Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-09-29 / 39. szám
Evangélikus Élet kultúrkörök 2013. szeptember 29. 7 Soha ne add fel! Partnerkapcsolati találkozó Brazíliában „Nincs Isten” - vagy mégis? Evangélikus lelkészek szentelése az albániai Durrésben ► Más földrészre utazni olyan, mintha az ember a teljes ismeretlenségbe indulna. A Bajor Evangélikus Egyház meghívására a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) két küldötte is részt vehetett szeptember 6- 13. között a második tengerentúli partnerkapcsolati találkozón Sáo Paulóban, Brazília legnagyobb városában. Az utazásra visszaemlékezve jobb, hogy nem tudja az utazó előre, mit jelent tizenkét órát, azaz egy éjszakát eltölteni egy szűk repülőülésben. Megérkezni sem könnyű, mert a beutazók hosszú sorokban várakozva, egyenként járulnak az ablakokhoz, hogy lepecsételjék az útlevelüket. Együtt utazva a bajor testvérekkel mégis könnyebben ment minden, hiszen közösségben voltunk. Közösség. Ez volt az egyik leglényegesebb mondanivalója annak a találkozónak, amelyen hazánkból dr. Fabiny Tamás külügyekért (is) felelős püspök és - az MEE Ökumenikus és Külügyi Osztályának vezetőjeként - e sorok írója vehetett részt. Erőszak-prezentáció A bajor egyház meghívására egyedül a Magyarországi Evangélikus Egyház képviselte még az európai egyházakat, további tizennégy nem európai egyház vezetői mellett. A találkozóra többek között a hondurasi, nicaraguai, salvadori, brazil, tanzániai, mozambiki, libériái, kongói, Costa Rica-i, ausztráliai evangélikus egyház püspökei, vezetői fogadták el a meghívást. A partnerkapcsolati találkozó a közép- és dél-amerikai országok mindennapjait átható erőszak témakörét tárta fel. Hogyan tudják az egyházak megelőzni és legyőzni az erőszakot? Lényegében ezt a központi kérdést járta körül az egyhetes konzultáció. Az első két napon minden egyházvezető tíz-tíz perces diavetítéses előadásban számolt be saját országának erőszakkal kapcsolatos problémáiról és az egyház e problémákra adott válaszairól. Bár az erőszak mindenütt jelen van, az országok kultúrája, gazdasági állapota, az emberek felfogása nagyban különbözik egymástól, ezért az erőszak is különböző mértékben tapasztalható meg. Az elborzasztó magyarországi roma-, illetve romák által elkövetett gyilkosságokat, valamint a Magyar Gárda és a családon belüli erőszak témáját őszintén feltárva mégis az volt a résztvevők érzése, hogy mindez eltörpül az akár Brazíliára - jelen esetben Sáo Paulóra -, akár a középamerikai országokra jellemző felfogás és állapotok mellett - ezekben szinte természetes az erőszak. Számos területen tapasztalható a farkastörvények uralma, legyen szó akár a nők és a gyermekek elleni (közötti) erőszakról, akár a közlekedésben tapasztalható erőszakos viselkedésről, a hajléktalanok és utcai bandák fosztogatásairól vagy a nagyon sokszínű bevándorló közösségek egymás ellen forduló indulatairól. Brazíliai kavalkád Brazília nagyon sokszínű ország. Nemcsak az erőszak, hanem a szamba és a futball, a riói karnevál és a színes sokaság országa is. Portugálok és spanyolok, afrikaiak és németek, japánok és olaszok laknak itt az ország különböző régióiban. Az őslakos indiánok közül ma már csak mintegy nyolcszázötvenezer él Brazíliában. Az ország lakosságának vallási megoszlása: hatvanhat százalék katolikus, huszonkét százalék protestáns, és a népesség mintegy nyolc százalékának nincs felekezete... Főleg a katolikus egyház számára probléma a pünkösdi típusú felekezetek híveinek ugrásszerű növekedése e hatalmas latin-amerikai országban. Tizennyolc „zsinatba” tömörülve mintegy hétszázezer evangélikus él Brazíliában. A konzultációk során számos olyan adatot mutattak be az előadók, amelyek némi magyarázatot adtak a különböző földrészek erőszakhoz való viszonyulására. Brazíliában az erőszak leggyakrabban az élet elleni erőszakot jelenti. Okai nagyon sokrétűek. Éppúgy kereshetők a hiányos egészségügyben vagy a prevenció és az iskolai oktatás hiányosságaiban, mint a társadalom individualizálódásában. A korrupció, a szervezett bűnözés, az alkohol és a drog elterjedtsége mellett talán még fájóbb a család és a közösség hiánya. Márpedig arról Magyarországon sincs vita, hogy milyen megtartó ereje van a családnak és a közösségeknek, elsősorban pedig az egyházi közösségeknek. És még egy fontos adat a javak igazságtalan elosztására vonatkozóan: a társadalom szegény és gazdag rétegei között óriási a különbség. Vagy nyomortanyán él valaki, vagy az elitnegyedben. Szinte nincs átmenet a két réteg között, hiányzik a középosztály. Mindezeket a problémákat főként Brazília példáján tapasztalhatták a résztvevők, vonatkoztatható azonban Afrikára is. Az egyház(ak) válaszai Az említett társadalmi kihívásokra sokféle választ igyekeztek bemutatni a meghívott egyházi vezetők. Kitűnt, hogy az egyház mindenütt legfőképp a megelőzést tartja fontosnak, de hangsúlyozza a lelkigondozás és a vigasztalás jelentőségét is. Dr. Heinrich Bedford-Strohm bajor püspök először teológiai alapon igyekezett választ találni. Nóé példáján magyarázta, hogy a Bibliában is jelen van az erőszak, hiszen az Ószövetségben Isten el akarja törölni az emberi fajt a földről, mégsem teszi, hanem Krisztuson keresztül bűnbocsánatot ad neki, és az újrakezdés lehetőségét. A tanzániai Lilian Rwakatale, a szociális program koordinátora a brazíliaihoz hasonló helyzetképet rajzolt az afrikai állapotokról. A nők és férfiak közötti egyenjogúság hiánya, a lányok iskolázatlansága, a gyermekek és nők elleni erőszak, a HIV-fertőzöttek magas száma, a családi életről való tudás hiánya mind-mind ott van az erőszakos „megoldások” hátterében. Mindezek enyhítésére az evangélikus egyház létrehozott egy női, illetve ifjúsági osztályt, amelyek életviteli tanácsokkal és anyagi segítséggel látják el a hozzájuk fordulókat, hogy önálló életet kezdhessenek. Hiszen Afrikában ha egy nőnek meghal a férje, többé senki nem védi meg, bármi történhet vele. Az egyház foglalkozik a HlV-fertőzöttekkel is, továbbá lehetőségei szerint az árván maradó utcagyerekeket is befogadja szociális otthonaiba. Megrázó volt a salvadori dr. Medardo Gómez püspök beszámolója. Elmondta, hogy hazájában teljesen természetes az erőszak. A salvadori utcákat két banda terrorizálja, amelyek élet-halál urai, főként drogkereskedelemből élnek. A püspök - nem látván más megoldást - bement a börtönbe, és párbeszédet folytatott a bandavezérekkel arról, hogy miként lehetne csökkenteni az erőszakot az utcákon. Az eredmény kevesebb halott lett, de a problémák valódi gyökerének a rossz gazdasági és politikai rendszert, valamint az óriási korrupciót tartja. A beszámolókat követő napon egyházi projekteket látogattak meg a konzultáció résztvevői. A „tanulmányi kirándulás” során képet kaphattak a Sáo Pauló-i utcák nyomoráról, fogalmat alkothattak a középosztály hiányának mibenlétéről és az állam tehetetlenségéről. Az állam számos esetben a nem kormányzati szervekre - így az egyházakra - hagyja á problémák orvoslását. A Brazil Evangélikus Egyház, a katolikus egyház és más civil szervezetek feltűnően sok projektet működtetnek szerte a városban. Például napközi otthonokat, amelyekben nemcsak hittanra, hanem írni, olvasni, számolni, zenélni tanítják azokat a gyerekeket, akiket szüleik alkohol- vagy más problémák miatt nem tudnak rendesen nevelni. De nemcsak tanítják és nevelik őket. Az egyik önkéntes fiatalember, Daniel így nyilatkozott a Sáo Paulo Brasilándia nevű városrészében található ökumenikus missziói ház legfőbb céljáról: „Bár tudjuk, hogy csak egyes gyermekeket tudunk elindítani a kiemelkedés útján, mégis minden gyermeknek álmot adunk és reményt, hogy az ő sorsuk lehet jobb is. Mert Jézusban minden lehetséges.” ■ CSELOVSZKYNÉ DR. TARR KLÁRA Valószínűleg nem a Biblia szavait vette komolyan az albán vezér, Enver Hodzsa, amikor 1967-re törvényileg létrehozta az első és egyetlen ateista államot Európában. Pedig a sztálinista államfőre nagyon is illik a 14. zsoltár első verse: „Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten” (Károli-ford.) Hogy mennyire idejét múlt balgaság volt az elképzelése, átélhettük augusztus 10-én az albániai Durrésben. Albánia a rendszerváltás után is sok megpróbáltatáson ment keresztül, és ma is a térség legelmaradottabb országa. A mi kis beszámolónknak azonban nem gazdasági, hanem hitéleti tartalma van. Augusztusban két hetet töltöttünk az albán tengerparton, Durréstől délre nyolc kilométerre. Tizedikén reggel az Útmutatóból a sokat ígérő verset olvastuk Pál apostoltól: „Az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van..’.’ (Róm 13,12) Ott, a sok nehézséggel küszködő országban még inkább rávilágított az ige az ország keserű évtizedeinek átmeneti jellegére. Pedig akkor még nem is tudtuk, ezzel kapcsolatban milyen ajándékot tartogat számunkra a nap. Szálláshelyünk portáján éppen a durrési istentiszteletek lehetőségei felől érdeklődtünk, amikor megjelent egy kis amerikai csoport. Miután felfedtük kilétünket, elmondták, hogy a Wisconsin Evangelical Lutheran Synod (WELS) megbízásából járnak Albániában és Bulgáriában. Öt európai országban végeznek missziót, és Ukrajnában van egy teológiai iskolájuk, ahol munkatársakat képeznek ki szolgálatra. Most két albán és két bolgár evangélikus lelkészt fognak ordinálni, az albánokat aznap délután Durrésben. Mondanunk sem kell, a délutánra kialakult vihar ellenére az amerikaiakkal tartottunk, így részt vehettünk a két lelkész ordinációján. Egyikük tizennégy, a másikuk tíz évig volt a szeminárium hallgatója, mivel munkájuk mellett nem volt lehetőségük rendszeresen látogatni az iskolát. A tanulás amúgy is komoly odaszánást és anyagi áldozatot igényelt, hiszen minden egyes kurzusra Ukrajnába kellett utazniuk. Hitük, Jézus Krisztus és újonnan alakult kis evangélikus gyülekezetük iránti szeretetük adott nekik erőt és kitartást. A durrési gyülekezet jelenleg százegynéhány főből áll. A semmiből, hetvenszázalékos muzulmán, húszszázalékos ortodox és tízszázalékos katolikus környezetből hallották meg az evangélium hangját, amelyet az amerikai evangélikus misszionáriusok hoztak el. Kölcsönösen felismerték, hogy csak úgy marad élő a kis felekezet, ha gondoskodnak arról, hogy saját lelkészeik legyenek. így vállalkozott a két, már idősebb férfitestvér a tanulásra, szolgálatba állásra (képünkön). Felemelő volt látni az ünneplő gyülekezetét, átélni örömüket, együtt lenni velük imádságban. Bár az albán nyelvű igehirdetésből semmit nem értettünk, az ordináló lelkész angol szavai ismerősek voltak. Jézus missziói parancsáról beszélt: „Menjetek el az egész világra, hirdessétek az evangéliumot, mert az az Isten igéje, az egyház ereje és az emberek megmentője. Mi nem kultúrát, nem társadalmi üzenetet terjesztünk - mondta -, hanem Jézus Krisztusról, a benne kapott bűnbocsánatról és örök életről teszünk tanúságot.” Az alkalom befejeztével angolul, olaszul, németül, de leginkább kézzel-lábbal próbáltuk elmondani áldáskívánásainkat. A gyülekezet pedig hasonlóan meleg szívvel fejezte ki örömét, és érdeklődött a magyar evangélikusokról. Enver Hodzsa intézkedései keserű évtizedeket hoztak az elszigetelt Albánia számára: kívülről nézve teljesen reménytelennek tűnt az emberek helyzete. Isten azonban ebből a reménytelen helyzetből is mutatott kiutat, és kis lépésekben gyülekezeteket épít. Azóta nagyon sokat gondolunk az albán népre és az egész országra, ahol - bár a vallások között a muszlim az uralkodó - az egyetlen repülőtér a szegények patrónusáról, az albán származású kalkuttai Teréz anyáról van elnevezve. ■ Balicza Iván - Ferenczi Ilona HIRDETÉS EBBE-előadás Budavárban Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) és a Budavári Evangélikus Egyházközség által közösen rendezett őszi előadás-sorozat témája: A Jelenések könyve mai aktualitása. Előadó dr. Dér Katalin egyetemi docens, klasszika-filológus, teológus, az irodalomtudományok doktora (ELTE). A következő alkalom október 10-én, csütörtökön 17 órakor kezdődik az egyházközség gyülekezeti termében (Budapest I. kér., Táncsics M. u. 28.) Mi az igazság a Napba öltözött asszony körül? (12. fejezet) címmel. Áhítatot tart dr. Fabiny Tamás püspök. Püspök vendégek egy csoportja - középen Luther-kabátban dr. Fabiny Tamás
