Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-12-01 / 48. szám
„Nem hisz a véleüenekben. Szerinte a »szívesek« mindegyike kapott a betegségéért cserébe valamilyen adományt, csak van olyan, aki még nem fedezte fel magában. Nehezebb periódusaiban azért néha felötlik benne, miért van az, hogy nem lehet igazán »hasznos társadalmilag«, értve ezen a fizikai munkavégzést.” Szívesek szövetsége !► 4-5. oldal „A felvázolt két lehetőség - tudniillik hogy a lelkész elöl izzadjon, vagy hátul kullogjon - helyett mi egy harmadik megoldást javasolunk: a lelkész elöl ballagjon, a többiekkel együtt. Emelt fővel, megbecsülve, örömmel végezve - emberséges mennyiségű - feladatát.” A harmadik út ► 13. oldal „Kodály összefoglaló, kultúrákat magába ölelő költészete szinte csodával határos, egészen egyedülálló jelenség. A szerző ezzel a költészettel, a magyar nemzettel karöltve, a népének élére állt, s horgonyt vetett saját szellemi kultúrájának kikötőjében.” „Megszabadulást tetőled várok” !► 14- oldal A Luther Kiadó adventi könyvvására 7-10. oldal Jubileumi rendezvény a milánói ediktumról ► Tudományos konferenciát tartottak november 21-én a milánói ediktum kibocsátásának ezerhétszázadik évfordulója alkalmából. A 313-ban Nagy Konstantin császár által kiadott rendelkezés szabad vallásgyakorlatot biztosított az ókori keresztényeknek, véget vetve a háromszáz évig tartó keresztényüldözéseknek. A rendezvényen természetesen nem csak a történelmi eseményről volt szó. Erre a konferencia alcíme utalt: A keresztyén egyházak öröksége és feladata a 21. században. fp- Folytatás a 3. oldalon Perspektívák Frankfurtból nézve Konferencia a cigánymigrációról Nem mindegy, hogy keletről nézek nyugatra, vagy nyugatról nézek keletre. Legalább annyira igaz ez kulturális, gazdasági-gazdagsági, politikai értelemben - akár a földgolyó egészét, akár a töredékét, Európát szemlélve mint az eredeti, égtáji értelmezésben. A Lutheránus Világszövetség november 22-24. között Frankfurt am Mainban szervezett konferenciát Szinti- és romamigráció és egyenlő állampolgárság Európában címmel. A meghívottak olyan kelet- és nyugat-európai országokat képviseltek, ahol cigányok és evangélikus élnek - jó esetben evangélikus cigányok is. Bakay Péter Különleges tapasztalat volt keletről „átnézni” nyugatra. Azt nem tudhatom, csak biztosnak feltételezhetem, hogy onnan is ide. Mert bizony innen, hozzájuk képest szegény országokból, ahol egészen hasonló mértékű és típusú kérdéseket vet fel a cigányság helyzete, egészen azonos (mintegy 8-10%-os) arányszáma, elgondolkodtató volt látni a jó szándékú, nagy pénzeket felemésztő, de átütő eredményeket nem hozó, a nehézségeket lényegi módon kezelni nem tudó, az eseményekkel inkább sodródó, mint azokat befolyásolni képes próbálkozásokat, amelyekkel válaszolni igyekeznek a még csak néhány tízezres nagyságrendben érkező (Németországban mintegy százezer) cigány bevándorló okozta nehézségekre. Terepen is megismerkedhettünk a Kelet-Európából (zömében Romániából, a volt Jugoszlávia tagállamaiból és Lengyelországból) érkezett cigányok gyerekeinek nívós frankfurti oktatásával, de a bölcsődétől a szakmaadásig ívelő rendszerbe - jellemző módon - az őshonos szinti, német cigányok nem adják a gyerekeiket. Ugyancsak terepen ismerkedhettünk a hajléktalanok éjszakai életének alakulásával. Bizony, a metróban, a biztonsági őrök állandó felügyelete mellett, a megjelenő keresztyén missziósok átmeneti testi-lelki támogatásától kísérve éjszakázok között szép számmal vannak Kelet-Európából jött cigányok. A konferencián magyarként hozzászólva a témához jó érzés volt elmondanom, hogy a Nyugat- és Észak-Európában megélhetési migránsokként megjelenő cigányok közt lényegében nincs Magyarországról érkezett. Ha mégis, akkor ez leginkább bizonyos politikai, gazdasági köröknek a cigányok nehézségeit kihasználó aljas, haszonszerző ténykedéséből adódik. Innen a cigányok dolgozni, pénzt keresni járnak ki, és nem koldulni vagy az ottani szociális háló juttatásaiból megélni. A perspektíva szónak nemcsak „látószög, látásirány” hanem „kilátás” „a jövőre reménységgel tekintő” a „kibontakozás és az ahhoz vezető út” jelentése is van. Frankfurtban keresztyének voltunk együtt. Átéreztük, hogy a cigánykérdés megoldása - akár keleten, akár nyugaton - emberi szinten, emberi erővel lehetetlen. De a mi perspektívánk a feltámadott Jézusé, aki azt mondta, hogy ami az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges, és aki (nem mellesleg!) elküldte a tanítványait (és küldi a mindenkori tanítványait, azaz a maiakat is) az összes néphez a föld végső határáig. Bizonyos értelemben a föld végső határánál „utolsóként" most épp a cigány nép áll és vár. Minket vár... A háromnapos konferencia alatt végig lüktetett bennem a kérdés, és azóta sem hagy nyugodni: a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezetei, lelkészei mennyire veszik ki részüket a cigányság tanítvánnyá tételében - kelet és nyugat határán? A szerző egyházunk országos cigánymissziói referense Advent: a vágy ideje ■ Balicza Iván Eljött újra az advent. Ha nem nézném a naptárt, akkor is tudnám. A Széli Kálmán téren, ahol naponta járok, már egy hete látom, hogy elkezdték építeni bódéikat az árusok. Ők így készülnek. Számukra és a vásárlók számára az advent a vásárt, a vásárlást jelenti. Forgatag, karácsonyi zene, kürtőskalács és forralt bor illata. Egy norvég képes újság advent alkalmából riportsorozatot készített különféle emberekkel arról, mit jelent nekik az adventi idő. Meginterjúvoltak többek között egy pszichiátert is, aki arról beszélt, hogy a betegeivel való beszélgetései közben úgy látja, nem tudják az életüket egészében, egységben látni. Nincs jövőképük, hiányzik belőlük valami biztos pont, hiányzik, ami határozott irányt, céltudatosságot adhatna az életüknek. Tele vannak vágyakozással, de a vágynak nincs tárgya, tartalma. Emiatt kínzó hiányérzetük van, bizonytalanok, reménység nélküliek és depressziósak. A végén levonja a következtetést: az ember vágyainak vallásos alaphangja van, egyfajta vágyakozás Isten után. Az advent tudatossá teszi bennünk ezt az Isten utáni vágyakozást. Azt hirdeti, hogy Isten utáni vágyódásunk nemsokára beteljesedik, mert az eljövendő karácsony üzenete az, hogy Isten nem maradt elérhetetlen távolságban az embertől, hanem Jézusban közénk jött, belépett emberi világunkba, és meg lehet tapasztalni közelségét. Csak nyitott, látó szem kell hozzá. Antoine de Saint-Exupéry gyönyörű meséjében, A kis hercegben olvassuk: Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni... De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól.” Bizony, alaposan elfelejtettük a szertartásokat. De mert szertartások nélkül nem lehet ünnepelni, kitaláltunk magunknak új szertartásokat. Azonban az új szertartások csak az ünnep, az advent, a karácsony felszínét karcolják, öltöztetik színes csomagolásba, a lényeget nem érintik. Az advent lényege Jézus Krisztus eljövetele, a reá való várakozás. Reménység, amely átjárja lelkünket. Vágy, amely nem dolgokra, hanem egy szeretett személyre irányul. Felgyorsultak körülöttünk-az események. A társadalom változásai teszik próbára jövőképünket. Munkahelyek szűnnek meg, adósságcsapda veszélyezteti megélhetésünket, küzdünk a természet erőivel, árvízzel, földrengéssel, és közben erőnket meghaladó módon dolgozunk a megélhetésért. Egy mókuskerék rabjai lettünk, amelyből nem lehet kiszállni. Az ünnep, az advent a mindennapi reménytelen küzdelem fölé emel. Belép életünkbe az Eljövendő, Jézus, és reményt ad, erőt ad, jövőt ad. Megtanít arra, hogyan kell szeretni, örülni, ünnepelni. ; Isten utáni vágyódásunk jiemsokára beteljesedik, mert az eljövendő karácsony üzenete az, hogy Isten nem maradt elérhetetlen távolságban az embertől, hanem Jézusban közénk jött, belépett emberi világunkba, és meg lehet tapasztalni közelségét. Adventben nézzünk szembe önmagunkkal. Vegyük sorra nehézségeinket, hiányosságainkat, mulasztásainkat, fogalmazzuk meg vágyainkat. Legyen az adventi készülődés életünk számvetése, nevezzük néven azt a változást, amelyet szeretnénk, ha bekövetkezne. Amit adni szeretnénk embertársainknak és Istennek. Ajándékaink mellé tegyük oda a szívünket, új életünket is, hogy ne csupán fantáziátlan, halott ajándékokat, hanem másokat boldogító értéket is adjunk. Hogyan ünnepelhetjük az adventét? Ha egyszer elhatározzuk, akkor már nem nehéz. Ha eddig nem jártunk, akkor legalább az adventi vasárnapokon menjünk el templomba, vegyünk részt az istentiszteleten. Az ige hallgatása, a közös éneklés, imádkozás utat nyit szívünkbe, hogy felkészüljünk Jézus jövetelére. Otthon esténként az evangélium olvasása, a fölötte való meditáció, a személyes imádság út Jézus felé. Az adventi koszorú gyertyáinak fénye, egy adventi CD elcsendesíti és Jézus felé irányítja zaklatott gondolatainkat. Régebben szokás volt az adventi böjt is. A Szentírás üzenete az, hogy nemcsak a földön, hanem a mennyben is van advent. A tékozló fiú atyja várakozik ránk. Megesik rajtunk a szíve, és ő maga siet elénk, atyai csókjával fogad, örömünnepet készít. Advent Isten vágyakozásának ideje is. Ő alig várja, hogy kimondjuk: „Atyám, vétkeztem ellened, bocsáss meg, és fogadj vissza.” És karácsonykor megtörténik a találkozás, az Istenre vágyakozó, bűnbánó ember és az emberre vágyakozó, megbocsátó Isten találkozása. Most, advent idején újra el kell mondanunk a jó hírt: ma is van szabadítás, ma is van Szabadító, ma is van megváltás, ma is él a Megváltó, aki a helyzetükből szabadulni vágyó embereket megszabadítja. A szerző a Budavári Evangélikus Egyházközség lelkésze
