Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-06 / 1. szám

6 <41 2013. január 6. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet „Én is feljutok!” Gérecz Attila verseinek megzenésítéséhez ► Lánglelkű ifjú. Született rendszerellenes. Igazi forradalmár. Vérbeli ho­­bó. Valószínűleg ezért talált rá Ferenczi György és bandája, a Racka­iam Gérecz Attilára - vagy mondhatjuk: a versek találtak a rackák­ra és lett rácsok mögött is füttyös kedélyből, „meghempergős jó­kedvből” herflis-bluesos Hangzó Helikon-os lemez. Hazafias verseket ír a cigánymisszionárius ► Cigány keresztény közösségek szervezésével, továbbá a határokon be­lüli és túli magyarság között gyülekezetek plántálásával foglalkozik Surman László, aki költőként is ismert. Hitvallása szerint az embe­rek, közöttük a cigány emberek gondolkodását és életvitelét kizáró­lag a hit tudja megváltoztatni. Szerette a fátyolos eget, a fénymosott szemeket - kiváltképp, ha szép leány­hoz tartoztak. Szerette az életet, a lüktetőt, lélegzőt. Élte is, sőt dicsér­te futva, úszva, lóháton, magyar vir­tussal vívva, lődözve, a kedvest ölel­ve, aztán a börtönben verseket kör­­mölve. Hazáját is szerette: érte halt hősi halált 1956. november 4-én, huszonhat évesen. Gérecz Attilát lehet siratni, lehet szomorkodni tragikus sorsa felett, de verseit olvasva felismerhetjük e ma­gatartás hamisságát. Egy életvidám, börtönben is szabad, testében-lelké­­ben erős fiatalemberről beszélünk ugyanis, aki képes volt - víz (és fű) alatt! - Vácról Pestre szökni, aki élet­­szeretetéből a fogházak, siralomházak valóságát átélve sem veszített. Hátát a hideg falnak vetve, mocs­kos padlón ülve is bocskoros betyár­­ságról írt, mely sosem alkuszik: „A számon pimasz mosolygás a jelszó, / füttyöm csibészes: én is feljutok!” (Az idézet így bocskorosan című el­ső költeményéből való. Azonos cím­mel jelent meg verseinek legteljesebb válogatása a Kráter Kiadó gondozá­sában - legutoljára 2006-ban.) Ez a pimasz-mosolygós ábrázat otthonosan illeszkedik a rackák ze­nei világához, Ferenczi György lezser hangképzéséhez, a virtuóz szájhar­monikához és izzó gitárszólókhoz. A lázadó hangvételű nóták üzene­tét fölerősíti a bluesos hangzás. Igen találó párosítás például a játékos, ám mély mondanivalóval bíró Van így néha című verssel, mely a börtön si­vársága ellenében „nyüzsgő karne­vált” jelenít meg, álmodozik, bohó­­kás képeket fest - ahogy a napos ol­dalt hirdető herfli is. A vers végén mintegy maganyug­tatva szól a lírai beszélő: „Te se zokogj, kedves, / lásd, átszövik a kínt / min­den valóságnál / igazabb álmaink!” Ez az utolsó versszak zene nélkül az em­berre rászakad. A blues jótékony hatása, hogy ritmusosságával, folyto­nos kacsintásával nem enged elszo­morodni, dübörög tovább, hirdetve, hogy az élet is megy tovább - amit a maga életével és hátrahagyott verse­ivel a megidézett költő is hirdet. Hasonlóképp nagyon frappáns vers és zene együttjátszása A börtön epo­szából vett részlet rackásított változa­tában. A Vácról való szökés izgalmait énekli meg Gérecz Attila lírai alteregó­­ja, illetve Ferenczi Gyurka. A felfoko­zott lelkiállapotot, a bujkálást, a zaka­toló szívdobogás ellenében a Duna lágy hullámzását a Rackajam játéka híven adja vissza. Kevéssé mondható el ugyanez a fi­noman szőtt, hol forró ölelésbe, hol imaszőnyegre omló, Alkony című vers megzenésítéséről. A rackák ra­dikalizmusa - amely például Petőfi szabadság-szerelmes verseire rímel - ez esetben csődöt mond. Az említett óda a kibontakozáshoz csöndet, fi­gyelmet, teret igényel, a lemezen fel­hangzó férfias futamok viszont elle­hetetlenítik a holdfényben fürdő „ár­nyékol” feltárulását. A ruhák „nász­ra oldozása” lassú, lágy neszezés, nem pedig szarvasmarha-dübörgés. De igazságtalan volna részünkről az esetleges melléfogások vagy túlját­­szások miatt félretenni a lemezt, hisz a hozzá tartozó - Szemadám György fotógrafikáival illusztrált - könyvben épp egy „szabadkozó” val­lomást olvashatunk Ferenczi György tollából: „.. .egy új vüág előszobájában állunk egy kicsit megilletődve a kor és Gérecz Attila erejétől.” Szóljon hát a fütty sötét zárkák mélyéből, szálljon a „Füveskerten”, a Dunán át, és jusson fel az égig! ■ Kinyik Anita- Milyen családból származik?- Békésen születtem, és a cigány­telep utolsó utcájának utolsó sarki há­zában nevelkedtem. Korai emlékeim a cigányság kulturális szokásait idézik vissza. Négyen vagyunk testvérek. Édesapámtól a kitartást és a szervező­­készséget örököltem. Ő volt az első szabad választás utáni első szószóló­ja a helyi cigányságnak, sokan sokat köszönhetnek neki. Akkor még nem szabdalták szakadékok a cigányságot, az együttműködés természetes volt. Sajnos édesapámat korán elveszítet­tem, autóbalesetben halt meg. Édes­anyám az 1980-as években megtért. Az istentiszteletekre minket, gyereke­ket is elvitt, én ezt szerettem, de az el­ső hitbéli megtapasztalásomkor, meg­térésemkor már tizenhat éves voltam.- Innen egyenes út vezetett a pré­dikátori, gyülekezetépítői szolgálatig?- Egyáltalán nem. A hit akkor mintegy három évig erősen jelen volt az életemben, de a világ magá­val ragadott, kezdve a katonasággal. A leszerelés után fegyveres személy- és vagyonbiztonsági szolgálatot lát­tam el, pénzszállítással is foglalkoz­tam, nagyon szerettem a fegyvereket. Később cigányfoglalkoztatási szer­vezőként helyezkedtem el a munka­ügynél, és még a politikába is bele­kóstoltam, mert úgy gondoltam, hogy valamit tennem kell a cigány­ságért. Azért, hogy szemléletük meg­változzon, a társadalom hasznos tag­jaivá váljanak. De éreztem: nyitni kell a magyarságnak is feléjük, hogy job­ban megértsék a romákat. Mivel egyik sem valósult meg, mélyen csa­lódtam a politikában. Rá kellett éb­rednem, hogy a civil társadalom és a politika nagyon nehezen képes egy­séget felmutatni vagy képviselni, kö­zösséget alkotni. Erre napjainkban szinte kizárólag az egyházak képesek. Végül is arra jutottam, hogy az emberek gondolkodásmódját csak a hit alapján lehet megváltoztatni, erre pedig Isten képes. Aki megismeri Is­tent Megváltóként, Úrként, annak megváltozik a gondolkodása, életvite­le. Politika, ideológia erre nem képes.- Tizenkét év „tékozlása” után ta­lált vissza a kereszténységhez, Istenhez.- Nyolc évvel ezelőtt talált rám is­mét Isten, hit ébredt bennem, és új­ra döntöttem a követéséről. Pakson bibliaiskolát végeztem, és már évek óta a Magyar Pünkösdi Egyház ci­gánymissziójában dolgozom, amely­nek Békésen van a központja. A misszió egyik helyettes vezetője va­gyok, feladatom a gyülekezetplántá­­lás és evangélizációk céljából életre hívott munkacsoport vezetése. Na­gyon fontos, hogy nemcsak a ci­gány emberek felé szolgálunk, hanem erős elhívásunk van a határon túli magyar közösségek felé is. Elsősor­ban szerbiai és romániai települések magyar közösségeivel állunk kap­csolatban, és segítjük őket.- Hogyan kell a gyakorlatban el­képzelni a munkáját?- Például gyakran látogatunk csa­ládokat, mert az a tapasztalatunk, hogy amint a magyar társadalom egészében, úgy a roma családokban is az asszonyok viselnek nagyobb terhet, és bizony ők kezdik el hama­rabb keresni Istent, ők kiáltanak hoz­zá először. Megtérésük és gyülekezet­be járásuk sokszor problémát okoz a férjeknek, annak ellenére, hogy ők is érzik: ez a változás kedvezően hat a család egészére. Jó esetben idővel a férfi is követi feleségét a hitben, de van olyan is, hogy eltiltják a hitélettől az asszonyt, akár tettleg is bántalmazva. Ilyen esetekben családlátogatás során találkozunk a férjjel. Az őszinte be­szélgetés sokszor igen eredményes. Elmondjuk, hogy Jézus befogadása nélkül sokkal rosszabb az ember­nek, úgy is mondhatnám - bibliku­sán -: Krisztus nélkül nincs is élet. Feladatomnak tekintem, hogy a ci­gány férfiakat megtanítsam arra, hogy a bibliai értelmezés szerint tudjanak élni férfiként: azaz tudjanak bocsánatot kérni, legyenek a felesé­gük segítői, családjuk papjai, akik be­mutatják Isten szeretetét, azt, hogy miként figyel az emberre, és hogy mi a helyes útja az istentiszteletnek.- Régebb óta foglalkozik költé­szettel. Ma is van ideje írni?- Sajnos már nagyon kevés. Koráb­ban írtam dalszövegeket, amelyek idővel verssé formálódtak. 1998-ban je­lent meg első kötetem Sóhajok címmel. Abban az esztendőben veszítettem el édesapámat. De írásaimat korábban is a pesszimizmus jellemezte, valahogy mindig a szomorúságról szóltak, ilyen felfokozott lelkiállapotban is születtek. Most már lefoglal a szolgálatom, és ha írok, akkor leginkább a hazaszeretet­ről szólnak a versek. Magyarságtuda­tom nagyon erős, erősebb talán cigány­ságtudatomnál is. Szeretném, ha az Evangélikus Élet olvasói megismernék egy két évvel ezelőtt írott költeménye­met, amelyet Martin Luther King ih­letett. Az ő küzdelme, eltökéltsége és szeretete példa a számomra. ■ Szegfű Katalin KiálHtásmegnyitó Budai Tibor grafikusművésznek a Szemelvények a magyar irodalomból című önálló kiállítása január 19-én 15 órakor nyílik meg a Vigyázó Ferenc Művelődési Központban (Budapest XVII., Pesti út 113.). Ünnepi köszön­tőt mond Riz Levente polgármester, a kiállítást megnyitja M. Nagy Pé­ter újságíró. A megnyitó résztvevői ajándék tombolajegyet kapnak; a tom­bolán a művész három grafikáját sorsolják ki. A megnyitó végén Budai Tibor és Schmidt Egon dedikálja közös kö­teteiket. Surman László „Van egy álmom” Ahogy Martin Luther Kingnek, úgy nekem is van egy álmom. Egy álom, melyben hazámra találok, Hogy lelkem munkától nemes, kötelességem megedz, s jogom, hogy legyek. Van egy álmom, Hogy a Kárpát-medence büszke bércein virágok nyillanak, Madarak röpködnek, S a nap sugara mindenkit egyformán átölel. Van egy álmom, Hogy egy gyönyörű országot építünk, Egy szent hazát, Melynek földjét nem mérgezi többé „bűnbakoknak kikiáltottak” vére, Egy szent hazát, Mely egy Istent ismer s imád, Mely nem tűr idegen isteneket, Nem tűr el gyűlöletet, zsarnokot, hitetlen ebet, istentelen lázítót, Sem a halott tetem körül gyülekező hiénák hadát! Van egy álmom, Hogy Szülőhazánk gyermekét karjaiba zárja, S álmát éberen vigyázza, Hogy „ápol s eltakar” Van egy álmom, Hogy hazámban hazára találva szeretem szép magyar hazámat!

Next

/
Thumbnails
Contents