Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-10-06 / 40. szám
FÓKUSZ Evangélikus Élet 10 -m 2013. október 6. lünk. A rendkívül igényesen előkészített alkalom keretében az énekkar megszólaltatja azt a zeneművet, amelyet a székesegyház német kántora komponált. Az istentisztelet után előbb Kjell Magne Bondevik korábbi miniszterelnök és Öle Nordhaug nyugdíjas püspök köszönti a jelenlevőket, majd ünnepélyes keretek között újabb öt évre szólóan aláírjuk az együttműködési szerződést. A fiatal egyházkerület jubileumi ünnepségeit tudatosan kötik össze egy ifjúsági találkozóval. A hangulatosan berendezett klubhelyiségben a fiatalok a konfirmációval kapcsolatos emlékeiket osztják meg egymással és vezetőikkel, majd csoportokban a három jelen lévő püspökkel beszélgetnek. Imponáló a nyelvtudásuk, közvetlenségük és talpraesettségük. Háromnapos látogatásunk keretében több gyülekezetei is meglátogatunk. Természetesen hajóval, hiszen a fjordok világában ez a legfontosabb közlekedési eszköz. Kristiansundban egy egészen modern templomot ismerhetünk meg, a korábbi épület ugyanis megsemmisült a második világháborúban. Smola szigetén (képünkön) egy csodálatos kis kápolnát és egy szabadtéri színházat keresünk fel. Ez az a hely, ahol több mint ezer Gryllus Dániel is a küldöttség tagja volt, mivel a szervezők azt kérték, hogy az ünnepi kulturális műsor keretében a Kossuthdíjas evangélikus művész szólaltassa meg biblikus darabjait. Amikor a vendéglátók harsány lelkesedéssel éneklik a zsoltárok refrénjét, érezhetjük, hogy valójában korántsem olyan hűvösek ezek az északiak... Szeretethíd Hajónkkal ismét Molde közelében vagyunk. Egyik oldalon hétágra süt a nap, a másikon viharfelhők gyülekeznek. Nem csoda, hogy gyönyörű szivárvány feszül az égre, éppen a székesegyház fölött. Az Isten és az ember közötti szövetség máig érvényes jele ez. A teremtő és a teremtmény, atya és a gyermekei rendezett kapcsolatából következik a testvérek közötti jó együttműködés is. Ez a szeretethíd 1850 kilométer hosszan ível, egyházkerülettől egyházkerületig, lélektől lélekig. A szerző egyházunk Északi Egyházkerületének püspöke ► Székházunk előterében kis irányjelző tábla mutat stílusosan északra, rajta a felirat: Molde 1850 km. Az egyik helyiség falán pedig bekeretezve látható az öt évvel ezelőtt aláírt együttműködési szerződés a norvégiai morei püspökség és az Északi Evangélikus Egyházkerület között. Örvendetes, hogy ebben az időben mennyire sikerült tartalommal megtölteni ezt a megállapodást. Cserekapcsolat keretében lelkészek látogatták meg két-két hétre.egymás gyülekezetét. Tavalyelőtt tőlünk ifjúsági csoport utazott a fjordok országába, onnan pedig a püspöki hivatal munkatársi gárdája jött hozzánk amolyan közösségépítő alkalomra. Nyáron a norvég lelkészek lehetővé teszik, hogy szabadságuk idején a parókiájukon üdüljenek magyar lelkészcsaládok. Idén tavasszal az esperes vezetésével egy egész egyházmegye lelkészi kara látogatott Magyarországra, elsősorban az itteni diakóniai munka tanulmányozására. Pál Marietta személyében mi egy ifjúsági vezetőt küldhettünk északra, aki magyaros temperamentummal szolgál a sokak által hűvösnek tartott norvégok között. Az egyházkerületek kereteit pedig már szétfeszítette az a látogatás, amelynek során idén augusztusban a teljes norvég püspöki kar hazánkba érkezett. Négy nő és nyolc férfi püspök - valamint az országos iroda igazgatója - lelkigyakorlatozott és tanácskozott Révfülöpön, előtte azonban ellátogattak az Északi Egyházkerület székházába. Ott nemcsak a magyar evangélikusság múltjával és jelenével ismerkedtek, hanem betekinthettek a készülő Luther-rajzfilm műhelymunkáiba is. Aláírjuk az újabb öt évre szóló együttműködési szerződést ■ Dr. Fabiny Tamás Öt év után újra Norvégiában járhattam abból az alkalomból, hogy a Morei Egyházkerület harmincéves. Az északi egyházak és az anglikánok közötti úgynevezett porvooi egyezmény jegyében norvég barátaink kapcsolatot ápolnak a Newcastle-i Egyházkerülettel, ahonnan Martin Wharton püspök és felesége érkezett Moldéba. Részünkről feleségem és Pál Marietta mellett Gryllus Dániel Stratégiai pillérek A hivatalos megbeszélést a püspöki hivatalban tartjuk. A falon itt is bekeretezve látható az együttműködési szerződés, alatta a tábla: Budapest 1850 km. A jó hangulatú tárgyaláson áttekintjük, hogy a szerződés egyes részei miként valósultak meg. Megállapíthatjuk, hogy mennyire valósággá vált az együttműködésnek az az első pontja, hogy imádságban hordozzuk egymást: vendéglátóink ugyanis nagy hálával emlékeztek még most is arra, hogy a két évvel ezelőtti norvégiai tömeggyilkosságot követően - amikor a szélsőjobboldali Breivik hetvenhét fiatalt lőtt agyon Utoya szigetén - mi gyászistentiszteletet tartottunk Bécsi kapu téri templomunkban. Az együttműködésben persze még mindig vannak tartalékok, például teológiai vagy kulturális területen. Érdekes egybeesés, hogy a moreiek is öt stratégiai területet jelölnek meg: az istentiszteleten az igével és szentséggel való élés mellett a nemzedékek találkozására teszik a hangsúlyt. Az egyházzenében és a kultúrában a kreativitást emelik ki. A misszió terüesztendővel ezelőtt partot értek az első keresztény misszionáriusok. Megújított szövetség A jubileumi istentiszteleten Ingeborg Midtomme püspök prédikál, mi, vendégek a liturgiában szolgá-Kedves emlékek idézésére is lehetőség nyílik: az esperes asszonnyal együtt vettünk részt a Lutheránus Világszövetség 1984-es budapesti nagygyűlésén, egy idősebb hölgy pedig elmondja, hogy ezen a vidéken Terray László lelkész munkatársa volt. Egy festői szépségű kisváros, Búd templomában az a fiatal lelkész fogad, akit a tavaszi budapesti látogatás során annyira megindított a Sarepta-otthonban folyó munka, hogy az egyházmegye gyülekezeteiben gyűjtést kezdeményezett erre a célra. létén beszélnek - az evangélium hirdetése mellett - arról, hogy az egész világot átívelő egyházban élünk. A diakóniában a gyülekezetben élő magányosokra és rászorulókra irányítják a figyelmet, míg a gyermek- és ifjúsági munkában a hitébresztés és tanítás összefüggését hangsúlyozzák. Válaszként örömmel mutatom be a magam egyházának stratégiai pilléreit. 1850 km lélektől lélekig A SZERZŐ FELVÉTELEI