Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-11-17 / 46. szám
6 -41 2013. november 17. kultúrkörök Evangélikus Élet Teológusok a roskadozó asztal körül ► Újra benépesült a zuglói „Luther-rózsa-völgy” a tudomány napjára. Újszövetségi asztal- és sorsközösségminták nyomába eredtek november 7-én a Hogyan (l)együnk együtt? kérdést feszegető konferencia résztvevői - volt és jövőbeli doktoranduszok, tanárok, diákok, lutheránusok és metodisták - a zuglói Rózsavölgyi közben, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) dísztermében. A rektori köszöntő után a gyümölcsökkel gazdagon megrakott beszélgetőasztalhoz invitálta az előadókat a délelőtt tudós házigazdája, dr. Bácskai Károly, az újszövetségi tanszék vezetője. A nap első részének záróeseménye Szalai András doktorrá avatása volt, míg délután a zuglói evangélikus templomban dr. Béres Tamás és dr. Korányi András együtt állt meg az oltár előtt. Sikeres habilitációjukat „megkoronázva” október 8-án vehették át egyetemi tanári kinevezésüket Áder János államfőtől, a tudomány ünnepén pedig beiktatták őket professzori tisztükbe. Székfoglalójukat a zsúfolásig telt díszteremben mondták el. A rektor és a tanszékvezető köszöntője A program nyitányaként dr. Szabó Lajos rektor köszöntötte a jelenlevőket. A legolcsóbb Ikea-gyertya köré ülve is létrejöhet közösség - mondta a gyertyával a nem mérhető, isteni világosságra, ragyogásra rávilágítva. A teológia elsősorban az élet szolgálatában álló tudomány - hangsúlyozta -, az életet és a nagybetűs „Életet” kell megtanítania. A tudomány akkor fejlődhet, ha nincsen falak közé kényszerítve, ha tágas területen mozoghat. Ehhez nem árt egy asztal - emelte ki a rektor -, légyen bár antik, modern, kicsi, nagy: teljesen mindegy. Ha többen le tudnak telepedni egy asztal köré, és közös alkotást tudnak létrehozni, az Istennek tetsző. A bevezető gondolatok után Bácskai Károly elárulta, hogy a konferencia fő célja a mindennapok és a tudományos kutatás találkoztatása. A kettő között létrejövő feszültséggócokat nem kerülni kell, épp a velük való foglalatosság volna fontos - hangsúlyozta. A konferencia talán provokatív kérdése mindehhez: „Mit jelent a Krisztus-követés kihívása egy közösség számára az étkezőasztaltól az Úr asztaláig? Jut-e hely mindenkinek az egyházban?” - idézte a tanszékvezető a meghívó szövegét, majd felhívta a hallgatóság figyelmét: úgy hallgassa az előadásokat, hogy egy láncra lehet majd fölfűzni őket. Elsőként dr. Zamfir Korinnát, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának docensét mutatta be. A teológus nemcsak aktív gondolkodó lehet, hanem akár egy másik tudományterület szakembere is - „leplezte le” a kolozsvári teológus hölgyet, aki végzettségét tekintve neurológus szakorvos is. Kolozsvártól Korinthusig A kora keresztény közösségek „együttevési” szokásait vizsgálta Zamfir Korinna az Első korinthusi levél tükrében. „Megvetitek Isten egyházát, és megszégyenítitek a nincsteleneket?" - idézte az újszövetséges kutató Pált (lKor 11,22). A kereszténység történetében a testvériség tanítása és vallása ellenére kezdettől fogva jelen voltak a társadalmi feszültségek. Az előadó a laikusok által kevéssé ismert önkéntes és privát egyesületek felépítéséről és szokásairól beszélt. Azért különösen érdekes ezeket vizsgálni, mert feltehetőleg a kora keresztény közösségek is erre a mintára szervezték összejöveteleiket. Az önkéntes vagy privát egyesületek virágoztak ez időben a Római Birodalom egész területén. Magánkezdeményezésre jöttek létre, és központi jelentőségű volt számukra a közös lakoma. Általában valakinek a házában jöttek össze a tagok közös étkezés céljából. Zamfir Korinna különböző elméleteket vázolt fel, és az összegyülekezés körülményeinek lehetséges alternatíváit mutatta be (kivetítőn is), hogy a hallgatóság lelki szemei előtt megelevenedhessék valamiképp a korabeli lakomák világa. Az úrvacsora ekkoriban kultikus közösségi étkezést jelentett - hangsúlyozta az előadó. A kenyér és a bor rítusa beágyazódott a közös étkezésekbe. A korinthusiaknak Pál intése alapján meg kell vizsgálniuk magukat, mert az nem járja, hogy „némely éhezik, némely pedig dőzsöl” (lKor 11,21). Ez Isten egyházának megvetése, amellyel az apostol Krisztus utolsó vacsoráját állítja szembe. Az elmondottakból látható, hogy- akár átriumban, akár emeletes bérlakásban vagy műhelyben folyt is- a kultikus étkezés mégsem volt a szó szerinti értelemben vett együtt evés. Bár a gazdagok adakozni kényszerültek a „közösbe” - amint egy itá-liai egyesület példája mutatta: az egyesület négy választott magiszterének egy amfora, azaz negyven liter bort kellett „összedobnia” -, a társadalmi különbségeket nem csökkentette, a testvériségérzést nem növelte a „szociális szabály” Pál csak részleges megoldást kínált a felmerülő problémák orvoslására - fogalmazott az előadó. Levelében az apostol a szegények, nincstelenek méltóságát emelte ki. Aki őket megalázza, valójában Isten egyháza ellen vét. Erősek és gyengék Dr. Pécsük Ottó, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának adjunktusa az 1. századi római gyülekezetek belső konfliktusairól tartott előadást. „Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket” (Róm 15,7) - szólt a választott igehely. A zsidóság története az egész Újszövetség-kutatásban fontos - kezdte mondandóját az előadó. A Római levél arról is tanúskodik, hol voltak a határai a zsidósággal való együttélésnek, hol beszélhetünk önálló közösségekről. A Római Birodalomban nem volt épp pozitív a zsidóság megítélése. Pompeius hadjárata után a római szerzők műveiben egyre gyakrabban ábrázolták őket meglehetősen negatív kontextusban, Cicero például egyenesen csőcseléknek nevezi őket. A keleti bevándorlókhoz hasonlóan görög nyelvű közösségről beszélhetünk, bár a zsidók Caesar korától kivételes előjogokkal bírtak, amelyeket meg is őrizhettek, még ha Tiberius és Claudius idején tömeges kiűzések áldozatai lettek is - ért történeti bevezetőjének végére Pécsük Ottó. A zsidó-keresztény találkozás lényege a prozelitizmus - állapította meg. Aki prozelita lett, nagy áldozatot vállalt, hisz a zsidó közösségből kizáratott, és római polgári státusát is elveszítette. Kevesen vállalták ezt az áldozatot. A keresztények a zsidókkal együtt érkeztek, és a rómaiak talán még jobban utálták őket - radikalizálta mondandóját az előadó -, mint a vallásuk ősi jellege miatt azért némi presztízzsel bíró zsidókat. Nem véletlenül lehetett ilyen sikeres a Nero-féle koncepciós eljárás: a nép tűrte, hogy a keresztényeket bűnbaknak kiáltsák ki. Pál rómaiakhoz írt levelének fő problematikája az, hogy címzettjei vajon zsidó- vagy pogánykeresztények-e. Mindenesetre az elmondható, hogy római mintára a kora keresztény közösségeken belül is valamiféle erőkultusz uralkodott, ezeken a közösségeken belül is megtalálhatók „az erősek” és „a gyengék”. Ez ellen a megkülönböztetés ellen lépett fel Pál: hangsúlyozta, hogy fontos, mit mutatnak kifelé a közösségek, és már csak ezért sem szabad az erőseknek megvetni a gyengéket, a gyengéknek pedig megítélni az erőseket. Lakoma A szünet után újabb blokk következett. Az EHE Újszövetségi Tanszékének docense, í/r. Cserháti Márta Lukács evangéliumát vizsgálta az éhezés és a lakoma szempontjából A morzsára váró koldustól az asztal vendégéig címmel. „Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel” (Lk 1.52-53) - kezdte gondolatmenetét és vezette be előadása egyik központi fogalmát, a „helycsere” vagy „megfordulás” motívumát Cserháti Márta. Az evangélista más helyeken is feltűnően sokat foglalkozik a szegénység kérdésével. Jézus názáreti beszédében, amelyről Lukács sokkal bővebben „tudósít” mint a másik két szinoptikus, vagy például a 14. fejezetben a viszonzás nélküli vendéglátásról szóló részben, de a farizeusról és vámszedőről szóló példázatban, illetve a gazdag és Lázár történetében is a szegénység az egyik vezérmotívum. Lukács evangéliumából a szegénységgel kapcsolatban eszkatologikus várakozás olvasható ki: Isten igazságot szolgáltat a kisemmizetteknek az eljövendő országban. A koldus szó nyolcszor szerepel Lukácsnál, mellette hétszer a helycsere szó is megjelenik - hívta fel a figyelmet a kutató. Cserháti Márta számos teológiai vélekedést említve híven illusztrálta, hogy a magyarázat nem ilyen egyszerű. A tisztánlátás elősegítése végett a korabeli közös étkezéseket vonta vizsgálódásai körébe. Megkülönböztethetünk a kor szigorú szabályai szerint működő elit lakomát, symposiont, illetve a görög-római szatirikus irodalom által „feltalált” ellenlakomát, antisymposiont is. Végül az előadó Lukács evangéliumának 14. fejezetét elemezte, amely egyszerre Symposion és antisymposion. Jézus tanítása szerint az asztalhoz nem a rokonokat és barátokat, hanem a koldusokat, nyomorultakat kell hívni (Lk 14,14). A „helycserés” folyamat ugyanis már itt a földön, a keresztény közösségen belül elkezdődik, a Jézust követőknek mind anyagi javaikat, mind társadalmi tekintélyüket háttérbe kell (kellene) szorítaniuk. Mindezekből látszik, hogy az asztalközösség körüli problémák veszélyeztették egykor leginkább a keresztény egységet - zárta előadását Cserháti Márta. Az előadásokat kerekasztal-beszélgetés követte. Az előadók a közönség soraiból érkező kérdésekre igyekeztek válaszolni. A buddhizmustól az iszlámon át hazáig Szalai András doktorrá avatását Szabó Lajos rektor konferálta föl, és dr. Csepregi Zoltán számolt be a doktori eljárásról. Az abszolutórium 2012-es megszerzése után Szalai András Az iszlám kereszténységképe Derűs-tudós tanári kar
