Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-09-29 / 39. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2013. szeptember 29. w- 9 BIBLIATUDOMÁNY? hirdetik, hogy Isten megmenti a benne hívőt. Ha pedig valaki már elhanyatlott, fogadja el Istentől a büntetést, és Isten is vissza fogja őt fogadni - a megbocsátás üzenete is jelen van a prófétáknál. Ugyanakkor azonban mindenki látja azt is, hogy a két próféta üzenete csak ezzel a teológiai interpretációval aktualizálható napjainkra - nos, erre jó a bibliatudomány. Attól mindenkit óvok, hogy önmaga „teologizáljon” bizonyos bibliai szakaszokat, mert mint minden szakmában, a laikus ember sokat tudhat, de bizony könnyen hibázhat is. Viszont erre nincs is szükség, mert olyan sok teológiai kommentár van a Bibliához, hogy senkinek nem kell újat kitalálnia. Annál inkább ajánlott e kommentárok teológiai interpretációját megismerni. Az említett probléma - Ézsaiás és Jeremiás igehirdetésének különbözősége, de alapvető teológiai egysége - reménységem szerint könnyen megoldható volt. Illő említenem egy kicsit nehezebbet is! Valamennyien kívülről ismerjük a Tízparancsolat szövegét: „Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem” (2MÓZ 20,5-6) Ismét ismert szöveget találunk az Ez 18,2-ben, ahol egy közmondást idéz a próféta: „Az apák ettek egrest, és a fiákfoga vásott bele”, de a következő versben e közmondás igazát tagadja: „Az apák lelke is, mega fiák lelke is az enyém. Annak a léleknek kell meghalnia, aki vétkezik” Hasonló az üzenete a Jer 31,29-30 verseknek is: mindenki csak a saját bűnéért felel, más bűnéért Isten senkit sem büntet meg. Az ellentmondás a Tízparancsolat szövegével vitathatatlan: valakinek a bűnét gyermekén, unokáján, dédunokáján, sőt ükunokáján is számon kéri Isten - aminek persze ellentéte is van: ezerízig érvényes a kegyelem. Egyéni vagy kollektív a felelősség és a büntetés? Látszólag lehetetlen a történeti vagy teológiai feloldás az ellentétek között. Pedig van, csak ennek megtalálásához arra kell figyelnünk, kinek szólt a prófétai igehirdetés. Tudjuk: a babiloni fogságban élőkhöz, akik közül sokan el akarták hárítani magukról a felelősséget, s önmagukat ezáltal bűntelennek állították be. Ez ellen természetesen mind Jeremiás, mind Ezékiel tiltakozik: a Tízparancsolat igéjét nem lehet úgy idézni, hogy közben magunkat kivonjuk a felelősség alól! A Tízparancsolat igéje nem azt jelenti, hogy Isten igazságtalan - ellenkezőleg, azt akarja mondani, hogy kegyelmes, hiszen erre utal az „ezerízig” tartó kegyelem. Konzerv helyett friss lelki eledelt Érdemes a Tízparancsolat értelmezését. is górcső alá venni! Mit jelent az, hogy harmad- és negyedízig, miért nem másod- vagy ötödízig? A Tízparancsolat általános érvényű kijelentés, nincs konkrét megszólítottja (szemben Jeremiás és Ezékiel igéjével), ennek megfelelően általános viszonyokat föltételez. Az ókori Keleten (így Izráelben is) a felnőtt gyermek nem „repült ki” hanem több generáció is együtt élt. Mivel már tinédzserkorban házasodtak az emberek, egy negyvenéves ember legtöbbször már nagyapa, a hatvanéves pedig dédapa lett - joggal feltételezhető, hogy ha a 90. zsoltárban említett hetven vagy nyolcvan évet megérte, akkor láthatta ükunokáit is. Igaz ugyan, hogy a halandóság is nagy volt, de elvben ez a nagycsalád mind együtt lakott - három vagy négy generáció. A nagy, kerek sátrat héberül (sőt ma arabul is) dórnak hívták, s ez volt a „generáció” szakkifejezése is. Úgy gondolom, ennek hátterén jól értjük a Tízparancsolat mondanivalóját: Isten büntetése ugyan átfogó, senki nem menekülhet előle, még gyermek, unoka vagy dédunoka sem - ugyanakkor csak a jelenre érvényes. Ezzel szemben a kegyelem ezerízig, azaz örökké érvényes. Röviden: semmi ellentmondás nincs Jeremiás és Ezékiel igehirdetése, valamint a Tízparancsolat üzenete között. A helyes értelmezéshez azonban bizonyos szakmai kompetencia kell - annak ellenére, hogy itt is igaz: az egyes passzusok mondanivalója érthető az egyszerű bibliaolvasó számára is, csak a teológiai közös nevezőért kell erőfeszítéseket tennie. Személyes tapasztalatom egyébként az, hogy aki szereti olvasni a Bibliát, s örül, ha új fölfedezésekre tehet szert olvasás közben, az egyáltalán nem bánja, ha ezekért az új fölfedezésekért erőfeszítéseket kell tennie, hanem örömmel vállalkozik rájuk. Az őszinteség jegyében azt sem hallgathatom el, hogy tudok róla: vannak ellenvetések is, és némelyek az ilyen történeti magyarázatot nem szívesen veszik. Általában azt említik kifogásként, hogy a Biblia folyamatos szövegében egy bizonyos szakaszt az egyik korra datálunk, majd egy újabb szakaszt már egy másik kor hátterén értelmezünk. Micsoda dolog, úgymond, ollóval szétnyírni a Bibliát! Tulajdon nagybátyám mondta nekem, hogy jó, ha a szórakozott sebészprofesszornak odasúgja az asszisztens: „Professzor úr, most operálunk - nem boncolunk!” A hasonlat nagyon is sántít, hiszen tudja mindenki, hogy operálni a sebész szokott, boncolni pedig a kórboncnok, tehát nem is ugyanaz az orvos, így a kettőt nemigen keverheti össze senki. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy bolond ember az, aki rászól a sebészre: ne vagdaljon már engem össze, fáj az! Hiszen tudjuk: a sebész - gyógyít! Én nem is hiszem, hogy tulajdonképpen ez lenne a baj; hogy különböző szövegek különböző korokból származnak, azt régóta tudják azok, akik a Bibliával foglalkoznak. Sokkal inkább az a gond, amikor a különböző szövegek, amelyek viszont azonos korból származnak, de a Bibliában nem egymás mellett állnak, hirtelen egymás mellé kerülnek, egymást magyarázzák (úgy, amint a régi reformátori elv mondja: a Szentírás önmagát magyarázza). S éppen az a baj, hogy ezáltal újszerű magyarázat, újszerű értelem születik meg - s ez az új értelem eltér a megszokott magyarázattól, hogy úgy mondjam: provokál bennünket, hitünket és egyházi tradíciónkat egyaránt. Erre csak ezt tudom válaszolni: ez S igaz - na de hát pont ezért van szük- 5, ség a bibliatudományra! Kell, hogy va- i lami mindig az új felé tereljen, s ne jj . ■“ csupán régi, megszokott igazságokat hangsúlyozzunk - főként, ha egyikmásik igazság az új meglátás fényében kérdésessé válik! Elismerem: itt van ok riadalomra, s egyáltalán nem véleden, hogy a bibliatudomány ellenzői, az „olló” gyakori emlegetői általában konzervatív emberek. Én a konzervativizmusnak is nagy tisztelője vagyok, de a konzervnek már kevésbé: mindennap friss eledelre van szüksége nemcsak testünknek, hanem lelkűnknek is! Figyelmen kívül hagyott összefüggések Ismét hadd említsek példákat, ezúttal személyes megközelítésben. Régebben volt már, hogy a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa felkért egy előadásra a bibliai jubileumról. Kellemes emlék számomra, hogy az előadás után református és evangélikus öreg (hangsúlyozottan: öreg) kollégák jöttek oda hozzám, s mondták: ez egészen szenzációs, teljesen új előadás volt! Kinek ne esne jól a dicséret, de szerintem nem igazán érdemeltem meg, hiszen semmi mást nem csináltam, mint hogy elismételtem a Biblia tartalmát. Ami talán újként hatott (de nem volt új!), az az volt, hogy a 3MÓZ 25 és a Neh 5 került egymás mellé. Az előző az elengedés évének törvényét, az utóbbi pedig az elengedés évének megtartását írja le. Sokak számára ekkor vált világossá, hogy a két szöveg körülbelül azonos korból származik, mindkettőnek a hátterében Dareiosz perzsa király adóreformja áll, amely igen hátrányosan érintette a zsidó paraszti réteget. Elismerem, hogy nagyobb erőfeszítést jelent, ha nemcsak folyamatosan, hanem diagonálisan is olvassuk a Bibliát, de ez az egyszerű eljárás egészen újként fogja a tartalmat szemünk elé varázsolni. Szabadjon még néhány ilyen párt említenem! Kinek jutott eszébe, hogy együtt olvassa az íMóz 1 teremtéstörténetét egy zsoltárral, amelyik majdnem azonos képet fest a világ keletkezéséről? A 8. zsoltár ilyen, s bizonnyal jobban megmarad emlékezetünkben a kettő tartalma, ha egyszerre olvassuk őket. Vagy a próféták közül nem szerencsés-e, ha Hóseást és Ámószt egyszerre olvassuk? Hiszen kortársak voltak, csakúgy, mint Mikeás és Ézsaiás. A helyzet annál is érdekesebb, mivel a négy próféta egyáltalán nem ismerte egymást - ugyanarra a helyzetre reagálnak, de egészen másként! Kinek jutott eszébe a Dávid-történeteket a 89. zsoltárral együtt olvasni? Pedig nyilvánvalóan Dávid és családja kiválasztása áll a zsoltár hátterében is. Vannak persze olyan összefüggések is, amelyek már inkább vájt fülűeknek valók. Olvassa el valaki például mindazt, amit a Hós 12. fejezetben talál Jákobról, és hasonlítsa össze az íMóz elbeszéléseivel! Hasonlítsa össze az Exodus-történetet a 2MÓZ- ben a 114. zsoltár mondanivalójával! Nézze meg, hogyan összegzi a vándorlások történetét a Mik 6,3-5! Vagy ami igazán érdekes: milyen zsoltárokból idéz a Jón 2? # * * Úgy gondolom, ha valaki csak néhányszor megpróbálta olvasni a Bibliát, akkor érzi, hogy mennyivel töb-' bet tud meríteni belőle. Befejezésül csak ennyit: álszerénység nélkül mondhatjuk, hogy nagyon kevés dolgot említettünk a fentiekben. Olyan fontos dolgok maradtak ki, mint a bibliatudomány hatása az európai művelődéstörténetre vagy a bibliatudomány módszerei, főbb eredményei. Kizárólag arról beszéltünk, s arról sem kimerítően, hogy mire jó a bibliatudomány - nekünk, akik olvassuk és szeretjük a Bibliát, akik az élet könyvének tartjuk a Szentírást. Itt is pontosítással kell éljünk mindazáltal. Általában ugyanis ha ezt mondom: valaminek a tudománya, akkor a tudomány tárgya szokott elöl állni. Geo-lógia a földtan, bio-lógia az élővilág tudománya - tehát meghatároztuk az illető tudomány tárgyát. Ilyen összefüggésben azonban nem bibliatudományt kellene mondanunk, hanem inkább a bibliaolvasók tudományát, hiszen nem arról van szó, hogy a Biblia megváltoztatására törekszünk, ahogy a technika vívmányaival átformáljuk környezetünket. Sokkal inkább a bibliaolvasók átformálásáról van szó: késszé tesszük magunkat arra, hogy minél teljesebben be tudjuk fogadni a Biblia tartalmát. Ahol erre az átformálódásra készség van, ott örömmel fogadják a bibliatudományt, annak eredményeit, sőt általában az a tapasztalatom, hogy mindenki részt akar vállalni belőle. Igaz ugyan, hallottam és láttam olyanokat is, akikben ez a hajlandóság nincs meg, s paradox módon éppen a Biblia egyedi jellegére utalnak indoklásul. Rendre megmutatkozik azonban ilyenkor, hogy nem a Bibliát, hanem saját elképzeléseiket féltik sokan, magyarul: nem hajlandók megváltoztatni gondolkozásukat. A magam részéről mindig is nagyvonalúan viszonyultam ehhez a magatartáshoz is; nem azért, mert egyetértek vele, hanem szilárd meggyőződésből: a Biblia ügye már kétezer éve nyerésre áll! A szerző református teológus, egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Ószövetségi Tanszékének vezetője
