Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-02-10 / 6. szám

i6 -m 2013. február 10. Evangélikus Élet HÍREK, HIRDETÉSEK HIRDETÉS_________________________________________________________________________________ Ünnepi lelkésziktató istentisztelet „Aztpedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szol­gál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott’.’ (Tóm 8,28) A Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség (1123 Budapest, Kék Go­lyó u. 17.) sok szeretettel hívja és várja a február 17-én, vasárnap 15 óra­kor kezdődő ünnepi istentiszteletre és az azt követő fogadásra. Ezen az alkalmon iktatja be szolgálatába a gyülekezet újonnan megválasztott lel­készét, Keczkó Szilviát és szolgál igehirdetéssel Bence Imre, a Budai Evan­gélikus Egyházmegye esperese. Igei köszöntést mond dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke. A Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség elnöksége és presbitériuma HIRDETÉS Taizé-ima és énekegyüttlét A rákosszentmihály-sashalmi evangélikus gyülekezetben (1161 Budapest, Hősök tere 10-11.) minden hónap második keddjén, legközelebb február 12-én 19 órától Taizé-ima és énekegyüttlét. Minden alkalommal van ige­hirdetés is. Információ: http://gyertyafeny.lutheran.hu. Hálaadás Veszprémben A Veszprémi Evangélikus Egyház­­község istentisztelet keretében emlékezik meg a tizenhárom éve újjáalakult egyházkerületről feb­ruár 24-én, vasárnap 16 órakor. Az igehirdetés szolgálatát Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egy­házkerület püspöke végzi. Szeretettel hívjuk minden test­vérünket az ünnepre. A gyülekezet vezetősége 50 ÉVE HARANGÖNTÉS ŐRBOTTYÁNBAN GOMBOS MIKLÓS aranykoszorús harangöntőmester Kiváló magyar szakemberek által készített, külföldön is elismert magyar termékeket gyártunk (harangjátékokat is) a harangokkal kapcsolatos bármely munkához. harangontes.hu - harangontode.hu Levélcím: 2162 Őrbottyán, Rákóczi u. 121. Mobil: 30/948-9575, fax: 28/361-770. E-mail: gombosmi@harangontes.hu. VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Ajánló a rádió és a televízió műsoraiból február 10-étől február 17-éig VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD SZERDA 5.30 / Mi 9.05 / Bartók rádió 5.20 / Mi 9.05 / Bartók rádió Hajnali gondolatok Hang-fogó Hajnali gondolatok Hang-fogó Adakozó öröm Bach: Wann kommst du, „Vannak szent helyek, melyeket Schubert: Várakozás -6.30 / Duna Tv mein Heil -maga az Úristen választ...” dal Schiller versére Szentföldi szent helyek üzenete duett a 140. kantátából 14.00 / Bartók rádió 12.05 / Bartók rádió (magyar ismeretterjesztő 9.30 / Duna Tv A hét zeneszerzője: A RedHerring együttes sorozat) Élő egyház (vallási híradó) Girolamo Frescobaldi 13.30 / Kossuth rádió Tábor-hegy 10.00 / Duna Tv Toccaták „Tebenned bíztunk 8.00 / Civil Rádió (Budapest) Isten kezében 20.00 / Corvinus Rádió eleitől fogva..’.’ Lélekhangoló A házasság hete (Sopron) A református egyház Az Evangélikus Rádiómisszió 13.30 / Kossuth rádió Lélekhangoló félórája műsora Erős vár a mi Istenünk! Az Evangélikus Rádiómisszió 14.00 / Kossuth rádió (www.civilradio.hu) Az evangélikus egyház félórája műsora Arcvonások 10.15 / Mi 21.25 / Duna World (www.corvinusradio.hu) A Várnagy Andrea A sokszínű vallás Szeretettel Hollywoodból 21.05 / Duna Tv és Farkas Zsolt 10.30 / Mi 21.50 / Duna Tv Hamlet zongoraművész házaspár Evangélikus magazin Álomkövetők (amerikai-angol-francia-21.00 / Duna Tv 11.30 / Mi (magyar dokumentumfilm) olasz-spanyol tévéfilm, 1990) Esküvői keringő Tessedik Sámuel, 23.00 / Rádió 17 (Budapest) (130’) (német tévéfilm, 2008) a szarvasi evangélikus lelkész Lélekhangoló 21.30 / Kossuth rádió 23.05 / RTL Klub 21.25 / M2 Az Evangélikus Rádiómisszió Rádiószínház Góóól! Mozart: Mirandolina műsora Tersánszky Józsi Jenő: (amerikai-angolfilm, 2005) Zenés tv-színház (www.radi017.hu) Egy biciklifék története (108’) CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 8.35 / Duna Tv 10.30 / Duna Tv 6.45 / Duna Tv 8.30 / Régió Rádió 1485 -Lyukasóra (irodalmi műsor) Balatoni utazás A házasság hete AM 1485 kHz 13 40 / RTL Klub (magyar ismeretterjesztő Ami igaz, az igaz? Lélekhangoló Éjjel-nappal Budapest sorozat) 8.00 / Duna Tv Az Evangélikus Rádiómisszió (magyarfilmsorozat) Ahol a gyógyvizek fakadnak Élő egyház (vallási híradó) műsora 15.20 / Duna Tv 11.25 / Agnus Rádió 9.30 / Rádió 17 (Budapest) 9.30 / Mezzo Tv Mikor sötétedni kezd (Kolozsvár) Lélekhangoló Bach: Magnificat (magyar dokumentumfilm) Lélekhangoló Az Evangélikus Rádiómisszió 10.04 / Kossuth rádió 21.05 / Duna Tv Az Evangélikus Rádiómisszió műsora Evangélikus istentisztelet Indul a bakterház műsora (www.radi017.hu, ismétlés: közvetítése Pesterzsébetről (magyar tévéfilm, 1979) (www.agnusradio.ro) 23.00) 10.55 / Mi 22.00 / Duna Tv 11.30 / Kossuth rádió 19.30 / Kossuth rádió Evangélikus ifjúsági műsor Az aranyműves boltja Vendég a háznál Micimackó 15.05 / Bartók rádió A Kecskeméti Katona József Gyerekekről felnőtteknek A. A. Milne meseregénye Beszélgetések Színház előadása felvételről 14.00 / Bartók rádió folytatásokban az egyházzenéről 22.40 / Mi A hét zeneszerzője: 20.00 / Pax Tv Az orgona Nemzeti nagyvizit Girolamo Frescobaldi A Baptista központi énekkar az európai kultúrtörténetben 23.30 / Duna Tv Hírnév és hatás hangversenye 20.50 / Duna Tv MüpArt Classic 19.30 / Duna World 22.15 / Mi Mephisto Mozart: Figaro házassága Talentum Emlékezz rám (magyar játékfilm, 1981) (139’) 23.30 / Bartók rádió Garas Dezső (amerikaifilmdráma, 2010) (108') 21.40 / Duna World Ars nova 21.25 / Duna World 23.50 / Duna Tv On the Spot Farkas Ferenc: 2012 hangjai MüpArt (magyar dokumentumfilm-Missa secunda (magyar dokumentumfilm) Both Miklós: Radnóti sorozat) Új nap - új kegyelem Vasárnap (február 10.) Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! 2MÓZ 33,15 (ApCsel 16,10; Mk 8,31-38; íKor 13,1-13; Zsolt 15) Nem lehet nagyobb meg­újulása az ember életének, mint amikor ráébred: Isten nélkül egy lépést sem szabad tovább tennie. Mindig csak vele ezután, az ő vezetésével. Ezt a ve­zetést Isten fel is kínálja. Izráel népe a pusztában két kézzel kapott a lehe­tőség után: a te orcád világosságában akarunk járni. Boldog az az ember és boldog az a nép, amelyik így dönt. Hétfő (február 11.) Hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. 2Thessz 3,3 (Zsolt 22,20; Lk 13,31-35; Lk 9,18-27) A gonosz jelenléte tagadhatatlan a világban. Akkor is, ha rejtőzködik, álcázza magát. Jézus óva int, ne legyünk prédái a gonosznak. Ne legyünk se áldozatai, se szolgái a bűnnek. Ezért teszi napi imád­ságunkká: szabadíts meg a gonosztól! Ezzel attól is óv, hogy ne rémüljünk meg az ördög hatalma láttán. Isten akarata, hogy a gonosz naponként meg­szégyenüljön és legyőzettessék. Ez Pál meggyőződése is: a hűséges Úr ma­ga erősíti meg, maga őrzi meg gyülekezetét. Kedd (február 12,) Én, az Úr vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell. Ézs 48,17 (Mt 23,10; Lk 5,33-39; Lk 9,28-36) Milyen sokszor hallottam ezt gyerekkoromban a szüleimtől: hidd el, a java­dat akarjuk. Én azonban csak azt éreztem, hogy tiltanak, korlátoznak, meg­akadályoznak... Nehezen láttam be, hogy csakugyan jót akarnak nekem. Ez­zel tulajdonképpen kétségbe vontam szeretetüket. Mennyire fájhatott ez ne­kik. Azt gondolom, így vagyunk mi az Istennel is. Szerda (február 13.) Jézus mondja: „Higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek’.’ Mk 11,24 (íSám 1,27b; Mt 6,16-21; Lk 9.37-45) Ennél többet nem ígérhet Jézus az övéinek: megkapjátok, amit kér­tek. De kevesebbet sem várhat tőlünk, mint amit kiolvashatunk a szavaiból: ne kételkedjetek imáitok sorsában. Pedig mi folyton ezt tesszük. Legyen hát a legelső imádságunk az ősi reformátori ének: „Nyughassék meg mi lelkünk igaz hittel tebenned, / Szívünk ne kételkedjék többé már felőled.” Csütörtök (február 14.) Gyászukat örömre fordítom. Jer 31,13b (2Kor 4,17; Zak 7,2-13; Lk 9,46-50) A próféta arról beszél, hogy Isten véget vet majd a zsidók fogságának. Ak­kor senki sem hitt neki, és mégis mindenben igaza lett. Ez a kételkedés jel­lemző reánk is. Csak a jelen a valóság számunkra. Azt hisszük csak, amit most éppen látunk. Pedig a jövő is a miénk. Isten azt akarja, hogy higgyünk a ne­künk elkészített jövőben. Ezért küldte el Jézust, és küldi hozzánk mai pró­fétáit, az igehirdetőket. Az a dolgunk, hogy várjuk békében Isten ígéretei­nek beteljesülését - egészen az üdvösségig. Péntek (február 15.) Jézus ezt kérdezte a tanítványoktól: „Amikor elküldtelek titeket erszény, ta­risznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben?”„Semmiben” - válaszol­ták. Lk 22,35 (Ézs 55,12a; Jn 8,21-30; Lk 9,51-56) Jézus ma is megengedheti tanítványainak, hogy minden látható támasz, elérhető biztonság nélkül vé­gezzék küldetésüket, és megadja, hogy mégse szenvedjenek hiányt semmi­ben. 1948-ban, a fordulat évében, a kommunista hatalomátvételkor sokan kezdtük így el papi szolgálatunkat. És átélhettük azt, amit a tanítványok: min­dent megkaptunk, amire szükségünk volt. Imádkozzunk azokért, akiknek vál­lalniuk kell a mártíromságot. Mert ez is lehet a tanítvány sorsa. Szombat (február 16.) És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben..., Krisztussal együtt életre kel­tett megbocsátva nekünk minden vétkünket. Kol 2,13 (Zsolt 25,18; Dán 5,1-7.17- 30; Lk 9,57-62) Gyermekeim amikor kicsik voltak, és rossz fát tettek a tűzre, kerülték a tekintetemet, zavart és nyomott volt a hangulatuk. Bántotta őket a lelkiismeret. De amikor magamhoz öleltem és megcsókoltam őket, egyszerre felderült a tekintetük, és eláradt rajtuk az öröm. Szinte megéledtek. Pedig ez csak emberi kiengesztelődés volt. Ha Isten bocsát meg - az maga a feltámadás. ■ Pintér Károly (id.) Evangélikus magazin Mezőberényből Február 10-én, vasárnap az Mi-en 10.30-kor kezdődő Evangélikus maga­zinban bemutatjuk a mezőberényi német nemzetiségi evangélikus óvo­dát, a szeptemberben indult gimnáziumot és az idősek napközi otthonát, valamint ellátogatunk egy kick-box-edzésre is. Szerkesztő: Nagy László. Tessedik Sámuel emlékezete a Magyar Televízióban Tessedik Sámuel, a szarvasi evangélikus lelkész címmel február 10-én, va­sárnap az Mi-en 11.30-kor huszonhat perces műsort láthatunk, melyben a jeles lelkész önéletírásából Papp Zoltán színművész ad elő részleteket. Szerkesztő: Nagy László, rendező: Nemes Takách Ágnes. Evangélikus Élet - A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja E-mail: evelet@lutheran.hu. ♦ EvÉlet on-line: www.evangelikuselet.hu. • Hirdetésfelvétel: hirdetes@evelet.hu. Előfizetés: elofizetes@evelet.hu. * Szerkesztőség: 1085 Budapest, Üllői út 24- Tel.: 1/317-1108, 20/824-5519; fax: 1/486-1195- Szerkesztőségi titkár (előfizetési és hirdetési ügyek referense): Bállá Mária (maria.balla@lutheran.hu). Főszerkesztő: T. Pintér Károly (karoly.pinter@lutheran.hu). Olvasószerkesztő: Dobsonyi Sándor (sandor.dobsonyi@lutheran.hu). Korrektor: Fedor Sára (sara.fedor@lutheran.hu). Tervezőszerkesztő / EvÉlet on-line: Nagy Bence (bence.nagy@gmail.com). Tördelőszerkesztő: Károly György Tamás (evelet@kgyt.hu). Munkatárs: Kinyik Anita (kinyik.anita@lutheran.hu). Rovatvezetők: dr. Ecsedi Zsuzsa - Cantate (ezsu@lutheran.hu), Kendeh K. Péter - Oratio oecumenica (peter.kendeh@lutheran.hu), Véghelyi Antal - A vasárnap igéje (antal.veghelyi@lutheran.hu). Szerkesztőbizottság: Adámi Mária, B. Walkó György, dr. Fabiny Tamás, Horváth-Hegyi Áron, Kendeh K. Péter, Kiss Miklós, Orosz Gábor Viktor, Prőhle Gergely, Radosné Lengyel Anna, T. Pintér Károly. Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lutheran.hu), 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel: 1/317-5478,1/486-1228, 20/824-5518; fax: 1/486-1229. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu). Nyomdai előállítás: Konsilo Kft. (1022 Budapest, Tapolcsányi u. 6.). Felelős vezető: Nagy Zoltán. Árusítja a kiadó. Terjeszti a MediaLOG Zrt. Terjesztési ügyekben reklamáció a MédiaLOG ingyenes telefonszámán: +36-80/106-000 és a Luther Kiadónál. ♦ INDEX 25 211, ISSN 0133-1302. Előfizethető közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Az előfizetési díj belföldön (illetve Románia és Szlovákia területén) negyed évre 3575 Ft, fél évre 7150 Ft, egy évre 14 300 Ft, európai országba egy évre 48 100 Ft (172 euró), egyéb külföldi országba egy évre 56 320 Ft (201 euró). Csak a minden hónap 15-ig beérkező lemondásokat tudjuk az azt követő hónap elsejével regisztrálni, ellenkező esetben még egy hónapig jár az újság. Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az adott lapszámba szánt kéziratokat a megelőző hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfő délutáni lapzártakor kizárólag a hét végi eseményekkel összefüggő (és a szerkesztőséggel előzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. Az e-mailben küldendő kéziratokat az evelet@lutheran.hu, a hirdetéseket a hirdetes@evelet.hu címre várjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents