Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-12-08 / 49. szám
^ui3. december 8. FORRÁS Evangélikus Élet ADVENT 2. VASÁRNAPJA - MAL 3,13-19 „Eljön az a nap. Oratio oecumenica Urunk! Az adventi út felén terjesztjük eléd kéréseinket. Köszönjük azt a sok jelzőtáblát és útmutató irányítást, amelyet eddig kaptunk tőled. A saját fejünk szerint makacsul rohantunk volna tovább, egyre nagyobb veszélyek felé, de a te vezetésed megőrzött minket mind a mai napig. Hívogató hangod mozdított ki közönyünkből. Bátorító hangod adott erőt keserű élethelyzetekben. Biztató hangod újra felébresztette bennünk a vágyat, hogy küzdjünk a tiszta és értékes életért. Ne engedd, hogy könnyen elfelejtsük mindezeket. Segíts, hogy mindig újra szemünk elé kerüljenek, hogy még bátrabbak legyünk követésedben. Könyörgünk hozzád tisztulásért. Szinte természetessé vált életünkben a hamisság, a megbízhatatlanság és a nemtörődömség. Adj adventi erőt, amikor ezek ellen a kísértések ellen küzdünk. Mutasd meg számunkra az igazi értékek szépségét és fontosságát. Ne ahhoz a magatartáshoz igazodjunk, amely a környezetünkben természetes és elfogadott, hanem a te útmutatásodhoz. Lássunk magunk előtt téged, aki a valódi és az egyetlen teljes értéket mutattad fel minden embernek. Keressük szavadat, és vágyódjunk arra az útra, amely hozzád vezet minket. Könyörgünk hozzád bátorságért. Adj nekünk jó szavakat embertársaink felé, akik megszólítanak minket, és keresik életük értelmét és jövőjét. Taníts meg minket a nehéz kérdésekre is választ keresni. Adj türelmet és kitartást, amikor hosszasan és fárasztó módon mondják el emberek a problémáikat és kételyeiket. Add, hogy tudjunk lassítani és nyugodtan megállni, amikor mások szavát kell meghallgatnunk. Mutasd meg ezeket az élethelyzeteket nekünk világosan. Add, hogy rólad beszéljünk, és ne magunkról csupán. Könyörgünk hozzád szeretetért. Azokra is gondolunk most, akiket csak nehezen tudunk elfogadni. Eléd hozzuk azokat, akiket mindig velünk szemben állónak és ellenségesnek látunk. Néha nagyon egyedül érezzük magunkat, mert nehéz megbízni másokban. Taníts minket odaadóbb és nyíltabb szeretetre embertársaink iránt. Add meg azt, hogy a szavunk, viselkedésünk és cselekedetünk közelebb vigyen a többi útitárshoz, mindazokhoz, akikkel együtt járhatunk földi életünk idején. Könyörgünk a legtágabb értelemben vett útért és a legnépesebb útitársi közösségért: az emberiségért és a lakott földért. Segíts minket, hogy Krisztus születésének ünnepére úgy tudjunk készülni, hogy nagyobb felelősség és őszintébb érdeklődés legyen bennünk más földrészek lakói és az egész teremtett világ iránt. Emelj ki minket a szűk látókörű és befelé fordult gondolkodásból. Végül pedig azt kérjük tőled a mai ünnepen, hogy őrizz meg minket a szilárd hitben, amely tudja, hogy bár minden változik és átalakul az életünkben, de a te hűséged és szereteted az egyedüli örök valóság. Ámen. Az Ószövetségnek kevés olyan szakasza van, amely kortörténeti ismeretek hiányában is jól érthető. Malakiás könyvének mára kijelölt mondatai ilyenek. A próféta előbb a mindenkori hívők örök dilemmáját idézi, majd Isten válaszát tolmácsolja. „Azt mondtatok: Hiábavaló az Istennek szolgálni. Mi haszna, hogy teljesítettük, amit ránk bízott, és hogy gyászban jártunk a Seregek Ura előtt? Inkább a kevélyeket tartjuk boldogoknak, hiszen a gonosztevők gyarapodnak, kísértik az Istent, mégis megmenekülnek’.’ A látszat minden történelmi korban ezt igazolja. Ez a látszat pedig a hit számára minden időben próbatételt jelent. A hívőket a látszaton tájékozódó tapasztalatuk állandóan ezzel a kérdéssel szembesíti: érdemes-e Istent szolgálni? Érdemes-e Isten parancsolatai szerint élni? Érdemes-e az esztendő Isten által erre kijelölt (böjti) időszakaiban „gyászban járni” azaz tartózkodni a mulatozástól, minden kedvteléstől és bűnbánatot tartani? Van-e ennek bármi értelme? Hiszen láthatóan azoknak megy jól a soruk, akik minderre kevélyen fittyet hánynak, gonoszul élnek, bűnbánatról hallani sem akarnak, ha- • nem a böjti időszakokban tüntetőén még hangosabban vigadoznak. A mi korunkban advent böjti, bűnbánati jellegét az idő előtti, mesterséges karácsonyihangulat-keltéssel veszik el, a húsvétra való készülés kezdetét jelentő böjtelő - hetvened-, hatvanad, ötvenedvasárnap — rendeltetésszerű megtartását pedig a hívők számára is szinte már kötelezővé tett farsangolással lehetetlenítik el. A próféta, mielőtt Isten válaszát el-Arnikor Isten megteremtett minket, térben és időben helyezett el. Amit hát a világ oly sokféle módon él meg, magyaráz, azt mi teremtésbeli rendnek tudjuk. Istennek az idővel is szándéka van. De vajon mit takar ez a szándék? Mi a küldetésünk, és mi a lehetőségünk az idővel? Egyszerűen az idő folyamatába helyezett minket a Teremtő, vagy kijelölt időpontokat, időfolyamatokat számunkra? S ha az idő is a Mindenható ajándéka, akkor ez is - ha kézbe vesszük mi, Istentől elszakadt emberek - könnyen áldás helyett átokká válik. Küszködünk is vele eleget. Nincs elegendő, hamar elfogy, egykettőre elszalad, kicsúszik a kezünk közül, ellenünk fordul, s még sorolhatnám... Az egyház számára a kezdettől (a mai napig) fontos, hogy tudatosan, biblikusán és hitből fakadóan foglalkozzon és bánjon az idővel. Az egyház tudja, tapasztalja és éli, hogy az Isten szeretete nem elmélet, hanem történelmi tény és megtapasztalt valóság. Eseményekben mutatkozik mondaná, egy érdekes közbevetést tesz. Figyelmünket egy pillanatra Isten mennyei világára irányítja: „Amikor erről beszélgettek egymás között azok, akik félik az Urat, az Úr figyelt, és meghallotta. És beírták egy könyvbe az Úr előtt emlékezetül azokat, akik őt félik, és megbecsülik nevét’.’ Malakiás arra hívja fel figyelmünket, hogy Isten nagyon is odafigyel arra, hogy a látszat kísértésének próbáját kiálljuk-e. Könyvébe írja és megjegyzi azoknak a nevét, akik nem beszélnek vakmerőén, mint a többiek, mert nem foglalkoztatja őket az a kérdés, hogy érdemes-e Istennek szolgálni és parancsolatait megtartani, hanem csak szolgálnak és engedelmeskednek. A böjti időszakot is arra használják, amire való: önvizsgálatot és bűnbánatot tartanak. Számukra természetes, hogy ezt kell tenniük. Ezért akkor is ezt teszik, ha látszatra ők az örök vesztesek, szemben a kevélyekkel, akik Isten törvényével nem törődnek, parancsait nem teljesítik, és mégis boldogulnak, gyarapodnak, és - mivel sok pénzük van - a veszélyben is először az ő életüket mentik. Nekik biztosan jut hely a mentőcsónakban vagy a mentőhelikopteren. Műtétre várva mások elé kerülhetnek a várólistán. Megkaphatják a valóban hatékony gyógyszert vagy kezelést. Isten azonban azoknak a nevét jegyzi meg és tartja emlékezetében, akik mindezzel nem törődnek, mert tudják, hogy nem mások élete fölött kell ítélkezniük, hanem - különösen a böjti időszakokban, így adventben is - önmaguk bűnös élete fölött kell törvényt ülniük, és Isten bűr bocsátó irgalmáért kell könyörögniük. Isten megjegyzi, meg, térhez és időhöz kötött. Isten népe ezt az időt - mint folyamatot és mint alkalmat - foglalta rendszerbe, és Urára figyelve megalkotta az egyházi évet. Megfogalmazta, miként élhet Isten népének közössége a kapott idővel, kimunkálta, hogyan tudja az egyház a legjobban felhasználni a kapott időt. Az idő középpontja Jézus Krisztus. Még az egyházon kívüliek is megtartották a nyugati kultúrában a Krisztushoz kötött időszámítást. Krisztus előtt, Krisztus után... - innen kezdődik az időszámítás. Számunkra, hitben élők számára valóban a Krisztus-esemény egésze az emberi történelem (idő)fordulópontja. Ebből az eseménysorból is kiemelkedik számunkra húsvét, Krisztus feltámadása. Amikor egy hosszú folyamat eredményeként megformálódott az egyházi év, akkor egyértelműen kirajzolódott, hogy nemcsak a kiindulópont volt húsvét, nem is csak a minden vasárnapot átjáró koordináta-rendszer, hanem a mindennek az értelmét megadó lényeg. Az egész esztendőben 11 hogy ők azok, akik valóban tisztelik és félik őt. Nem haszonlesésből és nem is félelemből teljesítik akaratát, hanem mert igazán szeretik. Úgy szeretik, mint a gyermekek atyjukat. Ezért az igazságtétel nagy napjára gondolva nekik üzeni a próféta szavával: „Könyörületes leszek hozzájuk, amilyen könyörületes az ember a fiához, aki tiszteli őt’? A kevélyek és gonoszok jó során megbotránkozó és ezért az Isten szolgálatát - mint hiábavaló dolgot - már-már feladó, csüggedő, kiábrándult hívőknek pedig ezt üzeni Isten az Úr eljövendő nagy napjáról: „Akkor ismét látni fogjátok, hogy különbség van az igaz és a bűnös között, az Istent tisztelők és az őt nem tisztelők között’.’Mert akkor a kevélyek és gonoszok boldogulásáról és jó soráról kiderül, hogy csak látszat volt. Akkor vége lesz az álarcosbálnak. Akkor mindennek és mindenkinek nyilvánvalóvá lesz az igazi arca, az igazi valója. Az Isten útján járókon most látszólag következmények nélkül gúnyolódó kevélyeknek, az Isten törvényét és akaratát semmibe vevőknek pedig ezt üzeni Isten: „Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence. Olyan lesz minden kevély és minden gonosztevő, mintapolyva, és elégeti őket az az eljövendő nap - mondja a Seregek Ura -, nem marad sem gyökerük, sem águk’.’ Az írásmagyarázók véleménye megoszlik arról, hogy az Úrnak a próféta által emlegetett eljövendő nagy napja egybeesik-e a végső ítélet napjával, amelyet követően a mostani ég és föld többé nem lesz található, hanem csak az új ég és új föld, amely örökké megmarad. húsvét felé tartunk, húsvét felől jövünk, és húsvétot ünnepiünk. Azaz az egykori események felidézésében, a Jézus-történet megjelenítésében (jelenvalóvá tétel) a feltámadott Krisztussal találkozunk. Ezért számunkra a liturgikus év - évről évre visszatérő eseményei - nem emlékünnepek, hanem Krisztus-ünnepek. Ezért hiszem és tanítom, hogy a liturgikus év számunkra, evangélikusok számára Jézus-év. A most induló egyházi évet - adventben vagyunk - így érdemes tudatosan végigélni. S a nagy kérdés, hogy az előttünk álló idő Istennel töltött idő lesz-e, vagy sem. Ezen áll vagy bukik ugyanis minden. Vele áldássá lesz az idő, nélküle átokká válhat. Vele a javunkat szolgálja, nélküle ellenünk fordul. Az egyházi év - jól szervezetten, segítő módon - abban van szolgálatunkra, hogy ne folyjék szét az idő, ne üresen és értelmetlenül múljon el, hanem úgy, hogy abban percről percre közeledünk örök célunkhoz. A jelzős főnevek nem mindig jelentenek többet, mint az önmagukban állók. De az idő mellé kerülhet egy olyan jelző, amelyet érdemes sokat használni, keresve a nagy titkot: kegyelmi idő. Isten kegyelme, hogy még van időnk, s ebben az időfolyamatban vannak különleges időpontok, amelyek a vele való találkozás időpontjai. Az Isten-látogatás pillanatai. Jaj, csak nehogy ránk is érvényes legyen Jézusnak Jeruzsálemet sirató mondata: bárcsak felismerted volna meglátogatásod idejét. A VASÁRNAP IGÉJE Vannak olyan várakozások, hogy a világ végét megelőzően Isten előbb még rendet tesz a mostani földön, és minden gonoszt maradéktalanul eltávolít. Utána pedig - a Jelenések könyve Krisztus ezeréves uralmáról szóló jövendölését erre értve - egy olyan boldog korszak fog következni, ahol a bűnnek nem lesz többé szerepe, és mindenki Isten akarata szerint él. Az ezt megelőző megtisztulás megy majd végbe „azon a napon”, amelyről Isten azt mondja a próféta által, hogy „olyan lesz, mintáz izzó kemence’.’ A kép az olvasztókemencére utal, ahol az aranyról és az ezüstről leválik a salak, elég minden szennyező anyag, de a nemesfém megmarad, és mindenki számára felismerhetően megmutatkozik. Vannak olyan magyarázatok is, hogy Malakiás itt csak Isten választott népéről beszél, és amikor „eljön az a nap’’, Isten csak népe körében fog véget vetni annak a szóbeszédnek, hogy „hiábavaló az Istennek szolgálni”. Akár a végső napról jövendöl a próféta, akár egy korábbi napról vagy éppen mindkettőről, a szakaszt követő versben felcsendülő evangélium mindenkor érvényes, és minden hívőnek szól: „De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak’.’ ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Segíts, Urunk, hogy bűneinket felismerjük és megbánjuk, és még idején bocsánatodat kérjük, mielőtt eljön az a nap, amelyen eléd kell állnunk. Ámen. „Életünk ideje kezedben van” - ismételgetjük a zsoltáros mondatát. S közben nem feledjük, hogy Jézus-szimbólumaink közt fontos szerepet kap két görög betű: az alfa és az ómega. Urunk magáról mondja: „Én vagyok az Alfa és az Ómega (...), a kezdet és a végf S ezzel már összeölelte az időt. A mi időnket. Életünk idejét. Tőle jövünk, hozzá készülünk, s ami e két pont között van, a múló időt jól kell felhasználni. Az egyházi esztendő áldott vezetőnk az időben. Hogy miközben ismételve megtanuljuk az életbevágóan fontos események titkát, előbbre és előbbre haladunk. S hisszük, meg is érkezünk. Útikalauzunk, GPS-ünk a Jézus-év. Ne higgyük: mi már úgy tudjuk, ismerjük, hogy nincs szükségünk erre. Feledékeny, úttévesztő emberek vagyunk. Az egyházi év kincsét azért nem tesszük félre elhasznált régiségként, hanem használjuk és kamatoztatjuk, mert benne megtapasztalhatjuk az idő áldott felhasználásának lehetőségét. Keressük, kutassuk hát mélyebb értelmét, vegyük számba lehetőségeit, bontsuk ki a benne rejlő értékeket. Hiszem, hogy ez egyénileg és közösségben is javunkra válik. így hirdetjük az Úr kedves esztendejét... ■ Dr. Hafenscher Károly Az idő és a szent idő RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK Mi az idő? Kinek ajándék, kinek pedig teher. Az egyik örül neki, a másik nyűglődik vele. „Életem ideje kezedben van...” - mondja a zsoltáros, s ez a mondat rögtön meghatározza a keresztény ember viszonyát az időhöz. Mert bárhogy értékeljük, bármiként éljük meg, Isten az idő ura, az idővel kapcsolatos minden dolgunk: öröme-bánata, hosszúsága-rövidsége, üressége-zsúfoltsága mind-mind ővele kapcsolatos, őhozzá köt. Az idő kérdésében is hozzá érdemes fordulnunk. Az új egyházi év kezdetén is ezt tesszük. evangelikuselet.hu
