Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-11-10 / 45. szám

2 -m 2013. november 10.

FORRÁS

Evangélikus Élet

Oratio

oecumenica

Istenünk! Szeretnénk most csöndben eléd lépni. Te jól látod, milyen utakon jöttünk ma hozzád, milyen gondolatok, gondok, örömök, milyen kérdések lakoznak szívünkben. Hozzád fordulunk most, aki útitársunkká szegődtél, és azt ígérted, velünk maradsz minden napon a világ végezetéig. Kérünk, hadd érezzük meg jelenléted erejét ma és a hétköznapi pillanatokban egyaránt.

Segíts, hogy néped tagjaiként szereteted tanúivá legyünk ott, ahová küldesz, és ahol helyünket kijelölöd. Add, hogy ajándékaidat, áldásaidat, amelyekben részünk lehet, szívesen megosszuk, továbbadjuk embertársainknak. Tégy minket követeiddé, akik evangéliumodat hirdetik szóval és tettekkel - otthon, munkahelyen, iskolában, és amerre csak járnak.

Könyörgünk hozzád a szenvedőkért. Azokért, akik nehéz terheket cipelnek, akiket gondok nyomasztanak, betegségek törnek le. Azokért, akik kilátástalannak látják a jövőt, és azokért is, akik számára csak a földi élet valósága létezik.

Könyörgünk hozzád azokért, akik természeti csapások, háborúk áldozataivá váltak és válnak, akik elvesztik szeretteiket. Könyörgünk a halál révén állókért, hogy békességet találjanak tebenned. Könyörgünk ezért a felsebzett földgolyónkért, ahol annyi emberi önzés és gyűlölet uralkodik, ahol sok embertársunkat tévesztenek meg hamis célok, eszmék, és nem ismernek föl téged: az Élet forrását, a Menedéket, a Célt.

Könyörgünk szeretteinkért: köszönjük, hogy egymás mellett állhatunk, hogy ajándékká, támasszá, rád mutató jellé lehetünk egymás számára. Segíts, hogy minden dolgunk szeretetben menjen végbe.

Könyörgünk hozzád saját magunkért: erősíts minket a jóért, igazért való küzdelmeinkben, állj mellénk a szenvedésben és a megpróbáltatások között. Taníts, hogy egyedül hozzád meneküljünk, keresztedre nézzünk, és belekapaszkodjunk irgalmas szeretetedbe. Segíts, hogy komolyan vegyük ítéleted valóságát, de kérünk, légy mellettünk, és szabadíts meg a kétségbeeséstől.

Kérünk téged, Istenünk, teljesítsd be rajtunk ígéreteidet! Add, hogy már most átéljük a te egyszerre jelen lévő és majdan eljövendő országod örömét, amikor a te nevedben vagyunk együtt, a te akaratodat cselekedjük, és neked adunk hálát sokféle ajándékodért. Légy velünk, vezess minket, hogy Jézus lábnyomába illeszkedjen az életünk.

Békességedet és áldásodat kérjük családunkra, otthonainkra, szeretteinkre, országunkra és az egész világra. Egyedül rád van szükségünk. Jöjj el, jöjj újra el - szabadításodat hozva! Ámen.

Az Evangélikus Élet 2005-2012. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők a

www.evarigelikuseiet.hu

címről.-t.5

®

E -k *

FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA!

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ ELŐTTIT MEGELŐZŐ (ÍTÉLET-) VASÁRNAP - JAK 2,8-13

Az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten

Az irgalmasság nem cselekedet. Cselekedetben nyilvánul meg, de a szívben lakik. A szívben lakó cselekvő irgalom az, ami diadalmaskodik az ítéleten. „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek” - mondja Jézus a Hegyi beszédben (Mt 5,7).

Nincs olyan ember, aki ne cselekedne ítéletet érdemlő dolgot. Ezért nincs olyan ember, aki az ítélet napján irgalomra ne szorulna. A kérdés ezért nem az, hogy érdemeink elismeréseként, igaz cselekedeteink fizetségeként nyerhetünk-e üdvösséget, vagy csupán irgalomból. Mindenki csak irgalomból üdvözülhet. A kérdés az, hogy ki számíthat irgalomra, és ki nem.

Jakab apostol válasza erre a kérdésre így hangzik: „...az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten” Jakab a cselekvő irgalomról beszél, de nem szól annak forrásáról. Nem szól arról, hogy az irgalom cselekvésére csak a szívünk indíthat.

Jézus jól ismert példázatában (Lk 10,30-37) a samaritánus szíve megindul az út szélén fekvő, félholtra vert ember nyomorúságán, ezért segít rajta. A törvény vallásán nevelkedett, az üdvösséget a törvény betöltése útján kereső pap és lévita azonban érzéketlenül elmegy mellette. Az ő szívük nem indul meg a lábuk előtt fekvő ember sebeit látva. Noha a törvény emberei, mindketten vétenek a törvény második táblájának parancsolatait összefoglaló „királyi törvény” ellen: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (Mk 12,31)

Jakab apostol nem szól arról sem, hogy irgalomra indulni csak olyan ember képes, akinek a szívét az irgalom

A VASÁRNAP IGÉJE

uralja. Akinek a szívét meghódította az Isten iránta tanúsított jósága, szeretete. Aki nemcsak elfogadta Istentől az irgalmat, de engedte, hogy a kapott irgalom átformálja a szívét: kőszívből érző hússzívvé alakítsa (Ez 36,26), és az irgalom forrásává tegye.

Ez nem magától értődőén történik. Jézusnak a gonosz szolgáról mondott példázatában (Mt 18,23-35) láthatjuk, hogy van, akinek a szívét az elfogadott irgalom nem alakítja az irgalom forrásává.

A kifizethetetlen adósságot felhalmozott szolgának minden tartozását elengedte ura, mivel kérlelte őt. Ezt követően azonban a minden terhétől megszabadult szolga irgalmatlannak bizonyult szolgatársához, aki viszonylag csekély összeggel tartozott neki. Fojtogatni kezdte, és az adósok börtönébe juttatta. Látva ezt, ura felelősségre vonta a gonosz szolgát, és megbüntette, amiért a tőle kapott irgalom nem indította arra, hogy ő is irgalmas legyen társához, és elengedje adósságát.

Végül Jakab apostol arról sem beszél, hogy Isten milyen árat fizetett azért, hogy irgalma ténylegesen elvégezhesse bennünk a maga művét, és kőszívünk helyén olyan új szívet teremtsen, amely az irgalom forrása. Jakab nem mondja el, hogy ezért Istennek a neki legdrágábbat, egyszülött Fiát kellett emberként a földre küldenie és halálra adnia. Jakab nem beszél

Krisztusnak Isten akaratából és irántunk való szeretetéből hozott áldozatáról, megváltó kereszthaláláról. Luther ezért joggal állapítja meg, hogy Jakab levele - Pál, Péter és János leveleitől eltérően - nem hirdeti az evangéliumot, hanem a törvény krisztusi értelmezését tárja olvasói elé. Ami persze fontos és megszívlelendő. De az evangélium ismerete és szívet átalakító, embert újjáteremtő erejének megtapasztalása nélkül hatástalan.

Jakab figyelmeztetése -„...az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten” - így a Krisztus keresztjéhez utasít mindannyiunkat. Először azért, hogy a Mesterüket magára hagyó tanítványok hitetlenségében és gyávaságában a mi szívünk hitetlenségére és gyávaságára ismerjünk. A kereszt alatt gúnyolódó papok, írástudók káromló szavai a mi szívünkben rejlő gyűlöletet és könyörtelenséget leplezzék le. Az ítéletet végrehajtó katonák brutalitásában és emberi ésszel megmagyarázhatatlan, gyilkos indulataiban a magunk indulatainak tükröződését lássuk.

Másodszor azért, hogy felismerjük: a kereszten függő Krisztus testét a mi bűneink miatt borítják tetőtől talpig véres sebek, és ebből megértsük bűneink súlyosságát.

Harmadszor azért, hogy megfontoljuk: azt az ítéletet, amelyet a kereszten Krisztus hordoz, mi érdemeljük bűneinkért.

Negyedszer pedig azért, hogy hitünkkel meglássuk Isten irántunk való szeretetének nagyságát, és megengedjük, hogy Krisztus halála az életünkben munkálkodva naponta összetörje kőnél is keményebb szívünket, és a maga irgalmas szívéhez hasonló szívet teremtsen bennünk. Olyan új szívet, amely nem haragra indul, és nem megtorlásért kiált, ha sérelem éri, hanem az ellene vétkezőben is képes meglátni a bűne fogságában tehetetlenül vergődő testvért, akinek segítségre van szüksége, hogy többé ne a bűn, hanem a Krisztusban felkínált szabadság törvénye szerint élhessen.

Végül pedig, ha Krisztus halála valóban elvégzi bennünk a maga művét, akkor többé a mások bűnének áldozatai mellett sem tudunk közömbösen elmenni, hanem mint a példázatbeli samaritánus, megtesszük, amit szenvedésük enyhítésére tehetünk. Nem mert ezt írja elő a törvény, hanem mert irgalmas szívünk kényszerít rá. Nem is számításból, hogy Isten ítélőszéke előtt majd mi is irgalmat nyerjünk, hanem mert ugyanaz az indulat lakik bennünk, amely Krisztusban is megvolt, amikor - a Filippiekhez írt levél Krisztus-himnusza szerint — „Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig mégpedig a kereszthalálig” (Fii 2,6-8).

Ha ez a krisztusi indulat uralja az életünket, akkor Jakab apostol figyelmeztetését hallva, hogy „az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot..” nem kell, hogy félelem szorítsa el a szívünket, hanem az irgalom diadalában bízva, reménységgel tekinthetünk az ítélet napja felé.

■ Véghelyi Antal

„Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk”

> Ezen a héten - ahogy ígértük - az első tétel második részével és a második tétellel folytatjuk Heinrich Schütz Musikalische Exequien című művének bemutatását.

A zenei gyászszertartás első tétele a múltkor elemzett háromtagú Kyriével indul. Ezután újabb intonáció jelzi a folytatást, amely tíz bibliai ige (szólisták) és - lebilincselő zeneszerzői leleménnyel körülírt koráldallamokon megszólaló - nyolc korálstrófa (hatszólamú capella) váltakozására épül.

Az alaphangot a legismertebb evangéliumi vers adja meg: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen’.’ (Jn 3,16) A capella ezt a gondolatot továbbszőve Luther szövegét énekli: „Menj, Fiam, bételt az idő / - Egyszülöttjéhez szóla - / Légy a veszélyben segítő / S a betegek gyámola. / Én szívemnek ékessége, / Veled leszáll az üdv s béke, / A bűnt s halált töröld el.” Ez a Jer, örvendjünk, keresztyének (EÉ 318) egyik versszaka a Dunántúli énekeskönyvből (Dt 351,5). A zene viszont az utolsó ítéletet felidéző Bizony, betelik az idő (EÉ 502) dallama.

„Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől” (íjn 1,7b) - hangzik a szoprán és a tenor duettjén. A korálstrófa Ludwig Helmboldtól való: „Élet és bűnbocsánat / Ránk Krisztusért így árad. / Általa mennyben nékünk / Boldogság lesz a részünk.” (Adjunk hálát az Úrnak, EÉ 336,6)

A következő episztolában a menny és föld ellentéte már azzal is érzékletessé válik, hogy a szoprán magasságában és a basszus mélységében szólal meg: „Nekünkpedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket’.’ (Fii 3,20-21)

A két tenor egymásba fonódó hangján a próféta vigasztalását halljuk: „Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú’.’ (Ézs 1,18b)

A Filippi- és az Ézsaiás-textus egyaránt az Isten kegyelméből való átváltozásra utal. Mindkét duett meghatározó eleme az apró értékekből épített, virtuóz szekvenciasor; a szólamok hol egymást kergetik, hol párhuzamos mozgásban egyesülnek. A két szakaszt elválasztó korálfeldolgozás szövege - Johann Leon verse - az e világi élet nyomorúságait ecseteli, mintegy megerősítve a „mennyei polgárjog” és a megtisztulás utáni vágyat, amelyről a környező bibliai szakaszok szóltak.

A tenorduettet Helmbold énekének másik strófája követi: „Igéje s két szentsége / Szívünknek menedéke, / És a Szentlélek által / Egyesít az Atyával.” (EÉ 336,5)

Ezen a ponton, egy összetett szólórész elején újabb példát találunk a szövegábrázolásra. A rövid altszólóban egy másodpercnyi teljes csend nyer különös jelentőséget. „Eredj, népem, menj be szobádba, és zárd magadra az ajtót! Rejtőzz el egy rövid

CANTATE

pillanatra, míg elmúlik az Úr haragja’.’ (Ézs 26,20) „Egy rövid pillanatra” - ez az oka a hirtelen elhallgatásnak.

A két szoprán és a basszus tercettje újra vigasztaló hangon szólal meg. „Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. Úgy látszotta balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak.” (Bölcs 3,1-3; Káldi- Neovulgata)

A szakaszt egy tenorszólóval induló kvartett koronázza meg: „Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!” (Zsolt 73,25- 26) Ezután ismét Luther-korál következik, a Nunc dimittis-parafrázis (erre a canticumra épül a mű harmadik tétele): „Őt adtad világosságul / A világnak, / Hogy ő legyen jó pásztora / Mind a nyájnak, / És megváltott népednek / Vígsága, dicsősége!” {Már megyek békén, örömmel, EÉ 500,4)

Önmagában is szövegfestés, hogy basszusduetten szólal meg a következő ige: „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság’.’ (Zsolt 90,10a) Ezt követően a capella Johannes Gigas versét énekli az emberi kilátástalanságról.

A tenorszóló emel ki bennünket a reménytelenségből; ezt jelzi a hármas metrumba való áttérés is. „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent’.’ (Jób 19,25-26) Nikolaus Herman korálverse folytatja a nagyszerű gondolatot.

Az utolsó szólószakasz kromatikus basszusra épülő zenével, a két tercett különválásával és egyesülésével érzékelteti Jákob izgalmát: „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem’.’ (íMóz 32,27b) Ezt teljesíti be a tételkezdő Luther-ének másik versszaka, keretet adva a nagyszabású formának: „S így szól hozzám: Tarts énvelem, / Ne félj, baj már nem érhet; / Megvéd az én erős kezem, / Majd küzdők én teérted. / Tied vagyok, s te az enyém, / Bízzál, majd megsegítlek én, / Ki árthatna tenéked?" (Dt 351.7)

A kompozíció második tétele impozáns nyolcszólamú, kétkórusos motetta Zsolt 73,25-26-ra, a temetési prédikáció alapigéjére (ezt a tenor hangján már hallottuk). E tétel létrejöttében meghatározó a szerepe Schütz velencei tanulmányútjainak: a zeneszerző - Giovanni Gabrieli tanítványaként - itt ismerte meg a velencei iskola concertáló stílusát (amikor több kórus verseng egymással).

A múltkor bemutatott harmadik tétel vigasztalása méltó módon zárja a kora barokk legjelentősebb gyászzenéjét (érdemes a két cikket összefüggően elolvasni). Ismerjük meg minél többen e különleges muzsikát!

B Dr. Ecsedi Zsuzsa