Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-12-01 / 48. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« I 2013. december i> 13 96 tétel az egyház jövőjéről -► Klaus Douglass német lelkész bő tíz éve jelentette meg az evangélikus egyház megújítását célzó 96 tételét, amely újra és újra nagy vitát váltott ki a lelkészek és a hívek között. Mondanivalójának központi eleme, hogy nem a lelkészeknek, hanem a gyülekezeteknek kell a lelki élet középpontjába kerülniük, s le kell venni a lelkészek válláról a sokszor megoldhatatlan feladatokat. A 96 tétel átvételének hívei főként a hazai evangélikusok számának gyors csökkenésére hivatkoznak, míg ellenzői szerint nem kellene „munkanélkülivé” tenni a lelkészeket, s a Douglass-tételek épp Németországban nem váltották valóra a reményeket. Előző számunkban a tételek első részét közöltük, az alábbiakban pedig a második részt olvashatják. ■ Klaus Douglass Hetedik feladat: kiépíteni a kiscsoportok egészséges struktúráját 49. Gyülekezeteink túlságosan nagyok ahhoz, hogy légkörük személyes és elkötelező erejű legyen, és túlságosan kicsik, hogy a diakónia, az evangélizáció vagy a spiritualitás terén kielégítő teljesítményt nyújtsanak. 50. Az újszövetségi gyülekezetnek két egyenértékű középpontja volt: az istentiszteleti összejövetel és a házközösség. 51. Isten nem egy külön, saját épületben lakik, hanem ott, ahol az emberek laknak. 52. Napjaink házi gyülekezetei nem azonosak az Újszövetség házközösségeivel, de fontos lépést jelentenek ebbe az irányba. ► Lapunk 2013. október 27-i számának 13. oldalán jelent meg Holger Mánkénak, a Soproni Evangélikus Egyházközség lelkészének vitára felhívó írása Milyen gyülekezetei akarunk? címmel. Az alábbiakban az erre érkezett hozzászólást közöljük. (A szerk.) Kedves Holger Mánké Testvérem! A mára már szerencsére eltűnt, kétes emlékezetű Magyar Néphadseregben az volt a szokás, hogy végeredményétől függetlenül a gyakorlatok utáni értékelésnél mindig kijelentették: „A foglalkozás elérte célját.” Most azonban őszinte örömmel jelenthetem, hogy az Evangélikus Életben megjelent írás valóban célba talált. Beszédtémává, gondolatébresztővé s - Zuglóban legalábbis - presbiteri gyűlésünk egyik napirendi pontjává nemesedett. És noha - a szó hagyományos értelmében - vitát valójában nem generált, de továbbgondolásra, gondolatok kiérlelésére késztette testületünket. Hogy mire ju53. Nincs még egy médium, amely alkalmasabb lenne rá, hogy embereket hozzásegítsen ahhoz, hogy hitre jussanak, a hitben növekedjenek, és hitüket másokkal is megosszák, mint a keresztyének otthonai. 54. Különböző körök és csoportok nagy számban vannak gyülekezeteinkben. Mindenekelőtt azonban teljes értékű kiscsoportokra van szükségünk. 55. A jövő gyülekezetének nem házi gyülekezetei és hasonló csoportjai lesznek. A jövő gyülekezete kiscsoportokból fog állni. 56. Az egyén csak egy teljes értékű kiscsoportban kaphatja meg azt a gondoskodást, amelyre szüksége van. A kiscsoportok vezetői ezért a jövő pásztorai. Nyolcadik feladat: kialakítani a szeretet kultúráját 57. A keresztyén szeretet lényege szerint különbözik minden más szeretettől. 58. Ha azt akarjuk, hogy az emberek jobbak legyenek, hozzáférhetővé kell tennünk számukra Isten szeretetét. 59. Nincs élő keresztyénség közösség nélkül. 60. A keresztyén gyülekezet a keresztyén ember életének legfontosabb színtere. Ez az ő „új családja". 61. A keresztyén közösség nem annyira eszmény, amelynek elfogadását megkövetelhetjük, mint inkább feladat, amely elé Isten állított bennünket. 62. A szeretetteljes légkörű gyülekezetek vonzóvá lesznek. 63. Gyülekezeteinknek jótékony kontrasztban kell állniuk a társadalom egészével. tottunk, azt ezúton szeretném megosztani az olvasókkal is. Egy kis kiegészítés Mindjárt egy apró igazítást javasolnánk az első alcímnél. Hiszen „ A lelkészt segítjük, vagy gyülekezetei építünk?” kérdésben egy apró csere lenne indokolt, hogy így hangozzon a mondat: „A lelkészt segítjük, és gyülekezetét építünk.” A jelentéktelennek tűnő módosítás sok mindent átértelmez. Például nyilvánvalóvá teszi az általunk javasolt harmadik utat, amely már nem is teljesen újdonság, nem elérhetetlen vágyálom, hiszen van, ahol többé-kevésbé napi gyakorlatot jelent. S amelyet kedves presbitertársunk - utólagos elnézést kérve a grafikák alkotójától - szellemesen vizuálisan is megjelenített, amikor egy képpé olvasztotta az alternatívákat felvázoló rajzokat. A kép magáért beszél. A lelkész 64. Az egyház csak akkor egyház, ha másokért él. Kilencedik feladat: megszabadítani az istentiszteletet béklyóitól 65. Istentiszteleteink, amelyek valaha mindenkihez szóltak, mára belkörű rendezvénnyé váltak. 66. Istentiszteletünk az egyházi zene és a liturgikus hagyomány kettős béklyójában vergődik. Ha nem sikerül megszabadítanunk tőle, hamarosan meg is fog szűnni. 67. Az istentisztelet formái nem alakíthatók tetszőlegesen, de rugalmasnak kell lenniük. 68. Az olyan istentiszteletnek, amely inspirálni akarja az embereket, az ő életérzésüket kell kifejeznie. 69. Az istentiszteleteknek a közeli jövőben át kell térniük egy többvágányú koncepcióra. 70. A jövő istentiszteletét nem a lelkipásztor fogja tartani, hanem a gyülekezet fogja ünnepelni. 71. Nemcsak ahhoz van szükségünk koncepcióra, hogy miként ünnepeljük, hanem ahhoz is, hogy miként éljük meg istentiszteleteinket. 72. Ha nem akarjuk, hogy istentiszteleteink üressé váljanak, be kell illeszteni őket egy átfogó gyülekezeti koncepcióba. Tizedik feladat: egyszerűsíteni a gyülekezeten belüli struktúrákat 73. Az egyház struktúráinak rendkívüli lelki relevanciájuk van. 74. Felelősek vagyunk a struktúrákért, amelyek között élünk. 75. El kell döntenünk, hogy mit tartunk fontosabbnak: az egyház külső nem hátul kullog, de nem is kényszerül a magányos igavonó hálátlan szerepébe. Hanem a híveivel együtt húzza a gyülekezet szekerét. S még egy figyelemre méltó dolog: ő azért kicsit egyenlőbb az egyenlőknél, vagyis tudása, személyisége, de elsősorban az Úrtól kapott elhivatottsága és „elküldöttsége” okán kitüntetett szerepben van jelen. Ezt nagyon szépen jelképezi a többiekétől elütő viselete, Luther-kabátja is. Mindez nemcsak a közös munkának és cselekvésnek, az együvé tartozásnak az alapja, hanem a megértésnek, a bizalomnak és a párbeszédnek is. így alakul(hat) ki a protestáns gyülekezetekre jellemző kétpólusú vezetés: a lelkész és felügyelő a presbitériumot és - rajta keresztül - az egész gyülekezeti közösséget maga mögött tudva, egymást segítve és kiegészítve végzi munkáját valamennyiünk érdekében és örömére. S ha a gyülekezet vezetői arra alkalmas személyek, szeretettel, felkészülten és kölcsönösen megbecsülve egymást végzik szolgálatukat, akkor ebbe a kapcsolatba „bőven belefér” egy-egy vita, véleménykülönbség, álláspont-egyeztetés. Hiszen nem jelent presztízskérdést a „győzelem” mint ahogy nincs „megalázó vereség” sem. S mindez miért? Milyen célok mozgathatják azokat, akik önkéntesen csatlakoznak egy evangélikus gyülekezethez? - teszi fel 2. rész formáinak megőrzését vagy a tartalmi megújulást. 76. Aki azt akarja, hogy az egyház maradjon meg olyannak, amilyen, az nem akarja, hogy az egyház megmaradjon. 77. Az olyan struktúrák, amelyek nem segítik a gyülekezetépítést, hátráltatják azt. 78. A következő évek zsinatainak az lesz a feladatuk, hogy a gyülekezeteket tehermentesítsék a jelenleg érvényes szabályok 80%-a alól, a közbeeső időszakban pedig polgári engedetlenségre szólítsák a gyülekezeteket. 79. A komplikált struktúrák megbénítják a gyülekezeteket. A jövő jelszava az egyszerűsítés. Ami nem működik egyszerűen, az egyszerűen nem működik. 80. Nem egyszerűen struktúrareformra van szükségünk, hanem a struktúrák reformációjára. Tizenegyedik feladat: helyreállítani a gyülekezet primátusát 81. A tartományi egyházak legnagyobb erőforrása - a helyi gyülekezet - messzemenően kihasználatlan. 82. Számos tartományi egyház jelenlegi, gyülekezetek összevonását szorgalmazó stratégiája hosszú vagy rövid távon halálosnak bizonyul. Nem kevesebb, hanem több gyülekezetre van szükségünk. 83. A helyi gyülekezetek évszázados rendszerét ki kell egészítenie a másfajta gyülekezetmodellek sokféleségének. 84. A lelkipásztoroknak nincs szükségük egyetemi végzettségre, és nem szabad hivatalnoki státust betölteniük. a vitaindító kérdést írásában Mánké. Erre csak egy helyes válasz lehet: az Úrtól kapott küldetés alapján megtalálni, megélni és végigmenni az üdvösséghez vezető úton. Ennek terepe, kibontakozási formája és egyben lehetősége a gyülekezet. De vigyázat! A gyülekezet építése nem lehet cél! A gyülekezet építése fontos, léte alapvető, de a gyülekezet: csak eszköz. A cél, hogy Isten embereivé legyünk - fogalmazta meg frappánsan közös véleményünket presbitertársunk. Mi lehet a motiváció? Ebből pedig egyenesen következik a motiváció kérdése, amelyet testvérünk is feszeget írásában. Fel is sorol néhány lehetőséget, csak egyet, talán 85. Az a gyülekezet, amely nem lelkipásztor-központú, egy idő múltán semmilyen más tekintélyt sem fog elismerni maga fölött. Ez pedig a hívők „egyetemes papsága” elvének magasabb szintű érvényesítését jelenti. 86. Nem a gyülekezetek vannak azért, hogy az egyház intézményét szolgálják, hanem az egyház intézménye van azért, hogy szolgálja a gyülekezeteket. 87. Egyházunkban a hierarchikus viszonyokat és az igazgatási struktúrákat le kell építeni - éspedig a lehető leghamarabb. 88. A jövő gyülekezetének joga és kötelessége lesz a profilalakítás. Tizenkettedik feladat: jövőt álmodni az egyháznak 89. A pénzügyi és személyi gondoknál is nagyobb baja egyházunknak, hogy nincsenek álmaink. 90. Az álmok nem irreálisak, csak egy másfajta realitásban gyökereznek. 91. Jövőt álmodni az egyháznak annyit jelent, mint életre kelteni gyülekezeteinkben az őskeresztyénség álmát. 92. A jövő egyházáról álmodni annyi, mint Isten álmainak nyomába szegődni. 93. Almainknak eléggé merészeknek kell lenniük ahhoz, hogy Istennek helye legyen bennük. 94. Csak álmodni nem elég. Álmainkat tettekre kell váltanunk. 95. Megálmodni az egyház jövőjét annyit jelent, mint magunkhoz ölelni az újat. 96. Az egyetlen erő, amely képes valamit jóra fordítani, a hit, a remény és a szeretet együttes ereje. N Forrás: Klaus Douglass: Az új reformáció - 96 tétel az egyház jövőjéről. Kálvin Kiadó, Budapest, 2002. 384-395. o. a legfontosabbat nem nevezi nevén. A belső motivációt. Azt a hajtóerőt, amely vérmérséklet szerint ugyan különböző mértékben, de ott kell, hogy munkálkodjon minden egyes hívőben, keresztényben, gyülekezeti tagban egyaránt, s fokozottan a gyülekezet vezetőiben, elöljáróiban, szolgálatot vállaló tagjaiban. E nélkül ugyanis csak üres fecsegés, esetleg baráti társaság, netán vidám klub vagy az önmegvalósítás terepe az egész. S mindezt szépen keretezi - s talán ezzel kellett volna kezdenem - Pál apostol thesszalonikaiakhoz írt első levelének ide vonatkozó részlete (iThesz 5,12- 23), amely az egyik legrégebbi fennmaradt keresztény dokumentum. Ebben - mert úgy látszik, nincs új a nap alatt - arra a kérdésre keres választ, ad útmutatást, hogy milyen legyen a jó gyülekezet. Szinte regulákként sorolja fel a „helyes gyülekezetépítés" direktíváit. Összefoglalásként 5 A felvázolt két lehetőség - 5 tudniillik hogy a lelkész elöl iz- I zadjon, vagy hátul kullogjon - * helyett mi egy harmadik megg oldást javasolunk: a lelkész o elöl ballagjon, a többiekkel 5 együtt. Emelt fővel, megbe^ csülve, örömmel végezve - < emberséges mennyiségű - feladatát. A gyülekezet pedig álljon mögötte, és belső indíttatásból segítse őt munkájában. Ki-ki lehetőségei, tehetsége, lelkiismerete szerint. Az egyetlen igazi cél, az örök élet reménységnek jegyében. A Budapest-Zuglói Evangélikus Egyházközség presbitériuma nevében szeretettel üdvözöl: ■ Gyarmati Gábor A harmadik út Hozzászólás Holger Mánké írásához
