Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-06-30 / 26. szám
io •«» 2013. június 30. FÓKUSZ Evangélikus Élet MIÉRT ÉPPEN ÉSZTORSZÁG? ► A külföldi evangélikus egyházakkal való kapcsolattartás egyik fontos eleme a gyülekezetek között épülő testvér-gyülekezeti kapcsolat. Számos hazai evangélikus közösségnek van testvérgyülekezete Finnországban, Németországban, Erdélyben vagy máshol. Az egymással való személyes találkozások gyümölcsei anyagi és lelki értelemben egyaránt színesítik gyülekezeteinket. Ha elővesszük Európa térképét, és végignézzük, hogy mely országok evangélikusaival kerestünk eddig gyülekezeti szinten kapcsolatot, rögtön kiderül, hogy ebben a tekintetben sok a fehér folt, ismeretlen és izgalmas terület. Ezek egyike Észtország, az Észt Evangélikus Egyház. Észtországról évtizedekig keveset hallottunk, hiszen 1940-től a Szovjetunió tagköztársasága volt. Korábbi történelme során is igen rövid ideig élhetett független államként. A politikai változások következtében 1991 óta újra független és szabad ország. A nemzetközi sajtóban is példaként említett gazdasági fejlődés eredményeként ma a három balti állam közül a legfejlettebb. Lakossága nagyjából 1,3 millió fő, negyedük orosz nemzetiségű. Az oroszok elsősorban a szovjet uralom idején költöztek oda. Most érkezünk el az első, számunkra igazán izgalmas adathoz: a lakosság nagyjából tíz százaléka evangélikus. Ez azt jelenti, hogy az észtországi evangélikusok közössége alig több mint kétszázezer lelket számlál. Tehát az észtországi és a magyarországi evangélikus egyház ebben a tekintetben hasonló adottságú. így adódott az ötlet, hogy a Vasi Egyházmegyéhez tartozó Nemeskoltai Evangélikus Egyházközség egy észt gyülekezettel: Nőo evangélikusaival kezdeményezze a kapcsolatfelvételt. Tudtuk, hogy nem kitaposott ösvényen járunk, hiszen utoljára a két világháború között volt gyülekezeti kapcsolat észt és magyar evangélikusok között. Előzetes egyeztetés után június 7-9. között látogathattunk el Nőoba (képünkön temploma). A gyülekezet lelkésze, Mart Jaanson és a felügyelő, Madis Kanarbik gazdag programot állított össze. A mintegy négyezer fős település lakossága több kisebb településrészen él, de templomuk egy van a központban. Igazi szórványgyülekezeti életbe pillanthattunk bele, mely meglepően hasonló ahhoz, ahogyan a magyarországi szórványgyülekezetek élnek. Az egyházi kárpótlás keretében földet ugyan kapott vissza az észt egyház, de épületet alig. Éppen ezért a bibliaórákat, a gyermekfoglalkozásokat házaknál, idősek otthonában vagy a településrészek faluházaiban tartják. A lelkész számára nagy segítséget jelentenek az elkötelezett - többnyire felnőtt korukban hitre jutott - gyülekezeti munkások. Gyakori a felnőttkeresztség. A vasárnapi istentiszteleten, melyen igét hirdethettem, két felnőtt részesült a keresztség szentségében. A lelkészek általában félállásban vagy másodállásban végzik szolgálatukat, így biztosítva megélhetésüket. A nőoi gyülekezet lelkésze, Mart Jaanson a teológia előtt zeneszerzés szakot végzett az észt zeneakadémián, konzervatóriumi és egyetemi tanárként és egyesületi szinten aktívan részt vesz az ország kulturális életében. Az észt gyülekezetekben kiemelt szerepet kapnak az énekkarok. Sokan az énekkaron keresztül kapcsolódtak és épültek be a gyülekezeti életbe. Éppen látogatásunk idején rendezték az egyházmegyei dalosünnepet Rönguban. A komoly zenekari kísérettel megszólaló, összevont egyházmegyei énekkar házigazda lelkészünk szerzeményét is bemutatta. Három nap rövid idő, a tapasztalatok és a beszélgetések mozaikdarabkáiból mégis izgalmas és érdekes képet kaphattunk egy tőlünk ezernyolcszáz kilométerre élő észt evangélikus gyülekezet életéről. Ez a kép mégis nagyon ismerős, hiszen történelmünk és jelenünk sok párhuzamot mutat, éppen ezért hitelesen tudjuk egymással megosztani a szórványlét örömeit, gondjait, terveit, reménységeit. Az biztos, hogy nem elsősorban anyagi támogatást várhatunk egymástól. Úgy tervezzük, hogy észt testvéreink Nőoból szeptemberben látogatnak el hozzánk Nemeskoltára. Ez a reménység szerint kiteljesedő kapcsolat nem nagy és kicsi gyülekezet között épül, hanem a kicsik találkozhatnak egymással, erősíthetik egymást, hiszen erejüket a legkevésbé önmagukban, hanem egyedül Krisztusban találhatják meg. Tulajdonképpen ez a válasz a címben föltett kérdésre: miért éppen Észtország? Egyházunk külügyekért felelős püspöke, Fabiny Tamás szintén értékesnek tartotta a kezdeményezést, így komoly segítséget kaphattam Pap Kinga Marjattától, az országos iroda ökumenikus és külügyi osztályának referensétől. Kinga nyelvtudása, helyismerete, szakértelme és odaszánása a szervezésben, fordításban és az egész utazásban pótolhatatlan segítséget jelentett. Köszönet érte! ■ Kovács László evangélikus lelkész (Nemeskolta) A látogatásról, kapcsolatfelvételről olvasóink bővebb fotókollekciót találnak az Evangélikus.hu honlapon. Isten országának vendégei- avagy kikből épül a gyülekezet? A nemeskoltai gyülekezet reménybeli testvérközösségével, az észtországi Nöo evangélikusaival ismerkedve megragadó találkozásokban lehetett részünk. A Szentháromság ünnepe utáni második vasárnap evangéliumára utalva különös ajándék volt átélni: milyen sokszínű, olykor meglepő az Isten országába meghívottak köre. A község energikus, fiatal polgármestere a természeti és turisztikai látványosságok felé terelné érdeklődésünket, de szerencsére a gyülekezet vezetői a mindennapi szolgálati környezetet igyekeznek közel hozni a látogatókhoz. Gyülekezeti kötődését ugyan a polgármester sem rejtheti véka alá, hiszen az anyakönyvek tanúsága szerint a középkori nőoi templom oltárát egy azonos nevű felmenője ácsolta... A község központjától egy ideig aszfalton, majd köves erdei utakon jutunk el Luke faluba, ahol egy családi tragédiát követően tizenhárom éve megtért asszony saját panellakását ajánlotta fel és alakította át a gyülekezet gyermekfoglalkozásaihoz. A falurészek közötti ritkás közlekedés okozta elszigeteltség miatt a környékbeli gyerekek népes csapata vesz részt a péntek délutáni alkalmakon. Házi sütemény és kézművesfoglalkozás mellett ismerkednek a bibliai történetekkel. A község által fenntartott szociális otthonban is rendszeres a gyülekezeti jelenlét: az észt függetlenség visszaállítása után épült, korszerű épületben négy osztályon tudják elhelyezni a huszonnégy órás ellátást igénylő, magányos, idős embereket, enyhén fogyatékos ápoltakat. Számukra a lelkész és a laikus szolgálók érkezése nemcsak lelki táplálékot, hanem pótolhatatlan testvéri közösséget is jelent, amelyet rövid látogatásunk során mi is átélhettünk. A meeri faluházban bibliaórára, énektanulásra rendszeresen összejövő idős asszonyoknak, az Életöröm daloskor tagjainak többsége csak néhány éve konfirmált: a magukat „szovjet korszakbeli vén bűnösökként” aposztrofáló, szókimondó asszonyok nagyon tisztelik lelkészüket, aki a gondos feljegyzések tanúsága szerint komoly táplálékkal készül a számukra. A feldolgozott bibliaórai témák sorában Luther úrvacsorái felfogása éppúgy megtalálható, mint a „Volt-e Jézusnak felesége?” prokovatív kérdésfelvetés. A jobbára külföldi vállalkozók által megművelt, kiterjedt repceföldeken átvágva érünk Nőgiaruba: a korábban virágzó téeszközpont elhagyott épületei közt élő kis közösség szíve a könyvtár, ahol bibliaórára gyűlnek össze a közelben lakók. Az orosz nyelvű kötetek olvasói eltűntek a faluból, üresen állnak a hatalmas istállók, gazdasági épületek. Külaaseme felé haladva már a gyülekezet felügyelője is elbizonytalanodik a kanyargós erdei utakon. A bozóttal benőtt tóparton egyedül álló tanya gazdája nyolcvanéves lesz, de fürgén vezet be a tisztaszobába, ahol a kézzel ácsolt padok fölött díszhelyen áll az észt címer és a zászló. Itt tartja a lelkész a bibliaórát a környékbelieknek. A gazda békeidőkből származó angoltudását felvillantva meséli, hogyan hallgatták itt 1956-ban a Szabad Európa Rádió magyarországi tudósításait. Amikor a beszélgetés végén közösen énekelnek házigazdáink, erősen átélhetjük a hitért és a nemzeti függetlenségért évszázados harcokat vívó eleink közös örökségét. Tőraverében megint új perspektívába kerül az ég felé tekintő ember: az ország egyetlen működő obszervatóriumának vadonatúj épületében a gyülekezet férfikvartettjének oszlopos tagja kalauzol minket. A gyülekezet jelenlegi felügyelője is az ereje teljében lévő észt kóruskultúra révén került a gyülekezet közösségébe: a helyi hagyományőrző egyesület tagjaként a temető rendbetételére szervezett akcióra hívott egy ismerős asszonyt, de annál már kész volt a válasz: „Eljövök, ha te belépsz a gyülekezeti énekkarba!” A presbitérium tagjain, az aktív szolgálók során végigtekinteni örömteli élmény: pedagógusok, kétkezi munkások, kutatóállást betöltő természettudósok - hiszen az egyetemi város, Tartu alig húsz kilométerre van innen. A gyülekezeti szolgálatot családi örökségként hordozók és a hit útjának elején járók. Nők és férfiak. Vasárnap a két ország szószékein mindannyiunkhoz szólt Lukács evangéliumából a nagy vacsora példázata (Lk 14,15-24): „Jöjjetek, mert már minden készen van.” Meghívásunk az egy Úrtól van, aki hitünk szerint egykor a dűlőutak végéről is összegyűjti az ő népét. ■ Pap Kinga Marjatta
