Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-27 / 4. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. január 27. » 3 Jelenlétünk a médiában Felkészülés a rádiós és televíziós istentisztelet-közvetítésekre ► A Magyar Rádió, illetve a Televízió az idén is közvetít evangélikus istentiszteleteket. Az érintett lelkészek számára január 15-én felkészítő megbeszélést tartottak az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalában. Az ülést dr. Fabiny Tamás médiáért felelős püspök vezette, a résztvevőket a műsorok szerkesztője, Nagy László látta el hasznos tudnivalókkal, gyakorlati tanácsokkal. Napjaink médiahelyzetéről pedig dr. Fábri György kommunikációkutató, az északi kerület felügyelője - egyúttal a Közszolgálati Testület elnöke - tartott rövid előadást. Missziói küldetésünk újragondolása Imahét a Krisztus-hívők egységéért A közös felkészülés Szemerei János nyugati (dunántúli) egyházkerületi püspök Róm 10,18 alapján tartott áhítatával kezdődött. Fábri György előadásában arra biztatta a lelkészeket, hogy bátran használják a média teljes eszköztárát, éljenek az országos és helyi, írott és elektronikus sajtó mellett az internetes kö-T * *** »IIM Szemerei János áhítatot tart - szemben Fábri György zösségi és videomegosztó oldalak adta megjelenési lehetőségekkel is. Utóbbiak az evangéliumi üzenet továbbadásának és a kapcsolattartásnak olyan új, kihasználandó fórumai, amelyek által bővülhet a megszólítottak köre. Szó esett arról is, hogy a televízióban rendkívül csekély vallási tartalom jelenik meg, illetve hogy a közszolgálati adók vallási műsorainak nézettsége igen szerény. (A nézőszámot valószínűleg növelné a nézettebb idősávba való áthelyezés, illetve az, ha a vallási műsorok nem egy tömbben, egymást követve kerülnének a nézők elé.) A jelenlévők együtt gondolkodtak arról, hogyan lehetne több ember számára vonzóvá tenni a közvetítéseket. Ezzel kapcsolatban bőséggel hangzottak el ötletek és javaslatok. Végül Nagy László szerkesztő praktikus tanácsai után Fabiny Tamás az Evangélikus Élet Liturgikus sarok rovatában korábban megjelent, az istentisztelet és a média viszonyával foglalkozó publikációjának gondolataival bocsátotta útnak a három egyházkerületből érkezett lelkészeket. ■ - bállá -W- Folytatás az 1. oldalról A bűnvalló könyörgésben Tarr Zoltán református zsinati tanácsos vallotta meg, hogy gyakran még Isten népe is „kasztrendszert épít” egymástól elválasztó falakkal vonja körbe magát. Az ember gyarlóságának meglátása után Isten válogatás nélküli szeretetének felismerésében segítette az ünneplő gyülekezetét az Oroszlányi evangélikus kórus felejthetetlen szolgálata Milán Zoltánné vezetésével, majd az ó- és újszövetségi igeversek felolvasása következett Csemák István metodista szuperintendens, Pataky Albert pünkösdi és Papp János baptista egyházelnök tolmácsolásában. Gálos Miklós orgonajátékát és a gyülekezet énekét követően dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek állt a fasori szószékre. Az emmausi tanítványok történetére hivatkozva tette fel a kérdést: Hogyan lehet ma találkozni a feltámadott Krisztussal? Ugyanúgy, ahogyan a kétezer évvel ezelőtti követőinek sikerült. Ő van jelen az igében, róla szólnak a próféciák, vele van közösségünk a kenyér megtörésében, az eucharisztia szentségében. De - és itt a bíboros a történetnek egy kevésbé idézett mozzanatát emelte ki - Krisztus van jelen az apostolok, a tanítványok találkozásában, amikor megerősítik egymást abban, amit a Feltámadottal kapcsolatban átéltek. A mai küldötteknek, a hívőknek is ez a missziói küldetésük: a tanúkon keresztül találkozzon a világ az élő Úrral. „Ne büszkeségünk vagy érdekünk logikáját, hanem Krisztus kegyelmét kövessük!” - zárta szentbeszédét a főpásztor. Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke a 34. zsoltár 11-18. versei alapján hirdette az igét, a hívő emberek párbeszédének fontosságát emelve ki. Szinte folytatta a bíboros által megkezdett gondolatsort, amikor utalt arra, hogyan válhat a külső világ számára misszióvá az, amikor Krisztus népe együtt dicséri az Urat, sőt - a zsoltáros szavaival: dicsekszik vele! - közösen emlékszik meg az Úr hatalmas tetteiről, és bizonyságot tesz arról, hogy Isten ma is cselekszik. Ezzel a hittel mondta el az ünnepi istentiszteleten részt vevő ökumenikus gyülekezet a záró, közbenjáró imádságot Gáncs Péter evangélikus püspök vezetésével, amelyhez Kalota József ortodox érseki vikárius csatlakozott az Úrtól tanult imádsággal. Az alkalom végén, mielőtt a Himnusz hangjai felcsendültek, majd az anglikán és ortodox főpásztorok áldással hazabocsátották volna a hívők népét, egy szép aktusra került még sor. A gyülekezet tagjai egymásnak kezet nyújtva a béke jelét adták egymásnak. ■ B. Pintér Márta A közvetítések időpontjai és helyszínei A Magyar Rádióban Február 17. - Pesterzsébet, Győri János Sámuel lelkész Március 29., nagypéntek - Keszthely, Honthegyi Zsolt lelkész Április 14. - Kelenföld, Gáncs Tamás lelkész Június 9. - Bakonycsernye, Szarka Éva lelkész Július 14. - Pécs, Németh Zoltán és Ócsai Zoltán lelkészek Augusztus 11. - Domony, Sághy Balázs lelkész Október 31., reformáció - Pápa, Polgárdi Sándor esperes December 1., advent első vasárnapja - Pestújhely, Szabó B. András lelkész December 25., karácsony első napja - Budapest, dr. Fabiny Tamás püspök A Magyar Televízióban Március 24., virágvasárnap - Pilis, Krámer György esperes Május 19., pünkösdvasárnap - Győr-Ménfőcsanak, dr. Percze Sándor lelkész Szeptember 1., tanévnyitó istentisztelet - Kiskőrös, Lupták György esperes Felemelő tolerancia Egyházunk reformációi emlékbizottsága 2013-at - illeszkedve a tematikus évek sorába - a „reformáció és tolerancia” esztendejének nyilvánította. Az ezzel kapcsolatos plakát szerepel az ez évi Evangélikus naptár címlapján, valamint jelen lapszámunk közepén. Ezen a fotós trükkjével némileg még meg is bolondított képen egy mozgalmas, sokszínű közösség látható, amely fölött ott áll az Ef 4,2 alapján megfogalmazott jelmondat: „Elviselni egymást szeretetben.” Különböző fórumokon sok vita folyik arról, jó-e ez a választás. Volt, aki - egyébként szellemesen - úgy fogalmazott, hogy „ha Luthernek egy mákszemnyi köze lett volna e fölkapott csodaszóhoz, a toleranciához, akkor Wittenbergben 2013-ban is még Tetzel céduláit árulnák, természetesen digitálisan”. Mástól azt a minden alapot nélkülöző vádat kaptuk, hogy ezzel voltaképpen a homoszexuális párok egyházi megáldását készítjük elő. Ismét mások arra figyelmeztettek, hogy az egyház, a toleranciára hivatkozva, nem adhat teret idegen tanításnak. Ez utóbbival egyetértve szükségesnek látom annak leszögezését: a tolerancia nem járhat együtt Krisztus és az ő igazsága megtagadásával. Egyházunkban ellene vagyunk a vallási relativizmusnak és a mindent összemosó szinkretizmusnak. Látom, hogy társadalmi téren milyen sokszor visszaélnek a tolerancia fogalmával. Egyetértéssel olvastam például a Heti Válasz című hetilapban A tolerancia diktatúrája című cikket (2012. december 20., 20-23. o.), amely arról az elképesztő helyzetről számolt be, hogy Brüsszel főterén a növekvő mohamedán lakosság érzékenységére hivatkozva, szakítva a régi hagyománnyal, nem állítottak karácsonyfát. Nem képviseljük és egyházunkban senkire nem kívánjuk ráerőltetni a politikai korrektségnek nevezett túlbuzgalmat, hiszen az saját - vallási vagy éppen nemzeti - azonosságtudatunk végzetes feladását jelentené. Örömmel emlékezünk viszont az 1568-as tordai országgyűlésre, ahol törvénybe iktatták a vallási egyenlőség elvét. Tudatosítjuk továbbá azt, hogy II. József 1781-es türelmi rendeleté nagymértékben hozzájárult lutheránus eleink szabad vallásgyakorlásához. Örömmel tölt el minket az is, hogy éppen negyven éve írták alá az úgynevezett leuenbergi egyezményt, amely az evangélikus és református egyház között a szószék- és oltár- (Úrasztala-) közösséget biztosítja. Saját portánk előtt söpörve elmondhatjuk, hogy az Ágostai hitvallás a különféle irányzatok közötti kölcsönös toleranciára int, amikor VII. cikke így fogalmaz: „... nem szükséges, hogy az emberi hagyományok, vagyis az emberi eredetű egyházi szokások és szertartások mindenütt egyformák legyenek.” Tanulságosnak tartom, hogy egy, a toleranciáról szóló, év eleji sajtónyilatkozatomat miként fogadták némelyek. Nem szeretnék ironizálni, de éppen némely türelmetlen megnyilvánulást hallva erősödtem meg abban a meggyőződésemben, hogy jó választás volt a 2013-as. Amikor például 2017-re utalva azon reményemnek adtam hangot, hogy valamilyen formában a római katolikus egyháznak is fontos lesz a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulója, akkor valaki - a „katolikus hitvédelem” jegyében - így írt: „.. .egy [hazug módon magát püspöknek nevező] lutheránus lelkész milyen alapon akar dörgölődzni a katolikus Egyházhoz? Miért akarja Krisztus Egyházát bevonni a sajátjuk bűvkörébe?” A dolgok türelmetlen félremagyarázásából fakadó harag nemcsak az egyházra, hanem az egész mai magyar társadalomra jellemző. Volt, akiből nyilatkozatomnak azok a mondatai, amelyek a rasszizmus veszélyére utaltak, ilyen megjegyzéseket váltottak ki: „Lassan az lesz a kereszténység üdvözüléstana, hogy ha jól viselkedsz, majd elnyered a zsidók bocsánatát. Egyre jobban örülök, hogy a buddhizmust érzem közelebb magamhoz.” Bűnöm már csak azért is nagyobb, mert a szentendrei Ámos Imre-kiállításon egyházunk nevében fájdalmamat fejeztem ki a holokauszt idején történtekért. Válaszként ezt a felkiáltást kaptam: „...milyen mélyre süllyedtek a keresztény felekezetek a zsidók kiszolgálása, valamint a kereszténység és a magyarság elárulása terén, és milyen mértékben hatja át a holokausztvallás a kereszténynek már csak részben nevezhető hitvilágot...” Visszatérve a „reformáció és tolerancia” témára, az egyik internetes portál ezt a címet írta sajtónyilatkozatom fölé: „Az evangélikus püspöknek a reformációról is a zsidók, b...k és cigányok jutnak az eszébe”. Az eredetiben nem kipontozva szerepel a középső szó, amellyel a szerző arra utalt, hogy azt mondtam: az igehirdetésekben is reagálhatunk akár „a futballhuliganizmussal előretörő intoleranciára vagy a homoszexuálisokkal szemben megfogalmazódó ellenérzésekre”. Mondandóm lényegét fenntartva ezen az egy helyen szeretnék pontosítani: az ellenérzések helyett jobb lett volna gyűlölködést és megszégyenítést mondani. Ebben az összefüggésben is mélységesen igaznak érzem Pilinszky szavait: „Az a baj veletek, hogy ti azt gondoljátok, az életben problémák vannak, és megoldásokat kell találni. Valójában az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.” Kérdezheti az olvasó, szerepel-e a tolerancia szava a Bibliában. A türelem természetesen igen, hiszen magáról Istenről tudjuk, hogy „türelme hosszú, szeretete nagy” (Zsolt 103,8). Amikor Jézus azzal szembesül, hogy tanítványai nem tudnak segíteni a holdkóros fiún, indulatosan így kiált fel: „Meddig tűrlek még titeket?” (Mt 17.17) - ám aztán megszánja őket, és ő maga lép akcióba. A latin tollo, tollere ige egy-egy meglepő újszövetségi és egyháztörténeti továbbélésére hadd utaljak. Jézusról mint Isten Bárányáról ezt mondja Keresztelő János: „hordozza a világ bűnét” (Jn 1,29). Latinul „qui tollit peccatum mundi”. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy elfogadja a bűnt, hanem azt, hogy hordozza, magára veszi. Nem áll bosszút, nem vág vissza érte, hanem elszenvedi a kereszten. A latin tollo igének van ugyanis egy olyan jelentése is, hogy „felvesz, felemel” Innen az egyháztörténeti példa: megtérésekor az addig Isten nélkül élő Augustinus egyszer csak ezeket a szavakat hallja: „tolle, lege”- „vedd és olvasd” Ezért veszi kézbe a Szentírást, és engedi, hogy Isten igéje új emberré tegye őt. Döntőnek érzem, hogy a tolerancia szóban benne van a „felemel” jelentés is. Ha úgy tekintünk a mélyszegénységben élőkre, a bűn mélységében vergődőkre, hogy keressük az ő felemelésük és megtérésük lehetőségét is, akkor új tartalmat adtunk ennek a szónak. József Attila így ír: „Nem emel föl már senki sem / Belenehezültem a sárba.” Tudjuk, ma milyen sok a lecsúszott, gödörbe került, mélyszegénységben élő ember. Jézus felemelte a bajbajutottat. A „kelj fel és járj” szavakkal egyszerre adott gyógyulást és bűnbocsánatot, vagyis új életet. Amikor pedig az irgalmas samaritánus a ÉGTÁJOLÓ hivatalos vallási vezetőket megtestesítő pap és lévita közönye után meglátta a félholt embert az út szélén, akkor nem verbálisán volt toleráns vele, nem tartott sajtótájékoztatót, és nem rendezett workshopot, de még csak nem is akarta őt megtéríteni - hanem lehajolt érte, és fölemelte őt. Közben pedig sáros és véres lett. A másikat fölemelő tolerancia gyakorlásakor bizony beszennyeződhetünk. Nem ezt tette maga az Isten? Az inkarnációban lehajolt az emberhez. Jézus sem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem lemondott dicsőségéről, és szolgai formát vett fel. A mélybe ment. Azért, hogy felemelje az embert. Ezt jelenti a „tollitpeccatum mundi”. Értsük jól a 2013-as év témáját. Toleranciánk gyökere az, hogy Isten megtűr minket. Nem azt mondja a bűnösnek: „Hordd el magad!” hanem ő maga hordozza őt. Az ő újjászült gyermekeiként mi is az irgalmat gyakorolhatjuk egy irgalmatlan világban. Vigaszt nyújthatunk egy vigasztalan korban. Közben pedig elviseljük egymást szeretetben. ■ Fabiny Tamás Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
