Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-12-01 / 48. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. december 1. !► 3 Távirati stílusban Jubileumi rendezvény a milánói ediktumról A Pestszentlőrinci Evangélikus Egyházközségben november 20-án országos óvodai továbbképzési napot tartottak egyházunk országos irodája nevelési és oktatási osztályának szervezésében. Az ország minden tájáról több mint százan érkeztek a rendezvényre. Győri Gábor házigazda esperes kezdőáhítata után Szabóné Mátrai Marianna, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője A bibliai történetek helye a kisgyermekek nevelésében címmel tartott előadást, majd gyakorlati feladatokat oldottak meg a résztvevők. Öt csoportban egy-egy lelkész segítségével öt témakör feldolgozását készítették elő egy-egy történetet kiválasztva. így került fókuszba a kenyér, a víz, az imádság, a félelem/bátorság és a csodák témaköre. A program végeztével Révész Józsefeié, a nap szakmai programjának összeállítója összegezte a tapasztalatokat. A tervek szerint 2014. március 4-én Orosházán újra továbbképzési napon találkozhatnak az evangélikus óvodák pedagógusai. # * * A Szentendrei Evangélikus Zenei Óvoda udvarán közel száznyolcvanán gyűltek össze november 20- án délután, hogy hálát adjanak a hatvankétmillió forintból felújított és kibővített óvodaépületért. Szentendrén harmadik éve működik az Evangélikus Zenei Óvoda. A megújult épület tárt kapukkal várja a három csoportba járó hetvenegy gyermeket és az intézmény tizenhárom dolgozóját. Bence Imre, a Budai Egyházmegye esperese prédikációjában kiemelte, hogy amint az óvodás gyermekeknek van jelük, úgy minden keresztény embernek is van, ez pedig a Krisztus jele a keresztségben. Az istentisztelet házigazdája a gyülekezet és az óvoda lelkésze, Horváth- Hegyi Olivér volt. * * % Gyékényesen ünnepi istentisztelet keretében adták át a Luther Mártont ábrázoló mellszobrot november 23- án, szombaton délelőtt. Nagy János fafaragó művész fából készült alkoNem gyakran fordul elő, hogy az országos médiában a napi hírösszefoglaló olyan tudósítással kezdődik, amelyben kis egyházunkról van szó. Október 31-én, a reformáció ünnepén a rádió- és televíziócsatornák hírműsorai többségében első helyen számoltak be arról, hogy a kormány és egyházunk között fontos megállapodás született. Magyarország kormánya - elismerve egyházunk évszázadokon át végzett értékteremtő szolgálatát - a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára készülő közösségünknek kiemelt támogatást nyújt. A hírcsatornákon átfolyó tömör és nem mindenben pontos beszámolók sok félreértést is generáltak. Magam is hallottam ilyeneket. Voltak például, akik a nagyvonalú támogatásból a saját közösségükre jutó részt számolgatták, mások azon gondolkodtak, hogy jut-e belőle például Luther-szoborra. Még az egyházi élet belső köreiben is volt, aki azt latolgatta, hogy mennyit lehetne más fontos célokra átcsoportosítani. A rövid válasz erre: semennyit. Nem azért, mert nincsenek más -tása a templom mellett kapott helyet. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. Az élettelen anyagok is beszélnek - emelte ki Lk 19,40 alapján tartott prédikációjában a püspök -, ez a szobor is, amelynek különlegessége, hogy a reformátor fölfelé tekint, így arra mutat rá, hova kell figyelni - fogalmazott az egyházkerület lelkészi vezetője. A liturgiában Smidéliusz Zoltán somogy-zalai esperes, helyi lelkész, valamint Sikter János porrogszentkirályi lelkész működött közre. * * * A surdi gyülekezet kívül-belül megszépült templomáért adott hálát november 23-án, szombaton délután. Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke igehirdetésében íKir 8,30 alapján arról beszélt, hogy a templom lényegileg találkozóhely. Azonban nemcsak a különböző generációk, különböző szemléletű, nemzetiségű emberek találkozóhelye lehet, hanem az Istennel való találkozás helyszíne is. „Azért érkezhetünk meg Isten közelségébe, mert Isten megtiszteli jelenlétével templomainkat, amikor az ige szól” - fogalmazott a püspök. A templomot zsúfolásig megtöltötték az egyházközség tagjai, valamint az egyházmegye más gyülekezeteiből és a Szlovéniából érkezett vendégek. Énekkel szolgált a liszói asszonykórus, a kaposvári evangélikus énekkar és a gyékényesi férfikor is. * * * Tornaiján (Tornal’a), az Ózdtól negyven kilométerre fekvő szlovákiai városban november 24-én ünnepelték az evangélikus templom felszentelésének nyolcvanadik évfordulóját. A település hét és fél ezer lakosának majd hatvan százaléka magyar, s ez az arány az evangélikus gyülekezetre is igaz. A kétnyelvű ünnepi istentiszteleten Milos Klátik, a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház egyetemes püspöke hirdette Isten igéjét a százhúsz fős gyülekezetnek. Az úrvacsorái liturgia keretéakár sürgetően fontos - megoldandó feladatok egyházunk gyülekezeteiben vagy intézményeiben, hanem azért, mert ezt a támogatást nem szabadon felhasználható összegként adja a kormány, hanem a győri Insula Lutherana épületegyüttes, valamint a budapesti Evangélikus Országos Múzeum felújítására. A mostanában sokat használt idegen kifejezéssel projekttámogatásnak kell ezt a juttatást nevezni. Mégis azt mondom, hogy ezzel a szét és fel nem osztható támogatással egész egyházunk nyerhet! Először is azért, mert összetartozunk, egy hajóban evezünk. A másik bibliai képpel: egy test vagyunk a Krisztusban. Ha épül az egyik tag, épül vele a másik is. Másodszor azért, mert ezek a kiemelten közhasznú - egyházi és közéleti - szolgálatot betöltő intézmények az egész egyház számára még magasabb színvonalú szolgálatot biztosíthatnak. Harmadrészt azért, mert ezeket az épületeket akkor is fel kellene újítani, ha nem kapnánk rá állami támogatást. ben dr. LacknerPál, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) országos programkoordinátora szolgált. Dr. Fabiny Tamás, az MEE külügyekért felelős püspöke az ünnepség alkalmából küldött levelében hangsúlyozta: „Reálisan látnunk kell azt, hogy az évtizedek során a település és a gyülekezet nemzetiségi összetétele megváltozott. A közös hit azonban változatlan kell, hogy maradjon! Bizonyos vagyok benne, hogy az erősebb és nagyobb közösség ma is képes befogadni a kisebbet. Köszönet érte mindnyájatoknak.” 9 * * A Várpalotai Evangélikus Egyházközség parókiája és gyülekezeti háza energetikai pályázat keretében újult meg. A kívül-belül felújított épületek új kazánokat, nyílászárókat és szigetelést kaptak, a tetőkön pedig napelemeket és napkollektorokat helyeztek el. A november 24-én, vasárnap délelőtt tartott hálaadó istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hangsúlyozta, hogy az egyházban is szükség van az energia megújulására. A püspök Ézs 40,30-31 alapján tartott igehirdetésében így fogalmazott: „A napelemekhez hasonlóan mi is tekintsünk az ég felé, hogy közösségünk és személyes életünk is erőt kaphasson!" # * * Tésen megszépült a közösségi helyként szolgáló parókia, valamint új sétány épült a közös (önkormányzati, katolikus és evangélikus) fenntartású temetőben. Ezért adtak hálát a gyülekezet tagjai a november 24-én, örök élet vasárnapján tartott ünnepi alkalmon. Az istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét.A naini ifjú története (Lk 7,11-17) alapján a püspök arról beszélt, hogy nemcsak a temető felé vivő menet létezik, hanem van egy másik csoport, ahol maga a Mester megy elöl, aki az élet üzenetét hozza. „A bűnöket és a halált legyőző Úrnak a kezébe kapaszkodhatunk, aki az életbe hív, a győzelmébe hív” - hangsúlyozta Szemerei János. M EvÉlet-infó Ha nem lenne külső forrás, akkor a közös belső forrásainkból kellene rájuk költeni. Ez esetben évtizedekre felemésztették volna az egész egyházunk teljes felújítási keretét. így mindenki előrébb lépett a támogatásokért sorban állók képzeletbeli listáján! Negyedszer azért, mert a megajándékozottság nemcsak a kapott ajándék feletti örömre indíthat, de az ajándékozás láncát is elindíthatja. Ezt az örömteli tapasztalatomat szeretném megosztani most a kedves olvasókkal. A támogatási megállapodás aláírása után, amikor a győri gyülekezet képviselő-testületét hivatalosan tájékoztattuk az elnyert támogatásról, a közösség is hozott egy jelzésértékű döntést. A győri konventépület felújítására korábban megszavazott és az országos egyháznál a győriek számára címkézetten elkülönített 23,5 millió forintot a gyülekezet képviselő-testülete ellenszavazat és tartózkodás nélkül (!), egyhangú döntésével felajánlotta más egyházi célra. Tudomásom szerint ez az összeg a budapesti Folytatás az 1. oldalról A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) székházában megtartott rendezvényen köszöntőt mondott Hölvényi György egyházügyi államtikár, dr. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, dr. Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház zsinatának világi elnöke, Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök, valamint dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. Gáncs Péter beszédében rámutatott, hogy az egyház és az állam kapcsolatában nem a koegzisztencia a helyes irány, hanem a proegzisztencia, ami nyilván több, mint a békés egymás mellett élés. Utalt a fasiszták által megszállt Norvégia evangélikus egyházának 1942-ben történt bátor kiállására s a nácikkal szembeszálló, ezért mártírsorsra jutott Dietrich Bonhoeffer emlékezetes állásfoglalására. A német evangélikus lelkész Luthert idézve hangsúlyozta: ha a kocsis részeg, el kell távolítani a vezető posztról. Az elnök-püspök aláhúzta: az állam és egyház szétválasztását elfogadva, de azt meghaladva kell munkálkodni. Az előadók a témát teljes mélységében elemezték. Kitértek arra is, hogy az ediktum nemcsak szabad vallásgyakorlatot jelentett, mert az állam ezután kisebb-nagyobb mértékben mindig beavatkozott az egyház életébe. Dr. Pásztori-Kupán István, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet docense az ediktum res-Sarepta szeretetotthonba épül be, ahol fogyatékos gyermekeket gondoznak. Lehet erre azt mondani, hogy apró csepp ez a kapott támogatáshoz képest. Persze. Az életben azonban ez nem működik ilyen automatikusan. Aki részt vett már bármilyen adománygyűjtésben, az tudja, hogy többnyire nem azok adnak szívesen, akiknek több van... Az adakozás nem pénz, hanem szív kérdése. Az adakozás mindig arról szól, hogy az adakozó lemond valamiről, amit felhasználhatna ő is. Az adakozás a szeretet győzelme az önzés felett. Itt, Győrben is vannak más templomok és épületek is. Sőt a mindennapokban működési nehézségek is vannak. A több mint négy és fél milliárdos építési támogatás ellenére a mindennapos működés továbbra is szűkös lesz, mert a beruházási támogatásból semmit nem lehet a működtetésre fordítani! Mégis mindenki nyertes lehet, ha örülni tudunk az örülőkkel, sírni a sírokkal, ha a megajándékozottak tudnak mások megajándékozására gontitúciós intézkedéseiről értekezett. Dr. Schanda Balázs professzor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Jog- és Államtudományi Karának prodékánja a vallásszabadság mai korlátáiról, dr. Tőrök József, a PPKE Hittudományi Karának tanszékvezető professzora a francia forradalom idején történt keresztényüldözésről, dr. Kahler Frigyes jogtörténész pedig a kommunista vallásüldözésről beszélt. Dr. Tőkéczki László történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense szerint a keresztyének ma újra üldözöttek, állandó támadásoknak vannak kitéve. Dr. Gonda László, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense megállapította, hogy a keresztyénség súlypontja mára a déli féltekére tevődött át. Dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a MEÖT főtitkára a milánói ediktum aktualitását hangsúlyozta előadásában. A konferencián felolvasták dr. Fabiny Tamás Mítosz és álom váltakozása című írását. (Az evangélikus püspök betegsége miatt nem tudott jelen lenni a konferencián.) Dr. Korányi András Kezdet és vég - a konstantini modell válsága a totális diktatúrában címmel tartott előadást. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora rámutatott: „Amikor a vallásszabadság ünnepeként idézzük fel az ezerhétszáz évvel ezelőtti fordulatot, arra is emlékeznünk kell, hogy időről időre milyen árat kellett ezért fizetnie a kereszténységnek.” ■ - BWGY -ÉGTÁJOLÓ dőlni. Mindenki nyertes lehet, ha egyházként működünk, és Jézus szerint egymás felé szeretettel fordulunk. A győriek nevében kérem, gondoljatok ránk imádságban, hogy az előttünk lévő gigantikus munkát el tudjuk végezni, és a kiemelt beruházás a nagyobb közösség, egyházunk, városunk és hazánk épülését szolgálja! Szemerei János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület Mégis mindenki nyerhet... A tanácskozáson tartott sajtóértekezleten Gáncs Péter evangélikus elnökpüspök az Evangélikus Élet hitoktatással kapcsolatos kérdésére válaszolt: Van egy sajátos evangélikus probléma. A mi egyházi törvényünk szerint a háromszáznál több diákot oktató intézményben főállású iskolalelkésznek kell szolgálatba lépnie. Ez kettős életforma: az illető egyszerre pedagógus és lelkész. Ennek a finanszírozása még meglehetősen nyitott, itt tehát még szükség van egyeztetésekre. Részben egyházi forrásokból, részben a hitoktatói óradíjakból szeretnénk fedezni a költségeit. Számunkra is óriási missziós lehetőség a felépülő új rendszer, azzal a speciális teherrel, ami a kicsiségünkből adódik. Nálunk sok esetben háromfős hittancsoportok vannak, de ez lehetőséget ad egyfajta minőségi lelki gondozásra és oktatásra. Megpróbálunk élni a lehetőséggel. Komoly kihívás, hogy szakképzett hitoktatókat képezzünk és állítsunk szolgálatba.