Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-02-03 / 5. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. február 3. » 3 Indul az Öveges program A líceum támogatást nyert a természettudományos oktatás megújítására kiírt pályázaton Turisztikai pályázat révén újul meg a miskolc-belvárosi evangélikus templom ► A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nemrégiben több mint hatmilliárd forint támogatás sorsáról döntött, amely érinti az észak-magyarországi térséget is. A támogatott miskolci projektek között szerepet kapott a Református emlékutak - zarándokutak elnevezésű fejlesztés is, amely révén a Magyarországi Evangélikus Egyház 326,9 millió forintot kapott. ^ Az Új Széchenyi terv keretében megjelent, A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban című pályázati kiírás (Öveges program) keretében a Magyarországi Evangélikus Egyház a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum és partneriskolái természettudományos oktatásának fejlesztése című pályázatával 229 576 179 forint támogatást nyert. A pályázati felhívás célja volt, hogy az érintett oktatási intézményekben a korszerű és magas szintű természettudományos szemléltetés hálózatos rendszere alakuljon ki, mégpedig - a támogatott intézmény és a vele együttműködő iskolák összehangolt, közös munkája révén - költséghatékony módon. Az új laborok kialakítása és a legmodernebb eszközök beszerzése mellett az oktatás módszereinek megújítása - a líceum esetében - az évszázados tradíció mentén fogalmazódik meg. Ez az élő erővel ható hagyomány a természettudományok egyes tantárgyaira soha nem gondolt úgy, mint csupán önállóan fejlesztendő területekre, miként a líceumba járó diákra sem tekintett úgy, mint az egysíkú és egykarakterű gondolkodás szürke közkatonájára. A líceum 2013 januárjában indult Öveges programjával kapcsolatban az említett alapelvek mentén megvalósuló fejlesztések szakmai vezetője, Horváth Lúcia tanárnő nyilatkozatában Szent-Györgyi Albertet idézte: „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál... és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog... Egy tudomány által teremtett világ biztonságosan csak a tudomány szellemében, a tudomány módszereivel működtethető, ami a tudományt is megteremtette.” N Forrás: www.bdeg.hu A hazai evangélikus egyház a projekt révén egy igazán jelentős, országos szintű, egymást erősítő zarándokút-hálózatot szándékozik megvalósítani, ebben kap helyet az Észak-magyarországi régió is a Dél-alföldi, Észak-alföldi, Dél-dunántúli és Közép-dunántúli régió mellett. A hiánypódó beruházás kapcsán a belvárosi evangélikus templom gyülekezetének lelkésze, korábbi evangélikus esperes, Sándor Frigyes a Miskolc Televíziónak elmondta: nagyon örülnek az elnyert összegnek, hiszen ebből sok elképzelésüket meg tudják majd valósítani. A projektben részt vevő helyszíneken a település egyháztörténeti, történelmi, kulturális és néprajzi örökségének kutatása és bemutatása is megvalósul. Ennek köszönhetően olyan, a vallási indíttatáson túlmutató turisztikai termék jön létre, amelyet eddig hazánkban egyetlen turista- vagy zarándokút sem biztosított. A jelentősebb helyszíneken, így Miskolcon is látogatóbarát módon megújul az egyházi épített örökség is, erre negyvenmillió forintot adnak. „Sok mindenre lenne szükség, számos elképzelésünk van, amelyek jelentős részét meg tudjuk valósítani az elnyert összegből. Templomunk 1797- ben épült, s a legutolsó felújítás egy festés volt a belső térben, még 1941-ben. A tetőszerkezeten »életmentő« javításokat végeztünk el, mert különben összedőlt volna. A pályázat összegéből szeretnénk renoválni, emellett megmutatni értékeinket nem csupán a templomba járóknak” - emelte ki a lelkész. Mint hangsúlyozta, az orgonaszéknél, a haranglábnál is sok munka van, így a kapott pénzből ezeket is elvégzik majd, de természetesen a rekonstrukció mellett más értékeiket is megmutatják a vallásos és az egyházhoz nem kötődő közönségnek. „Azokat is meg szeretnénk szólítani, akik nem járnak rendszeresen templomba. Számos olyan kincsünk van, amely mindenki számára érdekes és vonzó lehet, ilyen például a könyvtárunk, amelyben az 1500-as évekig visszamenően vannak könyvek. Ezek a kötetek nem csupán egyházi jellegűek. Ezekből szeretnénk kiállítást rendezni, illetve van egy Székely Bertalan-oltárképünk is, amely a templom fennállásának századik évfordulójára készült 1897-ben. Ez azért egyedülálló művészettörténeti szempontból is, mert Jézust mindig fehérben ábrázolják, ezen a képen pedig sötétebb tónust használt az alkotó, s számos szimbólum van a festményen” - tette hozzá Sándor Frigyes. M Forrás: minap.hu, eszakhirnok.hu Téli berek Nagybörzsönyben A 4. Téli berek evangélikus hitépítő tábor a legridegebb évszakban kívánt - játékos vetélkedőkkel, téli kirándulással, mézeskalácssütéssel és farsangi mulatsággal - Jézus közelébe vonni gyermekeket. A KÖSZI, azaz a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért szervezésében az elmúlt héten Nagybörzsönyben megrendezett négynapos hitmélyítő táborról lapunk jövő heti számába várunk bővebb beszámolót. ■ Horváth Márta felvétele Ünnepi leszerelkezés Két, látszólag teljesen független történet váltotta ki belőlem azokat a gondolatokat, melyeket így ünnepek után szeretnék megosztani a kedves olvasókkal. Az egyik történet igehirdetésben hangzott el gyülekezetünkben a vízkereszt utáni első vasárnapon. A prédikációt hallgatva megelevenedett előttem a vízkereszt utáni ünnepisátor-bontás, amikor a főtérről eltűnnek a vásárosbódék, összegyűjtik az ünnepi dekorációkat a kirakatokból, és megváltozik a hangulat a városban. Az igehirdető felidézte egyik kedves gyermekkori emlékét, amikor is abban zajlott a nemes versengés az iskolában, hogy kinél marad meg leghosszabb ideig a karácsonyfa. Merthogy vízkeresztkor a legtöbb fa kikerül a szemétdombra, a díszeket összeszedik, elteszik mélyen a szekrényekbe, padlásfeljáratokba, raktárakba. Szemétbe kerülnek a megszáradt sütemények, kiselejtezés a sorsa az elgyötört, véletlenül elrontott játékok egy részének is, amelyek a karácsonyfa alatt megörvendeztették a gyermekeket. Ez az egyik kép, amely elindított bennem egy gondolatot - hogy valóban elkezdődött az ünnepi leszerelkezés, amikor lebontunk, kidobunk mindent: karácsonyfát, csomagolópapírokat, dobozokat, játékokat, szervezetünk felhalmozott mérgeit. Kifújjuk magunkból az „ünnepi fáradtságot”, és az ünnep hangulatát is egyre inkább eltoljuk magunktól. A másik történet velejéig megrázó és megdöbbentő, ráadásul éppen vízkereszt táján tudósított róla a híradó. Valaki telefonált az állatvédőknek, hogy mindjárt éhen pusztul a szomszédjának a kutyája, alig vonszolja magát. Rettenetesen sajnálja az éhező, meggyötört kutyát ez az illető, kihívja az állatvédőket, és kiderül, hogy a kutya valóban alultáplált, éhezik, rettenetesen le van gyengülve - de ami ennél is súlyosabb: a házban éhező embereket találnak. Nemhogy a kutya, de a házban élő család sem evett napok óta. A beteg édesanya két nyomorék gyermekét neveli, mindkettő mozgás- és értelmi sérült. Hogy valami ennivaló jusson nekik, ő napok óta semmit nem evett. Aztán a két szenvedő fogyatékos gyermeken kívül ott van még a kilencvenen túli, ágyban fekvő nagymama. Ezért az asszony meg a kutya nem evett semmit, a többiek is csak épphogy valamit. Gyötrelmes látni, hogy a 21. században karácsony táján egy élő, virágzó magyarországi faluban ilyen dolog megtörténhet. Ez pedig nem egyedi eset. És ekkor eszembe jut, hogy micsoda médiakampány biztatott arra karácsonykor, hogy segítsünk a mellettünk élő embertársainkon. Eszembe jut, mennyire sztárolták Böjté Csaba ferences szerzetest. Ha nem tudnám, hogy ő fölöttébb hiteles ember, és szolgálata Isten megnyilatkozó kegyelme a világban, akkor azt mondanám, hogy ízléstelen, ahogyan a média felkapta. És mégis megdöbbentő volt, hogy mennyi jó ember van a világon, és hogy sikerült a média segítségével sok millió forintot összegyűjteni az általa működtetett alapítványnak. Ez óriási dolog! És eszembe jut a Hősök terén felállított Mikulásgyár, ahová emberek ezrei vitték a csomagokat, és eszembe jut, ahogyan a katasztrófavédők, a szeretetszolgálatok munkatársai élelmiszercsomagokat gyűjtöttek és osztottak a szegényeknek és a hajléktalanoknak. Egyvalami azonban mégis megtörténik: ahogyan kikerül a lakásokból a karácsonyfa, és visszatérünk a hétköznapokba, ugyanúgy elfeledkezünk arról, hogy valamilyen formában ennek az adakozásnak tovább kell működnie. És pontosan az említett prédikáció indította el a gondolatot bennem: vajon az elszáradt, levelét hullató karácsonyfával a jászolbölcső gyermekét is kidobjuk a szívünkből? Eltesszük a szekrénybe, hogy majd jövő karácsonykor elővegyük? Akkor majd újból elkezdünk jótékonykodni, és elaltatjuk a lelkiismeretünket, hogy milyen jók vagyunk, mennyire megható ez a születési ünnep? Na de mi lesz karácsonytól karácsonyig? Háromszázhatvan napig mi történik azokkal az emberekkel, akiknek senki nem fogja meg a kezét; azokkal a családokkal, ahol sérültek vannak, akik oda jutnak, hogy kutyájukkal együtt halnak éhen a szomszédok szeme láttára? Milyen csodálatos, hogy az illető szomszéd megsajnálta a kutyát. Jobban örültem volna, ha először éhező embertársát látja meg. De ezt a szerencsétlen asszonyt és családját nem a felebaráti szeretet, hanem az embert sokszor megszégyenítő kutyahűség mentette meg az éhhaláltól. Ünnepi leszerelkezésünkkor tartsuk meg a jászolbölcsőt a szívünkben, kedves olvasók, ne dobjuk ki azt az odafigyelő szeretetet, amellyel Jézus közelített az emberekhez! Neki mindig volt látása, érzéke, empátiája a szenvedők iránt, és nemcsak kiemelt ünnepnapokon volt Krisztus, hanem mindig barátja, társa, kísérője volt az embernek. Mert nem azért küldte Isten az ő Fiát erre a világra, hogy mi három napig ringatózzunk általa, hogy három napig meginduljon a szívünk, és hirtelen átöleljük a különben elfelejtett nyomorultakat. Ezt nem három, hanem háromszázhatvanöt napon át tenni és élni kell. Talán banális példát mondok, de a kolozsvári gyülekezetben van egy persely, melyet diakóniai perselynek hívunk. Nem tudjuk ezzel meg-ÉGTÁJOLÓ váltani a világot - azt már megtette Krisztus nélkülünk is. Nem tudjuk megszüntetni a mélyszegénységet, a nyomort, de talán azzal, hogy minden vasárnap kihirdetjük a diakóniai célra történő adakozást, emlékeztetjük híveinket arra, hogy vízkereszt után nem dobjuk ki Jézust is a karácsonyfával. A karácsonyi ünnepkör, vízkereszt is elmúlt már. Elillant az ünnep, kialudtak a pompás fények, de karácsony szellemének élnie kell háromszázhatvanöt, nem csupán három napig. Ha nem így van, minden jó szándékunk csak szalmaláng. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
