Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)

2013-10-27 / 43. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. október 27. » 3 Megszépült kívülről Isten gyömrői hajléka ► Az 1948-ban önállósult Gyömrői Evangélikus Egyházközség tagjainak egyik legfőbb vágya - hogy saját templomuk legyen - 1950-re teljesült be, a második világhábo­rú utáni szűkös évek ellenére. Tíz év múlva megépült a parókia, majd kisebb fejlesz­tések is történtek. A közösség életében bekövetkezett újabb változás volt, hogy 2011- ben a maglódi anyaegyházhoz csatlakozott mint leányegyházközség. A fiatalnak mond­ható evangélikus gyülekezet újabb mérföldkőhöz érkezett, amikor 2013-ban a templom tetőzetének és homlokzatának felújítására adódott lehetőség. Egyházme­gyei és gyülekezeti összefogással a munkálatok hamar el is készültek. Az ünnepi há­­laadó istentiszteletet október 20-án tartották. Maglódi magvetés 1777-ben készült igehirdetésre a most restaurált szószék Németh Mihály lelkész gyülekezettörténeti beszámolójában elmondta: „Kicsiny gyömrői gyülekezetünk nagy reménysége, hogy külső­leg megújult templomában lélekben megújult gyülekezet dicsérheti Istent a templomszente­lési ünnepen is szereplő zsoltár szavaival: »Uram, szeretem házadat, ahol laksz, dicsősé­ged lakóhelyét. ...áldom az Urat a gyülekezet­ben.«” (Zsolt 26,8.12) Az ünnepi ige alapján dr. Fabiny Tamás püs­pök prédikált. A zsoltáros szavaival, de kérdés formájában szólította meg a jelenlévőket: „Sze­­retitek-e Isten eme egyszerű házát, amely az ő dicsőségére épült?” Majd még személyesebb kérdéssel folytatta: „Szeretitek-e Jézus Krisz­tust, aki a középen akar megállni?” Ha a válasz igen, akkor egymást is szeretni fogjuk, és irgalmas tanít­ványokként tudunk áldozatot hoz­ni a közösségért, építve és gazda­gítva azt - mondta a püspök. Dr. Tarczay Áron gondnok - akinek kitartó közbenjárására ka­pott nagy lendületet a felújítás - köszöntőjében felhívta a hívek fi­gyelmét a kezdeményezés fon­tosságára, amely előrevisz és meg­újít: egyént és közösséget egy­aránt. Ezek után megnyitotta a templom karzatán berendezett, dr. Foltin Brúnó nyugalmazott lelkész famunkáiból összeállított kiállítást. Az ünnepi istentiszteleten az alkalomra összeállt, néhány tagú - de annál lelkesebb - ének- és zene­id kar is szolgált. Reménység szerint 2 a jövőben egyre több lehetőségük ± lesz, hogy a gyömrői hajlékot meg­töltsék Istent dicsőítő énekeikkel. ■ HHÁ IIHTITWHITIIMI 'il.HI I V'fH ► „Szeretek ebbe a templomba jönni, mert itt látszik, hogy a gyülekezet nagyon sze­reti a templomát, megbecsüli rendkívül értékes berendezéseit, gondozza a ha­gyományokat, ápolja az elődök emlékeze­tét, és mindemellett vendégszerető.” Több­ször is elhangzott hasonló mondat októ­ber 20-án a maglódi evangélikus temp­lomban, a szószék felújításáért tartott hálaadó ünnepségen. Az 1778-ban épült hajlék, mely egy középkori templom he­lyén áll, itt-ott hordozva annak nyomait, az évszázadok viszontagságaiból alig őriz valamit. Gazdája, a több mint ezer tagot számláló közösség példátlan áldozatkész­séget tanúsítva védi és óvja - mutatja ezt a majd négy és fél millió forint adomány. „Templomunk egyik ékessége a szószék" - mondta Németh Mihály gyülekezeti lelkész templombemutató beszédében. Egyik külön­legessége - amelyet a restaurálás során igye­keztek megtartani -, hogy bal oldali párkányán enyhe kopás látható, amelyet az évszázadok so­rán elhangzott ezernyi igehirdetés közben odatá­maszkodó lelkészek hagy­tak maguk után. A szószéken lévő latin nyelvű felirat tanúsága sze­rint 1777-ben készítették az imádság és igehirdetés céljára. Közepén a magyar­­országi evangélikus egy­házművészetben is egye­dülálló ábrázolás látható. Háttérben egy város, az előtérben egy magot vető férfi alakja mellett Luther­­kabátot és fehér Mózes­­táblát viselő lelkész imádko­zik. A kiszórt magokat fel­hőből kinyúló mennyei kéz öntözi. A latin felirat János evangéliumából való jézusi mondat: „Sine me nihil” („Nélkülem semmit”). Bár 1998-99-ben már történtek restaurálá­si munkálatok a szószéken és a templomban, az ezredforduló után azonban újabb, nem várt bajok jelentkeztek. Egy évtizedes szünet után, 2011-ben folytatódtak a munkálatok a te­tőszerkezet és a homlokzat rendbehozatalával, és 2013-ban be is fejeződtek a szószék felújítá­sával - számolt be Kérges László felügyelő. Az újraszentelési ünnepségen dr. Fabiny Ta­más püspök hirdette Isten igéjét a magvető pél­dázata alapján, kiemelve, hogy a Magvető nem válogat: szórja a magot, ahova csak tudja. Az út­félre, tövisek közé és sziklás talajra hullott ma­gok mellett esik a jó földbe is. Bármennyire sok a kárba ment mag, a kevés eredményért is há­lát kell adni, azokért, akiknek szívében otthon­ra talál Isten igéje. Azokért, akiknek szívét a tar­tós igehallgatás megtisztítja, és immáron nem­csak az ige hallgatói, hanem megtartói is lesznek. Az istentiszteleten a kicsinyek, a gyermek­­bibliakörösök is szolgáltak énekkel, éppúgy, mint a felnőttekből álló Magdala kórus. A li­turgiában Solarik Vilmos, a felvidéki hosszú­szói testvérgyülekezet lelkésze mellett az egy­kor Maglódon szolgáló pásztorok is részt vet­tek: Blatniczky János nyugalmazott lelkész és Krámer György esperes. A Dél-Pest Megyei Egyházmegye nevében Bak Péter felügyelő, az egyházkerület nevében Benczúr László tiszte­letbeli felügyelő köszöntötte az egybegyűlteket. ■ Horváth-Hegyi Áron Balról jobbra: Németh Mihály, Fabiny Tamás és Krámer György Áldott otthonok A reformáció ünnepének küszöbén különösen is hálásak lehetünk, hogy Luther Márton nem engedte a kép­rombolást, sőt az evangélikus egyház­ban Isten ajándékát látjuk az egyház­művészetben. Öregedő fejjel fede­zem fel, hogy egy-egy oltárkép, fest­mény mennyire formálta és megha­tározta hitemet, lelki fejlődésemet. Ilyen ajándék számomra az a fest­mény, amely gyermekkorom óta vé­gigkíséri az életemet. Egy német fes­tő képének másolata ott lógott már a nyíregyházi nappalinkban, s mivel én örökölhettem, most is itt van püs­pöki dolgozószobám falán. Miközben írom ezt a cikket, tekintetem megpi­hen a szinte idillikus jelenetet ábrázo­ló képen. Luther Márton látható raj­ta családja körében, amint lanttal a ke­zében kíséri négy éneklő gyermekét. Az ötödik, a legkisebb lányka az édes­anyja, Kata asszony ölében alszik. Ott ül az asztalnál a hűséges barát és munkatárs, Philipp Melanchthon is, kezében söröskorsó... Ezt a jelenetet Tichy Kálmán is megfestette a nagytarcsai evangélikus templom méltán híres szárnyas oltá­rának reformációi képén. Az összefüg­gés talán világos: a családi élet öröme mint Isten ajándéka, amelyet éppen a reformáció fedezett fel újra, és adott vissza nekünk. Hiszen jól ismerjük az előzményeket: egy volt szerzetes és apáca boldog házasságának gyümöl­cseit tárja elénk ez a festmény. Talán mondanom sem kell, milyen öröm volt számomra, amikor 1981-ben Nagytarcsára kerültem, és tizenhat éven át, pünkösdtől adventig gyer­mekkorom egyik meghatározó képé­re tekinthettem fel az oltáron. Vajon létezik-e még ma is hasonló családi idill? Nem anakronisztikus a 21. században „a család apja - a csa­lád papja” lutheri modell? Kétségtelen, hogy sok minden ma már sajnos nem úgy működik, mint a korábbi év­századokban. A széthulló családok, generációk korát éljük... De azért, há­la Istennek, még ma is érhetik az em­bert kellemes meglepetések, akár a sa­ját családjában is. Egy ilyen örömömet szeretném most megosztani. Tünde lányomék második gyerme­kük méltó fogadására készülve, Ang­liában kemény munkával összespó­rolt pénzüket befektetve, felújították, galériával bővítették lakásukat. Mi­után elkészültek a több hónapos munkával, és közben harmadik uno­kánk, Domonkos is megérkezett - akit a közeli vasárnapon (27-én) ke­resztelhetek meg -, lányom megle­pő kéréssel állt elém: „Apu, szeret­nénk, ha megszentelnéd, megáldanád a felújított lakást.” Gyorsan tisztáztuk a „teológiai ala­pokat”: éppen Luther Márton tanítá­sára figyelve nem szentelünk „fűt-fát’! de ugyanakkor életünk leghétközna­pibb területeire is kérhetjük Isten áldá­sát. Sőt kell is, hogy kérjük ezt, hiszen már a zsoltáros is figyelmeztet: „Ha az Úr nem építi a házat - a lakást -, hi­ába fáradnak az építők.. ’.’ Nem kevés izgalommal készültem, immár hatvankét évesen, életem első (!) lakásmegáldó szolgálatára, amely­re nem is akármilyen gyülekezet előtt került sor. Lányomék barátaikat, mun­katársaikat hívták meg, összesen hu­szonheten jöttünk össze a hatvanöt négyzetméteres lakásban. Természe­tesen ez az a helyzet, amikor nem sza­bad hosszabb szertartásba bonyo­lódni, már csak a sok kisgyermekre va­ló tekintettel sem. Előzetesen egyházunk „áldáskút­­jához” Varga Gyöngyihez fordultam segítségért, akiben ezúttal sem csa­lódtam. Olyan „otthonáldásmintát” kaptam tőle, amelyet minimális vál­toztatással remekül fel tudtam hasz­nálni. Az áldás célba érkezését mi sem bizonyította jobban, mint hogy a vendégek közül többen elkérték a szövegét, hogy saját otthonukban is látható helyen kifüggesszék. Valóban jó tudnunk és mások­ban is tudatosítanunk a Dietrich Bonhoejfer által megénekelt titkot: „Áldó hatalmak oltalmába rejtve / Csak várjuk békén mindazt, ami jő. / Mert Isten őriz híven reggel, este, / Ő hű lesz, bármit hozzon a jövő.” Remélem, sikerült felkeltenem az érdeldődést a Varga Gyöngyi nyomán megfogalmazott otthonáldás iránt. Ebben bízva szövegét megosztom Ol­vasóinkkal, hiszen az áldás is olyan felülről kapott ajándék, amelyet ak­kor őrzünk meg jól, ha minél többek­nek továbbadjuk. íme, az október 11- én elhangzott szöveg, melynek elején természetesen mindenki behelyette­sítheti a saját családjának, szerette­inek a nevét. „Kedves Tünde és Tamás, Regina és Domonkos! Az élet Istene áldjon meg titeket, akik végtelen világának ezen a kis pontján megvetettétek lábatokat, és ezt az életteret otthonotokká formáltátok. Isten vessen szilárd alapot ennek a háznak, hogy meg ne inogjon. Ő emeljen erős falakat, hogy biztonság­ban érezhessétek magatokat. Ő adjon kitáruló ajtót, amin be- és kilépni egy­aránt öröm. Ablakaitokon pedig en­gedje beragyogni a napfényt és kife­lé sugározni mosolyotokat. Legyen kedves ez a hely számotok­ra, fedezzétekföl itt a gondoskodó sze­retet lábnyomait, a megnyílás és be­fogadás ajándékait, az egymásért vállaltfelelősség és az együtt növeke­dés áldásait. Legyen tágas tér az otthonotok. Le­gyen a megérkezés, a hazatérés helye, az egymásra figyelés helye, az otthon­iét szabadságának helye, a megold­ható konfliktusok, termékeny viták he­lye, a nappalok és éjszakák, az évsza­kok váltakozásának helye. Legyen az asztalotok jóízű, közös be­szélgetések tanúja. Legyen a gyerekszo­ba a mindennapi meglepetések vilá­ga. Legyen konyhátok az élet ízeinek, illatainakföldje, fürdőszobátok a fel­üdülés és megtisztulás helye, hálószo­bátok a pihenés és a bensőséges pilla­natok hajléka, nappalitok sok-sok gazdagító találkozás helyszíne. Az otthont adó Isten adja meg ÉGTÁJOLÓ (t) nektek, hogy ne csak lakjatok itt, ha­nem valóban éljetek is: hálával, bé­kességben, boldogan. Ö őrizzen meg titeket, hogy sokan otthonra találja­nak vendégszeretetetek által, és átél­hessék nálatok az emberség örömteli pillanatait. Az élet Istene küldje el őrző angya­lát, áldja meg bejöveteleteket és kime­neteleteket mostantól fogva, amíg földi utatok végén örök otthonra ta­láltok majd őnála. Ámen’.’ Evangélikus egyházunk születés­napjának ünnepére készülve - köz­ben a temetőket is járva - fedezzük fel újra a földi otthon és család örö­mének ajándékát, valamint a Jézus Krisztus által megígért és előkészített mennyei hajlék ígéretének éltető re­ménységét! Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület

Next

/
Thumbnails
Contents