történet) a szeretet zarándokútjáról szól. Egy igaz történetet beszél el a kát. S ebben az időben, amikor a hit látja, hogy már itt van az Isten országa, de még nem teljesedett be, berendezte számunkra az időt, s megadta a lehetőségeket, módszereket arra, hogy jól használjuk fel a múlandóságot. Amikor az egyház közössége a hit alapján, a Szentlélek segítségévéi rájött, hogy a megjelenítő emlékezés, a szüntelen imádság, a böjtölés, az ünnep és a hétköznapok helyes aránya jelenti a jó időgazdálkodást, akkor megformálódott az egyházi év. Akárhogy vizsgálom is ezt a csodálatos jelenséget, meg kell állapítanom, hogy nem egyszerűen ügyes emberi szokásrendről van szó. Nem is csupán jól tervezett vagy ráérzessél megformált programról. Ez Isten programja. Mert Isten tudja, hogy mennyire restek vagyunk a hitben, a vele való kapcsolat keresésében és ápolásában. Szükségünk van külső segítségre, mert anélkül elvész az idő, s vele elveszünk magunk is... Isten tudja, mennyire feledékenyek vagyunk. Lefoglalnak a mindennapok küzdelmei, életünk eseményei, s közben megfeledkezünk arról, hogy mit tett ő értünk. Szükségünk van hát arra, hogy ismételten felidézzük azt, ami az üdvösség történetében lezajlott. Nem azért, hogy nosztalgiázzunk, nem azért, hogy egy kis színt lássunk a szürke hétköznapokban, egy kis szépet lássunk a sok rossz hírre okot adó események közt. Azért kell évről évre felidéznünk, mit tett értünk a történelem folyamán, mit jelent számunkra a Jézusesemény, a megváltás és a feltámadás, hogy valósággá váljon az életünkben is az elvégzett nagy mű, mi is átéljük Evangélikus Élet? Az egyházi év Mit akar az Úr? ^ Az időről szóló általános bevezetés után az elmúlt héten az idő és az ember kapcsolatáról írtam. Arról, hogy mit akar az ember, ha megéli igaz emberi mivoltát. Arról, hogy milyen nagy szüksége van az idő tagolására, jó kihasználására, az alkalmak felhasználására. Most arról olvashatunk, hogy mit akar az Isten, amikor időt ad az embereknek. Nem csupán sejtéseink vannak, amelyeket az emberi lélek a maga elképzelésének megfelelően kiszínez, kiegészít. Isten kinyilatkoztatásaira hagyatkozunk, hogy ne csússzunk félre, ne kerüljünk gondolati zsákutcákba. A VASÁRNAP IGÉJE másikért megtett útról, a megbocsátás-erejéről. Ez a történet arról a távolságról szól, amelyet át kell hidalni ahhoz, hogy helyreálljon az igazság, az élet valódi rendje, s hogy végre szabadok lehessünk a szeretette... Pontosabban Isten szeretetére. % * * Isten „straight storyja”: egyenes, igaz története velünk, emberekkel erről a vállalt útról, a szeretet zarándokútjáról szól. Isten adventje azt jelenti: ő érkezik el közénk az igazság nevében - a szabadságunkért, a szabadulásunkért. Értünk vállalja a mérföldekben nem mérhető utat, akik a felejtés világában élünk. Nekünk hozza el igazságát: a távoliaknak, a rezignált hitűeknek, a magányosoknak, rongyosoknak, a szeretetére szoruló koldusoknak. Jön, hogy megértsük végre: ő nincs is messze egyikünktől sem. Nincs messze tőlem sem. így szól: íme, közeledem hozzád. „Közel van igazságom, nincs már messze, szabadításom nem késik” Tudom, hogy igaz a története. ■ Dr. Varga Gyöngyi Imádkozzunk! Életünk Istene! Hála neked, hogy közel jössz hozzánk igazságoddal, és így helyreállítod a rendet bennünk és körülöttünk. Hála neked, hogy eljössz hozzánk szabadításoddal, és meggyógyítod emlékezetünket. Köszönjük, hogy feléleszted szívünkben a reményt. Add, hogy felismerjük: te vagy, és nincs másunk rajtad kívül. Ámen. RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK Isten közelségében a már itt elkezdődő új élet lehetőségét. A megismételt törvénykönyv (Mózes ötödik könyve) újra meg újra emlékezteti a kiválasztott népet arra, hogy ismételgesse azokat az igéket (5MÓZ 6,7), eseményeket, amelyeket az Úr adott neki. Máriáról, Jézus édesanyjáról {Luther szerint az egyház előképéről) olvassuk, hogy szívében forgatta mindazt, amit hallott, látott (Lk 2,19). Az apostolok igehirdetése és az első keresztények bizonyságtétele nyomán azt figyelhetjük meg, hogy újra meg újra felidézik azt, amit az előttük jártaktól megtudtak. Az úrvacsora alapításának legszentebb igéi azt a „parancsot” adják, hogy „...ezt cselekedj étek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre” (íKor 11,25) Folytathatnánk a sort még hosszasan. Ezek az igék, tapasztalatok, kialakult formák és gyakorlatok mindmind arról szólnak, hogy a liturgikus év formáiban Isten ajándékozott meg minket. Ezért térünk vissza évről évre a karácsonyváráson át Jézus születésének ünnepére, a karácsonyi ünnepkör nagy záróakkordjára, a vízkereszti Isten-jelenésre, a böjti bűnbánattal előkészülve a nagyhét eseményeire és húsvét fényességére. A feltámadás hírének öt héten át való kibontása nyomán pünkösdre, a Lélek ünnepére, a Szentháromság misztériumának megünneplése nyomán a keresztény élet lehetőségeinek és feladatainak biblikus kibontására. Isten gyógyító, mentő szeretetének jele az egyházi esztendő. ■ Dr. Hafenscher Károly
