Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-12-01 / 48. szám

12 -m, 2013. december 1. GYERMEKOLDAL Evangélikus Élet Üregi nyúl Kisebb, mint a mezei nyúl, a házi nyúlfajták őse. Korábban gyakoribb volt hazánk­ban. Rendszeresen láttam például a Budaörs felett lévő, bokrokkal tarkállt kopár dombokon, télen a hó tele volt a kis állatok nyomaival. Az utóbbi idő­ben azonban az állomány - feltehető­leg egy mixomatózis nevű járványos betegség következtében — nagyon megfogyott. Ma csupán néhány helyen élnek üregi nyulak Magyarországon. A mezei nyállal ellentétben üreg­lakók. A maguk ásta föld alatti laká­sokban élnek, majdnem mindig töb­ben egymás közelében. Főleg szürkületkor és éjszaka táp­lálkoznak, de például az említett budaörsi dombokon nappal is gyak­ran láttam őket. Nem futnak olyan gyorsan, mint a mezei nyúl. Üldözőjük elől cikcakk­színen születnek, szőrösek, nyomban látnak, és ha kell, egy-két nap múl­va futni is tudnak. Az üregi nyulak a föld alatt bizo­nyos védettséget élveznek, ezért las­sabban fejlődhetnek. Először csak há­ban menekülnek, és gyorsan a föld alá bújnak. Európa nyugati felén ma is gyako­ri az üregi nyúl. Amikor egy alkalom­mal Németországban egy konferen­cián vettem részt, és kora reggel ki­néztem szállásom ablakán, tucatnyi nyulacskát láttam, amint ide-oda szaladgáltak, bebújtak a föld alá, de kicsit odébb újra előbukkantak. A nyúlvárnak több kijárata van, ez fontos biztonsági szempontból. Ha ugyanis egy nem várt és rossz szán­dékú látogató, például görény bújik be az egyik járaton, a nyulak a mási­kon időben kimenekülhetnek. Akinek nyulai vannak otthon, az tudja, hogy a kicsinyek zárt szemmel, csupaszon, anyjuk hasi szőréből ki­tépett puha, meleg vacokban szület­nek. A mezei nyúl kicsinyei a földfel­romhetes korukban merészkednek ki a szabadba. Növényi anyagokkal táp­lálkoznak, lakásuk környékén rágcsál­nak, vízigényüket is növények fede­zik. Amikor gyermekkoromban nyu­­laim voltak, friss zöldet, vadlóherét, gyermekláncfüvet adtam nekik, de vi­zet nem tettem az óljukba. Az üregi nyulat vadászati céllal sok helyre, például Új-Zélandra, Ausztrá­liába és Dél-Afrikába is betelepítették. ■ Schmidt Egon Kérdések 1. Vajon milyen súlyú egy üregi nyúl? 2. Hányszor ellik a nőstény évente? 3. Hány kicsinye van egyszerre? •jpiCu-tödu ■£ !]VU4W0]V>/]V jo-tuojvij z UuuivuFojiy jgy-jp/sviu 1 :yozsv]v/[ Jézus tanításai ► Mostani hatrészes sorozatunk végéhez értünk. Jézus tanításai közül elevenítettünk fel néhányat. Mindegyik részben egy-egy feladatot is megoldhatattok. A helyes megfejtéseket összegyűjtve küldjétek el szer­kesztőségünk címére (1085 Budapest, Üllői út 24.). A borítékra írjá­tok rá: Gyermekvár. GYERMEKVÁR Az evangéliumokban nagyon sokat olvashatunk arról, hogy Jézus mennyit imádkozott az Atyához. Tanításaiban az embereket is erre biztatta. Felhívta a figyelmet arra, hogy az imádság az Istennel való be­szélgetés, ezért örömeinket és kéré­seinket mindig osszuk meg a Terem­tőnkkel. Arra is bátorít minket Jézus, hogy ne féljünk, ha nem tudunk szép ke­rek mondatokban fogalmazni - az Atya úgyis tudja, mire van szüksé­günk. A legfontosabb, hogy csend­ben és őszintén mondjunk el neki mindent. Ezt úgy fogalmazta meg Jé­zus, hogy menjünk be a belső szo­bánkba. Ő is nagyon sokszor olyan csöndes helyre ment az Istennel be­szélgetni, ahol nem zavarta más. Máté evangéliumának 6. fejezetében így olvashatjuk: „Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mintaképmutatók, akik sze­retnek a zsinagógákban és az utcasar­kokon megállva imádkozni, hogy lás­sák őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Te pe­dig amikor imádkozol, menj be a bel­ső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban. Atyád pedig aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked. Amikor pedig imádkoztok, ne sza­porítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűsé­gükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mi­előtt még kérnétek tőle” A nyomtatott nagybetűkből olvas­hatjátok össze a megoldást. Mindig ezzel kezdjük az imádságainkat! < cc Megfejtés: Adventi rejtvény ► Ezen a héten kezdődik az adventi időszak. A koszorún meggyújtott el­ső gyertya Jézus születésének, a ka­rácsonynak a közeledtére emlékez­tet minket. Négy héten át készülünk arra az ünnepre, amely a Megváltó földre jöttének az örömnapja. Az első adventi vasárnappal azonban nem csak Isten fiának születésnapjára kezdünk el készülődni. Ha helyes sor­rendben olvassátok össze a fenyőfák alatti gombákban található szótagokat, megtudhatjátok, milyen esemény kötő­dik még ehhez a naphoz. Megfejtés:

Next

/
Thumbnails
Contents