Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-12-08 / 49. szám

4 41 2013- december 8. EVANGÉLIKUS ÉLET Evangélikus Élet Lelkiség és tudomány Konfirmáció és kellékei - egykor és most ^ Az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) Károli-díjas egyháztör­­ténész-professzora, dr. Csepregi Zoltán látszólag száraz, „szaki” témá­val érkezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudomá­nyi Karán (PPKE BTK) alakult Barokk Irodalom és Lelkiség Kutató­­csoport november 28-ai felolvasóülésére. A Rózsavölgyi „lutheránus közből” - ahol az egyetem épülete áll - a Mikszáth Kálmán téri kato­likus körbe el lehet jutni csupán egyetlen közlekedési eszköz igénybe­vételével is. Nem nagyobb távolságról győzte meg a hallgatóságot az előadó Evangélikus konfirmáció a 16-18. században című előadásában a katolikus-protestáns, sőt egyéb, nem keresztény vallási rítusok esszen­ciális azonosságára irányítva a figyelmet. „Te menj elöl, Uram!” Piliscsabán találkoztak a Lutheránus Világszövetség női munkatársai ► Kelet-Közép-Európából érkezett evangélikus asszonyok zsongásától volt hangos az elmúlt hónap utolsó napjaiban, november 27-30. között a pi­liscsabai Béthel-konferenciaközpont téli időszakban már csendesebbé váló Sión épülete. Mind a huszonketten a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) női osztályának (WICAS) meghívására érkeztek Magyarország­ra. A konferencia megrendezésének okaként három célt jelölt meg Ag­­nieska Godfrejow-Tarnogorska, a közép-európai régió koordinátora. A 2006-ban elindult Lelkiségtörté­neti Műhely folytatásaként 2012-ben a PPKE BTK Magyar Irodalomtudo­mányi Tanszékén Szelestei Nagy László vezetésével alakult kutatócso­port az 1800 előtti nyomtatott és kéziratos imádságok, népénekek, prédikációk stb. számbavételét, szá­mítógépes feldolgozását, a róluk szóló szakirodalom bibliográfiájának folyamatos gondozását, az arra ér­demes szövegek közreadását, to­vábbá a barokk főpapi reprezentá­ciós irodalom (orációk, köszöntő versek és előadások, tárgyi ajándé­kok) feltárását és katalogizálását tűzte ki céljául. Felolvasóülésére a kutatócsoport minden hónapban más kutatót hív meg. A Mária-kongregációs szentképek és Esterházy Pál nyomainak kuta­tása után érzékelhetően friss terü­let volt a hallgatóság számára a 16- 18. századi protestáns egyházi élet. Csepregi Zoltán a konfirmáció köz­ponti elemének a szakramentali­­tást, a szentségszerűséget jelölte meg, majd ennek fokozatos háttér­be szorulására világított rá lineári­san építkező előadásában. Hangsú­lyozta, hogy a 16. században a kon­firmációnak az általunk ismert for­mája még nem létezett. Luther az oltáriszentség vételére való felkészí­tést emelte ki, Melanchthon, Zwing­li és Kálvin pedig elsősorban a ka­­tekézis lezárásáról, ünnepélyes val­lástételről értekezett, melyet akár minden tanév végén elképzelhető­nek véltek. A már újkori konfirmációnak nevezhető szertartás 1538-ban a hesseni egyházi rendtartásban je­lent meg először olyan összetettség­ben, amelyet mérföldkőnek lehet tekinteni. Ezt a formát Luther wit­tenbergi reformátortársa, Martin Bucer dolgozta ki, aki a szakra­­mentális elemet, tehát az áldást, a kézrátételt és a közösség könyörgé­sét tekintette a szertartás szívének. Nem tekintette azonban mellékes­nek a konfirmáció katechetikai ele­mét sem - tudniillik hogy a konfir­mandusban a keresztségi fogadal­mat tudatosítsák -, ahogy a vallás­tevés pedagógiai és a nagykorúvá nyilvánítás jogi elemét sem. Azóta is ezekből az elemekből épül fel a konfirmáció, az azonban - a törté­nelmi eseményektől sem függetle­nül - változó, hogy melyik elem mi­kor milyen hangsúllyal szerepel benne. Csepregi Zoltán - aki többek között a pietizmus korszakának kutatója - részletesen beszélt a frankfurti esperesnek, Philipp Jakob Spenernek, „a pietizmus atyjának" konfirmáció körüli tevékenységéről. Spener a Frankfurt környéki telepü­léseken mindenütt bevezettette az úgynevezett „privát konfirmációt”, melynek jelentősége a személyes vallástétel, az egyházba történő tu­datos belépés, tehát elsősorban a pedagógiai elem volt. A lutheránus városokban a 19. század végéig a konfirmációnak ezt a formáját gya­korolták. A téma hazai vonatkozásaira is ki­tért a professzor. Itthon - habár er­re konkrét adat nincs - Szeniczei Bárány György nevéhez kötik az új­kori értelemben vett konfirmáció születését. Halotti búcsúztatójában ugyan nem sorolják fel érdemei kö­zött - árulta el Csepregi Zoltán -, a kutatók mégis azt a következtetést vonták le, hogy ha már a vasárnap délutáni templomi katekézis ilyen fontos volt az evangélikus lelkész számára, nyilván a konfirmáció is. 1756 a legkorábbi egyértelmű adat, amikor - Szeniczei Bárány György fia - Bárány János dunán­túli evangélikus püspök rendeletbe foglalta a konfirmációt. Kétszázöt­ven éves a konfirmáció Magyaror­szágon címmel 2005-ben rendezték meg a Magyarországi Evangélikus Egyház Vallási Néprajzi Munka­­csoportjának, az Evangélikus Orszá­gos Múzeumnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Folk­lore Tanszékének és az MTA-ELTE Folklór Szövegelemzési Kutatócso­portjának a szervezésében az evan­gélikus vallási néprajz kutatását kö­zéppontba állító konferenciát, amely ezt a kérdést vizsgálta. A konferen­cia anyagát a Vallási néprajz című sorozat 13. kötete adta közre, mely a barcasági csángók konfirmációs szokásairól is tartalmaz egy elő­adást - hívta fel erre a különleges­ségre a figyelmet az előadó. (Mire a hallgatóság soraiból érkezett is a meglepett kérdés, valóban evangé­likusok-e az ottaniak.) Csepregi tanár úr azonban továb­bi - feltehetőleg korábbi - érdekes forrásokat is megemlített. A ne­­mescsói kéziratos agendáról, mely­ben a konfirmációs szertartásrend le van írva, nem tudjuk, mikor szüle­tett. Ez egy kéziratban maradt do­kumentum. Érdekes, hogy B., azaz Boldogemlékezetű Santorini János is említi, aki 1756-ban halt meg. A legkorábbi református konfir­mációs agenda 1751-ből való, tudhat­ta meg a hallgatóság. Még korábbi azonban Spener egyik barátjának, Bernhard Marbergernek A bárá­nyoknak az ő jó pásztoruk karjára va­ló egybegyűjtése című, 1710-es kelet­kezésű, tulajdonképpen konfirmáci­ós kátéja, mely egyszerre jelent meg 1736-ban magyarul és szlovákul Mi­­letz Illés pozsonyi szlovák prédikátor fordítói munkája jóvoltából. Szerencsére nem csak a filológia és a precíz adathalászat került terí­tékre a felolvasóülésen. Szükség­szerűen megjelent a konfirman­dusasztalok elkerülhetetlen rituális étke is: a malac. Olyan anekdotikus adalékokat is megtudhatott a hall­gatóság, hogy például Németor­szágban faluhelyen még ma is él az a hagyomány, hogy a lelkésznek végig kell ennie az összes konfir­mandus családi ebédjét, ha húszán konfirmálnak, akkor húsz családnál. ■ Kinyik Anita Két olyan téma került terítékre, amely kifejezetten a világszövetség tagor­szágokra kiterjedő munkáját igyekszik segíteni. A résztvevők megismerhették az LVSZ vezetőtestülete által júniusban elfogadott, Gender Justice Policy (ne­mekre nézve igazságos eljárásmód) című dokumentumot, amelyet Elaine Neuenfeldt brazil lelkésznő, a WICAS genfi irodájának vezetője mutatott be. Második témaként ehhez kapcso­lódott annak felmérése, hogy vajon mi­lyen mértékben vehetnek részt a nők a teológia művelésében. Szomorú va­lóságként tapasztalták meg a résztve­vők, hogy Kelet-Európábán három evangélikus felekezet - a lett, a lengyel és az oroszországi inkeri egyház - még elzárkózik attól, hogy nőket teljes jo­gú lelkésszé avasson. Jó példaként szolgálhatott így hazánk, ahol a pász­torok több mint harminc százaléka nő. (Ezt az adatot egyébként dr. Lackner Pál püspök osztotta meg a résztvevők­kel, aki egyházunk képviseletében tartott előadást.) A piliscsabai konferencia harmadik- Milyen céllal jött erre a hétvégére?- Azt vallom, hogy tartalommal kell megtölteni a missziói tevékenységet, különösképpen az egyes súlyponti te­rületeken. A Déli Egyházkerület min­den egyházmegyéjében kijelöltünk egy-egy gyülekezetét, amelynél foko­zott figyelmet kell fordítanunk a misszi­óra. Bács-Kiskun Egyházmegyében ez a frissen alakult Bócsa-Tázlári Evan­gélikus Egyházközség. Előadással és igehirdetéssel készültem, de Bócsán a nyugdíjas-találkozón velem szolgáltak a kiskőrösi Gospel Sasok is, akik ének­lésükkel örvendeztették meg a hallga­tóság szívét. Egyházvezetésünk igen fontosnak tekinti ezeket a „kis esemé­nyeket” Püspökünk, Gáncs Péter sze­mélyesen hívott fel, hogy érdeklődjön a tegnap esti benyomásaimról.- Ön nemcsak a gyülekezet tagja­ival, hanem más felekezetűekkel és a bócsai polgármesterrel is találkozott. Ez mind beletartozik a feladatkörébe?- A missziós munka sok minden­re kiterjed. Beleértendő a kapcsola­tok ápolása és kicsiny egyházunk bemutatása - mindenkinek. A hitéb­resztésnek pedig ugyancsak széles az eszköztára: lehet tartani tematikus célja volt annak vizsgálata, hogy mi­lyen módon járulhatnának hozzá a ke­­let-közép-európai asszonyok a luthe­ránusok nagy családjának jubileumi készülődéséhez. Köztudott, hogy 2017- ben a reformáció születésének ötszá­zadik évfordulóját ünnepli majd a protestáns vüág. Kontinensenként el­térően, más és más tematikus progra­mokkal készülnek az evangélikusok er­re az alkalomra. Az asszonyok is hoz­zájárulnak az ünnep színesebbé téte­léhez: a reformáció korának nagy nő­alakjait igyekeznek megismertetni egymással és a vüággal. A piliscsabai otthon falaira történel­mi nőalakok fotói kerültek fel. Rögtön­zött kiállítás keretében ismerhették meg a reformáció korának országon­ként eltérő sajátosságait és határokon átívelő, oly sok közös vonását a részt vevő asszonyok. Nem kis derültséget keltett, amikor kiderült, nem csupán a magyar történelem dicsekedhet egy Kata Szidóniával... A mi egyháztör­ténetünk Petrőczy Kata Szidóniát tartja számon, Lengyel- és Lettor­evangélizációkat, keresztyén fesztivá­lokat, valamint országos, sőt világta­lálkozókat. Ezeknek mind megvan a maguk helye a társadalomban, viszont amiben én leginkább hiszek, az a „szentséges láncreakció”. Azaz: ami­kor személyes beszélgetéseken keresz­tül terjed a vigasztalás, a krisztusi üze­net és a Biblia tanítása. Néha többet ér az egyes emberek közötti kapcso­lat, mint a nagy megmozdulások.-A tázlári istentiszteleten két lel­kész is szolgált, az énekek mégis orgo­naszó nélkül hangzottakéi. Úgy gon­dolom, nem lenne szabad kihaszná­latlanul hagyni a hangszerben rejlő lehetőségeket.- Valóban hiányzott az orgonaszó. Mi nem készültünk erre. Teológus­korunkban énekelni tanultunk, a hangszeres zenét mások művelték. Való igaz, oda kell figyelni az isten­tiszteletek zenei szolgálatára is, hi­szen emberek szívét nyerhetjük meg vele. Bócsán már megoldott a kánto­­rizálás, remélem, az Úristen adni fog valakit, aki szívesen végzi majd ezt a szolgálatot a tázlári evangélikus gyülekezetben.- A mai prédikációban ApCsel szágban két névrokona áldott szolgá­latára emlékezhetnek tisztelettel. A legnagyobb érdeklődés ezúttal azonban mégis a közelmúlt egyik evangélikus asszonyának bátorságát és engedelmes hitét övezte. Az Oroszor­szágból érkezett testvérnők Mariya Kayava fényképét és életrajzát hozták magukkal az együttlétre. A címben idézett mondat - „Te menj elöl, Uram!” - Mariya visszaemlékezéséből szárma­zik, akit sokan az inkeri (finn anyanyel­vű) egyház alapítójaként emlegetnek. A szovjet érában, az ötvenes évek legelején tilos volt a vallásgyakorlás. Az emberek titkon a falu temetőjében gyűltek össze időnként, hogy Isten igé­jét hallgathassák. A férfiak többségét Közép-Ázsiába, Szibériába száműzték kényszermunkára, így az asszonyok vitték tovább az evangélium ügyét. Ezért prédikált és keresztelt Mariya Kayava, és küldözgette leveleit a ható­ságoknak, melyekben evangélikus hi­tük gyakorolásának engedélyezésé­ért folyamodott. Minduntalan elutasításban részesült, mígnem 1969-ben azután - talán mert megunták állandó kilincselését - meg­hallgatott imádságként élhette meg, hogy saját és asszonytársai összekupor­­gatott pénzéből felépülhetett az első evangélikus imaház. Visszaemlékezé­seiben később így írt erről: „Mondtam Istennek: Te menj elöl, Uram! Mindig a te akaratod legyen meg, s ne a miénk!” ■ B. Pintér Márta 8,24 alapján sok alapigazságra rávi­lágított. Nem árt, ha a kétezer éves szent szövegeket a mai élethelyzetben is értelmezzük. Mi az, ami talán a legkönnyebben kiküszöbölhető, de mindennap előforduló hibánk?- Igyekeztem sok mindenről szól­ni az igehirdetésben, most a nyelv­­használatunkat emelném ki. És itt nem a káromkodásra gondolok, mert az talán elhagyható. Viszont az embe­rek beállítottsága másból is kitűnik. Engem kimondottan zavar, amikor magukat vallásos embernek vallók nyilatkoznak úgy, hogy „szerencsére” vagy „véletlenül” történt valami. Nem inkább az isteni gondviselés tette ezt? - kérdezem én. Jó példa erre Fülöp és az etióp kincstárnok találkozása, amely látszólag „véletlen” de közben az Úristen csodálatos akarata és ter­ve rajzolódik ki rajta keresztül. Ilyen találkozásokat készít ma is elő az Is­ten, kérdés, észrevesszük-e, hogy küld bennünket valakihez. Hasonlóan rossz beidegződés, amikor egy közismerten templomjáró ember „lekopog” vala­mit. Csak azért, mert „mindenki így mondja” nekünk még nem kell! ■ Ifj. Káposzta Lajos Névjegy: Deák László Tizenegy évig volt parókus lelkész, ebből négy évig igazgató lelkész az orosházi gyüle­kezetben. Jelenleg Pestszentlőrin­­cen, a főváros XVIII. kerületében iskolalelkész. Emellett még két funkciót lát el: a Pax Tv-n vezet egyházi műsort minden kedden este nyolc órakor, valamint 2012 októberétől a Déli Egyházkerület missziói lelkésze. Szentséges láncreakció Interjú a Déli Egyházkerület misszióért felelős lelkészével ^ Kollegiális segítség? Baráti látogatás? Missziós munka? Alighanem a felsoroltak mindegyike célja volt Deák Lászlónak, a Déli Egyházkerü­let missziói lelkészének, amikor meglátogatta László Lajos bócsa-táz­­lári ifjú evangélikus lelkészt. Az október utolsó vasárnapján tett vizit időzítése nem volt véletlen: az őszi munkák után, még szép időben és egy bócsai nyugdíjas-találkozóhoz is igazítva. A lényeg: találkozni az emberekkel, megszólítani és így hívogatni őket az egyházi alkalmak­ra. Ebben az új, néhány hónapja két faluból összevont gyülekezetben évtizedek óta nem volt helyben lakó lelkipásztor. Akik kijártak igét hir­detni, maguk is belátták: nem ott élve nehéz közösséget kovácsolni a papíron pár száz lelket számláló, valóban pusztai szétszórtságban élő evangélikusságból. A családi kötelékek fellazultak, a népegyházi val­lásosság eltűnőben van, így más módszerek kellenek a hit ébresztésé­re és megtartására. László Lajos csupán néhány hónapja került az új gyü­lekezet élére. Elkél tehát a segítség. Erről kérdeztem Deák Lászlót.

Next

/
Thumbnails
Contents