Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-27 / 4. szám

2 -41 2013. január 27.

FORRÁS

Évangélikús Élet

Oratio

oecumenica

Urunk, sokra van erőnk, de a legfontosabbat csak te tudod megadni. Ezért kérünk, ajándékozd meg egyházadat megújuló hittel, hogy a te kegyelmedet keresse és hirdesse minden napon.

Kérünk téged, ajándékozz meg minket elegendő napfénnyel, hogy növekedni tudjunk, tiszta vízzel, hogy szomjunkat olthassuk, tiszta élelemmel és mértékletességgel, hogy még sokáig élhessünk ezen a bolygón. Ajándékozz meg felelősségtudattal és bőkezűséggel, hogy juttassunk javainkból azoknak, akiknek kevesebb adatott.

Kérünk téged, ajándékozd meg gyülekezetünket a feltámadott Krisztusban való hittel. Add, hogy minden apró áldozattal és lemondással közelebb kerüljünk a másokért való élet titkához. Add, hogy ki tudjuk előtted üresíteni magunkat, és minden reményünknek csak te légy a forrása.

Kérünk téged, ajándékozd a gyászolóknak a vigasztalás lelkét; ajándékozd meg a szenvedésben élőket állhatatossággal; adj együtt érző segítőtársakat a magányosoknak, testi-lelki gyógyulást a betegeknek.

Kérünk, ajándékozz meg minden embert irgalommal, az igazság keresésével és szeretettel, hogy neked tetszőén élhessünk. Amikor bizonytalanok vagyunk, vezess és bátoríts, amikor önteltek vagyunk, igazíts helyre szavaddal.

Istenünk, Krisztusért kérünk, add meg nekünk a legfontosabbat, amit csak te tudsz megadni. Ámen.

SEMPER REFORMANDA

„Zsolt 38,5: Mert bűneim összecsaptak fejem fölött: egészen alányomtak engem, és számosabbak, erősebbek nálam. Ez mind a »nyilaktól« van; azoktól olyan sok, nagy s erős lesz a bűn, hogy az ember maga sem tanácsot, sem segítséget nem tud ellenük, hanem elalél. És súlyos teherként nehezednek rám, súlyosabban, mint ahogy el tudom viselni. Akár a 65. zsoltárban: »Erőt vettek rajtunk a bűnök, de te megbocsátod vétkeinket.« (Zsolt 65,4) így tapos bennünket lábbal a bűn, míg el nem jő a kegyelem, és az nem tapossa lábbal a bűnt, és kiemeli fejünket belőle, hogy nekünk legyen hatalmunk rajta, ne pedig annak mirajtunk, és ne az uralkodjék. De azok, akik halottak bűneikben, vagy pedig túlságosan szentek, nem éreznek ebből semmit. Milyen csodálatos azért: akinek nincsen bűne, az érzi, és tud róla, aki pedig bűnös, az nem érzi, és nem tud róla. Lehetetlenség volna ugyanis, hogy a zsoltáros a bűnre és a bűn ellen panaszkodjék, hogyha nem élne igazságban és kegyelemben. Mert egy ördög sem űzi ki a másikat, egy bűn sem árulja be a maga fajtáját, és nincsen farkas, aki a másikra kígyótbékát kiáltana. És mégsem lehetséges, hogy bűntelen volna, mikor éppen ellene kiáltozik. Mert költött, kitalált beszéddel csak nem szólhat Isten előtt; igaznak kell lennie, hogy úgy bűnös, amint megvallja, s ugyanakkor annak is igaznak kell lennie, hogy bűn nélkül való. Amiképpen Krisztus valójában egyszerre volt igazán élő és halott, úgy kell egyben bűnösnek és bűntelennek lennie az igaz kereszténynek.” M Luther Márton: A harmadik bűnbánati zsoltár (Zsolt 38) (Schulek Tibor fordítása)

HETVENED VASÁRNAP (SEPTUAGESIMA) - 1KOR 3,1-8

Nincs egység a testi módon „lelkiek” egyházában

Korinthusban Pál apostol ellenfelei lelki embereknek tartották magukat. Mégis viszályt szítottak, mert kétségbe vonták Pál apostolságát. Ezért szakadás keletkezett. Egyesek Apollós, mások Pál követőinek vallották magukat. Sőt - az első fejezetből tudjuk - létrejött egy harmadik csoport is, amelynek tagjai Krisztus követőinek nevezték magukat.

Pál mégsem csak az egyik vagy a másik csoportot marasztalja el, hanem az egész gyülekezetét. Azoknak sem áll pártjára, akik Krisztus követőinek mondják magukat. Bár ennek a harmadik csoportnak annyiban igazat ad, hogy a gyülekezet se nem Apollósé, se nem Pálé, hanem egyedül Krisztusé. De nem helyesli, hogy ezt az igaz felismerést ez a csoport is a másik kettőt elítélve, tőlük elkülönülve akarja érvényesíteni.

A keresztények és az egyház egységéért tartott imahét záró vasárnapján nem kerülheti el figyelmünket, hogy a korinthusi gyülekezeten belüli szakadás a későbbi nagy egyházszakadásokat mintázza. 1054-ben az egyház egyik fele a konstantinápolyi pátriárka, a másik fele a római pápa követőjének vallotta magát. Mivel ez a két egyházi vezető kölcsönösen kiközösítette egymást és követőit, létrejött a Kelet és Nyugat között mindmáig fennálló szakadás.

Később a nyugati egyházban a pápa nem ismerte el Krisztus követőinek azokat, akik az ő tanítását nem tartották mindenben Krisztus tanításával egyezőnek, és sorban kiközösítette őket és követőiket. így a nyugati egyházban a 16. században az egyházi élet megjobbítását és a hitélet megújítását célzó reformátori törekvések - a refor-A VASÁRNAP IGÉJE

mátorok szándékán kívül - újabb szakadásokat eredményeztek. De a reformáció táborán belül is kezdettől fogva elkülönültek egymástól Zwingli és Luther, majd később Kálvin tanításának követői. Ezért amit Pál apostol egykor a korinthusi gyülekezetnek írt, az ma az egész kereszténységnek és az egész egyháznak szól.

Pál a korinthusi gyülekezetben tapasztalt szakadásért a testi (szarkikosz) emberre jellemző gondolkodás uralkodóvá válását hibáztatja. Nem mást tesz, mint a „gyümölcséről ismerszik meg a fa” jézusi elvét alkalmazza. A szakadás minden esetben a testi módon való gondolkodás gyümölcse. Ahol szakadás van, ott nem lelki (pneumatikosz) emberek közösségéről beszélünk.

Pál számára ez olyan világos, mint a kétszer kettő igazsága. Akik úgy akarnak lelki embernek bizonyulni, hogy a gyülekezeten vagy az egyházon belül - nem ritkán a Szentlélekre hivatkozva - elkülönülnek Krisztusban hívő, Krisztust Uruknak valló testvéreiktől, és megtagadják velük az Űr asztalánál való közösséget, azok valójában testi módon gondolkodó - Pál szavával -, testi emberek.

De vegyük szemügyre közelebbről, mik is a testi módon való „lelkiség” főbb ismérvei! A legszembeötlőbb, hogy amíg a valóban lelki ember elfogadja a Szentiéleknek az Isten igéje mellett való tanúságtételét, addig a testi módon

„lelki” ember az igét testi értelmével magyarázza, és azt tartja az ige „lelki” módon való megértésének, amikor az ige igazságából csak annyit fogad el, amennyi kiállja a ráció ítéletét. Például Krisztus igéit - „Ez az én testem”, „Ez az én vérem” - a valódi lelki ember a Szentlélek tanúságát elfogadva, szó szerint érti és hiszi, míg a testi módon „lelki” ember e szavak szimbolikus értelmezését tartja „lelki” értelemnek.

A valóban lelki ember - miközben ragaszkodik a Szenüélek által megerősített igazsághoz - szeretettel viseli el azokat, akiknek az értelme még nem jutott túl az Isten minden értelmet meghaladó ajándékán való botránkozáson. Hiszen a valóban lelki ember tudja, hogy az egyház Krisztus teste, és minden - az Atya, Fiú, Szentlélek nevében megkeresztelt és Krisztust Urának valló - hívő az egy és oszthatatlan Krisztus-test tagja.

Ezzel szemben a testi módon „lelki” ember megkérdőjelezi mindazoknak a hívőknek a Krisztus-testhez való tartozását, akik az igazság megismerésében hozzá képest elmaradtak, vagy éppen előbbre járnak nála. Mert amíg a valóban lelki ember tudja, hogy a Krisztus-test különböző tagjai különböznek egymástól a hitben való növekedésben, bár mindannyiuknak - így neki is - további növekedésre van szükségük, addig a testi módon „lelki” ember önmagát a hitben való növekedés legfelsőbb fokán tudja, és jó esetben igyekszik elkülönülni azoktól, akik az ő ítélete szerint lemaradtak, de az is lehet, hogy a Krisztus-test tagjának sem hajlandó tekinteni őket.

Amíg a valódi lelki ember minden nézetkülönbség ellenére igyekszik megtartani és megerősíteni a szeretet

kötelékét a Krisztus-test minden tagjával, addig a testi módon gondolkodó „lelki” ember csak a vele mindenben egyetértőket szereti, és előbb gyanakvással, majd ellenséges indulattal, sőt gyűlölettel és kirekesztő szándékkal fordul azok felé, akik a vitatott kérdésekben más nézetet vallanak.

Mindebből belátható, hogy a kereszténység és az egyház látható egysége mindaddig illúzió marad, amíg az egyházban és a gyülekezetekben a valóban lelki emberek a testi módon „lelkiek” elnyomása alatt állnak. Hasonlóképpen belátható az is, hogy ezen a helyzeten alulról induló kezdeményezésekkel nem lehet érdemben változtatni.

A Szentlélek Isten felülről indított forradalmára van szükség ahhoz, hogy az egyháznak - mint valóban lelki emberek közösségének - az egysége látható módon megnyilvánuljon, és így végre elhiggye a világ (lásd Jn 17,23), hogy Krisztust az Atya küldte az emberi nem bűn és halál fogságából való megváltására és üdvözítésére.

■ Vég helyi Antal

Imádkozzunk! Urunk, ne engedd, hogy egyházad megosztottságáért rád hárítsuk a felelősséget. És ne engedd, hogy beletörődjünk a megosztottságba, mintha ez egyházad normális állapota lenne. Add, hogy nekünk is fájjon, ami neked fájdalmas: add, hogy megosztottságunkat közös bűnünkként ismerjük el. Óvj meg attól, hogy dicsekedjünk a testvéreinktől való különállásunkkal, és indíts bennünket őszinte bűnbánatra, hogy megkönyörülhess rajtunk, és megtehesd, ami nekünk lehetetlen: újra egy nyájjá tedd népedet a földön. Ámen.

AZ ÉNEKLÉS JELENTŐSÉGE ÉS GYAKORLATA

CANTATE

Hittanórák a kiskőrösi gyülekezetben

feífcSSíií Eged Ilién diczeriinc,

► Az egyházi év fordulásával új témák és szerzők jelennek meg rovatunkban, továbbra is ugyanarra a középpontra tekintve. Hogyan vezeti be a gyerekeket a keresztyén zene, az evangélikus egyházzene világába a kiskőrösi kántorhitoktató? Erről szól a mai írás.

Az éneklés és a keresztyén életvitel természetes módon kapcsolódik össze hívő életünkben. Ez a kapcsolat azonban nem magától alakul ki az emberben - fejleszteni, tanítani kell.

Hitoktatás keretében legelőször evangélikus óvodánkban találkozom gyerekekkel. Számukra egy énekfüzetet állítottam össze könnyű dallamvezetésű, érthető szókészletű darabokból. A gyűjteményben korálok, játékos-mutogatós gyermekénekek és graduálokból származó egyszerű tételek is helyet kaptak. Az óvodás korosztály a leginkább fogékony bármilyen stílusú énekre, ezért kiemelten fontos, hogy igényes zenei táplálékot kapjanak, hiszen a későbbiekben ez lesz az alap, amelyre építhetünk kollégáimmal.

A legkisebbek különösen kedvelik, ha az énekhez mozgás is társul, így egyszerű mozdulatokkal a korálokat is könnyedén megtanulják, és lelkesen éneklik. Az éneklést citerával, gitárral vagy zongorával kísérem.

Zenehallgatásként egy-két perces rövid, klasszikus, karakteres darabokat tekintünk meg videofelvételről, hogy a zenészeket, énekeseket is lássák. így már egészen korán megismerkednek a hangszerekkel, a klasszikus zenével, melyet manapság csak nagyon ritkán hallhatnak más forrásból. A zene segít hangulatokat érzékeltetni és az elvont fogalmakat is megértetni.

Az általános iskolai hitoktatásban már az alsó tagozaton nagy különbségek vannak a gyerekek között zenei képzettség és érzékenység tekintetében. Első és második osztályban — ahol még nem tudnak készségszinten írniolvasni - a bibliai történetet is többször tanítom énekeken keresztül. Sok megfigyelési szemponttal, ritmustapsolással, felelgetős énekléssel, a szöveg elemzésével az óra végére több versszakos éneket is megtanulnak, s így a történetet és a hozzá kapcsolódó üzenetet is magukévá teszik a gyerekek.

Az önkormányzati iskolában tartott heti egy hittanóra nagyon kevés ahhoz, hogy hatékonyan foglalkozzunk egyházzenével is. Természetesen itt is próbálunk énekelni, de a gyerekek általános hozzáállása a zenéhez olykor nagyon elkeserítő. Sokszor nem az a kérdés, hogy milyen keresztyén éneket tanuljunk, hanem hogy egyáltalán kinyissák a szájukat, és hangot adjanak ki, vagy éppenséggel éneklés gyanánt ne artikulálatlanul üvöltsenek.

Nem minden közösséget sikerült dalra fakasztanom. Néha a nagy ellenállás miatt inkább én adtam fel, csak hogy a hittanóra mint missziós lehetőség ne vesszen kárba az éneklés kapcsán keletkezett feszültségben.

Kiskamaszok számára többször volt első lépcsőfok a megszólalás

útján egy keresztyén karaoke-DVD a Napraforgók társulattól, melynek segítségével játékosan, nevetve, egymást biztatva kezdtek el énekelni a legvagányabb srácok is. Következő állomásként a Korál-sziget felvételeit hívtuk segítségül énektanuláshoz, majd élő gitárkísérettel daloltunk, és néhány óra után már a gregorián fogalmát is elmagyarázhattam nekik. Fontosnak tartom, hogy az éneklés jó élmény és örömforrás legyen számukra; ha ez nem alakul ki, akkor inkább nem énekelünk.

Az egyházi iskolában folyó hitoktatás zenei elemeit a hétköznapi és ünnepi áhítatok alkalmával tanult énekeskönyvi és ifjúsági énekekre is építhetjük. Mintegy régészeti ásatásként feltárhatjuk egy-egy régi énekünk eredetét, útját, mai formáját és modern feldolgozását.

Felső tagozatban és gimnáziumban a legnehezebb énekeltetni a közösségeket. Itt főként az Új ének vagy a Zarándokének darabjai szerepelnek a hittanórák repertoárján gitár-, illetve zongorakísérettel. A tinédzsereknek újra kell fogalmazniuk eddigi hitbeli ismereteiket. A személyesebb hangvételű énekek segítenek tudatosítani nekik: a bibliai történetek nem mesék, Isten szavát magukra is vonatkoztathatják, így életközelibbé válhat számukra az evangélium.

Számtalan klasszikus zenemű dolgoz fel bibliai történeteket, ezek tanításánál néhány nagyon jellegzetes részt mutatok be, melyek tükrözik a történet hangulatát, zenei nyelven

festik le az eseményeket. G. E Händel Izráel Egyiptomban című művéből a tíz csapást már alsós gyerekek is értik. J. Kuhnau biblikus szonátája, a Dávid és Góliát nagyon képies, karakteres darab, akár bábozás aláfestő zenéje lehet.

Az evangélikus gimnázium néhány hónapja indult újra Kiskőrösön. Terveink közt szerepel az egyházzene irodalmából több szemelvény megismertetése és zenei alapfogalmak, műfajok megtanítása.

Az egyházzene fontos eszköz a misszióban, identitásunk kialakításában és megtartásában. Mégis a legfontosabb célja, hogy erősítse és elmélyítse Istennel való kapcsolatunkat, általa az Úr neve dicsőíttessék, és Jézus megváltó tette mindenki számára nyilvánvalóvá váljon. Azonban a különböző szociális hátterű, műveltségű gyerekek már egy korosztályon belül is különböző zenei nyelvet értenek és fogadnak el. Fontosnak tartom, hogy minden csoportot a neki megfelelő zenei közegben szólítsak meg. Ehhez azonban néha a rappernek rapperré, a gitárosnak gitárossá kell válnom, hogy némelyeket megnyerjek.

Alapvető cél, hogy a muzsika ne gát, hanem előrelendítő erő legyen az Istennel való kapcsolatukban. Amint kialakult a párbeszéd egy adott zenei nyelvi szinten, onnantól kezdve már az én feladatom, hogy továbbfejlesszem ízlésüket, mélyítsem igényességüket, bevezessem őket az egyre értékesebb és gazdagabb tartalmú egyházzene szépségeibe.

■ Farkasné Gombár Ildikó