Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-07-14 / 28. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2013. július Í4. 13 V Az óceán sem választja el őket Magyar lelkészszentelés amerikai szemmel Beavatás Egy lelkészavatás margójára ► Nemrég írtunk lapunkban Dobó Dániel lelkésszé szenteléséről, de a június 30-án megjelent beszámolóból kimaradt egy fontos momentum. Tudósítónk ugyanis nem tudhatta, hogy a szentelésen részt vett Dani amerikai barátja, Ellen Nasner, aki Columbusban szintén a Trinity lutheran seminary (Szentháromság evangélikus szeminárium) hallgatója volt. Barátság szövődött közöttük, az óceán sem választja el őket egymástól. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy Ellen nem sajnálta a fáradságot, s eljött Ohióból Pesthidegkútra. Az alábbiakban az ő megható írását közöljük a lelkészszentelésről. Dani amerikai útja során hosszan tartó barátság alakult ki kettőnk között. A Trinity lutheran seminary diákjaiként találkoztunk egymással. Barátságunk, melynek köszönhetően egymás családját is megismerhettük, hála Istennek, továbbra is töretlen, noha fizikailag egy óceán választ el minket egymástól. Közvetlenül azután, hogy szeptember elején megérkezett Amerikába, Dani Molnár Lillával együtt a családommal töltötte a munka ünnepét, amely hagyományos amerikai esemény. Lilla szintén ösztöndíjas teológushallgatóként volt akkor Columbusban. Amikor a családomról írok, akkor erdélyi rokonaimra is gondolok. Édesapám ugyanis egy Marosvásárhelytől nem messze fekvő kis észak-erdélyi faluból származik. A családom tehát befogadta Danit és Lillát, az új tanév pedig nagyszerűen indult. Kilencvenéves Franny nénikém különösen szívébe zárta Danit, és a mai napig rendszeresen kérdezi, hogy mi újság vele, és mivel foglalkozik éppen. Nagyon közel érzi magát Danihoz, és szívből örül lelkésszé szentelésének. Családom története is említést érdemel. A második világháború és a kommunista megszállás előtt édesapám a Szászrégenhez és Bátoshoz közeli Weilaut (Uila, magyarul Vajola) maga mögött hagyva jött Amerikába. Rokonai Erdélyben maradtak, és azóta is ott élnek. Mostani utazásomra, amelynek köszönhetően Dani szentelésén is részt tudtam venni, egy erdélyi unokatestvérem esküvője szolgáltatta az alkalmat. Unokatestvérem, Casiana Simone június 29-én fogadott örök hűséget Andrew Tirlának. Gyönyörű esküvőnek lehettem tanúja. A lagzi három napig tartott. Most vettem részt először esküvőn Erdélyben, és a hatalmas sürgés-forgás úgy marad meg emlékezetemben, mint ahol mindenki örömmel járult hozzá az esemény szebbé tételéhez. Szintén a szívemben fogom hordozni annak a különlegesen szép szokásnak az emlékét is, amikor a menyasszonyt illatozó virágokkal vették körül. Június 21-én, késő délután érkeztem Budapestre. Kijött a reptérre két volt columbusi ösztöndíjas, László Virgil evangélikus lelkész és Tóth Orsi, aki tavaly volt nálunk. Egyenesen Virgilékhez mentünk, ahol nagy adag ínycsiklandó gulyásleves várt minket. Orsi születésnapját is ünnepeltük aznap, így tehát kétszeres volt számomra az ünnep. A rá következő nap kipihentem az utazás fáradalmait, és a szentelésre készülődtem. Végre elérkezett Dani nagy napja, a június 23-i vasárnap. Először vettem részt evangélikus lelkészszentelésen, könnyen el lehet képzelni, milyen izgatott voltam. Olyan különleges nap volt ez a számomra, amelyet soha nem fogok elfelejteni! Egészen váratlan élmény volt, hogy tanúja lehettem annak a kivételes erejű támogatásnak, amelyet Dani a lelkészek, korábbi tanárok, barátok és a család részéről kapott. Érezni lehetett Isten jelenlétét, amely szentséggel töltötte meg a szertartást. A szentelés alatt a karzaton ültem Dani szüleivel, nővérével és öccsével. Testvére, Levi volt olyan kedves, hogy az elhangzottakat folyamatosan angolra fordította nekem, így a Danit érő nagy áldás egy szaváról sem maradtam le. Szemmel látható volt az öröm Dani szüleinek az arcán. Dicsérjük az Istent, akitől minden áldás árad! Az ő örömük tökéletes hátteret adott, hogy figyeljem, amint Isten Danira ruházza oltalmát, és elfogadja őt mint szent eszközeinek egyikét mennyei országának szolgálatában itt, a földön. ■ Ellen Nasner (Ohio, Egyesült Államok) Fordította Dobó Levente és Dobó Dániel A rítus a vallásosság, illetve hit ősi, ösztönös megélési formája. Nagy ereje a közvedensége, melyet semmilyen prédikáció nem tud helyettesíteni. Ha a lelkészavatást rítusként értelmezzük, adja magát a beavatás szó mint lehetséges megnevezési forma. „A beavatás az a szertartás, amelynek során a beavatott új minőséget nyer” - emlékezhetnek azok, akikben a gimnáziumi években betanult élettelen definíciók ma is elevenen élnek. Az „új minőség” keresztényi szemüveggel figyelemre méltó. A minőség valamiféle értéket jelöl. Az „új minőség” az emberre, azaz jelen esetben a beavatásra váróra vonatkoztatva jelentheti új értékek megjelenését, ugyanakkor már meglévő értékek tudatosítását, aktiválását is. Mindenféleképpen valami mozgást jelöl. Benső mozgást. Lelki átrendeződést, lelki folyamatot. Ha tovább vizsgáljuk a tételt, megakadhat a szemünk rövid, de radikálisnak mondható igei tagján: nyer. A nyer ige pozitív jelentéstartalmú szó. A nyerővel szinte csak történik a nyerés, tudniillik szerencséje van. Megadatik neki. Ingyen. Aki nyer, az a nyerés pillanatától valami többlettel bír. Ha ezt a többletet a föntebb tárgyalt minőség fogalmára vonatkoztatjuk, megállapítható, hogy a minőségnek van egy teltséget, teljességet kifejező jelentésárnyalata is. Ha új minőség születik, az ember „teltebb”, teljesebb lesz tehát. Ennek megfelelően valami, ami ez idáig űrt hagyott benne, kitöltetik. Valami, aminek ez idáig híjával volt, megszületik benne. De hogyan? A semmiből? Egyszerre csak? Ha „minőségi” dologról beszélünk, ez utóbbi varázsütéses megoldást kizárhatjuk, hisz a minőségi dolgokról tudvalevő: létrejöttük időbe és erőfeszítésbe kerül. Ezen a ponton sajnos ellentmondásba keveredtünk: mert hát hogy is lehet valami egyszerre nyerés és erőfeszítés? Adott a beavatandó, még be nem avatott. Adott a beavatás mint szertartás, rítus, amelynek során a rítuson keresztül menő beavatódik, azaz a tétel szerint: „új minőséget nyer”. És mi van még? Ez az, amiről fogalmunk sincs. Még fogalmunk se. Mert ehhez a „keresztülmenetelhez” csak mesterséges módon tudunk közeledni. Tudniillik - mivel a beavatandók régi minőségben mennek bele, és új minőségben lépnek ki belőle - nincsenek megbízható információink arról, mi történik a két állapot, illetve minőség között. Semmit nem tudunk a köztes fázisról, időről, térről. Csak annyit tudunk: onnan származik az a többlet, mely aztán új minőséget létrehozva rárakódik a beavatottra, hozzáadódik lényéhez. Lehet lélektanilag okoskodni, lehet tudományosan spekulálni, nézni nagyítóval, mikroszkóppal, mérni vonalzóval, hő- és vérnyomásmérővel. De talán nem érdemes. A kapcsolódási pontot, melyen keresztül Isten az emberrel kapcsolatba lép, nemigen lehet precíz műszereinkkel és agyoncsiszolt elménkkel megragadni. Talán el kellene engedni a megragadásra való görcsös törekvést. Ha mégis megmarad ez a vágyódás, fordulhatunk a képzelet képeihez. Ha a kapcsolódást egy folyton tekergő láthatatlan fonálnak képzeljük, akkor minden beavatást egy arasznyi fonálon történő fölemelkedésnek tekinthetünk. De vigyázzunk! Nem a görög mitológiából ismeretes kevély égbe hágás értelmében, inkább abban az értelemben, hogy mi magunk egyre inkább a fonalhoz hasonulunk, egyre átlátszóbbak leszünk. ■ - KANYIKA -Dobó Dániel úrvacsorát oszt Ellen Nasnernek Gyülekezeti és diakóniai központot szenteltek Bobán Folytatás az 1. oldalról Az alkalom hálaadó ünnepi istentisztelettel kezdődött, amelyen az egyházközség lelkészei, Rostáné Piri Magda és Kendeh-Kirchknopf László, valamint Szemerei János, az egyházkerület püspöke szolgált, a lekciókat pedig teológushallgatók olvasták fel az ünneplő gyülekezet előtt. Az igei szolgálatot Szemerei János végezte. Prédikációjában az Ezékiel próféta által vizionált képről beszélt (Ez 47,1-12): a templom küszöbe alól fakadó víz erejéről, a puszta megelevenedéséről, Isten életadó hatalmáról és csodatetteiről. A püspök igehirdetését azzal a figyelemfelhívással zárta, hogy az egyház ugyan megosztja az Istentől kapottakat, de ez nem a magunk ajándéka, hanem a szerető Istené. Ezt sosem szabad elfelejtenünk, mikor gyülekezeti munkával, egyházi oktatással vagy éppen diakóniával foglalkozunk. Ugyancsak a templomban került zájárulókat, a támogatókat, segítőket. Mórotzné Kiss Györgyi, a Lakos Ádám Szeretetszolgálat vezetője tájékoztatást adott a gyülekezeti épületek történetéről, illetve az anyagi hozzájárulásokról, melyek segítségével az új épületszárny 2013. május 31-re végül elkészülhetett. Poul V. Thomsen a dán Y’s Men’s Club háromezer eurós hozzájárulását is átnyújtotta a ház fenntartására, Mészáros Tamás pedig a felelősség súlyára hívta fel a figyelmet, arra, hogy cselekedeteinkkel hitelesítjük a kimondott szavakat. ■ Szemerei Eszter sor a szeretetszolgálatba újonnan került tizennégy munkatárs fogadalomtételére és beiktatására, mely szolgálatot Gregersen-Labossa György szombathelyi lelkész, a diakóniai bizottság elnöke végezte. Ezt követően a Kemenesaljái Y’s Men’s Klub (a Keresztyén Ifjúsági Egyesület egyik nemzetközi csoportjának tagja) avatott új tagokat. Ők is kézfelemeléssel fogadták, hogy a fiatal és idős korosztály, a gyülekezet és a rászorulók életében Jézus örömhírével munkálkodnak majd. A könyörgő imádság az újonnan avatottak vezetésével hangzott el, az istentisztelet pedig úrvacsorái közösséggel zárult. Közgyűlés keretében - az új épületben és annak napsütötte udvarán - folytatódott a szentelés. A gyülekezet felügyelője, Szolnoki András köszöntötte az alkalmon megjelenteket, a korábban már említett lelkészeken túl Mészáros Tamást, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület felügyelőjét, Buda Annamáriát, a diakóniai osztály vezetőjét, Poul V Thomsent, a dán Y’s Men’s Club elnökét és a munkálatokhoz hoz-
