Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-10-20 / 42. szám
2 -m 2013. október 20. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lelkész:] Szerető mennyei Atyánk! Köszönjük neked a hit ajándékát, amely által teljes bizalommal állhatunk meg előtted. Köszönjük, hogy te magad teszel meg mindent ezért az ajándékért. Kérünk téged az önmagában és a teremtményekben bízó emberiségért. Te gátold meg az emberi nagyravágyás, a magabiztosság, az önzés pusztító erejét. Te adj új és új lehetőséget arra, hogy mind többen vegyék észre a világ kincsei mögött az azokat nyújtó kezedet. Figyelmeztess bennünket arra, hogy mindenünket ajándékba kaptuk tőled azért, hogy irántad való és az egymás iránti szeretettel éljünk velük. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk azokért, akik életük terhei miatt nem tudnak rád mint szerető Atyjukra tekinteni. Könyörgünk azokért, akik megkeseredtek, akik az emberi bűn pusztítását rajtad kérik számon. Segíts a hitetlenség és kétség mélységében. Üresítsd meg azok lelkét, akikben reménytelen fájdalom, magabiztosság vagy harag uralkodik. Könyörgünk azokért is, akik életük terhei alatt is hozzád kiáltanak. Ne engedj senkit erején felül kísérteni. Kérünk, te adj erőt, hogy a hozzád kiáltok türelemmel és bizalommal tudják megtalálni a szabadulás útját, amelyet elkészítettél számukra. Jézus Krisztusért kérünk... [Gy.:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk egyházadért. Te újítsd meg a hitben, a szeretetben és a reménységben. Ne engedd, hogy emberi kezeink eltakarják benne azt, amire te elhívtad. Add meg egyházadnak, hogy élettel telivé, hozzád vezetővé, sóvá és világossággá legyen mindenütt, ahol te összegyűjtötted és igéd hirdetőjévé tetted. Kérünk, tanítsd egyházadat és minden szolgálattal megbízott testvérünket a hozzád való hűségre, az érthető beszédre, a másik ember terhét hordozó szeretetre. Kérünk, bocsásd meg kegyelmesen egyházad bűneit, és ne engedd, hogy hamis tisztaságtudatból takargassa őket; de azt se, hogy a múltban vagy a jelenben elkövetett bűneinek foglyává váljon. Mutasd meg újra és újra, hogy egyházadat azért hívod el, hogy benne új élet támadjon igéd és szentségeid által. Jézus Krisztusért kérünk... [Gy.:] Urunk, hallgass meg minket! Könyörgünk saját gyülekezetünkért. Add, hogy közöttünk minden szó, minden tett, minden alkalom hozzád vigyen közelebb. Add, hogy mindnyájan, akik részt vállalnak gyülekezetünk életében, átérezzék, hogy a legkisebb dologgal is neked szolgálnak. Kérünk, add, hogy meg tudjuk becsülni mindenkiben a gyülekezetünkért végzett munkát, szolgálatot. Jézus Krisztusért kérünk... [Gy.:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk magunkért. Te látod, ha megkopott hitünk, vagy ha már túl természetesnek vesszük, hogy szerető Atyánknak szólíthatunk. Kérünk, ajándékozz meg újra és újra a hit elevenségével. Te látod, ha kétségeink támadnak, és erőtlenségeink erőt vesznek rajtunk. Te biztass újra és újra igéddel: erőd az erőtlenség által ér célhoz - a mi életünkben és üdvösségünkben is. Jézus Krisztusért kérünk... [Gy.:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Köszönjük, Atyánk, hogy teljes bizalommal mondhattuk el neked kéréseinket. Hallgass meg bennünket Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 21. VASÁRNAP - LK 22,31-34 A VASÁRNAP IGÉJE Hiteles megtérés Az evangéliumok nem rejtik véka alá, hogy a tanítványok - Jézus földi működésének idején is - állandóan vetélkedtek egymással: ki közöttük a nagyobb. Zebedeus két fia - János és Jakab - Isten eljövendő országában a főhelyen, Jézus balja és jobbja felől szeretett volna ülni. De Péter sem volt kivétel. Amikor a másnapi kínszenvedésére és halálára készülő Jézus az utolsó vacsora asztalánál arról beszél, hogy a sátán az apostolokat is próbatételnek fogja alávetni, Péter magabiztosan fogadkozik: „Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe vagy a halálba is!” Lukács emlékezete szerint nem teszi hozzá, hogy „ha a többiek mind el is hagynának, én akkor is a halálig veled tartok”. Máté azonban a párhuzamos helyen így örökíti meg Péter szavait: „Ha mindenki meg is botránkozik benned, én soha meg nem botránkozom” (Mt 26,33) Péter ezzel a válaszával a többi tanítvány fölé emeli magát: ha a társai mindnyájan elbuknak is a próbatétel idején, ő akkor is állva fog maradni. Mára sajnos már egyházunkban is szinte uralkodóvá lett az a teológiainak nehezen mondható, legfeljebb csak a bulvárteológia titulusával illethető divatirányzat, amely szerint a megtérés nem egyéb, mint az ember kinyilvánított döntése amellett, hogy Jézus Krisztust „elfogadja Urának”. Nos, ennek szellemében az utolsó vacsora asztalát körülülő apostolok mindegyikét - még az áruló Júdást is - megtért hívőnek kellene tekintenünk. Hiszen korábban valamennyien elfogadták Jézust Uruknak és Mesterüknek. Legalább a szavak szintjén Júdás is elfogadta. Jézus ezeknek a „megtért” embereknek mondja: „íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát.” Vagy miként Máténál olvassuk: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán..!’ Jézus ezzel nem kevesebbet mond, mint hogy ezek a szüntelenül egymással vetélkedő „megtért emberek” Mesterük elfogatását látva valamennyien el fognak bukni. Valamennyien áthullanak, vagy - akinek így jobban tetszik - valamennyien fennakadnak a sátán rostáján. A lényeg, hogy egyikük sem állja ki a próbát. A valódi megtérés ezért még hátravan az életükben. Péterében is. Igaz, ebben valóban ő lesz az első, mert ő azonnal meg fogja bánni árulását, amikor megszólal a kakas, és tekintete találkozik a nagytanács elől megkötözve kivezetett Jézus tekintetével. Jézus ezért is mondja neki: „Ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiáit’.’ Sokakat foglalkoztatott már a kérdés, hogy mit is látott Péter azon a hajnalon Jézus tekintetében. Vádat? Vagy csak szomorúságot, amely arra emlékeztette, hogy Jézus előre megmondta: nem fogja kiállni a próbát, mert háromszor is le fogja tagadni, hogy ismeri őt? Vagy talán azt is kiolvasta Jézus tekintetéből, hogy ő akkor sem tagadja meg, akkor is elfogadja tanítványának, ha az imént háromszor is megtagadta? Hitem szerint Péter mindezt egyidejűleg látta. Bukását átélve ezért nem tett kárt magában, mint Júdás, hanem vétke keserves siratásába kezdett. Annak bizonyossága kényszerítette erre, hogy a Mester a történtek ellenére is tanítványának tekinti őt, akinek a vacsoránál már előre kijelölte feladatát: „Erősítsd atyádfiáit!” Többé ne vetélytársként tekints rájuk, ne legyőzni akard őket, hanem erősítsd őket a hitben, hiszen rászorulnak, mert ők is elbuktak a próbán, amelynek a sátán Isten engedélyével vetett alá benneteket. „Erősítsd atyádfiáit!” Erre a jézusi parancsra minden időben süket a fülük azoknak, akik - mivel úgy vélik, hogy már elfogadták Jézust az Uruknak és Megváltójuknak - magukat sorolják a megtértek közé, akikhez aztán vetélytársakként viszonyulnak. Bizonyos mértékben persze igaz, hogy Péter és az apostolok már a nagypéntekre virradó éjszaka előtt elfogadták Jézust Uruknak és Mesterüknek. De azon az éjszakán fény derült rá, hogy elfogadásuk csak a kereszt nélküli Krisztusra terjed ki. Amint azon a hajnalon megpillantották a kereszt előrevetülő árnyékát, mindnyájan megtagadták és elárulták Urukat. Ez a bizonyítéka annak, hogy az a mintegy három esztendővel azelőtti nap, amikor elfogadták Jézust Uruknak, és a tanítványaivá lettek, nem a megtérésük napja volt! A valódi megtérés csodáját csak akkor élhették át, amikor megtapasztalták, hogy Jézus nagypénteki bukásukban is elfogadja és tanítványainak tekinti őket. Innentől kezdve tudták, és hirdették is, hogy örök sorsukat az a pillanat határozta meg, amikor bukásuk óráján Jézus rájuk tekintett, és mellettük döntött. Akkor tértek csak meg, amikor a kereszt Krisztusa - miután föltámadt a halálból - rájuk tekintett, és felelősségre vonás vagy elbocsátás helyett újra őket bízta meg nyája legeltetésével. Azóta is így van: aki megtapasztalja, hogy az Isten elleni lázadás bukásában Isten a kereszt Krisztusának tekintetével keresi és magához vonja, elfogadja és gyermekének tekinti, annak életében kezdetét vette a valódi megtérés. Ettől fogva a kereszt Krisztusa által elfogadottnak, Isten gyermekének tudja magát, akinek az a dolga, hogy miközben itt a földön a kereszt felé tartó Krisztus lábnyomát követi, erősítse atyjafiait. A megtérés ezért nem más, mint a világ széles útjáról a kereszt felé tartó Krisztus keskeny és tövises útjára való térés. A mindenki másban vetélytársat látó önzés, az önmegvalósítás és önkiteljesítés útjáról az önmagát elégető és mások erősítésében önmagát felélő szeretet útján való naponkénti elindulás. Ez az út a hitnek az útja. Azé a hité, amely a megígért, de testi szemmel nem látott dolgok valóságáról van meggyőződve. Arról, amit Jézus így fejezett ki: „Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti, megtartja azt’.’ (Lk 17,33) Vagy miként Máténál olvassuk: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a leikéért?” (Mt 16,24-26) ■ Véghelyi Antal Zenével, liturgiában - a muzsika szolgálata Kelenföldön ► Áttekintő sorozatunkban iskola után újra templom: ma a kelenföldi gyülekezet orgonista-kántorának beszámolóját olvashatják. Az idén nyolcvanöt éves fennállását ünneplő kelenföldi evangélikus templom egyházzenei története igen gazdag. Legmeghatározóbb egyénisége Sulyok Imre, aki nemcsak gyülekezetünk ötvenhárom éven át hűségesen szolgáló kántora és karnagya volt, hanem neves orgonaművész, zeneszerző és zenetörténész is. Ránk, utódaira csodálatos életművet hagyott: számtalan orgona-, kórus- és zenekari műve - melyeket korálok dallamaira, illetve bibliai szövegekre írt - kiválóan illeszkedik az istentisztelet liturgiájába, és előadható templomi hangverseny keretében is. Az ő zenei hagyatékának őrzése és ápolása kedves feladataink közé tartozik. Kelenföldön mindig több lelkész szolgált egymás mellett. Jelenleg két parókus lelkész és egy másodlelkész van kinevezve. Munkájukat diakónus lelkész és hitoktató segíti. S mivel nemcsak a Bocskai úti templomban, hanem a farkasréti kápolnában is vannak istentiszteletek, több munkatársnak, gyülekezeti tagnak is fontos a gyülekezet egységén való munkálkodás. Sok család kötődik a helyhez, generációk érzik magukénak Buda legnagyobb evangélikus egyházközségét. Kántortársammal, dr. Bence Gáborral - aki hosszú éveken át dolgozott Sulyok Imre mellett - megosztva látjuk el az istentiszteleti, gyülekezeti zenés szolgálatokat. Jómagam elsősorban az orgonistakántori feladatokért, a zenés istentiszteletek szervezéséért, az orgona szakmai felügyeletéért vagyok felelős, és a zenei együttesek munkáját segítem. Gábor a kórus és a zenekar, valamint a vesperás istentiszteletek szervezője és zenei vezetője. Az ének- és zenekar rendszeresen szolgál az istentiszteleti alkalmakon, évente kétszer pedig egyházzenei hangversenyt ad. Ezek közül kiemelkedik az októberi templomszentelési évfordulóhoz kapcsolódó gyülekezeti hétvége koncertje (idén október 12-én volt). Ilyenkor olyan nagyszabású műveket is hallhat a közönség, melyek megszólaltatására istentiszteleti keretek között nem volna lehetőség. így rendszeresen kantáták, motetták, oratóriumok és versenyművek szólalhatnak meg zenei együtteseink és vendégművészek előadásában. Mivel az egyházzenének nagy a hagyománya Kelenföldön, több olyan liturgikus alkalom is van, amelyben a musica sacra valóban a liturgia szerves részévé tud válni. A Fővárosi protestáns kántorátus 1996 óta végez heti rendszerességgel liturgikus szolgálatot a vasárnap esti vesperán. E régi protestáns hagyományt követő zsoltározó istentiszteleten a kántorátus és a gyülekezet közösen énekli a zsoltárokat, de emellett a kántorátus igényes korálfeldolgozásokat és hetente változó díszes motettákat is énekel. Tavaly új, zenés istentiszteleti formával lettünk gazdagabbak: minden hónap harmadik vasárnapján énekes és hangszeres szólisták szolgálnak muzsikával a főistentiszteleten. Neves művészek voltak már vendégeink, de több ízben hallhattuk gyülekezetünk aktív muzsikusait s zenei pályára készülő tehetséges növendékeket is. Apák és fiák, testvérek és unokatestvérek, tanárok és tanítványaik szólaltatták meg nálunk a zeneirodalom lelket felemelő, csodálatos műveit. Nagy ünnepek másodnapján „örömzenélésre” hívjuk a gyülekezet kottaismerő tagjait, akik éneklésükkel vagy hangszerjátékukkal kapcsolódhatnak be az ünnepi istentiszteleten megszólaló zenemű előadásába. Ilyenkor egyetlen próba van közvetlenül az istentisztelet előtt, amelyen egy-egy népszerű - korábban többször előadott vagy éppen újdonságával izgalmas, de mindenképpen egyszerűen megvalósítható - zenemű betanulására van lehetőség. Havonta egyszer családi istentisztelet van a templomban: itt hangszerjátékos ifjakból álló együttes kíséri az ifjúsági énekeket. A liturgia alkalmazkodik a kicsikhez, hiszen sok olyan formai elem van benne, amely a gyerekeket szólítja meg, és teszi az istentisztelet aktív résztvevőivé. Böjtben és adventben már évek óta hagyomány a kelenföldi templomban a muzsikálás. Ezeken a hétköznap esti áhítatokon az adott ünnepkörhöz kapcsolódóan egy-egy zenei tematika köré szerveződnek az elmélyülés és lelki elcsendesedés órái. CANTATE Éged Klen diczerünc Egy számomra jelentős üzenetet közvetítő, közösség- és kultúraépítő alkalomról szeretnék még említést tenni. Idén harmadik alkalommal kapcsolódtunk a szakrális művészetek hete országos rendezvénysorozat nyitónapjához, a (nyitott) templomok éjszakájához. A Tánc - zene - beszéd sorozat szervezőjeként nagyon fontosnak tartom, hogy olyan programokkal várjuk a hozzánk betérőket, amelyek gyülekezetünk szellemi és építészeti értékei mellett más felekezetek kulturális és vallási értékeit is bemutatják. Ebben a szellemben az idei téma - Asszonyok, szentségek, imák - a hit megnyilvánulásának felekezeteken túlmutató egységére hívta fel a figyelmet. Orgonistaként, egyházzenészként rendkívüli értéknek tartom a szent zene jelenlétét az istentiszteleti liturgiában. Kelenföldön minden lehetőség nyitva áll: így legyen elődeink értékteremtő munkája az inspiráció és az igényesség forrása. Zárógondolatként álljon itt egy idézet Luther Márton tollából, aki így ír a zenéhez fűződő viszonyáról: „Én magam mindig szerettem a zenét; kinek van tehetsége e művészethez, az jó természetű, alkalmas minden feladatra. Zenét kellene tanítanunk az iskolákban; az iskolamesternek bírnia kell a zenét is, vagy előttem meg nem áll; amiként olyan fiatalemberek se prédikálhassanak, kik nem kellően gyakorlottak a zenében.” ■ Pál Diana orgonaművész, egyházzenész
