Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-11-03 / 44. szám
Az Október a reformáció hónapja eseménysorozat zárásaként a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának szervezésében reformációi megemlékezésre kerül sor október 31-én 17 órakor a Reformációi emlékparkban (Budapest VII. kér., Bajza utca, Városligeti fasor sarok). A megemlékezést követően a fasori evangélikus templomban 18 órától ünnepi istentisztelet lesz. „Köszönet és tisztelet az evangéliumért életüket kockáztató és odaadó elődöknek: Luthernek és munkatársainak, Miklósnak és Györgynek, valamint sok-sok ismeretlennek, akiknek vére magvetés volt.” A reformáció tüze !► 3. oldal „Néhány évvel ezelőtt az egyházi köztudatban is igen elevenen élt az evangélikus kórház terve. Ennek Ön volt az egyik fő motorja. Hogy áll ma első kórházunk ügye?” Interjú dr. Cserháti Péter egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkárral !► 5. oldal A fiák szabadok! ► 2. oldal „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg!” !► 2. oldal Szlovák és német oldal !► 4. és 6. oldal Nyíregyházi évfordulók !► 9. oldal Melléklet: ÚTITÁRS - evangéliumi lap Venyercsán László Reformáció Célt tévesztett utakon jársz, és pórázon tart a Baál -de ha már légszomj fojtogat, és emészt az istenhiány: vissza az alaphoz, vissza az Igéhez, szeretet útjához, Krisztus keresztjéhez. Sátán tömlöcéből az Élet vizéhez. Ige az alap, Ige az Élet, örök létezésben Élet a Lélek. REFORMÁCIÓ ÜNNEPE - 5MÓZ 4,1-2.9-10 A mi történetünk AZ ÜNNEP IGEJE Köszöntés a reformáció ünnepére Magyarországnak Emlékezz! Szedd elő életed első emlékét! Mi volt az? Apád vagy anyád arca? Hogy kezdődött? Egy nyomorúságos, életre szóló, torzító és pusztító emlék, amely elindítja a képek sorát, vagy egy idillikus, jó illatú, kedves, napfényes pillanat? Emlékezz! Sokan mondják, hogy felnőtt létünk egyik legfontosabb meghatározója lehet az, hogy mennyire tudjuk megőrizni gyermekkorunk emlékeit, mennyire tudnak hatni ránk, menynyire vagyunk képesek beolvasztani későbbi döntéseinkbe kicsinységünk élményeit. Emlékeink ma hadd váljanak Isten tetteire való emlékezéssé! Lehetne másképp is. Meghatározó eseményeket hozó emberek jutnak eszünkbe, akik ott álltak életünk kezdetén. Vannak, akikre mély hálával gondolunk, talán nekik köszönhetjük azt, ahol ma tartunk hitünkben, életünkben, gondolkodásunkban. Talán vannak olyanok, akik belegázoltak ifjúságunkba, akik tönkretették azt, ami szépet és jót magunkkal hoztunk. Aztán ott vannak a történések. Amikor úgy éreztük, a világ minden eseménye minket támogat, minden, ami történt, utunkat egyengette. Mintha valaki őrzött volna bennünket döntéseinkben, és mintha még a fájdalmas történetek is szerettek volna megértetni velünk valamit, amire nagy szükségünk volt. Sokszor értek kudarcok is minket. Egyikbe-másikba bele is roppant a sorsunk. Talán volt, amikor úgy éreztük, semmink nincsen, ki vagyunk fosztva, elvettek tőlünk mindent, esélyünk sincs továbbindulni. Emlékeink ma hadd váljanák Isten tetteire való emlékezéssé! Mert hitünk az, hogy minden, ami velünk történt, és ami történik, valamiképpen Istenről beszél. Az ő szándékait, cselekedeteit, csodáit vagy éppen próbatételeit ott találjuk az elmúlt évek, évtizedek történetében. A sikerek és kudarcok, a csodák és tragédiák sajátos módon mutatják meg nekünk Isten személyének törvényszerűségeit, akaratát, örömét vagy szomorúságát. Meg ne feledkezz azokról, amelyeket saját szemeddel láttál; ne vesszenek el emlékezetedből soha életedben! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is! * * * Emlékezz! Emlékezz mindarra, amit láttál a szemeddel, hallottál a füleddel, tapintottál vagy ízleltél! Emlékezz a reggeli fényre, ahogy megvilágította a mező fölött paplanosan elterülő párát. Emlékezz a döbbenetes hegycsúcsokra, a csodás festményekre, a szívbe markoló olvasmányokra. Emlékezz az erdő zúgására, a kecskék vidám hangjára, egy Bach-kantátára, egy szóra, amely megváltoztatta az életedet. Emlékezz egy csaláncsípésre, egy állat orrának érintésére, egy kézfogásra, egy pillanatra, amelytől libabőrös lettél. Emlékezz a keserűre, az édesre, a savanyúra és a sósra és arra, hogy váltak mindezek életed metaforáivá. Emlékeink ma hadd váljanak Isten tetteire való emlékezéssé! Érzékeinken keresztül Isten nemcsak a világ szépségeit szeretné megmutatni, hanem önmagát is. Kezdettől fogva fontos volt, hogy a látás több legyen, mint optikai érzékelés. A hit hallásból fakad. Isten közelségét leginkább megérintettségünkkel szoktuk meghatározni. Magunk pedig legközelebb az ízlelés útján kerülünk Istenhez. Meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál; ne vesszenek el emlékezetedből soha életedben! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is! # * * Emlékezz! Emlékezz keresztyénséged felfedezéseire, hited ébredésére. Emlékezz a keresztség cseppjeire, még ha öntudatlan csecsemőként élted is át! Emlékezz az első történetekre, amelyeket hallottál Istenedről! Talán egy igehirdetés érintett meg, talán egy közösségi alkalom. Lehet, hogy idegenként nyitotta ki valaki számodra ezt a világot, lehet, hogy belenevelődtél szüleid vagy nagyszüleid hagyományaiból. Emlékezz, amikor először törtél össze bűneid súlya alatt, amikor először álltái a kereszt előtt úgy, hogy tudtad, ami itt történt, a te sorsod meghatározója. Emlékezz az első olyan úrvacsorára, amely elragadott, kiemelt elveszettségedből! Emlékezz az írás megértésére. Amikor a régi szövegek hirtelen mutatták meg mélységes igazságukat, amikor az egyszerű szöveg egyértelműen Isten beszédévé vált. Emlékeink ma hadd váljanak Isten tetteire való emlékezéssé! Ő ébresztette hitünket, ő mutatta meg a kereszten, meddig megy el irántunk érzett szeretetében. Ő vezetett közösségbe, ő mentett meg országa számára. Megmutatta magát visszavonhatatlan kitárulkozással, felfedte titkait, mi pedig az örökkévalóság emberei lehetünk. Meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál; ne vesszenek el emlékezetedből soha életedben! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is! * * * Hogy emlékezhetnénk arra, hogyan hozott ki Egyiptom földjéről? Hiszen ez nem a mi történetünk. És talán igaz, hogy Luther kora, a reformátorok küzdelmei, a történelmi idők akkori fordulatai ugyanígy nem tartoznak ránk. A reformáció azonban elhelyezte a világba az emlékezés, felidézés azon formáját, melyben az ember - valami érdekes egyidejűségben - részese lesz Isten csodáinak. A megújulás talán éppen azt jelenti, hogy ezeket felfedezzük saját történetünk, gondolkodásunk, hitünk számára. Mert Isten nem egyetlen történelmi szakasz Istene, amikor ki kellett hoznia a zsidóságot Egyiptomból, vagy amikor egy vándorló népnek rendelkezéseket írt. Nem csupán a wittenbergi vártemplomnál Isten, vagy a wormsi birodalmi gyűlésen, hanem mindegyikünk sorsába beírja magát, ha készek vagyunk érteni, nyitottak vagyunk csodáira, és észrevesszük jelenlétét. ■ Koczor Tamás ■ Margot KáBmann Október elején olyan kongresszus ülésezett Zürichben, ahová a svájci és a német evangélikus egyházak meghívták minden testvéregyházukat. Összesen harmincöt országból - Brazíliától Dél-Afrikáig - gyülekeztek össze protestánsok arról beszélgetni, hogy miként akarják megünnepelni 2017-ben a reformáció ötszáz éves jubileumát. Különleges élmény volt mindez: bibliatanulmányokban és előadásokban, kiscsoportos munkában és az asztal mellett vagy éppen a városnézés során arról szólt a disputa, hogy mit is lehet ünnepelni. Már maga a tény, hogy a jubileum átgondolására nemzetközi kongresszussal készülünk, hatalmas változásokat jelez. A korábbi reformációi jubileumokat és Luther-évfordulókat mindig az adott korszak légköre határozta meg Németországban. 1617 a felekezeti önazonosság keresésének jegyében telt. 1717-ben a pietisták Luthert kegyes, hívő emberként jellemezték, mások viszont a középkori tévelygésekkel szemben fellépő, korai felvilágosult gondolkodót éltették benne. 1817-ben - az 1813-as lipcsei csatára, a népek csatájára is emlékezve - vallásos-nemzeti ünnepbe ágyazták bele Luthert mint nemzeti hőst. Végül 1917-ben Hindenburggal együtt a németség megmentőjeként méltatták a nehéz időkben - az első világháború közepette - ünnepelt német Luther-jubileum során. 2017 viszont változást hozott. A reformációt az egy évszázados ökumenikus mozgalom hátterével ünnepeljük. Európában az evangélikusok és reformátusok immár negyven éve túlléptek az egyházszakadáson a leuenbergi konkordiával. Habár továbbra is vannak eltérések az úrvacsoráról szóló tanításban, mégis el tudjuk ismerni egymást egyházként, és tudunk együtt is ünnepelni. A római katolikus egyházzal folytatott párbeszéd ugyan nem vezetett még úrvacsorái közösséghez, de a kölcsönös tiszteletadás megerősödött. A mennonitákat, akik az újrakeresztelők mozgalmának szellemi örökösei, megkövette a Lutheránus Világszövetség világgyűlése, és a maga részéről megbocsátást hirdetett nekik. Csupán így képzelhető el a reformációi jubileum a mai ökumenikus horizonton. Egészen bizonyos, hogy Európában sokféle évfordulót meg lehetne ünnepelni. A 95 tétel kiszögezése Luthert mint reformkatolikust állítja elénk, csupán az átokbulla elégetése és a wormsi birodalmi gyűlés előtti kiállása vezetett az egyházával való szakításhoz. Mi azonban tekinthetünk úgy 1517-re, mint szimbolikus évszámra, és Lutherra mint a széles reformátori mozgalom szimbolikus alakjára, amely mozgalmat Húsz Jánostól kezdve Melanchthonig és Bucerig Kálvinig és Zwingliig sokan vitték tovább. Némelyek azt kérdezik: van egyáltalán mit ünnepelni?! Igen! Egyfelől a keresztyén ember szabadságának reformátori felfedezését, Isten életre irányuló elkötelezését - egyedül kegyelemből, egyedül a Szentírásból, egyedül hit által, egyedül Krisztussal a középpontban. Továbbá ott van a reformáció hatása az oktatásra és képzésre. Luther lefordította a Bibliát német nyelvre, felszólította a fejedelmeket, hogy állítsanak mindenki számára iskolákat, hogy ki-ki maga is olvashassa a Szentírást, és ezáltal saját lelkiismeretét megedzhesse. Másfelől ott van, amit a reformációból tanulhatunk: Luther antijudaista szavait az utóbbi évtizedekben olyan terhelő vétekként ismerhettük el, amelyeket éppen a németek körében használtak fel iszonyú tévelygésekhez. Ünnepelhetjük továbbá az említett ökumenikus közeledést is. S nem utolsósorban Luthernek a keresztségről szóló tanítását: mindenki, aki részesült a keresztségben, a papsághoz tartozik, legyen akár lelkész, püspök, pápa - ami aztán a 20. században elvezetett odáig, hogy mindezt a nőkre nézve is elismerték. Egyáltalán nem a szakadást ünnepeljük tehát, hanem éppen egy olyan egyháznak a megszületését, amely ugyan különböző utakat járt, mégis mélyen áthatotta a reformáció. Maga a római katolikus egyház is eltörölte a búcsúval való pénzügyi visszaélést a trentói zsinatot követően, a II. vatikáni zsinat után pedig, amely bevezette a népnyelven való misézést is, a katolikusság sem az a 16. századi egyház többé, amely kiprovokálta Lutherből a cselekvést. így akarjuk tehát a világ evangélikus egyházait meghívni Németországba. 2017. május 28-án, a berlini egyházi napok (Kirchentag) zárásaként hatalmas közös istentiszteletet tervezünk Wittenberg kapuinál. Ezt követően 95 napon át lesz megtekinthető Wittenbergben és környékén „a reformáció világkiállítása” amelyben majd tisztán megmutatkozik, hogy a kicsiny wittenbergi kezdetből mi minden nagy dolog fejlődött ki szerte a világon. Hogy ne lenne okunk az ünneplésre?! Azt remélem, hogy ott találkozhatunk majd mi is 2017-ben! (Fordította: dr. Korányi András) A szerző a 2017-es reformációi jubileum jószolgálati nagykövete
