Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-07-21 / 29. szám
angélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. július 21. » 3 Az ökumené sikeres modellje Quo vadis? EKME-konferencia Piliscsabán ► Folytatás az 1. oldalról 980-ban, amikor az egyház neuenettelsaui teológiáján elkezdte tanullányait, Martint először sokkolta a allgatótársak sokfélesége. Egyikük a váb pietizmusból jött, és pontosan adta, hogy a teológiai tanulmányok hit próbatételét jelentik. A másikat okkal inkább érdekelte a filozófia, lint a hit, az egyház, a gyülekezet. A armadik nemrég tért át katolikusból, s tanulmányai után sok gyereket zeretett volna jövendő parókiáján. Olyan is volt, aki szerint csak evanélikusok járulhatnak az úrvacsorához, eformátusok és uniáltak nem. Az Úr név szerint ismer lindenkit. Nem csupán felcseélhető számok vagyunk. Ezért jrdulhatunk mások felé - fej- Tte ki Martin. - Nem kell félünk egy imámtól keresztény itentiszteleten. Nem kell viláosan elhatárolódnunk római atolikus testvéregyházunktól hhoz, hogy pontosan meghaározzuk evangélikusságunat. Az Úr név szerint ismer oindenkit, és ugyanúgy szeret, dint minket. Minden égtájról isszegyűjt, mindenütt ott van. Az igehirdető ezt ugyanúgy átélte írvacsoravételkor a tehéntrágyával apasztott maszáj kunyhóban, mint egy öbbezres chicagói gyülekezetben. Az Jr minden különbözőségünkkel, hayományainkkal, gyarlóságainkkal és ehetségünkkel együtt mindnyájunkloz szól: „Ne félj, mert megváltottalak, tévédén szólítottalak, enyém vagy!” Maria Stettner lelkésznő, a Németországi Keresztény Egyházak Munkaközösségének (ez a Magyarírszági Egyházak Ökumenikus Tanácsának megfelelő szervezet) bajorországi ügyvivője beszélt a leuenbergi konkordia szövegéről és fontosabb cikkeiről. Az irat fő megállapításai: a szószéki és úrvacsorái közösség, a lelkészek kölcsönös elismerése, az elkötelezettség közös bizonyságtételre és szolgálatra, valamint az egyházi közösség elmélyítésére. Nem minden egyház csatlakozott hozzá, amely különben egyetért vele. A skandináv egyházak például az egyházi hivatal és a (náluk fennmaradt) apostoli folytonosság kérdése miatt „csak” együttműködnek a konkordiához csatlakozott egyházakkal. Michael Martin egyházfőtanácsos a reformációtól kezdve jelölte ki a konkordia helyét. A tolerancia a protestantizmusban a 18. századig, a felvilágosodás koráig nem érvényesült, Németországban például több boszorkányt égettek protestáns, mint katolikus területeken. 1973-ig hasonló volt a viszony a reformátusokkal, mint ma a katolikusokkal. Ma elmondható, hogy a konkordia, illetve az Európai Protestáns Egyházak Közössége által képviselt megbékélt különbözőség az ökumené egyetlen igazán sikeres modellje. Persze ez is csak út a remélt szorosabb egység felé. Jelen sorok írója a konkordia magyarországi előtörténetéről és fogadtatásáról beszélt. Utalt a március 18-án hittudományi egyetemünkön tartott konferenciára (erről az Evangélikus Élet március 24-i száma tudósított). A közös sors, az üldözések eleve közelebb hozták a két egyházat. Az 1830-as abaújkéri és az 1833-as, 1900-ban megújított nagygeresdi egyezmény szinte minden fontos kérdést szabályozott. Az utóbbi 1914-ben - döntően anyagi kérdések miatt - történt felbontása nem érintette az egyezmény vívmányait. így a konkordia - amelynek kidolgozásában jelentős szerepe volt Harmati Béla későbbi evangélikus és Kovách Attila későbbi református püspöknek - nem hozott döntő változást. Ez persze nem jelenti azt, hogy a testvéri viszonyt ne lehetne még tovább erősíteni. Fakultatív programként a konferencia résztvevőinek nagyobbik fele megtekintette a Magyarországról és a magyar egyházakról szóló képes beszámolót, amelyet élénk beszélgetés követett. A (nálunk állítólag veszélyben lévő) sajtószabadság nem feltétlenül az igazság terjesztését szolgálja. Ez a konferencia is egy kis lépés volt a magyar-bajor testvéregyházi kapcsolatok erősítésének útján. Ehhez pedig hozzátartozik, hogy közösen erősítsük saját felekezetűnkön kívüli kapcsolatainkat is. ■ SZENTPÉTERY PÉTER !► Folytatás az 1. oldalról Csütörtök délután B. Pintér Mártának, az EKME lelkészi elnökének áhítatával kezdődött meg az együttlét. Ézsaiás próféta vallomása csendült fel, akit az Úr Lelke azzal bízott meg, hogy öröménekkel bátorítsa csüggedt honfitársait (Ézs 61,3). Ma sem más a Krisztus-követők küldetése - összegezte gondolatait a lelkésznő -, mint hogy a jó hír, az evangélium hirdetői legyenek szóban, de leginkább a cselekedetek bizonyságtételével. A hívők „egyetemes misszionáriusságát” húzták alá a pesterzsébeti pásztorok - Győri János Sámuel és felesége, Manyika - által esténként megtartott bibliatanulmányok is. A konferencia kötetlenebb légköréhez szabott, időnként meghökkentő megfogalmazásokkal tarkított igehirdetés-sorozaton keresztül Jónás próféta története, Isten akaratával szembeszegülő, dacos alakja bontakozott ki. Új fogalom is született - a pálfordulás mintájára -, a „Jónás-forduló”. Péntek délelőtt Reinhild Schneider lelkésznő, a konferencia díszvendége, a bajor Mission Eine Welt munkatársa tartott előadást Kongóban eltöltött, tizenöt éves missziói munkájáról. Beszámolójából megismerhetővé vált a távoli, egzotikus ország számunkra elképzelhetetlen nyomora, mindennapi élete. A kongói missziót bemutató referátumot dr. Korányi Andrásnak, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docensének előadása követte. Arról beszélt, hogy vajon mások-e a miszszió előtt álló kihívások a 21. század elején, mint voltak korábban. A szombati nap két fő előadója Bálintné Kiss Beáta tanárnő és dr. Bálint Zoltán vízmémök volt. A házaspár hét évet és hét hónapot töltött Kenyában és Szomáliában. A diavetítéssel, hangszerekkel, élménybeszámolóval tarkított program a hallgatóság elé varázsolta a kenyai utcaképet, a nyomornegyedek hétköznapjait, a gyönyörű tájakat, a kopár félsivatagokat, az árvákat, az özvegyeket, az utcagyerekeket. A fotók, a látottak és hallottak mindenki számára bizonyították, hogy mekkora szükség van a kenyai missziói tevékenység folytatására, az ott - sokszor rendkívül embertelen körülmények között - élő emberek megsegítésére. A kenyai élménybeszámoló után az ifjúsági tábor résztvevőinek bemutatóját nézhették meg a jelenlévők. A fiatalság Varsányi Ferenc dunaharaszti lelkész vezetésével dolgozta fel a bibliatanulmányokban szereplő Jónás-történetet. A szombati nap végén D. Szebik Imre nyugalmazott püspök Hová tartunk. .. címmel az evangélikus egyházról, az evangélizációról, a felekezetek közötti együttműködésről osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. A vasárnapi záró, úrvacsorái istentiszteleten a liturgiái szolgálatot Kézdy Péter helyi lelkész végezte, Isten igéjét D. Szebik Imre hirdette. A konferencia szervezőinek nem titkolt reménysége volt, hogy a Piliscsabán töltött néhány nap után mindenki választ talál erre a kulcskérdésre: hová tartasz, merre találod meg Isten vezetésével a küldetésedet? ■ Petrik István Demokratikus, demokratikusabb, legdemokratikusabb Miközben ez év június 19-én a berini Brandenburgi kapunál Barack jbama amerikai elnök a szabadság s a demokrácia győzelméről szónoolt, történt néhány furcsa dolog a viigban. Példának okáért az adatgyűjési botrány, az úgynevezett PRISM irogram napvilágra kerülése. Az Amerikai Egyesült Államok lnökének érkezésekor lezárták Berin légterét, a híres Potsdamer Platz Árnyékét, a vendéglőknek, étterneknek, bároknak és üzleteknek pelig be kellett zárniuk. Leplombálták csatornafedeleket, hatalmas körzetien eltávolítottak mindenféle szenétgyűjtő alkalmatosságot. Lezárták zinte a teljes berlini belvárost, a séahajók nem járhattak a Spree folyón, metrók egy része is leállt, és több zer rendőr, titkosszolgálati „szakemier” vigyázta a világ első emberének esti-lelki épségét. Történt mindez a szabadság győelmes világában, ahol állítólag nem :ell félni, ahol tiszteletben tartják a lemokrácia alapértékeit, az egyetenesnek mondott emberi jogokat, a nagánszférát, a gondolat és a szólás zabadságát. Emlékszem, abban a néhány évtieddel ezelőtti, „átkosnak” nevezett endszerben - ahol általános életnegnyilvánulás volt a félelem - endszergyalázó vicceinket, kriti;ánkat csak nagyon óvatosan és köültekintően, lehetőleg meghitt körlyezetben mertük elsütni. Féltünk, nert mindenki tisztában volt vele, logy a „nagy testvér” árgus szemeit ajtunk tartja. Később ki is derült, logy bizony szemét, fülét, sőt „minien érzékszervét” rajtunk tartotta, óbban, mint hittük volna. A kölcsönös félelem - a hatalom tőlünk, mi pedig a hatalomtól - igen furcsa szimbiózist eredményezett, egy teljesen beteg, érthetetlen, értelmetlen világot. A 89-90-es fordulattal nagy-nagy eufória tört ránk, meg voltunk győződve róla, szentül hittük, hogy vége van a félelem korszakának. Hittük, hogy győzött az igazság és a szabadság, hogy megélhető lesz a teljes emberi méltóság, az Isten vagy természet adta jog. Hittük, hogy vége a gyomorgörcsös, rettegő időnek, a megfigyelések, lehallgatások, besúgások világának. Megjött a várva várt szabad világ, a demokrácia, az abszolút szabadság, igazság, jóság és méltányosság új világa, ahol az ember visszakapja személyisége méltó értékeit. Röpke mézesévek után azonban az öröm, megelégedettség és reménység helyére a kétség, az elkeseredés, az állandó méltatlankodás lépett. A dolgok nem úgy haladtak, ahogy vártuk, reméltük. Az új, szabad világ sem volt olyan szabad, olyan méltányos, ahogy hirdették. A demokrácia értékei is egyre csak relativizálódtak. Lassan, de biztosan tanítottak meg, és tanítanak folyamatosan, hogy „amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek”. Mert hát ugyan egyenlőek az, európai polgárok, mégis vannak egyenlők, egyenlőbbek és legegyenlőbbek. Umberto Eco egyik népszerű esszéjében az új középkor vízióját vetítette ki világunk jövőjére, ahol a részekre hulló társadalmat az új feudális nagyurak pénze és magánhadserege fogja valami egészen furcsa, képlékeny jövőbe erőszakolni. Az utóbbi időben nekem egyre inkább az az érzésem, hogy a sokféle széttöredezés helyett, a mozaikszerű feudumok helyett egy nagy globális, uniformizált világrendbe akarnak bennünket „önként” besorolni. Adottak a jól meghatározott szabványok, játék- és mozgásterek, trendek és gondolkozási sémák, és jaj annak, aki véletlenül elhagyja a játékteret. Sokkal inkább egy modern, páratlan rabszolgakorszak, a „tökéletes” rendszer kialakulását vélem felfedezni a jelenségek mögött. Mert miközben a nagyhatalmak felelős kormányai védik az abszolút értékké nyilvánított demokráciát, a békét, a szabad világot, Isten adta jogainkat, a demokratikus jog- és intézményrendszereket, aközben furcsa csontvázak buknak ki a vezetés szekrényeiből. Megfigyelési, lehallgatási botrányok, Bilderberg és hasonló illegitim csoportok kulisszák mögötti játéka, vég nélküli politikai, gazdasági leszámolások, lépten-nyomon a nevezett demokrácia megsértése, furcsa zsarolások. Mítosz az egész összeesküvés-elmélet - mondják -, butító politikai diskurzus, manipulativ propaganda, nem is létezik! Lehet, hogy ez így igaz, de kérdem én, mégis mit jelentsen az, hogy - amint most már hivatalosan is igazolódott - 2009 óta az amerikai és brit titkosszolgálatok módszeresen törik fel a világ számítógépeit, és biztonságunkat szolgáló PRISM programmal lesik még a hálószobatitkokat is? Microsoft, Yahoo, Google, Facebook, YouTube, Skype, Apple és társaik nyakig benne vannak az adatbányászatban. Vajon miért is lenne biztonságunkat, demokráciánkat szavatoló eljárás tizennégy éves lányom e-mailjeinek, chatjének, egyéb kommunikációjának rendszeres megfigyelése? Assange WikiLeakse után most a harmincéves CIA-ügynök, Edward Snowden ügyködésétől hangos a világsajtó. Ő mondta (tettét igazolandó): „Az igazságot a hatalommal szembesíteni nem kockázatmentes.” Úgy néz ki, hogy lehet tovább is félni? A „nagy testvér" éber, és figyel rád, vigyázza biztonságodat, szabadságodat, jogaidat, álmaidat, lassan gondolataidba is behatol, Isten helyére lép, és megmondja majd, mit beszélhetsz, mit cselekedhetsz, de azt is, mit gondolhatsz, érezhetsz, akarhatsz? Nekem ebben az egész ízléstelen színjátékban az a legfurcsább, legellenszenvesebb, ahogyan a modern demokrácia feltalálói, a valamikori rabszolgatartók, gyarmatosítók utódai, a szabad világ mai őrei szinte teljesen nyíltan lábbal tiporják a demokrácia alapvető értékeit, minket pedig úton-útfélen kioktatnak és helyre tesznek, mint ostoba kevésbé egyenlőket az egyenlők között. Én nem szeretném, ha gyermekeim s majdan unokáim generációja újra meg kellene tanulja azt a gyomorgörcsös, mély belső félelmet, amelyet annyi éven át szüleim, nagyszüleim generációja megélt. Nekem nem kell a „nagy testvér” nem kellenek az élet- és szabadságmentésre hivatkozó nemzetbiztonsági ügynökségek. Mi már egyszer megtapasztaltuk, amint Ceau$escu elnyomó apparátusa - rengeteg embert megnyomorítva - a népi demokráciát, függetlenséget, békét, Románia integritását védte. Védte, de milyen áron... ÉGTÁJOLÓ A világtörténelem palettáján előbukkanó újabb és újabb botrányok napról napra megerősítik bennem, hogy ebben a tengelyéből kifordult világban bőven van dolga ma is a keresztyén hitnek, erkölcsnek. Bőven van dolgunk nekünk, keresztyéneknek, mert meg kell mutatnunk és hirdetnünk kell a világnak, hogy „nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” (2Tim 1,7). A keresztyén ember mindennapos küldetése nem más, mint Krisztus igazsága, lelkülete és az erő Lelke által áthatni, átalakítani a világot, kiiktatni a félelmet. Vállaljuk fel ezt a társadalmi szerepet, hassuk át társadalmunkat hitünk erejével: „Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!” (Zsolt 56,12) Adorjáni Dezső Zoltán püspök Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
