Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-09-29 / 39. szám
8 -m 2013. szeptember 29. PANORÁMA Evangélikus Élet Biblia? Tudomány? Bibliatudomány! címmel szeptember 19-én tartott előadást a bibliatudomány hasznáról és jelentőségéről dr. Karasszon István református teológiai professzor. Az alábbiakban a Budakeszi Protestáns Körben elhangzott - számos alapvetést tartalmazó - tanulmányának szerkesztett változatát osztjuk meg olvasóinkkal. MIRE JÓ ■ Dr. Karasszon István ► Az elmúlt évtizedekben bibliatudománnyal foglalkoztam, bizonnyal rosszabbul, mint kellett volna - de ilyen háttérrel aligha gondolhatja valaki, hogy szerintem semmire se Jó ez a tudomány. Nem is akarok olyan véleményekkel foglalkozni, amelyek a Biblia tudományos használatát tagadják - csak olyanokkal, amelyek komolyan kérdezik, hogy mi a célja erőfeszítéseinknek. S itt el kell ismerjem, hogy vannak olyan gondolatok, amelyek éppenséggel nem akadályozzák, hanem segítik munkánkat, ha őszintén, kérdésként fogalmazzák meg őket... Először tehát hadd foglalkozzam egy ellenvetéssel: a bibliatudomány teljesen fölösleges, hiszen a Biblia az élet könyve. Olvasni, megélni kell tartalmát - igaz, lehet tudományosan vizsgálni is ezt a tartalmat, de ennek semmi köze ahhoz, ahogy mi hitünk és életünk meghatározójának tartjuk a Bibliát. Ezzel teljesen egyetértek. Kizárólag tudományosan foglalkozni a Bibliával körülbelül annyi, mint jó könyvet olvasni az egészséges életmódról, de fotelben ülve. így ugyanis mit sem ér, ha az ember pontosan tudja, mit kell tenni; a könyvben foglaltakat végrehajtani s nem memorizálni kell. Sőt azt is elfogadhatjuk, hogy eleink talán egyetlen könyvet sem olvastak az egészséges életmódról, mégis - a természethez közelebb lévén - egészségesebben éltek. Teljesen így gondolom a Biblia olvasása kapcsán is: igen, nagyon sokra becsülöm az egyszerű, spontán bibliaolvasást, és hiszem, hogy Isten igéjét olyan formában tárta elénk, hogy minden szükséges dolgot megérthessünk belőle hitünk, életünk és üdvösségünk vonatkozásában. Ellenvetés az ellenvetésekre Szabad legyen azonban ellenvetéssel élnem az ellenvetés ellen. Úgy gondolom ugyanis, hogy az egészséges életmódról megjelent sok könyv mégsem fölösleges, sőt igen hasznos: sokak figyelmét felhívja arra, amit régen még természetes módon tudtunk, mára pedig elfelejtettünk. Össztársadalmi szinten pedig biztosra vehetjük, hogy nagy szolgálatot tesznek ezek a könyvek. A másik ellenvetésem nagyon természetes: én még nem láttam olyat, hogy ha valaki az élet könyvének tartja a Bibliát, akkor ne érdeklődne a részletek, néha a fölöslegesnek látszó adatok iránt is. Személyesen azt tudom mondani, hogy körülbelül tizenhat éves koromban vettem észre (ekkor hívták fel a figyelmemet rá), hogy a bibliai neveknek jelentésük van. Szegény vallástanáromat két hónapig élni se hagytam, csak a nevek jelentését követeltem tőle, pedig jól tudtam, hogy az utolsó ítélet napján nem azt fogják kérdezni tőlem, mit jelent Dávid neve, hanem valami egészen mást. A naiv bibliaolvasás és a bibliatudomány nem is áll olyan távol egymástól, mert van közös nevezőjük: az érdeklődés! A másik ellenvetés számomra kérdésként fogalmazódott meg; egy idős hölgy tette fel a kérdést, aki nyilván más tudományokban volt jártas. Ő elismerte, hogy a Biblia megértéséhez egy sor olyan ismeret kell, amely ma nincs meg automatikusan az emberekben, csak azt nem értette: hogyan lesz ebből tudomány. „Egyszer közlöd azt az ismeretet, s a hiány pótolva van” - állította. Erre azért könnyű volt válaszolnom. Egyrészt utalhattam arra, hogy ez az ismeretanyag egyre bővül, s még mindig nagyon sok olyan része van, ahol a kérdést már tudjuk, de a válasz még hiányzik. Ez azonban a kisebb részét teszi ki a bibliatudománynak. A nagyobb részét az teszi ki, hogy a meglévő ismeretanyag is állandóan új kiértékelésben részesül - egészen mást mondott egy adat a 19. század végének történésze számára, mint a 20. század végén egy társadalomtörténésznek vagy gazdaságtörténésznek. Az anyag tehát maga a Biblia, látszólag változatlan, de az emberi elme állandóan változik. Leonardo da Vinci híres festményének, a Mona Lisának nem egyszerűen az az érdekessége, hogy egy szép nőt ábrázol, hanem az, hogy ha elvonulunk a kép előtt, ugyanaz a kép más szemszögből egészen másként hat: mintha Mona Lisa különbözőképpen nézne ránk évszázadok távolából... Nem vitás: a bibliatudomány története egy kicsit a tudomány története is, hiszen az elmúlt évszázadokban minden jelentős szellemi áramlat a Biblián is kipróbálta magát. Ezzel együtt óvatosan fogalmaznék, s talán nem szabad kimondanom, hogy én is úgy éreztem, mint ez a hölgy, aki válaszában azt mondta: érti, s lehet, hogy a bibliatudomány a tudomány par excellence. A bibliatudomány fogalma A kérdések után talán nem árt megfogalmaznunk, hogy mi is a bibliatudomány. Első megközelítésben talán hagyjuk is el az igényes „tudomány” megtisztelő minősítést, hiszen mindenekfölött arról van szó, nem többről, hogy alaposan, lehetőség szerint mindenre kiterjedő módon olvassuk a Bibliát. Ez nem természetes - amikor mi beszélünk (s bizonnyal így volt ez az ókorban is), általában mondunk valamit, de a közölnivalón túl még egy sor olyan információt is adunk, amely tulajdonképpen nem is volt szándékunkban. Ha például az öcsémmel egyik nap beszélek, s véletlenül kiderül, hogy aznap mindketten Komáromban jártunk, anélkül hogy tudtunk volna egymásról, akkor az érdekes mondanivaló éppen az, hogy ugyanott voltunk, de nem találkoztunk egymással. Ez a mondanivaló. Ugyanakkor kiderül a mondatunkból, hogy mindketten autóval mentünk - tehát a beszélgetést már nem datálhatjuk, mondjuk, a 19. századra. „Tele volt az autópálya” - nyilván az Mi-es megépítése után beszélgettünk. S ha még megemlítem, hogy én az egyetemen jártam, akkor világos, hogy a Selye János Egyetem megalapítása után beszélünk - történész tehát már tudja datálni a beszélgetés időpontját durván egy évtized pontossággal. Az átlagember azonban nem így gondolkozik, főként nem a Biblia esetében: ott arra figyelünk, ami a tulajdonképpeni mondanivaló, ami hitünket és életünket táplálja. Ennek szempontjából mindegy, hogy az a szöveg, amelyet olvasunk, száz évvel később vagy korábban keletkezett. Fogadjuk el azonban, hogy a Bibliában ennél sokkal, de sokkal több van; csak van egy sor olyan adat is, amelyet nem veszünk észre, vagy ha észrevesszük is, nem tudunk vele mit kezdeni. Mindez talán megér egy példát. Mindenki ismeri Saul, azaz Pál apostol megtérésének történetét az ApCsel 9-ben, s azt is tudja, hogy Saul Jeruzsálemből Damaszkuszba tartott, hogy a keresztyéneket Damaszkuszban is üldözze; a damaszkuszi úton találkozott a feltámadott Jézus Krisztussal, s ennek hatására tért meg. Igen, de ki figyelt arra, hogy Jeruzsálemről ez az elbeszélés (és az utána következő is) gyakorlatilag semmi részletet nem mond? Ugyanakkor azonban Damaszkuszban ismer az elbeszélő egy konkrét utcát (Egyenes utca), valamint név szerint egy keresztyént, Anániást, akihez Pál ment (helyesebben: ahova vitték), s aki felkarolta a vak, de megtért embert, akinél aztán Pál visszanyerte látását. Ez a megfigyelés, természetesen, teljesen érdektelen az elbeszélés üzenetének megértésekor - ha valaki nem veszi őket észre, akkor is megérti, mit akart a szerző közölni velünk. Lényegtelennek azonban nem nevezném ezeket a momentumokat; ha mást nem, annyit nyilván elárulnak, hogy Damaszkuszi és a damaszkuszi keresztyéneket jól ismerte a szerző, de a jeruzsálemiekkel már nem volt annyira tisztában. Igen valószínű, hogy az elbeszélés eredete Damaszkuszban keresendő, s ezt a tradíciót vette át Lukács, amikor az ApCsel-t megírta. Ezek szerint volt különbség a damaszkuszi, aztán az antiókhiai keresztyének és a jeruzsálemi keresztyének között? A lényeget tekintve biztos nem volt: hiszen a lényeg az volt, hogy Jézus Krisztus a megígért Messiás, a világ Megváltója, Isten Fia, aki meghalt és feltámadt értünk. A lényeg megfogalmazásában azonban lehettek különbségek, s az ApCsel 15 (illetve Gál 2) alapján úgy tűnik, hogy főként a pogányok megtérése kapcsán volt is. A tudományos kutatás mármost több évtizede foglalkozik azzal, hogy megpróbálja körvonalazni a kettő közötti különbséget, s ha lehet, akkor a damaszkuszi-antiókhiai vonalat megpróbálja kötni Jézus Krisztus galileai munkásságához. Egy téma kapcsán mindenképpen feltűnő különbséget kell látnunk: Pál apostol értelmezésében Jézus Krisztus halála áldozat volt, amelyet a zsidó áldozati terminológiával ír le; ennek azonban nyomát sem látjuk az első három (szinoptikus) evangéliumban, ahol Jézus Krisztus haláláról, természetesen, szó van, miként arról is, hogy ez a halál értünk történt, de nem annyira a zsidó áldozatok, hanem inkább a próféták sorsa az összehasonlítási alap. Kétértelmű kajlaság Miért jó mindezt tudni? Ismétlem: semmi olyan nincs ebben, ami hitünket, életünket és üdvösségünket érintené. Viszont a meglévő anyagot jobban elrendezi, érthetőbbé teszi, s az európai elme dolgát megkönnyíti, hogy megjegyezzük a bibliai tartalmat. Ha ugyanis összekeverjük a Biblia tartalmát, s nem korrekt elrendezésben idézzük, akkor borzalmas értelmetlenségek születhetnek meg - tulajdonképpen ekkor visszaélünk a Bibliával. Erre az amalgámszerű összekeverésre hadd hozzak egy drasztikus példát, amely éppenséggel a bibliatudomány ellenpárja lehet. „Macsó" körökben szívesen viccelődnek a női nemmel - ízlés kérdése, hogy az ember mosolyog vagy bosszankodik ezeken a kajánságokon. Egy ilyen vicc mondja: „A nő Isten utolsó teremtménye. Látszik rajta a fáradtság jele.” Ezúttal nem a kimondott szexizmus támadásom célpontja (bár az is lehetne). Inkább megkérdem: hol mondja a Biblia, hogy Isten a teremtmények sorában utoljára teremtette a nőt? Sehol! A teremtést két elbeszélés mondja el, s ezeket külön elbeszélésekként kell kezelnünk. Mindkettő igaz, mindkettőnek a mondanivalóját meg kell szívlelnünk, de össze nem szabad a kettőt keverni. Az íMóz 2 elbeszéléséből hiányzik a sorrendiség gondolata, inkább csak a fontos dolgokra összpontosít: az édenkertre s benne az emberre. A sorrendiség gondolata jelen van az íMóz í-ben (a hat nap csak itt fordul elő), s itt valóban utolsóként, a teremtés koronájaként teremti meg Isten az embert - de itt úgy szerepel, hogy együtt teremti őket, férfiként és nőként. Az a kijelentés, hogy „a nő Isten utolsó teremtménye” (azon túl, hogy az „utolsó” szó kétértelműségével játszik), egyszerűen inkorrekt, mert összekeveri a két teremtéstörténet mondanivalóját. Bizonnyal nem véletlenül, hanem azért, hogy valami kajlaság jöjjön ki belőle. Ez a gondolkodás éppenséggel a bibliatudomány ellentéteként állhat előttünk; így bármit be lehet bizonyítani! A bibliatudomány elsődleges célja tehát a megkülönböztetés, elrendezés, a mai gondolkodáshoz igazítás, amely megvéd minket attól, hogy helytelenül idézzük és értelmezzük a Biblia tartalmát. Ha arra gondolunk, hogy hányán hivatkoztak rosszul a Bibliára az elmúlt évszázadok során, akkor ezt igen fontos funkciónak kell neveznünk. Tovább kell azonban lépnünk, és egy igen nehéz kérdést kell tárgyalnunk: a megkülönböztetés és elrendezés során a történeti magyarázat tűnik elengedhetetlennek. Hogy bibliai módon fejezzem ki magam: „Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott ige.” (Péld 25,11) Aranyalma ezüsttányéron Mindenki tudja, hogy a leghelyesebb megállapítás is butaságként hat, ha nem a megfelelő helyen idézzük. Nos, az aranyalma kétségkívül a kezünkben van; de az ezüsttányért nekünk kell alátennünk - a bibliatudomány esetében: meghatároznunk, hogy miben állt, megmondanunk, hogy milyen összefüggi gésben hangzott el ez vagy az az aranyat érő ige. Hogy banális példát hozzunk: a történelem során Jeruzsálem többször forgott veszélyben, s több próféta is hirdette Isten igéjét veszélyhelyzetben. Ézsaiás próféta azt jósolja meg, hogy a fenyegetésben Isten meg fogja menteni a várost; Jeremiás ezzel szemben azt, hogy ha nem adja meg magát Jeruzsálem, akkor el fog pusztulni. Ez a két tartalom szöges ellentétben van egymással, és máshogy nem is oldható fel a tartalmi ellentét, csak úgy, hogy a két prófécia között több mint száz év telt el: Ézsaiás a szír fenyegetés kapcsán jövendölt így, Jeremiás pedig a babiloni fenyegetéssel kapcsolatban. Az ellentmondás ugyan nyilvánvaló a két igehirdetés között, mégis úgy gondolom, hogy teológiailag már gyakorlott bibliaolvasó számára egyáltalán nem nehéz, hogy közös nevezőt találjon Ézsaiás és Jeremiás igehirdetése számára: a nehéz helyzetekben is az Isten melletti hűségre tanítanak a próféták, s
