Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-07-21 / 29. szám
2 41 2013. július 21. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Örök Isten, mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által! Szívünkkel, egész valónkkal feléd fordulunk, hogy felemelő áldásodban részesülhessünk, hogy mennyei szent erőd átjárja lényünket, mielőtt újra nekiindulunk mindannak, ami előttünk van a következő napokban. Mindenekelőtt köszönjük megszólaló szent igédet, amely táplál, tanít, eligazít, világít, vezet. Oly nagy szükségünk van arra, hogy megszólíts minket, mint a falat kenyérre, mint a lélegzetvételre. Mert magunktól csak a rázós úton vergődünk, eltévedünk, céltalanul bóklászunk, zavarodottan keressük a helyes irányt. De ha te megszólalsz a szívünkben, akkor értjük életünk célját, értelmét, akkor lendületet kapunk a szeretet gyakorlásához is, és nagy élményünkké válik a bűnbocsánat és a biztatás. Köszönjük neked megszólaló igédet, és könyörögve kérjük, hogy hirdetett igéd tőlünk se térjen vissza üresen hozzád, hanem végezze el mindazt a szívünkben, amire éppen szükséget látsz. Könyörgünk magyar hazánkért, óvd meg a további bajtól, romlástól, széthullástól. Istenünk, áldd meg nemzetünket! Hitetlenségét ne rajta, hanem félrevezetőin kérd számon! Könyörgünk evangélikus egyházunkért, minden gyülekezetünkért, hittestvéreinkért, szolgatársainkért, vezetőinkért, intézményeinkért. Idősekért és fiatalokért, egészségesekért és betegekért, családokért és magányosokért, téged keresőkért és ellened lázadókért, hívőkért és hitetlenekért könyörgünk a te szent színed előtt. Könyörgünk a betegekért, adj gyógyulást nekik, növeld a hitüket, és különösen is kérünk, hogy életünk utolsó küzdelmében se hagyj magunkra minket. Kérünk téged, mennyei Atyánk, egyszülött Fiad által, hogy szent áldásoddal bocsáss minket utunkra, hogy akaratod szerint végezhessük munkánkat, gyakorolhassuk a felebaráti szeretetet, munkálkodhassunk a békességen, mutathassuk fel a tanítványi életmintát, hogy ne test szerint, hanem a te Lelked szerint élhessünk békességben, szeretetben, örömben, jóságban. Kegyelmedbe ajánljuk a teremtett világot: őrizd meg katasztrófáktól, adj kedvező időjárást. Kegyelmedbe ajánljuk szeretteinket közelben és távolban, és kérünk, növeld a mi hitünket, hogy követeid lehessünk ebben a világban. A mi Urunk Jézus Krisztus által hallgass meg minket, mennyei Atyánk! Ámen. SEMPER REFORMANDA „A keresztyén ember egyetlen ilyen cselekedete sem szolgál megigazulására és üdvösségére. Ezért minden cselekedetnél azzal a meggyőződéssel kell áthatva lennie, és egyedül arra kell tekintenie, hogy másoknak használjon és szolgáljon mindazzal, amit tesz, semmi mást nem tartva szem előtt, mint embertársa szükségét és javát. Az apostol is azt parancsolja: dolgozzunk kezünkkel, hogy abból adjunk a szükséget szenvedőknek, pedig mondhatta volna, hogy abból magunkat gyarapítsuk (Ef 4,28). De ezt mondja: »Adjon a szükséget szenvedőnek!«” M Luther Márton: Értekezés a keresztyén ember szabadságáról (Prőhle Károly fordítása) SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 8. VASÁRNAP - ÉZS 57,15-19 Gyógyító Isten Nem akármilyen orvosunk van A jó orvosért a világ végére is elmegy az ember. A nemzetközi gyógyturizmus éppúgy erről tanúskodik, mint az is, hogy emberek az ismerőseik ismerősein keresztül is keresik a neves, jó hírben álló orvosokat, netán csodadoktorokat. így van ez akkor is, amikor a beteg tisztában van azzal, hogy gyógyíthatatlan. Belekapaszkodik még az utolsó fűszálba is. Az ember beteg. Nagyon beteg. Halálos hiánybetegségben szenved: Isten nélkül, elszakadva az élet forrásától nem tud élni. Halálra van ítélve. Hiába keres mindenféle gyógymódot, amellyel töredékes életét teljesebbé teheti, létét egészségesebbé varázsolhatja. Hiába rohan fűhöz-fához, keleti misztikához és nyugati racionalitáshoz, tudományhoz vagy varázsszerekhez, csak hogy megmentse, meghosszabbítsa életét. Mindez csak tüneti kezelést kínál. Az ember beteg. Nagyon beteg. Halálosan beteg. S akkor megszólal az élet Istene, a gyógyító Úr: Láttam útjait, mégis meggyógyítom. Ez a „mégis” az evangélium lényege. Ez a „mégis” hangzik az Ószövetség legkülönbözőbb történeteiben, s ez a „mégis” válik valóra az Újszövetség szerint Jézus Krisztus személyében. Jézus nem csupán néhány embert gyógyított meg - süketet, vakot, sántát, leprást... -, hanem jelt adott arról, hogy Isten közelében gyógyul a test és a lélek (Jézusnál a kettő elválaszthatatlan), és a világ arrafelé tart, amit a Jelenések könyve így prognosztizál: letöröl a szemünkről minden könnyet, és nem lesz többé sem fájdalom, sem betegség, sem halál. Egészségügyi rendszerünkben fontos kifejezés a „jogosultság” Azért kezelnek az adott rendelőben vagy gyógyítanak éppen abban a kórházban, mert ott vagyok jogosult. Istennél, a gyógyító Orvosnál valójában nincs jogosultságunk. Akkor lenne, ha kiérdemeltük volna, ha megszereztük volna. Erre nem vagyunk képesek. Sőt ellenkezőleg: életvitelünkkel, nap mint nap megmutatkozó bűneinkkel minden jogosultságunkat elveszítjük. Erre vonatkozik az isteni félmondat: láttam útjait... Majd elénk tárja a bűnlajstromot. Először a haszonlesést rója fel. Életünket a hasznosság elvére építettük. Ez az első és fő szempont: mi a hasznos, mi használ nekem. Ezt követi az elpártolás. Az ember csapódik ehhez-ahhoz, kötődik fűhöz-fához, de az Istentől újra meg újra elpártol. Láttam útjait... A diagnózist követi az örömhír: „...mégis meggyógyítom"- jogosultság helyett kegyelem. Érdem helyett isteni jóindulat. Ez az, amit az angyalok a betlehemi mezőn hirdettek, s amit azóta velük éneklünk: „...az emberekhez jóakarat!’ Isten jóakarata. De éppen e miatt a Jézus születésekor bejelentett jóakarat miatt kell folytatnunk - immár egészen másként - az Ószövetség evangéliumi ígéretét. Megismertük, hisszük és tudjuk, hogy Jézus Krisztusban Isten kinyilvánította végső akaratát: meg akarja menteni a beteg emberiséget. Péter apostol, aki maga is sok „tanítványi betegségen” esett át, Ézsaiás próféta mondatát Jézusra alkalmazva így fogalmaz:,,...az ő sebei árán gyógyultatok meg!’ Ez a titok nyitja. Jézus maga. Ő nem csupán a názáreti csodadoktor, amint sokan mondják. Ő az emberiség legnagyobb bajának orvosa. Nem íróasztal mögött ülve rendel, nem kényelmes karosszékből néz a betegre, hanem együtt szenved vele, sőt átveszi baját, magára veszi betegségét. Erről szól a kereszt. A sebei árán gyógyultunk meg. A töviskorona, a korbács és a húsába és csontjaiba kalapált szegek által ejtett sebei árán. Ő szenvedett, hogy nekünk életünk, békességünk, egészségünk legyen. Idáig lehet és kell meghúznunk mai alapigénk ívét. A jó orvos mindig arra kéri a beteget: működjék közre a gyógyításban. Mert mi kell a gyógyuláshoz? Betegségtudat, gyógyulni akarás, együttműködés. Betegségtudat: ne tegyünk úgy, mintha minden rendben lenne. Az igét olvasva, hallva fogadjuk el Isten diagnózisát: betegek vagyunk. Nélküle nagy betegek. Ez azonban ne váljék bénító felismeréssé. Ellenkezőleg! Innen, a mélypontról szép az út felfelé. Meg kell gyógyulni, mert lehet meggyógyulni. Kérjük bátran a Szentleiket, hogy ébresszen vágyat a gyógyulásra! Talán magunk belenyugodnánk a megváltoztathatatlanba, a töredékesbe, a végesbe. De a mennyei Atya gyermekeihez a boldog, az egészséges, a kiteljesedő élet illik. Isten gyógyító szeretetének befogadásához szükséges az alázat. Erre magunktól képtelenek vagyunk eljutni. Isten azonban nem megaláz, hanem alázatot ébreszt az emberben. Ezzel helyükre kerülnek a dolgok, helyé-A VASÁRNAP IGÉJE re kerül az ember. Nem az ember lesz kisebb, hanem az Isten lesz nagyobb. S így hangzik az ószövetségi evangélium: „Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét!’ Mi ösztönösen is a szemet szemért, fogat fogért gondolkodásban élünk. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Ha Isten igazságot szolgáltatna, akkor ő is ezt tenné velünk. Ha elpártoltunk, ő is elpártolna. Ha hátat fordítottunk, ő is hátat fordítana, ha a magunk hasznát nézzük, akkor ő is csak a maga hasznát nézné. Ha lenne igazság.... De nem igazság van, hanem kegyelem. Ezért a furcsa és logikátlan mondat: Vigasztalással fizetek neki...” Mi megdobjuk kővel, ő kenyeret dob vissza. Mi hűtlenkedünk, ő hű marad. Mi önzők vagyunk, ő a mi hasznunkat nézi. Mi a magunk esze után megyünk, ő az élet igéjét adja, és életre vezet. Ézsaiás végül egy nagyon fontos isteni ígéretet jelent be: „Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét: békesség békességközei és távol!” Nem kell részletezni panaszkodó, elégedetlen és békéden világunkban, hogy mit jelent, ha a szánk morgás helyett hálaadással van tele, ha nyugtalanság helyett békesség uralkodik bennünk és körülöttünk. Mindezt nem elérni, létrehozni kell. Isten teremti meg. Nekünk csak el- és befogadnunk szükséges. ■ Dr. Hafenscher Károly Imádkozzunk Jeremiás (17,14) szavaival! Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg akkor megszabadulok, csak téged dicsérlek. Ámen. „íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” ► Messiás-sorozatunk közepéhez érkeztünk. Händel oratóriuma második részének első felében Charles Jennens, a szövegkönyv összeállítója a Krisztus szenvedésére vonatkoztatott próféciákat, zsoltárokat válogatta össze. Ha valaki Händel Messiásának eredeti formáját igyekezne újjáteremteni, azzal a kérdéssel szembesül: melyik eredetit? Mert Händel, aki abszolút pragmatista volt, élete során gyakran változtatott a művön, hogy a koncertek változó körülményeinek eleget tegyen, így egyik változat sem tekinthető autentikusnak. Az bizonyos, hogy az ő megközelítési módja sokkal gyakorlatiasabb volt, mint például /. S. Backé, aki a János-passiót több előadás során csiszolta, hogy egy végső, tökéletes formát hozzon létre. A Messiás a tökéletességnek ezt a fajtáját soha nem érte el; Händel feltehetően nem értette volna ezt a fogalmat, de az 1750-es években kialakult a partitúra többékevésbé standard változata. Ezt próbáljuk mi is alapul venni. A második rész g-moll nyitókórusának evangéliumi szövege egy mondatban összefoglalja hitünk alapját: „íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” (Jn 1,29) A Keresztelő János bizonyságtételeként elhangzó kijelentés a liturgia állandó alkotóeleme is: a Sanctus része, a Benedictus. A tétel eleje és vége felütéses oktávugrás után lefelé induló, pontozott ritmusos skálamenetre épül; a tétel közepe ezzel ellentétes: felfelé törekvő motívum határozza meg. Az ezt követő egység - egy altária és három kórus - újra hosszabban idéz Ézsaiástól. A mű legsúlyosabb, legnagyobb terjedelmű áriája visszatéréses forma; a többször elsötétülő, esz-mollba hajló Esz-dúr főrész lassú, sóhajszerű dallamtöredékekből építkezik: „Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője!’ (Ézs 53,3) A c-mollban induló és g-mollba érkező középrész vonósokon megszólaló, sűrű pontozott ritmusai a verést jelenítik meg (ugyanezt a zenei eszközt használja J. S. Bach a János-passió 18., korbácsolós recitativójában): „Hagyta, hogy verjék a hátát, és tépjék a szakállát. Arcát nem takarta el a gyalázkodás és köpködés elől!’ (Ézs 50,6; egyes szám első személyből harmadik személybe helyezve.) A megrázó áriát követő - f-mollt és Asz-dúrt alkalmazó - kórustétel ugyanezt a feszültségteljes ritmikát viszi tovább, így érzékelteti: mindez személyesen minket érint: „Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze!’ (Ézs 53,4-5) Ezután - újra a sötét f-mollban - egy olyan tétel következik, amelynek témáját máshonnan is ismerhetjük; a „mi-dó-fá-szi-lá” kezdés általánosan használt barokk stíluselem, tartalmazza a hangnem legfontosabb hangjait: a moll hármashangzatot és az azt keretező szűkített szeptimet (erre épül - d-mollban - W. A. Mozart Requiemjének Kyrie-fűgája is). A karakteres témafej még jobban kiemeli a prófécia folytatásának jelentőségét: „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg!’ (Ézs 53,5) A kettőspontot jelképező félzárlat után felhangzó F-dúr kórus tekervényes, tizenhatodos motívuma az útkeresést festi le: „Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta’.’ A tétel vége újra f-mollra sötétül: „De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért!’ (Ézs 53,6) A következő accompagnato-kórus tételpár (b-moll és Esz-dúr; majd cmoll) a legfontosabb passiós zsoltárt szólaltatja meg; ezt idézik a főpapok is Jézus keresztje alatt: „Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják: Az Úrra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte!” (Zsolt 22,8-9) Ezután egy másik, nagyhéthez kapcsolódó zsoltár hangzik a tenor accompagnatóban: „A gyalázat összetörte szívemet, egészen belebetegedtem. Részvétre vártam, de hiába, vigasztalókra, de nem találtam’.’ (Zsolt 69,21) Az e-moll tenor arioso pedig a nagyheti lamentáció alapjául szolgáló szöveg részletét tárja elénk (amely alapján sok reneszánsz motetta is keletkezett: O vos omnes): „Mindnyájan, akik erre jártok, nézzetek ide, és lássátok: Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam, amelyet nekem okoztak, amellyel megszo-CANTATE Egfd Idén diczeríinc. morított az Úr izzó haragja napján?!” (JSir 1,12) A szoprán accompagnato ismét megfogalmazza Krisztus értünk vállalt áldozatát: „Fogság és ítélet nélkül hurcolták el..., népe vétke miatt éri a büntetés?!” (Ézs 53,8) Az A-dúr szopránária - már a kivilágosodó hangnem is erre utal - végre felcsillantja a reményt, ami bizonyossággá válik: „Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba!" (Zsolt 16,10) Az utolsó tétel, amelyet ma még közösen meghallgatunk, egészen más karakterű; ami az előző tételben még csak sejtés, az most valóságként tárul elénk. A nagyszabású F-dúr kórus egy olyan zsoltárt idéz, amely advent oszlopa (advent negyedik vasárnapjának egyik olvasmánya); ez alapján keletkezett a Jer, tárjunk ajtót még ma mind énekünk (EÉ137). „Emeljétekfölfejeteket, ti kapuk, emelkedjetekföl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas Úr, az Úr, aki hatalmas a harcban. Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emeljétek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! Ki az a dicső király? A Seregek Ura, ő a dicső király!” (Zsolt 24,7-10) Nagyhét stációit végigjárni nyár közepén - kívánjuk mindenkinek ezt a nehéz, de gyógyító utat! ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa