Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-06-30 / 26. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ELET 2013. junius 30. *• 5 Gerence környéki evangélikusok ^ A Veszprémi Egyházmegye északi szélén, Pápa és Tét városi gyülekezetei között négy falusi egyházközség él földrajzi és lelki közelségben. Ennek a köteléknek a jele sok rokoni, ismerősi kapcsolat, de az is, hogy az elmúlt évtizedekben ezeket a gyülekezeteket sokféle kombinációban kötötte össze néhány lelkész kiterjedtebb szolgálati területe. A meglévő összetartozás erősítésére múlt vasárnap első alkalommal szervezték meg a Gerence környéki evangélikus gyülekezetek találkozóját. Az alkalom helyszínét a csikvándiak biztosították, de a meghívón tizenegy település - köztük hat „templomos hely” - neve szerepelt. A nap a templomban kezdődött úrvacsorái istentisztelettel. Igehirdetéssel vendégként Kovács László nemeskoltai lelkész szolgált a vasárnap evangéliumi igéje, Lk 6,36-42 alapján. A szembe került szálka és gerenda esetét a prédikáció nem ellentétbe, hanem párhuzamba állította, hiszen mind a kettő látásképtelenné tesz. Ebből egyedül Jézus tud felszabadítani a látásra. Vakságunkban hamis mércét állítunk, általában saját magunkat tesszük mindennek mértékévé. De az igazi mérce maga Jézus Krisztus. És még ennél is több: benne találhatjuk meg az irgalmasság forrását. Feltámadt Urunk irgalmas szeretete a mi irgalmatlan szívünket is át tudja járni. A liturgiát az igehirdető mellett a három helyi lelkész vezette. A program a közeli kastély kertjében felállított sátorban közös ebéddel, majd zenés műsorral folytatódott. Ifjúsági énekekkel és Weöres Sándor-versekkel mutatkozott be az érintett gyülekezetek egyetlen egyházi intézménye, a marcaltői Kmety György Evangélikus Általános Iskola és Óvoda. A malomsoki, csikvándi, takácsi és gecsei fellépők színes műsorral szolgáltak, amelyben egyházi ének, könnyűzene, citeraszó, látványos néptánc-összeállítás és vers egyaránt helyet kapott. Az együtt töltött napot pódiumbeszélgetés zárta, amelyet Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő előadása vezetett fel. A témát a szervezők így fogalmazták meg: „Gyülekezeteink jövője, az egyház prioritásai. Mik vagyunk, mivé kéne lennünk?” A válaszadáshoz az egyházkerület világi elnöke a 133. zsoltárból indult ki: „Ó, mily szép és gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” Az identitással kapcsolatban fontosnak tartotta, hogy az első helyen a keresztyénség, a Krisztushoz tartozás álljon, minden más csak ezután és ebből következik: felekezeti, nemzeti, települési és sok más kötődésünk egyaránt. Mészáros Tamás a közösségi élet egy szempontjából önzésre buzdított: önzésre van szükség a feladatok meglátásával kapcsolatban, hogy ne az legyen a kérdés, hogy a másik mit tehetne, hanem hogy én mit tudok tenni a közösségért. A felvezető gondolatokra többen is reagáltak a jelen lévő lelkészek és gyülekezeti tagok közül. Beszélgettek arról, hogy miben láthatják a gyülekezethez tartozás lényegét a névleges evangélikusok, és miben az aktív egyháztagok. Szóba került, hogy mitől tud megerősödni a közösséghez tartozás, de a gyülekezeti élet gyakorlati problémáiról és örömeiről is párbeszéd alakult ki. Falusi, köztük egészen kicsi gyülekezetek tagjai tapasztalhatták meg ezen a vasárnapon, hogy egy nagyobb közösséghez tartoznak. Sok régi ismeretség is megelevenedett a beszélgetésekben, de a testvéri közösségen keresztül mindenekfölött az egyház Urának megtartó szeretete vált megtapasztalhatóvá. ■ Tóth Károly István Hat gyülekezet közös vasárnapja ► Hagyományt kívánt teremteni egy évvel ezelőtt Farkas Ervin, hat kicsi dunántúli evangélikus gyülekezet lelkésze a Győr-Mosoni Egyházmegyében azzal, hogy közös gyülekezeti napot szervezett Mérgesen. Bezi, Enese, Mérges, Bodonhely, Rábaszentmihály és Rábacsécsény egyházközségeinek célja a közös alkalommal az volt, hogy a területükön élő testvérek élő kapcsolatban lehessenek egymással, találkozhassanak, beszélgethessenek örömeikről és gondjaikról. A második alkalommal megrendezett találkozón az elmúlt hét vasárnapján a bodonhelyi gyülekezet volt a vendéglátó. Farkas Ervin lelkész így vélekedett a gyülekezeti nap céljáról, fontosságáról:- A hat gyülekezet mindegyike kicsiny közösség. Itt, Bodonhelyen például mindössze harminc evangélikus lakik. Külön gyengék, de egy ilyen találkozón egymást tudják erősíteni. Ráadásul egymáshoz közeli falvak evangélikus gyülekezeteiről lévén szó sok családban rokoni szálak is összekötik ezeket az embereket. A találkozás lehetőséget ad arra, hogy együtt örüljenek ezek a gyülekezetek a más egyházközségekben elért eredményeknek. Hiszen például a bezi gyülekezet gyermek-néptánccsoportjának műsora biztosan öröm a többieknek is. Az alkalom ünnepi istentisztelettel kezdődött a hetven férőhelyes bodonhelyi templomban, amelynek méretét a mellette felállított sátorral növelték meg, hogy a mintegy kétszáz hívő, ha a templomban nem is, de legalább kívül részt vehessen az istentiszteleten. Az igehirdetés szolgálatát Kiss Miklós, a Győr-Mosoni Egyházmegye esperese végezte (képünkön). A liturgiában Farkas Ervin vett részt, énekkel a Rábacsécsényi kamarakórus szolgált. A gyülekezetek ebédről is gondoskodtak. Három bográcsban készült az étel. Pörkölt, halászlé és csülkös babgulyás közül választhattak az éhesek, asszonyok pedig finom süteményeket tálaltak fel. Az ebéd után Kutas Emőke textilművész munkáiból rendeztek ruhakiállítást a közeli kultúrházban, a bezi gyülekezethez kötődő gyermekek pedig néptáncműsorral kedveskedtek a vendégeknek. Az érdeklődő fiatalok az alkalom teljes ideje alatt kézműves-mesterségeket is kipróbálhattak. Kiss Sándor, a bodonhelyi gondnok így értékelte a hat gyülekezet közös ünnepét:- Amikor Farkas Ervin bejelentette, hogy a második gyülekezeti napot Mérges után mi rendezzük, azonnal az ötlet mellé álltak a bodonhelyi hívek. De nemcsak az evangélikusok, hanem a katolikusok is, sőt Kenesei Ferenc polgármester is, aki személyesen felügyelte az előkészítő munkálatokat, és minden létező segítséget megadott a rendezvény sikeres lebonyolításához. Szóval az egész község összefogott. Az asszonyok süteményt sütöttek, a fiatalabbak pedig munkájukat ajánlották fel például a nagy rendezvénysátor felállításához. Az eredmény önmagáért beszél. Az itt lévők jól érzik magukat. Már bőven benne járunk a délutánban, de még mindig együtt van a hat gyülekezet. Sok a rokon, a közös ismerős, úehéz 2 abbahagyni a beszélgetést. Nem * kétséges számomra, hogy van létjogosultsága egy ilyen eseménynek, ezért biztos vagyok abban, hogy a jövő évben egy másik gyülekezetben folytatni fogjuk a sorozatot. ■ Kiss Miklós Emléktábla D. dr. Prőhle Károlynak ► Régóta húzódó adósságot törlesztett a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma, hiszen már több éve tervezték, hogy emléktáblát helyeznek el D. dr. Prőhle Károly (1911-2005) egykori lakóházának falán. Az eseményre mégis csak június 19-én kerülhetett sor. Ötvenhárom éven át élt a Villányi út 38. alatti lakóházban a neves teológusprofesszor, akinek a főbb írásait magában foglaló mű még mindig nem látott napvilágot A felavatott emléktáblát ij). Szlávics László szobrász tervezte, a kőfaragómunkát Strausz György kivitelezte. A majd negyvenfokos hőségben Prőhle Gergely országos felügyelő köszöntötte az egybegyűlteket, és emlékezett nemcsak egyházunk egyik hűséges tagjára, de Prőhle professzor személyében családjának egyik tagjára is. Utána dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora szólt, meditációs öszeállítással emlékezve az egykori professzorra. Gáncs Péter elnök-püspök abból a füzetből idézett, amelyet Károly bácsi felesége állított össze az alkalomra, és amely a professzor 1968-69-ben, valamint 1977- 78-ban elhangzott beszédeit tartalmazza. Az alkalmat az emléktábla megáldása és koszorúzás zárta. A beszédek között az Evangélikus Hittudományi Egyetem liturgikus kórusa szolgált énekkel, dr. Finta Gergely vezetésével ■ Horváth-Bolla Zsuzsanna Evangélikus.hu ► Az emléktábla avatása kapcsán D. dr. Prőhle Károlynak az 1968/69-es tanévről szóló dékáni jelentéséből emelünk ki két képet és egy gondolatot. Úgy véljük, az egyház megtérésére felszólító gondolata negyvennégy év múltán is időszerű... A tanévzáró jelentés az akkori Nyugat-Németországban megjelent, A keresztyénség nyomorúsága című, százezer példányban elkapkodott könyv nyugati recenziójából idéz, amely az ottani egyházat így bírálja: „Lehet-e még komolyan venni a keresztyénséget? A társadalmi hátvédharcoktól eltekintve törődik-e még valaki is a keresztyénséggel? Van-e hatása életünkre? Érdekli-e a közönséget a fundamentalisták és a mitológiátlanítók világa? Aligha. Nemcsak a nem keresztyének, de az adóalany keresztyének számára is a keresztyén dogma és etika káosza olyan jelentéktelennek vagy csak olyan jelentősnek tűnik, mint az évenkénti újsághír a Télapóról. Ha van, jó, ha nincs, akkor is jó. De bosszantó az őszinteség hiánya és a beképzeltség. Az igény, amellyel a hivatalos keresztyénség szellemi, erkölcsi és politikai téren fellép, tényleg alaptalan. Mindenki tudja, hogy azok, akik a keresztyénséget igazán vallják, csak csekély kisebbséget képviselnek. De se vége, se hossza nincs a nagyképű beszédnek a keresztyén társadalomról.” A dékáni jelentés e kritikát így foglalja össze: „A könyv teljes teológiai, történeti és szociológiai fegyverzettel támadja a belsőleg kiüresedett és mégis nagy igényekkel fellépő keresztyénséget. Lehet, hogy elemzése néhol hiányos, ítélete egyoldalú. Lehet, hogy hangja túlzottan éles, de tartalmilag a bírálata nem egyedülálló.” A jelentés egy másik eset ismertetésével folytatódik: „Az elmúlt esztendő kétségtelenül kimagasló egyházi eseménye volt az Egyházak Világtanácsának uppsalai nagygyűlése. De nem tudok szabadulni annak a rövidfilmnek az emlékétől, amelyet világi riporterek készítettek róla. A résztvevők színes felvonulását mutatják. Díszes egyházi ruhák, ezüst pásztorbotok, súlyos aranyláncokon nagy aranykeresztek. Azután éles vágással szürkére vált a film: primitív eszközökkel túrják a földet az emberek valahol a harmadik világban. (...) Emlékezetem szerint egyetlen kritikus szó sem esik az egyházról a kísérőszövegben, de a gyorsan pergő film mégis kemény vádirat az egyház ellen. Sokszor az az érzésem, hogy most már nem is arról van szó, hogy az egyházat a vádlottak padjára ültetik, hanem - hogy a képet tovább fejtsem - a közönség kifelé szállingózik a tárgyalóteremből, mert nem is érdekli az embereket a keresztyénség elhúzódó pere a világgal.” Az egyház aktuális helyzetének elemzéséből mindössze egyetlen gondolatot emelünk ki: „Én azonban a keresztyénség kritikájából sokkal többet hallok ki az elsöprő ítéletnél - írja D. dr. Prőhle Károly. - Annak a hangját hallom az emberi szóból, aki így kezdett prédikálni: »Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumnak!« Rögtön hozzáteszem, a reformáció hangját is hallom belőle, mert az is így indult: »A mi Urunk és mesterünk, Jézus Krisztus amikor ezt mondja: Térjetek meg, azt akarja, hogy a keresztyének egész élete megtérés legyen.« így kezdődik a 95 tétel, amely ezzel világgá röpítette és minden időkre érvényes elvként deklarálta, hogy az egyháznak nem reformokra, nem javítgatásra, hanem reformációra van szüksége, és ez a reformáció nem más, mint az egyház megtérése.”
