Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-07-21 / 29. szám

2 41 2013. július 21. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Örök Isten, mennyei Atyánk az Úr Jé­zus Krisztus által! Szívünkkel, egész va­lónkkal feléd fordulunk, hogy fel­emelő áldásodban részesülhessünk, hogy mennyei szent erőd átjárja lé­nyünket, mielőtt újra nekiindulunk mindannak, ami előttünk van a követ­kező napokban. Mindenekelőtt köszönjük megszó­laló szent igédet, amely táplál, tanít, el­igazít, világít, vezet. Oly nagy szüksé­günk van arra, hogy megszólíts min­ket, mint a falat kenyérre, mint a léleg­zetvételre. Mert magunktól csak a rázós úton vergődünk, eltévedünk, cél­talanul bóklászunk, zavarodottan ke­ressük a helyes irányt. De ha te meg­szólalsz a szívünkben, akkor értjük éle­tünk célját, értelmét, akkor lendületet kapunk a szeretet gyakorlásához is, és nagy élményünkké válik a bűnbocsá­nat és a biztatás. Köszönjük neked megszólaló igédet, és könyörögve kérjük, hogy hirdetett igéd tőlünk se térjen vissza üresen hozzád, hanem vé­gezze el mindazt a szívünkben, ami­re éppen szükséget látsz. Könyörgünk magyar hazánkért, óvd meg a további bajtól, romlástól, széthullástól. Istenünk, áldd meg nemzetünket! Hitetlenségét ne rajta, hanem félrevezetőin kérd számon! Könyörgünk evangélikus egyhá­zunkért, minden gyülekezetünkért, hittestvéreinkért, szolgatársainkért, vezetőinkért, intézményeinkért. Idő­sekért és fiatalokért, egészségesekért és betegekért, családokért és magányo­sokért, téged keresőkért és ellened lá­zadókért, hívőkért és hitetlenekért könyörgünk a te szent színed előtt. Kö­nyörgünk a betegekért, adj gyógyulást nekik, növeld a hitüket, és különösen is kérünk, hogy életünk utolsó küzdel­mében se hagyj magunkra minket. Kérünk téged, mennyei Atyánk, egyszülött Fiad által, hogy szent áldá­soddal bocsáss minket utunkra, hogy akaratod szerint végezhessük mun­kánkat, gyakorolhassuk a felebaráti szeretetet, munkálkodhassunk a bé­kességen, mutathassuk fel a tanítványi életmintát, hogy ne test szerint, hanem a te Lelked szerint élhessünk békesség­ben, szeretetben, örömben, jóságban. Kegyelmedbe ajánljuk a teremtett világot: őrizd meg katasztrófáktól, adj kedvező időjárást. Kegyelmedbe ajánljuk szeretteinket közelben és tá­volban, és kérünk, növeld a mi hitün­ket, hogy követeid lehessünk ebben a világban. A mi Urunk Jézus Krisztus által hallgass meg minket, mennyei Atyánk! Ámen. SEMPER REFORMANDA „A keresztyén ember egyetlen ilyen cselekedete sem szolgál megigazulá­­sára és üdvösségére. Ezért minden cse­lekedetnél azzal a meggyőződéssel kell áthatva lennie, és egyedül arra kell tekintenie, hogy másoknak használjon és szolgáljon mindazzal, amit tesz, semmi mást nem tartva szem előtt, mint embertársa szükségét és javát. Az apostol is azt parancsolja: dolgoz­zunk kezünkkel, hogy abból adjunk a szükséget szenvedőknek, pedig mond­hatta volna, hogy abból magunkat gyarapítsuk (Ef 4,28). De ezt mondja: »Adjon a szükséget szenvedőnek!«” M Luther Márton: Értekezés a keresztyén ember szabadságáról (Prőhle Károly fordítása) SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 8. VASÁRNAP - ÉZS 57,15-19 Gyógyító Isten Nem akármilyen orvosunk van A jó orvosért a világ végére is elmegy az ember. A nemzetközi gyógyturiz­­mus éppúgy erről tanúskodik, mint az is, hogy emberek az ismerőseik is­merősein keresztül is keresik a neves, jó hírben álló orvosokat, netán cso­dadoktorokat. így van ez akkor is, amikor a beteg tisztában van azzal, hogy gyógyíthatatlan. Belekapaszko­dik még az utolsó fűszálba is. Az ember beteg. Nagyon beteg. Ha­lálos hiánybetegségben szenved: Isten nélkül, elszakadva az élet forrásától nem tud élni. Halálra van ítélve. Hiá­ba keres mindenféle gyógymódot, amellyel töredékes életét teljesebbé te­heti, létét egészségesebbé varázsolhat­ja. Hiába rohan fűhöz-fához, keleti misztikához és nyugati racionalitáshoz, tudományhoz vagy varázsszerekhez, csak hogy megmentse, meghosszab­bítsa életét. Mindez csak tüneti keze­lést kínál. Az ember beteg. Nagyon be­teg. Halálosan beteg. S akkor megszólal az élet Istene, a gyógyító Úr: Láttam útjait, mégis meggyógyítom. Ez a „mégis” az evan­gélium lényege. Ez a „mégis” hang­zik az Ószövetség legkülönbözőbb történeteiben, s ez a „mégis” válik va­lóra az Újszövetség szerint Jézus Krisztus személyében. Jézus nem csupán néhány embert gyógyított meg - süketet, vakot, sántát, lep­­rást... -, hanem jelt adott arról, hogy Isten közelében gyógyul a test és a lélek (Jézusnál a kettő elválaszt­hatatlan), és a világ arrafelé tart, amit a Jelenések könyve így prognosz­tizál: letöröl a szemünkről minden könnyet, és nem lesz többé sem fáj­dalom, sem betegség, sem halál. Egészségügyi rendszerünkben fon­tos kifejezés a „jogosultság” Azért ke­zelnek az adott rendelőben vagy gyógyítanak éppen abban a kórház­ban, mert ott vagyok jogosult. Isten­nél, a gyógyító Orvosnál valójában nincs jogosultságunk. Akkor lenne, ha kiérdemeltük volna, ha megsze­reztük volna. Erre nem vagyunk ké­pesek. Sőt ellenkezőleg: életvite­lünkkel, nap mint nap megmutatko­zó bűneinkkel minden jogosultságun­kat elveszítjük. Erre vonatkozik az is­teni félmondat: láttam útjait... Majd elénk tárja a bűnlajstromot. Először a haszonlesést rója fel. Életünket a hasznosság elvére építet­tük. Ez az első és fő szempont: mi a hasznos, mi használ nekem. Ezt kö­veti az elpártolás. Az ember csapó­dik ehhez-ahhoz, kötődik fűhöz-fá­hoz, de az Istentől újra meg újra el­pártol. Láttam útjait... A diagnózist követi az örömhír: „...mégis meggyógyítom"- jogosult­ság helyett kegyelem. Érdem helyett isteni jóindulat. Ez az, amit az angya­lok a betlehemi mezőn hirdettek, s amit azóta velük éneklünk: „...az emberekhez jóakarat!’ Isten jóakara­ta. De éppen e miatt a Jézus születé­sekor bejelentett jóakarat miatt kell folytatnunk - immár egészen más­ként - az Ószövetség evangéliumi ígé­retét. Megismertük, hisszük és tud­juk, hogy Jézus Krisztusban Isten ki­nyilvánította végső akaratát: meg akarja menteni a beteg emberiséget. Péter apostol, aki maga is sok „ta­­nítványi betegségen” esett át, Ézsaiás próféta mondatát Jézusra alkalmazva így fogalmaz:,,...az ő sebei árán gyó­gyultatok meg!’ Ez a titok nyitja. Jézus maga. Ő nem csupán a názáreti cso­dadoktor, amint sokan mondják. Ő az emberiség legnagyobb bajának orvo­sa. Nem íróasztal mögött ülve rendel, nem kényelmes karosszékből néz a betegre, hanem együtt szenved vele, sőt átveszi baját, magára veszi beteg­ségét. Erről szól a kereszt. A sebei árán gyógyultunk meg. A töviskorona, a korbács és a húsába és csontjaiba kalapált szegek által ejtett sebei árán. Ő szenvedett, hogy nekünk életünk, békességünk, egészségünk legyen. Idáig lehet és kell meghúznunk mai alapigénk ívét. A jó orvos mindig arra kéri a be­teget: működjék közre a gyógyítás­ban. Mert mi kell a gyógyuláshoz? Betegségtudat, gyógyulni akarás, együttműködés. Betegségtudat: ne tegyünk úgy, mintha minden rend­ben lenne. Az igét olvasva, hallva fo­gadjuk el Isten diagnózisát: betegek vagyunk. Nélküle nagy betegek. Ez azonban ne váljék bénító felismerés­sé. Ellenkezőleg! Innen, a mélypont­ról szép az út felfelé. Meg kell gyógyulni, mert lehet meggyógyulni. Kérjük bátran a Szent­­leiket, hogy ébresszen vágyat a gyó­gyulásra! Talán magunk belenyu­godnánk a megváltoztathatatlanba, a töredékesbe, a végesbe. De a mennyei Atya gyermekeihez a boldog, az egészséges, a kiteljesedő élet illik. Isten gyógyító szeretetének befoga­dásához szükséges az alázat. Erre magunktól képtelenek vagyunk eljut­ni. Isten azonban nem megaláz, ha­nem alázatot ébreszt az emberben. Ez­zel helyükre kerülnek a dolgok, helyé-A VASÁRNAP IGÉJE re kerül az ember. Nem az ember lesz kisebb, hanem az Isten lesz nagyobb. S így hangzik az ószövetségi evangé­lium: „Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét!’ Mi ösztönösen is a szemet szemért, fogat fogért gondolkodásban élünk. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadj­­isten. Ha Isten igazságot szolgáltatna, akkor ő is ezt tenné velünk. Ha elpár­toltunk, ő is elpártolna. Ha hátat fordítottunk, ő is hátat fordítana, ha a magunk hasznát nézzük, akkor ő is csak a maga hasznát nézné. Ha lenne igazság.... De nem igaz­ság van, hanem kegyelem. Ezért a fur­csa és logikátlan mondat: Vigaszta­lással fizetek neki...” Mi megdobjuk kővel, ő kenyeret dob vissza. Mi hűt­­lenkedünk, ő hű marad. Mi önzők va­gyunk, ő a mi hasznunkat nézi. Mi a magunk esze után megyünk, ő az élet igéjét adja, és életre vezet. Ézsaiás végül egy nagyon fontos is­teni ígéretet jelent be: „Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét: békesség bé­kességközei és távol!” Nem kell rész­letezni panaszkodó, elégedetlen és békéden világunkban, hogy mit jelent, ha a szánk morgás helyett hálaadás­sal van tele, ha nyugtalanság helyett békesség uralkodik bennünk és körü­löttünk. Mindezt nem elérni, létrehoz­ni kell. Isten teremti meg. Nekünk csak el- és befogadnunk szükséges. ■ Dr. Hafenscher Károly Imádkozzunk Jeremiás (17,14) szava­ival! Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg ak­kor megszabadulok, csak téged dicsér­lek. Ámen. „íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” ► Messiás-sorozatunk közepéhez érkeztünk. Händel oratóriuma má­sodik részének első felében Charles Jennens, a szövegkönyv összeál­lítója a Krisztus szenvedésére vonatkoztatott próféciákat, zsoltáro­kat válogatta össze. Ha valaki Händel Messiásának ere­deti formáját igyekezne újjáteremte­ni, azzal a kérdéssel szembesül: me­lyik eredetit? Mert Händel, aki abszo­lút pragmatista volt, élete során gyakran változtatott a művön, hogy a koncertek változó körülményeinek eleget tegyen, így egyik változat sem tekinthető autentikusnak. Az bizo­nyos, hogy az ő megközelítési mód­ja sokkal gyakorlatiasabb volt, mint például /. S. Backé, aki a János-pas­­siót több előadás során csiszolta, hogy egy végső, tökéletes formát hozzon létre. A Messiás a tökéletes­ségnek ezt a fajtáját soha nem érte el; Händel feltehetően nem értette vol­na ezt a fogalmat, de az 1750-es években kialakult a partitúra többé­­kevésbé standard változata. Ezt pró­báljuk mi is alapul venni. A második rész g-moll nyitókóru­sának evangéliumi szövege egy mon­datban összefoglalja hitünk alapját: „íme, az Isten Báránya, aki hordoz­za a világ bűnét!” (Jn 1,29) A Keresz­telő János bizonyságtételeként el­hangzó kijelentés a liturgia állandó al­kotóeleme is: a Sanctus része, a Be­­nedictus. A tétel eleje és vége felüté­­ses oktávugrás után lefelé induló, pontozott ritmusos skálamenetre épül; a tétel közepe ezzel ellentétes: felfelé törekvő motívum határozza meg. Az ezt követő egység - egy altária és három kórus - újra hosszabban idéz Ézsaiástól. A mű legsúlyosabb, legnagyobb terjedelmű áriája vissza­­téréses forma; a többször elsötétülő, esz-mollba hajló Esz-dúr főrész las­sú, sóhajszerű dallamtöredékekből építkezik: „Megvetett volt, és embe­rektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője!’ (Ézs 53,3) A c-moll­­ban induló és g-mollba érkező közép­rész vonósokon megszólaló, sűrű pontozott ritmusai a verést jelenítik meg (ugyanezt a zenei eszközt hasz­nálja J. S. Bach a János-passió 18., kor­­bácsolós recitativójában): „Hagyta, hogy verjék a hátát, és tépjék a sza­­kállát. Arcát nem takarta el a gyaláz­­kodás és köpködés elől!’ (Ézs 50,6; egyes szám első személyből harma­dik személybe helyezve.) A megrázó áriát követő - f-mollt és Asz-dúrt alkalmazó - kórustétel ugyanezt a feszültségteljes ritmikát viszi tovább, így érzékelteti: mindez személyesen minket érint: „Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdal­mainkat hordozta. Mi meg azt gon­doltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt ka­pott sebeket, bűneink miatt törték össze!’ (Ézs 53,4-5) Ezután - újra a sötét f-mollban - egy olyan tétel következik, amelynek témáját máshonnan is ismerhetjük; a „mi-dó-fá-szi-lá” kezdés általáno­san használt barokk stíluselem, tar­talmazza a hangnem legfontosabb hangjait: a moll hármashangzatot és az azt keretező szűkített szeptimet (erre épül - d-mollban - W. A. Mo­zart Requiemjének Kyrie-fűgája is). A karakteres témafej még jobban ki­emeli a prófécia folytatásának je­lentőségét: „Ő bűnhődött, hogy ne­künk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg!’ (Ézs 53,5) A kettőspontot jelképező félzárlat után felhangzó F-dúr kórus tekervé­­nyes, tizenhatodos motívuma az út­keresést festi le: „Mindnyájan téve­­lyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta’.’ A tétel vége újra f-mollra sötétül: „De az Úr őt sújtot­ta mindnyájunk bűnéért!’ (Ézs 53,6) A következő accompagnato-kórus tételpár (b-moll és Esz-dúr; majd c­­moll) a legfontosabb passiós zsoltárt szólaltatja meg; ezt idézik a főpapok is Jézus keresztje alatt: „Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják: Az Úr­ra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte!” (Zsolt 22,8-9) Ezután egy másik, nagyhéthez kapcsolódó zsoltár hangzik a tenor accompagnatóban: „A gyalázat összetörte szívemet, egészen belebe­tegedtem. Részvétre vártam, de hiá­ba, vigasztalókra, de nem találtam’.’ (Zsolt 69,21) Az e-moll tenor arioso pedig a nagyheti lamentáció alapjá­ul szolgáló szöveg részletét tárja elénk (amely alapján sok reneszánsz motetta is keletkezett: O vos omnes): „Mindnyájan, akik erre jártok, néz­zetek ide, és lássátok: Van-e oly fáj­dalom, mint az én fájdalmam, ame­lyet nekem okoztak, amellyel megszo-CANTATE Egfd Idén diczeríinc. morított az Úr izzó haragja napján?!” (JSir 1,12) A szoprán accompagnato ismét megfogalmazza Krisztus értünk vál­lalt áldozatát: „Fogság és ítélet nélkül hurcolták el..., népe vétke miatt éri a büntetés?!” (Ézs 53,8) Az A-dúr szop­ránária - már a kivilágosodó hang­nem is erre utal - végre felcsillantja a reményt, ami bizonyossággá válik: „Mert nem hagysz engem a holtak ha­zájában, nem engeded, hogy híved le­szálljon a sírba!" (Zsolt 16,10) Az utolsó tétel, amelyet ma még közösen meghallgatunk, egészen más karakterű; ami az előző tételben még csak sejtés, az most valóságként tárul elénk. A nagyszabású F-dúr kó­rus egy olyan zsoltárt idéz, amely ad­vent oszlopa (advent negyedik vasár­napjának egyik olvasmánya); ez alap­ján keletkezett a Jer, tárjunk ajtót még ma mind énekünk (EÉ137). „Emeljé­tekfölfejeteket, ti kapuk, emelkedje­tekföl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas Úr, az Úr, aki hatal­mas a harcban. Emeljétek föl fejete­ket, ti kapuk, emeljétek föl, ti ősi aj­tók, hogy bemehessen a dicső király! Ki az a dicső király? A Seregek Ura, ő a dicső király!” (Zsolt 24,7-10) Nagyhét stációit végigjárni nyár közepén - kívánjuk mindenkinek ezt a nehéz, de gyógyító utat! ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents