Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-12-01 / 48. szám

io M 2013. december i. ADVENTI KÖNYVVÁSÁR Evangélikus Élet Teológia, egyháztörténet Cserháti Sándor: Az Újszövetség teológiája Cserháti Sándor tudományos kutatói életmű­vének egyfajta betetőzéseként értékelhető Az Újszövetség teológiája című műve, amely szá­mos exegetikai munka után, az újszövetségi iratok mélyreható magyarázatát követően több évtizedes kutatási eredmények esszenciá­ját tárja az érdeklődő olvasók elé. A tudomá­nyos színvonal fenntartása mellett fő célja a teológiai gondolatmenetek, a kritikai elemzé­sek és konklúziók olvasmányos és érdekfeszítő nyelvi formába öntése, azaz mindenkor a szen­vedélyes és elkötelezett bibliaolvasókat tartja szem előtt, akik tudományos ismeretek nélkül is érteni kívánják a Szentírás mélyebb üzenetét. A könyv melléklete a Lélek által gazdag élet című e-könyv, amely a szerző összegyűjtött ta­nulmányait, írásait, igehirdetési előkészítőit tartalmazza. 340 oldal, 150 x 200 mm, keménytáblás, CD-melléklettel (e-könyv) 3600 Ft helyett 3240 Ft Fabiny Tibor: A Magyarországi Evangélikus Egyház rövid története 96 oldal, 145 x 200 mm, irkafűzött-34044 helyett 100 Ft (Német és angol nyelven is kapható.) Gottfried Voigt: Bevezetés az egyház tanításába 156 oldal, 148 x 209 mm, kartonált 550 Ft helyett 400 Ft Szabó Lajos (szerk.): Homiletika ökumenikus palettán 256 oldal, 165 x 235 mm, kartonált 496944 helyett 1764 Ft f Szerkesztette SZABÓ LAJOS HOMILETIK^ ökumenikus a L palettán ^ Szabó Lajos (szerk.): Ablaknyitás A többségében fiatal doktoranduszok és lel­készek munkájából létrejött felnőttoktatási se­gédanyag az egyház alapvető kérdéseit tárgyal­ja, úgymint a Biblia, a szentségek, a keresz­tény spiritualitás, az egyházi ünnepek, a terem­­tettség és a keresztény ember viszonya stb. A kötet alapvető szándéka szerint közérthetően kívánja sorra venni azokat a kérdéseket, ame­lyeknek a mai újragondolása segíthet megerő­södnünk tanítványi küldetésünkben. 412 oldal, 166 x 238 mm, kartonált 2300 Ft helyett 1150 Ft Szabó Lajos (szerk.): A közösségépítő lelkész 302 oldal, 165 x 235 mm, kartonált 1980 Ft helyett 1584 Ft Mirák Katalin (szerk.): Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról - 1945-1990 (Háló 1.) 320 oldal, 160 x 237 mm, kartonált 2100 Ft helyett 1680 Ft Fabiny Tibor (szerk.): Hálóba kerítve A kötet a 2010 októberében a Magyarországi Luther Szövetség szervezésében megrende­zett, az evangélikus lelkészek és az állambiz­tonság kapcsolatát vizsgáló konferencián el­hangzott előadásokat, hozzászólásokat közli. 168 oldal, 150 * 210 mm, kartonált 1390 Ft helyett 1112 Ft Luther Márton, a reformátor A 2006 szeptemberében-októberében Buda­pesten is megrendezett Luther-kiállítás se­gédanyagaként jelent meg a kiállításvezető magyar nyelven. Benne a reformátor rövid életrajzát, illetve számos dokumentum, fest­mény és fénykép színes reprodukcióját is megtaláljuk. 76 oldal, 190 x 284 mm, kartonált 1195 Ft helyett 598 Ft Flafenscher Károly: Liturgika 576 oldal, 170 x 240 mm, keménytáblás 4900 Ft helyett 3920 Ft Dietrich Bonhoeffer: Követés 270 oldal, 143 x 202 mm, keménytáblás 1900 Ft helyett 1330 Ft Ágostai hitvallás 207 oldal, 140 x 200 mm, keménytáblás 2200 Ft helyett 1540 Ft Luther Márton Kis kátéja 68 oldal, 98 x 137 mm, kartonált 29044 helyett 261 Ft Luther Márton: Előszók a Szentírás könyveihez 166 oldal, 138 x 197 mm, kartonált 1980 Ft helyett 1584 Ft Luther Márton: Bűnbánat, keresztség, úr­vacsora - Három sermo a szentségekről (1519) 53 oldal, 140 x 200 mm, kartonált 730 Ft helyett 584 Ft Birkás Antal: Reformáció, államhatalom, politika - Luther és Kálvin jogfilozófiai és po­litikai filozófiai nézetei 160 oldal, 167 x 237 mm, kartonált 1150 Ft helyett 1035 Ft Csepregi Zoltán: Zsidómisszió, vérvád, hebraisztika Ötven forrás a reformáció és a zsidóság kap­csolatának kérdéséhez a szerző bevezető ta­nulmányával. 224 oldal, 168 x 238 mm, kartonált 1650 Ft helyett 825 Ft Klaus Douglass: Isten szeretetének ünnepe Az istentisztelet mai formáiról 296 oldal, 162 x 237 mm, kartonált 4900 Ft helyett 950 Ft Vájta Vilmos: A diakóniai teológia a magyar társadalmi rendszerben 212 oldal, 130 x 197 mm, kartonált 650 Ft helyett 390 Ft Johannes Eger: A szenvedés mint Isten kinyi­latkoztatása - Elmélkedések a szenvedésről 88 oldal, 110 x 180 mm, kartonált 4290 Ft helyett 1161 Ft Walther von Loewenich: Theologia crucis 164 oldal, 141 x 197 mm, kartonált 1200 Ft helyett 600 Ft Heinz Zahrnt: Mire jó a kereszténység? 259 oldal, 110 x 180 mm, kartonált 1180 Ft helyett 590 Ft Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága 144 oldal, 162 x 239 mm, kartonált 800 Ft helyett 400 Ft Martin Nicol: Dramatizált homiletika 184 oldal, 123 x 205 mm, kartonált 940 Ft helyett 470 Ft Korányi András: Hanem szeretni is - Káldy Zoltán püspöki szolgálata itthon és külföldön 232 oldal, 160 x 237 mm, kartonált 1800 Ft helyett 1620 Ft Else Natalie Warns - Heinrich Fallner: Jerikó rózsája - A bibliodráma kézikönyve 245 oldal, 167 x 237 mm, kartonált 2100 Ft helyett 1050 Ft Orosz Gábor Viktor (szerk.): Hol van a te testvéred? - Tanulmányok a társadalmi ne­mekről és a testvérszeretetről 248 oldal, 119 x 196 mm, kartonált 1900 Ft helyett 1520 Ft Gémes István: Újszövetségi velemjáró 112 oldal, 119 x 162 mm, kartonált 89044 helyett 712 Ft Ének, zene, CD , Evangélikus énekeskönyv 808 oldal, vászonkötés Kicsi: 85 x 119 mm, 1290 Ft helyett 1161 Ft Nagy: 122 x 166 mm, 1950 Ft helyett 1755 Ft Evangélikus istentisztelet Gyülekezeti liturgikus könyv 612 oldal, 122 x 166 mm, vászonkötés 990 Ft Joób Árpád (szerk.): Jelenti magát Jézus Válogatás a magyar népzene keresztény szelle­miségű anyagából 140 oldal, 137 x 182 mm, keménytáblás 2 CD-melléklettel, 1960 Ft helyett 1372 Ft Veni redemptor gentium Adventi orgonaművek és énekek - CD Az Evangélikus Hittudományi Egyetem zenei együtteseinek és Finta Gergelynek az előadá­sában. Játékidő: 71:54 - 4800 Ft helyett 900 Ft Első gyermek gospel karaoke DVD 54 perc, 4:3 képformátum 2580 Ft helyett 2064 Ft Jónás és Jézus - Rockoratórium Az 1993-ban született rockoratórium új fel­vétele. A régi és új előadók mellett most több profi művész is megjelenik a felvételen. Nar­rátor: Kubik Anna és Blaskó Péter, a krónikás szerepében Ferenczi György. Játékidő: 75:56 - 349044 helyett 2241 Ft Kiadványaink megrendelhetők a Luther Kiadótól: 1085 Budapest, Üllői út 24. Fax:1/486-1229 E-mail: kiado@lutheran.hu Megvásárolhatók a kiadó könyvesboltjában: Budapest VIII. kér., Üllői út 24. Nyitva tartás: (december 2. és 23. között) hétfőtől péntekig 9 és 18 óra, illetve szombaton 10 és 13 óra között. Az adventi könyvvásár nyújtotta kedvez­mények csak a kiadótól történő közvetlen vásárlás, illetve megrendelés esetén érvé­nyesek. A kedvezmények nem vonhatók össze, de minden esetben a nagyobb ked­vezményt biztosító akciót, illetve szolgál­tatást vesszük figyelembe. Könyvesboltunkban, valamint honlapun­kon vásárlóink a Luther Kiadó teljes könyv­választékát megtekinthetik, és további ked­vezményes árú kiadványok közül válogat­hatnak. A kiadó könyvesboltjának teljes árukészle­tére érvényes utalvány 1000,5000 és 10 000 forintos címletekben kapható a könyves­boltban, illetve megrendelhető a kiadótól. Minden kedves olvasónknak békés, gazda­gító adventi készülődést kívánunk. www.lutherkiado.hu Megrendelőlap Szerző, cím példány­* > Megrendelő neve, címe (kérjük, jelezze, ha a számlázási és a szállítási cím eltér egymástól): I Dátum:­L mm _ _ _ aláírás j

Next

/
Thumbnails
Contents