Evangélikus Élet, 2013. július-december (78. évfolyam, 27-52. szám)
2013-07-14 / 28. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. július 14. *■ 3 Engedelmes szívvel, erős lélekkel Fülöp Mónika lelkésszé avatása Soltvadkerten Az áthidalható 433 kilométer Halász Alexandra lelkésszé szentelése Sopronban ► „Isten az engedelmes szívű embert tudja használni, s én ezt itt tanultam meg” - mondta Fülöp Mónika a soltvadkerti evangélikus templomban július 6-án tartott ünnepi istentisztelet után. Gáncs Péter püspök, Szabóné Mátrai Marianna és Homoki Pál lelkész szolgálatával ez alkalommal avatták lelkésszé. A soltvadkerti oltárkép, mely tanúja volt Mónika keresztelője és konfirmációja után az ordinációjának is, azt üzeni, hogy Jézus viharos, nehéz körülmények között is megtartja a hívásának engedelmeskedőket. E bátorítással kezdte igehirdetését a püspök, majd Róm 8,19 alapján - „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését” - arról szólt, hogy egy némettanár azért indul el a lelkészi szolgálat útján, mert sóvárogva várják azt, amit Isten rá bízott; azt a sót, amely ízesít, megőriz, gyógyít. A háziasszony tudja, jól sózni művészet; az iskolalelkész se adjon se kevesebbet, se többet annál, mint amennyire a diákoknak, szülőknek szükségük van. A confirm át tizenöten énekelték, köztük a helyi katolikus, baptista és pünkösdi lelkipásztorok, s az alkalom ünnepélyességét a férfikar szolgálata is emelte. A köszöntések során Homoki Pál helyi lelkész a küldő és mentor gyülekezet nevében adott útravalót, és utalt az elkötelezett evangélikus elődökre. Szabóné Mátrai Marianna, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője szerint Mónika törékenynek látszik, pedig erős lelkű. „Ne csak azzal törődj, mit adsz a rád bízottaknak, hanem azzal is, mit adnak ők neked, mert akkor érsz célt, ha ismered őket” - tanácsolta. A fogadó gyülekezet lelkipásztorai támogatásukat ígérték az új szolgatársnak. Lázárné Skorka Katalin mezőberényi lelkész szerint egykor Berény adott énekeskönyvet Vadkertnek, most Soltvadkert ad lelkészt Berénynek. Fejér Sándor azt kérte Mónikától, hogy amikor a Viharsarokban élő, lázadó korban lévő gyerekeknek közvetíti az evangélikus hitet, tiszta képet mutasson. Végül Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő számára a lelkésznő állandó mosolya volt üzenetértékű. Fülöp Mónika augusztus í-jétől Mezőberényben kezdi meg iskolalelkészi szolgálatát. ■ Hulej Enikő Fülöp Mónika először tanítói oklevelet szerzett, majd a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola német nyelvtanári szakán diplomázott 1997-ben. A kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium tanára volt 1994-től 2001- ig. Ezt követően megszületett két gyermeke. A Vasárnapi Iskolai Szövetségben nyaranként hat-tizenkét éves gyermekek között misszionárius, majd a Bács-Kiskun megyei gyermekmissziói munka koordinálója, misszionáriusképzések egyik vezetője. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakán 2013-ban szerezte meg diplomáját. Gyakorlati évét Soltvadkerten végezte Homoki Pál lelkész mentor mellett abban a gyülekezetben, ahol Káposzta Lajos esperes-lelkész konfirmálta, és ahol családja is aktívan bekapcsolódott a gyülekezet életébe. Lelkészi szolgálatát a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium iskolalelkészeként kezdi meg. Két gyermek édesanyjaként keresztyén kötelességének érzi, hogy részt vállaljon a fiatalok hitre való neveléséből. ► Egyházunk elnök-püspöke, Gáncs Péter nem túl gyakori vendég a soproni evangélikus templomban, hiszen az itteni gyülekezet nem az ő egyházkerületének, hanem a dunántúlinak az egyik fellegvára. Mégis ő jött el a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület legnagyobb templomába július 7-én délután - és nem is elnök-püspöki minőségében, hanem mint déli egyházkerületi püspök, hogy lelkésszé szentelje Halász Alexandrát, a soproni gyülekezet fiatal tagját. Mindez pedig azért történt így, mert a területileg illetékes - nyugati egyházkerületi - püspök, Szemerei János és Gáncs Péter megállapodása értelmében Alexandra a Déli Egyházkerületben kezdi meg szolgálatát mint a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény iskolalelkésze. Az elnök-püspök a szentelési meghívón szereplő ige, Mt 7,13-14 alapján „a szoros kapu és keskeny út” szimbólumára építve hirdette az Úr igéjét. A püspök Alexandra lelkére kötötte, hogy a diákok mellett legyen útitárs, aki együtt megy velük az úton, úgy, mint Jézus és az emmausiak. Sopron 433 kilométerre van Békéscsabától: ez bizony nagy távolság. Gáncs Péter azonban azzal biztatta a lelkésznőt, hogy ő is Békéscsabán kezdte el püspöki szolgálatát, rámutatva arra, hogy mekkora érték mindaz, ami a végeken van - akár a nyugati, akár a keleti végeken. És a nagy távolság áthidalható, ha a soproniak, csabaiak és cinkotaiak is imádkoznak az új lelkészért, és továbbra is mögötte állnak hordozó gyülekezetekként. A szentelési istentisztelet liturgiájában Szabóné Mátrai Marianna az Evangélikus Hittudományi Egyetem részéről, illetve Vető István lelkész mint Alexandra hatodéves gyakorlatának mentora vett részt. Köszöntőt mondott a fogadó iskola igazgatója, Kolarovszki Zoltán, valamint Mesterházy Balázs, a nevelő iskola leköszönő is^ kolalelkésze és dr. Wagner Szilárd I iskolalelkész. $ A hittudományi egyetem rek- I tora, dr. Szabó Lajos beszédében o többek között arról is szólt, hogy a teológia nem engedi el kötelékéből a lelkésznőt, mert magiszteri szinten az intézményben folytatja tanulmányait. Vető István és a cinkotai közösség kedves személyes ajándékokat hozott az igei üzeneten túl. A köszöntések sorát Radosné Lengyel Anna déli egyházkerületi felügyelő és Gáncs Péter püspök zárta. ■ Gabnai Sándor Halász Alexandra Ildikó 1987. október 4-én született Sopronban. A Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnáziumban érettségizett 2007-ben. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen katekéta-lelkipásztori munkatárs szakon kezdte teológiai tanulmányait, de az első félév után átjelentkezett a lelkész szakra. 2011-ben egy félévet Németországban, Erlangenben töltött. Hatodévesként a cinkotai gyülekezetben szolgált, ahol nagyon sok pozitív, elhivatottságát megerősítő élményben volt része. Tanulmányai kezdete óta folyamatosan erősödött benne az a meggyőződés, hogy szolgálatát a fiatalok körében szeretné végezni. Tudatosan koncentrált a hitoktatásra, hogy minél több gyakorlatot szerezzen benne. Most tehát miért késlekedünk? Az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) budapesti nagygyűlése alkalmából fel kell idéznem, hogy a legelső nemzetközi ökumenikus találkozó, amelyen részt vettem, a szervezet 1979-es krétai nagygyűlése volt. Teológushallgatóként ifjúsági delegátus lehettem. A nemzetközi szervezeteknél már akkor is bevett gyakorlat szerint ugyanis az egyes küldöttségekben fiatalok is helyet kellett hogy kapjanak, így aztán Muntag Andor professzor mellett én is utazhattam. (Harmati Béla akkori Deák téri lelkész az utolsó pillanatban - betegség okán - lemondta a részvételt.) Hadd utaljak néhány olyan mellékes epizódra, amely jól kifejezi a kor sajátosságait. Első élményem sokkoló voltát azok fogják megérteni, akiket tanított Prőhle Károly professzor, aki az Ökumenikus Tanács főtitkáraként vett részt a tanácskozáson. Nos, nem hittem a szememnek, amikor őt a khániai ortodox akadémia kertjében megpillantottam: nyakkendő nélkül volt! Ez a Budapesten elképzelhetetlen „lazaság” már jelezte: ott, a mediterrán világban még a legszigorúbb professzor is hajlandó változtatni a szokásain. A másik élményem a magyar emigráció néhány tagjával való találkozás. Emlékezetem szerint Pátkai Róbert, Terray László és talán Pósfay György is ott volt a nagygyűlésen. Olyanokkal voltam együtt, akikről itthon a hivatalos vélemény nem volt éppen hízelgő. (Most, hogy leírtam e három nevet, örömmel nyugtázom, hogy mindhárman életben vannak. Isten tartsa meg őket továbbra is egészségben!) A harmadik élményem: ott ültem a delegátusok között, és eleinte egy kukkot sem értettem abból, ami a szemem előtt zajlott. Ennek nem nyelvi okai voltak, hanem az eljárásrend ismeretének teljes hiányából fakadt. Akkori egyházunkban ugyanis egyáltalán nem tudtuk, mit jelent a demokratikus döntéshozatal. Az előttem ülők állandóan felugráltak, és mindkét kezüket magasba tartva „point of order”-t kiabáltak. (Idővel azért rájöttem: ügyrendi hozzászólási szándékukat jelezték.) Miért mondom el mindezt? Mert az a találkozó hozzájárult ahhoz, hogy végül is megértsem, mit jelent a diktatórikus vezetési stílussal szemben a konszenzust kereső, de legalábbis a véleményeket ütköztető ügymenet. (Hazai egyházi fórumainkat - amikor is példának okáért évtizedekig nem hívták össze a zsinatot - éppenséggel nem ez jellemezte.) Istennek hála, az elmúlt évtizedekben már a mi régiónkban is természetessé válhatott a demokratikus döntéshozatal gyakorlata. A negyedik, látszólag mellékes, valójában a korszakot jól tükröző élményem: Athénban nemcsak gépet váltottunk, hanem éjszakáznunk is kellett. Odafelé a repülőtéren egy asztalra borulva próbáltunk meg úgy-ahogy aludni, visszafelé kivettünk egy olcsó szállást a görög fővárosban. Hatan - református, evangélikus és baptista küldöttek - zsúfolódtunk össze egy szobában. Én úgy döntöttem, nem a püspökök horkolását fogom hallgatni, hanem este kimegyek a számomra teljesen ismeretlen városba. Mondhatom, lenyűgözött Athén történelmi, művészeti és vallási kincseinek a látványa. Egyszerre tárultak fel előttem a pogány kultúra emlékei, és láthattam Pál apostol missziójának nyomait az Areopágoszon. Jóval éjfél után értem a szállásunkra. Lábujjhegyen akartam ágyamhoz menni, de kiderült, mindenki ébren van. Az egyik társegyházi vezető igen kemény szavakkal teremtett le: attól tartottak, hogy elhagyom a delegációt, és talán emigrálni kívánok. Ez pedig óriási botrány lett volna, amiből nekik is bajuk származhatott volna. (Ma már tudom, ezek közül a férfiak közül többen az állambiztonságnak is dolgoztak.) Természetesen eszem ágában sem volt elhagyni hazámat, ellenkezőleg - ahogy mondani szokták -: „kalandvágyból itthon maradtam” Ez az élményhalmaz egy életre meghatározóvá vált a számomra. Az európai egyházaknak az együttműködése, közös teológiai munkája és istentiszteleti élete az ökumené elkötelezettjévé tett. Az antik és a keresztény kultúra egymás mellett élésének felfedezése ott, az éjszakai Athénban pedig annak végiggondolására sarkallt, hogy mennyiben van Eyrópának pogány, és mennyiben keresztény hagyománya. Európát ugyanis ez a kettősség jellemzi. Ahogy már e hasábokon is leírtam volt: egyrészt egy mítosz, másrészt egy álom. A mítosz éppen Krétára vezet minket vissza. A görög mitológia szerint Zeusz beleszeretett a tenger partján sétálgató föníciai királylányba, Európéba, és - bikaként a lányt szarvai közé kapva - a tengeren át magával vitte a szigetre. A mítosz tehát az erőszakról, a hatalomról és a kényszerről szól. Ismerünk azonban egy álmot is, amely ugyancsak Ázsiába vezet vissza bennünket. Az Apostolok cselekedeteiről szóló könyv szerint Tróászban váratlanul egy macedón harcos jelent meg álmában Pál apostolnak, e szavak kíséretében: „Jöjj át..., légy segítségünkre!” (16,9) A szerzőnek, Lukácsnak a tömör tudósítása így rögzíti aztán a tényeket: „... oda hívott minket az Isten, hogy hirdessük nekik az evangéliumot” (16,10) Ez a jelenet nem más, mint a pogány Európának a kereszténységhez intézett segélykiáltása. Pál meghallja ezt a sikolyt, és elindul. Vele együtt pedig a Jézusról szóló jó hír, az evangélium is eljut Európába. A Szentlélek életet lehel a haldokló görög-római világba. Ennek nyomán egy új Európa született. Az antik európai kultúra megbecsülésével együtt azt vallom, hogy ma nem a mítoszt, hanem az álmot kell képviselnünk Európával kapcsolatban. Mert a mítosz pogány, az álom pedig keresztény. Mind a nyugati, mind a keleti oldalon tanúi vagyunk annak, mennyi mindent feladnak az országok - és bizony az egyházak is - a keresztény hagyományból. Ezáltal Európa könnyen pogány, újpogány helyzetbe süllyed. A pogányság felé visszacsúszó kontinensen csak a jézusi evangélium meghallása segíthet. Hogy erre kevés igény mutatkozik? Pál apostol sem úgy indult ide, hogy mindenki őt és csak őt akarta hallgatni. Athénban - a demokrácia fellegvárában - sokan kinevették, de ő nem a maga népszerűségét kereste, hanem a feltámadott Urat hirdette következetesen. Hiszem, hogy az egyházaknak a mindjobban szekularizálódó Európá-ÉGTÁJOLÓ (t) ban történelmi feladatuk van. Nem vagyok naiv, így tudom, hogy számos egyház is a korszellem hatása alá kerül. Örömmel nyugtázom ugyanakkor, hogy sok küldött változatlanul vallja a charta oecumenica szép megfogalmazását: az egyházak adhatnak lelket Európának. Mi tehát az én Krétától Budapestig terjedő tapasztalataimnak a tanulsága? Egyrészt jó, ha az egyházi döntéshozatalban működnek a demokratikus eszközök. Ugyanakkor - a nagypolitikában és az egyházi közéletben is - vissza lehet élni a demokrácia bűvszavával. Amikor az evangélium hirdetéséről van szó, akkor nem valamely testület döntése és szavazati aránya számít, hanem a missziói lelkidet. Az álom széttörheti a mítoszt. Ezért lehet mozgósító erejű a budapesti nagygyűlés bibliai mottója is: „Most tehát miért késlekedsz?” (ApCsel 22,16) Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
