Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-10-06 / 40. szám
ii 41 2Ó13. október 6. GYERMEKOLDAL Evangélikus Élet Menyét A világ legkisebb emlős ragadozója. Nyári bundájában nagyon hasonlít rá a hermelin, de fekete farkavége biztosan megkülönbözteti. A menyét országszerte elterjedt - nyílt területeken, mezőgazdasági földeken, bokrosok közelében, gazos árokpartok mentén bárhol találkozhattok vele. A zárt erdőt kerüli, viszont gyakran felbukkan a tanyák és falvak közelében. Fő táplálékát az apró rágcsálók, pockok és egerek jelentik. Sok patkányt pusztít el, és bár jóval nagyobb nála, megölheti az üregi nyulat és a pézsmapockot is. A baromfiak között csak ott tehet kárt, ahol az ól ajtaját este elfelejtették bezárni. Elsősorban az esti szürkületben és éjszaka vadászik, de mert örökké éhes, nappal is gyakran kutat zsákmány után. Karcsú, hajlékony testével a menekülő pockot a föld alá is MESÉLNEK AZ ÁLLATOK ladt. Ezután már hiába cincogtam, többé nem hagyta magát rászedni. A nőstények körülbelül harmincöt napi vemhesség után tavasszal hozzák világra kölykeiket, amelyek száma négytől tizenkettőig terjedhet. Az öregebb állatok évente kétszer is kölykezhetnek. A kicsinyeket odaköveti; amikor kölykei vannak, akár tucatnyit is elpusztíthat naponta. A vadászó állatot az egér cincogását utánozva közeire lehet csalogatni. Ez jó néhányszor nekem is sikerült. Amikor cincogni kezdtem, a gaz között mozgó állat úgy perdült meg, mintha villámcsapás érte volna, és nyomban megindult felém. A menyétfélékre jellemző, lomhának tűnő, mégis gyors ugrásokkal közeledett. Nyíltan álltam, biztosan látott, de a cincogás úgy vonzotta, mint a mágnes a vasat. Amikor tíz-tizenöt lépésnyire ért, mégis gyanakodni kezdett. Megállt, majd két lábra emelkedve fehér mellénykéjét mutatta felém. Töprengett néhány pillanatig, aztán hirtelen megfordult, és elszaadóan gondozzák, szoptatják, de kéthetes koruk után már pockot és egeret is hoznak nekik. A már önállóvá vált fiatalok egy ideig a környéken maradnak, majd elszélednek. A menyét nem védett, de nem is vadászható. ■ Schmidt Egon Kérdések 1. Milyen súlyú egy menyét? 2. És a frissen született kölyök? 3. Mikor nyílik ki a fiatalok szeme? ■uasdjatj fr-£ ■£ íimuvuS 1 z íuiiuvjS ooz-oot mii/ v ‘uauwuB og-ofr tíudjsou v t yozsvfv/i Jézus tanításai ► Mostani hatrészes sorozatunkban Jézus tanításai közül elevenítünk fel néhányat. Mindegyik résznél egy-egy feladatot is megoldhattok. A helyes megfejtéseket összegyűjtve a sorozat végén küldjétek el szerkesztőségünk címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.). A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. GYERMEKVÁR 2. Jézus egyszer Galileában egy hegyen tanította az embereket. Többek között ezt mondta nekik: „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Keressétek meg a két kép közötti hat különbséget! MAGAZIN AJÁNLÓ Cikázás Isten teremtett világában Biztosan többen hallottatok már arról, hogy ebben a tanévben egy új, keresztény gyermekmagazin indult útjára Family CikCakk - Játék, hit, nevetés, tudás címmel. A Harmat Kiadó gondozásában kéthavonta megjelenő újságban sok érdekességről olvashattok. A szeptemberben megjelent, első, ingyenes számban például arról, hogy milyen a Mars bolygó, hogyan néznek ki a csontjaink belülről, vagy hogy ki az, aki az emberevők földjére vitte el Jézus hírét. Emellett sok színes kép és érdekes rejtvények is várnak rátok. És kinek érdemes előfizetnie a magazinra? Minden általános iskolás gyereknek, aki szívesen olvasna mindarról, amit a szerkesztők így ajánlanak az első CikCakk beköszöntőjében: „Szereted a nagy kalandokat? Eszedbe jutott már, hogy jó lenne megismerni a világ száz és ezer csodáját? Bebarangolni a földet, repülni a csillagok között vagy még azokon túl is? Milyen érdekes lehet belesni híres tudósok és művészek műhelyébe! Vagy megtudni egy olimpiai bajnok edzéstervét! Netán kézműveskedni vagy főzni szeretnél? Ha mindez érdekel, akkor gyere velünk! Sári és Soma megmutatja neked, milyen csodálatos és gazdag Isten teremtett világa, amelybe mindannyian beletartozunk.” A CikCakk magazin október 15-én megjelenő második számában többek között Walt Disney csodabirodalmáról, az első számítógépről és a világháló kialakulásáról olvashattok. De szó lesz a régi járművekről és arról is, hogyan mentette meg egy afrikai rabszolga százezrek életét. Emellett természetesen a Biblia kincseiről is sok mindent megtudhattok. A 2013/2014-es tanévben összesen hat szám fog megjelenni, és mindegyikben egyegy posztert is találtok. Ha neked nem jutott az ingyenes első számból, ne búsulj! Megnézheted az interneten. A www.cikcakk.hu honlapon ráadásul elő is tudsz fizetni a CikCakk magazinra. Cikázz te is! ■ - B. Zs. -