Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-11-24 / 47. szám
„Pál apostol békében téríthetett volna Róma falain belül, hiszen római polgár volt, ami különleges védelmet adhatott volna a számára. Ő azonban messzi földeken járt térítőútjain, s a falakon kívül fogták el és fejezték le.” Fuori la Mura 7. oldal „Mindenki beszél a missziói megújulásról, de ahhoz belső - nemcsak szervezeti, hanem szívbeli, emberi - változás, ha úgy tetszik, reformáció is kell. Luther magasra tette a mércét: egymás Krisztusává kell lennünk.” Interjú Korányi András professzorral 9. oldal „A haldoklásnak, a halálnak manapság nincs kultúrája, nincsenek már meg a megszokott rítusai, mint régen. Már nem kezeljük az élet természetes részeként, mint egykor. Tabuként kezeljük, félünk tőle, és hallgatunk róla.” Találkozás egy kórházlelkésszel !► 12. oldal Utak és hidak Csengődön 1* 3. oldal Lutheránus szolidaritás W- 4. oldal Tízév-könyv 5. oldal Könyvbemutató a Liteában !► 6. oldal Katharina von Bora W- 13. oldal Vezess minket! it- 15. oldal Toleranciakiállítás és díjátadó ^ Az Evangélikus Országos Múzeum (EOM) ez év júliusában képzőművészeti pályázatot írt ki - a Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi Emlékbizottságával együttműködve - kortárs művészek számára. A beérkezett alkotásokból november 18-án kiállítás nyűt a múzeumban. A tárlatot Schneller János művészettörténész, a zsűri tagja nyitotta meg. Élet, örök élet és angyali kórus Számos pályamű érkezett a pályázatra, közülük a múzeum kiállítóterébe kerülteket héttagú zsűri választotta ki. A megnyitóra érkezőket Puskás Levente szaxofonművész előadása fogadta. Köszöntőt Harmati Béla László és Fabiny Tamás püspök, a reformációi emlékbizottság elnöke mondott. Beszédében a püspök hangsúlyozta: „Örömteli, hogy a pályázati kiírásra ilyen sok képzőművész érezte elhivatottnak magát, és csatlakozva a reformáció és tolerancia emlékévhez, pályaműveket készített.” Schneller János művészettörté». A múlt hét végén mindhárom egyházkerület megtartotta őszi közgyűlését, amelyen megvonták az idei egyházi év mérlegét, s meghatározták a jövő évi tennivalókat. Mindhárom kerületben kiemelt feladatként foglalkoztak a missziós munkával, s elemezték a néha kiábrándító statisztikai adatokat Immár mindhárom kerületben meghirdetik a teológus-ösz^ Sajnálatos módon aktuálisnak mondható, de szerencsére nem aktuálpolitikai antiszemitizmus^ ról szóló konferenciát tartottak november 18-án az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) dísztermében. A Norvég Egyhánész megnyitóbeszédében a tolerancia értelmezésérőlszólva kifejtette: bármennyire lejáratott kifejezéssé vált is a tolerancia, ő a szó eredetére, az Isten általi teremtésből fakadó másikra figyelésre tud gondolni. „Jézus toleráns volt, azonban nem a mai értelemben. Ő soha nem az értéksemlegesség mellett állt ki, hanem a felebaráti szeretet értelmében hirdette a toleranciát” - fogalmazott a művészettörténész. Schneller János szerint a személyes élményből kiinduló alkotásokon túl - mint Baraté Ágnes A testvérem Downdöntöttek arról, hogy a teológiai ösztöndíjakat kiterjesztik az Evangélikus Hittudományi Egyetem minden szakára, és bemutatták a most megjelent, a kerület elmúlt tíz évét áttekintő igényes kötetet. Az északi kerületben szorgalmazták, hogy egyszerűsödjön az országos iroda néha túl bonyolult ügymenete, s hogy a püspöki hizi Szolgálat Izraelért és a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) szervezésében létrejött, reggeltől estébe nyúló konferencia zsidó, református, evangélikus, magyar, norvég előadókat egyaránt felvonultatott. A zsikóros... című műve vagy Tamási Klaudia Im perfect című, önintoleranciát kifejező alkotása - olyanok is láthatók a kiállításon, amelyek társadalmi kérdéseket vagy a vallási tolerancia szükségességét hangsúlyozzák. így Majoros Áron Zsolt Welcome című alkotása a befogadás és elkülönülés kérdését, ifi. Szlávics László és Bács Emese művei a társadalom perifériájára kerültek elszomorító valóságát, míg, Angel Radukov alkotása a mózesi kőtáblákra utalással egyszerre a soa borzalmát és a jövő bizonytalanságát fogalmazza meg - mondta Schneller János. A zsűri az első díjat Baraté Ágnesnek, a másodikat Majoros Áron Zsoltnak, míg a harmadikat Mayer Évának ítélte. Az Evangélikus Országos Múzeum időszaki kiállítása 2014. február 28- ig tekinthető meg. ■ Galambos Ádám vatalok legyenek spirituális központok. A dunántúli kerületben bővítették a közgyűlés létszámát, jóváhagytak egy gyülekezeti társulási egyezményt, s döntöttek arról, hogy hat gyülekezet külön keretből összesen csaknem négymillió forint támogatást kap beruházások finanszírozására. dó-keresztény kapcsolat és a kétezer évvel ezelőttre visszavezethető antiszemitizmus kialakulását mint teológiai és társadalmi problémát vizsgálta a tanácskozás. I». Folytatás az 5. oldalon ■ Dr. Szentpétery Péter Minél inkább próbálják megfejteni az élet létrejöttének titkát az ezzel foglalkozó tudósok, annál inkább láthatóvá válnak a természetes okokkal való magyarázat nehézségei. A feltámadott Úr pedig még húsvét előtt ezt mondta magáról: „Én vagyok a feltámadás és az élet..” (Jn 11,25) Bármilyen szokatlannak tűnik is első hallásra a következtetés a fenti, látszólag ötletszerűen egymás mellé tett mondatok alapján, nem térhetünk ki előle: a feltámadásban, az élet győzelmében, az örök életben való hitnek csak akkor van értelme, ha a jelenlegi, halandó élet is végső soron csak természetfeletti okkal magyarázható. Itt vigyáznunk kell arra, hogy az okot ne keverjük össze a feltételekkel. Senki sem figyelte meg, hogy egy korábban élettelen égitesten a megfelelő légkör, hőmérséklet, víz jelenléte stb. esetén előbb-utóbb élőlények keletkeznének. Ha pedig - tételezzük fel - bonyolult eljárással, óriási ráfordítással sikerülne élettelen anyagból valamilyen „egyszerű” élőlényt, egysejtűt előállítani, az is csak megerősítené az iméntieket. Vagyis azt, hogy élettelen anyagból megfelelő ismeretek birtokában élőlényt lehet előállítani. Az élet legnagyobb titka tehát maga az élet. A zsoltáríró ezt így fejezi ki: „Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot" (Zsolt 36,10) Józan ésszel többek között minden jel arra mutat, hogy nem kell tartanunk földön kívüli civilizáció(k)tól. E földitől viszont annál inkább... Ezeket azért kellett előrebocsátanunk, hogy az örök élet iránti vágyakozásunk, róla való elmélkedésünk ne tűnjék a valóságtól elrugaszkodott képzelődésnek. így valóban nem elégedhetünk meg annyival, hogy „csak az hal meg, akit elfelednek” azzal sem, hogy „emléke örökké szívünkben él”. Gondolunk szeretteinkre, rájuk emlékezünk az egyházi év utolsó, örök élet vasárnapján. A feltámadott Úr azonban a gyászjelentések, sírfeliratok megszokott mondatainál sokkal többel kíván megajándékozni. Ez a sokkal több pedig nem más, mint az örök élet. A mai vasárnap igéje, íKor 15,54- 58 a feltámadás himnuszának utolsó néhány verse. Az alapigét persze csak az egész fejezet ismeretében lehet igazán értékelni. Pál ebben összefoglaló tanítást ad Krisztus feltámadásáról mint hitünk alapjáról és a történelem sorsfordító eseményéről. Beszél-Krisztus feltámadásának tanúiról, Krisztus feltámadásának mint a mi feltámadásunknak a zálogáról, a halál teljes eltörléséről, a feltámadt, megdicsőült test tulajdonságairól. Az újszövetségi levelekben alig van ehhez hasonlítható fejezet - ez persze szubjektív vélemény. Az apostolt mintha angyali kórus kísérné. Minduntalan úgy tűnik, hogy szólóéneke angyali kórusba megy át, és nehéz megmondani, hogy pontosan hol és mikor. Mintha egy hihetetlen zenemű szövegkönyve lenne, különösen is a 35. verstől. Brahms Német rekviemjének 6. tétele (Zsid 13,14; íKor 15,51-55; Jel 4,n) alapján azonban fogalmunk lehet róla. Az örök élettel kapcsolatban pedig állandóan tudatosítanunk kell, hogy az nem (egyszerűen) a földi viszonyok végtelenségig való meghosszabbítása. Luther - éppen íKor 15 magyarázatával kapcsolatban - vitába szállt az akkori és mindenkori földhözragadt elképzelésekkel. Mi lesz, ha ugyanúgy kell összegyűlnünk és egymással élnünk, mint most? Túl kicsi lenne a föld annyi embernek, nem is beszélve az állataikról. Egy országban egyszerre lesz annyi úr és annyi szolga, mint azelőtt egymás után? Vagy Ernst Haeckel (1834-1919) némeL.biológus és zoológus, a darwinizmus legjelentősebb terjesztője Európában, aki az örök életnek már a gondolatától is elborzadt, azt írja: a halhatadanság hitének az a fő vigasztalása, hogy viszontlátjuk drága szeretteinket, barátainkat. De szerinte ez a boldogság is illúziónak bizonyul, ha kevésbé kellemes ismerősökkel, netán ellenségekkel is találkoznunk kell. Bár az apostol ebben a fejezetben sem foglalkozik a feltámadottak társadalmának részletkérdéseivel, a problémának még a lehetőségét is kikapcsolja: „Azt pedig állítom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.” (íKor 15,50) Test és vér: az ember e világi, Istentől elfordult, vele szembeszegülő bűnös élete. Ezt nem viheti az örökkévalóságba. Vagyis ott már nem kell aggódnunk a jelen világban kellemetlen ismerősök miatt, és persze mi sem fogunk mások esetében annak számítani... És unatkozni sem kell, ha Isten lesz „minden mindenekben” (íKor 15,28). De addig is: még itt vagyunk. A „természetes” véges, bűnös, sokszor terhes földi életben. Ezért a feltámadás himnuszának végére háttérzenévé halkul az angyali kar, hogy jól halljuk az apostol szavait. A Krisztus által szerzett örök életre tekintve biztat: „...legyetekszilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban” (íKor 15,58) Annak az Úrnak munkájában, aki maga a feltámadás és az élet. A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem Vallás- és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője, habilitált docens Közgyűlés a három egyházkerületben töndíjat. A Déli Egyházkerületben ^ Részletek a 4-5. oldalon Párbeszéd az antiszemitizmusról
