Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-06-30 / 26. szám
4 ◄! 2013. június 30. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Az utolsó avizó Emlékműmásolat Cirillnek és Metódnak Egy Isten áldotta karnagy mélyen meghajolt, és hazaindult ► Amikor halálhírét vettem, az első reakcióm az volt, gyorsan írok az Evangélikus Életnek, hiszen Ugrin Gáborról nem lehet nem megemlékezni. Embert magasztalni nem tisztem, de az Úristen iránti hála az ő személyével kapcsolatban is arra kötelez, hogy tollat ragadjak. Most meg itt ülök a billentyűk előtt, nem mozognak az ujjaim. Biztos a hiány teszi. Űrt hagyott maga után... Közép-Európába érkezésük 1150. évfordulója alkalmából emlékművet avattak Cirill és Metód keresztyén hittérítőknek június 22-én Zalaváron. Az ünnepséget a Fővárosi Szlovák Önkormányzat szervezte. A többségében magyarországi szlovákokból és szlovákiai vendégekből álló hallgatóság előtt beszédet mondott többek között Jana Lassáková, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának alelnöke is. Peter Weiss, Szlovákia budapesti nagykövete köszöntőjében így fogalmazott: Cirill és Metód a szellemi erőt szimbolizálja nemcsak a szlovákok, de más népek számára is. A glagolita írás feltalálóit ábrázoló szobor Ludmila Cvengrosová szobrászművész alkotása, a nyitrai várban található emlékmű másolata. A szobor talapzatánál koszorút helyeztek el a szlovákiai és a magyarországi római katolikus, illetve az evangélikus egyház képviselői is, többek között Milos Klátik szlovákiai evangélikus elnök-püspök, Bíró László magyarországi római katolikus tábori püspök, valamint - egyházunk részéről - Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke és Gulácsiné Fabulya Hilda, az országos szlovák lelkészi szolgálat lelkésze. A megemlékezés ünnepi szentmisével ért véget. (Felvételünkön az emlékmű mellett a magyarországi és a szlovákiai evangélikus egyház püspökei - Szemerei János és Milos Klátik - állják a fotósok „kereszttüzét”. - A témára még visszatérünk.) ■ Adámi Mária felvétele Néhány napja adták hírül, hogy elhunyt Ugrin Gábor Liszt-díjas karnagy, sok-sok ezer ember számára egyszerűen: a Tanár Úr. A Veres Pálné Gimnázium, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára volt, és számos kórus karvezetője: az Ifjú zenebarátok központi kórusáé, a Tatabányai bányászkórusé, a Fővárosi énekkaré, majd az Állami kórusé (bár a sor ezzel még nem ér véget). Felekezeti kötődése szerint nem volt evangélikus, de számos evangélikus fiatal tudhatta tanárának, sőt mesterének. Közvetlen hatása pedig kántorképzőnkön, gyülekezeti kórusokon át is érvényesült. Nem csak a magam nevében merem állítani, hogy ha nem ismertük volna őt, az életünk is gyökeresen másként alakult volna. .. Megtanított a szépre, nevelt a közösségre, formálta gondolkodásunkat, napról napra emelte igényességünk szintjét. Elénk élte, hogy értéket csak megfeszített, áldozatos munkával lehet teremteni, de lehet és érdemes nekifeszülni és teljes erőbevetéssel dolgozni. Szenvedélyes ember volt: szenvedélyesen tanított, muzsikált, vezényelt, nevelt, szenvedélyesen élt. Sodort magává Hatása alól - bármilyen érzelmeket váltott is ki a jelenléte - aligha tudta bárki is kivonni magát. Néha lágy jóságával ölelt körül, máskor vulkánként kitörve hatott környezetére. ízig-vérig pedagógus volt. Nagy tudással tanított, de még nagyobbat alkotott embert formáló, nevelő munkájában. Hihetetlen tartással és végtelen kedvességgel végezte közszolgálatát, s ez akkor is így volt, amikor a szent ügyért lángolva morgott vagy haragosan szólt. Hitt benne - s erre a hitre minket is elvezetett -, hogy a zene közösséget teremt, kultúrát, értéket hordoz. A kezdődő individualizmus világában megmutatta, milyen élmény egymásra figyelni, egyszerre levegőt venni, közös ügyért égni, másoknak szépet adni. Számára nem elmélet volt Kodály híres mondata: A zene mindenkié. A lelkesedésből muzsikáló bányász és a muzsikát professzionális módon művelő ember egyaránt kapott tőle. A látványos, nagy hangversenyek és az intenzív belső műhelymunka egyaránt élmény volt vele. Mégis a legszentebb értelemben mozgalmi ember volt. Jól tudott bánni a profikkal, de különös karizmája volt ahhoz, hogy az amatőr közösségeket felnevelje, s világszínvonalú muzsikusokká tegye. Keze alatt a nem zenei pályára készülő tanuló és a teljesen más hivatást űző dolgozó is világnagysággá lett, amikor a színpadra lépett. Számos jelentős nemzetközi díj árulkodik erről. De még ennél is nagyobbat alkotott: a gimnáziumban, ahol nem voltak ének szakos osztályok, gyakorlatilag főtantárggyá lett az ének, s a „tudós” humán szakos osztályok mellett még a „maradék E” osztályokban is kívülről szolmizálták Dvorák Új világ szimfóniáját, és négy szólamban énekelték a Bach-korálokat. Hétről hétre minden szombat délután vagy kétszázötven fiatal próbált - hétvégi szabadidőt feláldozva -, hisz a gimnáziumban négy kórusa is működött, és a „nagykórus” ekkora létszámmal dalolt. Mert a zene mindenkié. Az egyszerű magyar népdal éppen úgy vált anyanyelvűkké az egyszerű gimnazistáknak, mint Bartók Kékszakállúja. Egy Ugrin-tanítványnak nem volt gond nyári tábortűz mellett két órán át úgy énekelni magyar népdalokat, hogy ne kelljen kétszer ugyanazt sorra venni... Kodály darabjainak kevés ihletettebb tolmácsolója volt a Tanár Úrnál. S ezekben a darabokban megtanultunk embernek lenni, magyar embernek. Akkor, amikor - hogy finoman fogalmazzunk - nem ez volt a „trendi” Ugrin Gábor a zenei világirodalom gyöngyszemei mellett a Csepeli munkáskórusban, a tatabányai bányászokkal, a Veres Pálné-s gimnazistákkal egyházi kórusműveket is énekeltetett. Ezek mindig hitvallássá váltak. És őmiatta szólalhatott meg 1976-ban Magyarországon először (húzás nélkül) a teljes Máté-passió. Mégpedig a közben „profinak elismert” amatőr kórusával, az Ifjú zenebarátok központi kórusával. Azzal a kórussal, amelyet alapításától utolsó szívdobbanásáig maga vezetett. Olyan jó lenne most valami szépet írni a végére. Talán azt, hogy most már a mennyei kórusban énekel, ahogy velünk is énekelt. Talán a mennyei kórus elé áll, s azokat is sodorja magával, most már még tisztább hangzatok között. Talán azt kellene írni, hogy a nagy utat bejárt vándor hazaérkezett. Vagy azt, hogy az izgalmas életút után a mennyei harmónia jön. De hát ez az Úristen dolga. Csak annyit tudok, hogy most őneki adok hálát a Tanár Úrért, aki sokunk életét meghatározta. A karnagy az avizóval indítja a darabot, s nyúl bele a műbe minden kis változtatásnál. Ugrin Gábor mindig fantasztikus avizót adott. Az elmúlt pénteken már a záróavizó is megtörtént, vele lecsengett a záróakkord. De mi azért éneklünk tovább, hiszen a zene mindenkié... ■ Dr. Hafenscher Károly (ahogy a Tanár Úr szólított minket: „dalostárs") Hol van a te testvéred? Tárlat Amos Imre apokaliptikus műveiből kortárs magyar reflexiókkal a Berlini Magyar Intézetben ► Az 1942-es év Ámos Imre utolsó alkotói korszaka. Az 1940-től kisebb megszakításokkal munkaszolgálatos festő 1944-ben halt meg, feltehetően egy szászországi munkatáborban. Az 1907-ben Nagykállón született Ámos a budapesti Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán tanult, emellett intenzíven foglalkozott zenével és költészettel is. Első kiállítását 1931-ben rendezte. A harmincas évek második felében párizsi tartózkodása alatt megismerte Picasso művészetét, és találkozott Chagall-lal. Művészetére, amelyen a kezdeti időkben Rippl-Rónai hatása volt érezhető, ezután a párizsi emigráns csoport, az École de Paris és Marc Chagall gyakorolt erős befolyást. Saját stílusát Ámos „asszociatív expresszionizmusként” írta körül, amellyel a második világháború után Szentendrén létrejövő Európai Iskola előfutára lett. 1944-es halála után művei első nagyszabású retrospektív kiállítását a Nemzeti Galéria rendezte 1958-ban. A Magyarországi Evangélikus Egyház és az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány 2012 decemberében a szentendrei régi művésztelepi galériában kortárs összművészeti kiállítást szervezett, amely Ámos Imre életművéből és élettörténetéből kiindulva mai kortárs művészek reflexióin keresztül vizsgálta az európai etika 20. és 21. századi állapotát: „A Magyarországi Evangélikus Egyház felelősséget érez a múltban elkövetett mulasztásaiért, és a jelen kiállítást a bocsánatkérés és a szeretet kifejezésének szolgálatába kívánja állítani” - fogalmaztak a kiállítás létrehozói. A Collegium Hungáriáim Berlinben látható, Hol van a te testvéred? címmel megrendezett tárlat a szentendrei kiállítás alapján Ámos munkásságából és a kortárs reflexiókból kiindulva azokat a kérdéseket vizsgálja, amelyeket Ámos életműve és élete felvet. A kiállítást a berlini Magyar Intézetben Fabiny Tamás evangélikus püspök nyitotta meg. Beszédében a Kain és Ábel ószövetségi történetére utaló kiállítás kapcsán többek között így fogalmazott: „A testvérgyilkos Káintól kérdezi ezt az Úr, és ismerjük a cinikus választ is: »Őrizője vagyok az én testvéremnek?« Tudjuk, hogy a holokauszt, a soa idején oly könnyen adódott az önfelmentő válasz: Nem vagyok őrizője! Sőt a más fajú, más vallású, másként gondolkodó, másként élő nem is a testvérem. A tagadás szelleme ma is köztünk van. A kiállításra küldött reflexióiban Parti Nagy Lajos író nem véletlenül emleget »cigánygyilkosságokat és tiszaeszlározást«. Egyáltalán, ahol a Parlamentben vagy azon kívül listákat próbálnak emberek bizonyos csoportjáról összeállítani, ott tovább él Kain lelkülete. Hiszem, hogy ez a kiállítás is hozzájárulhat ahhoz, hogy a másikat ismét testvérnek tudjuk nevezni. Testvérem Ábel, testvérem Ámos Imre, testvérem Radnóti, testvérem Balog Mária. Ámos Imre Chagallt is idéző Krisztus-ábrázolásai kapcsán pedig Martin Buber és Schalom Ben-Chorin szép szavával azt is mondhatjuk: Bruder Jesus - testvérem, Jézus.” A megnyitót asztali beszélgetés követte Zsidóság kereszténység és a holokauszt apokalipszise címmel. A beszélgetés résztvevői Fabiny Tamás mellett prof. dr. Kovács András (szociológus, Central European University, Budapest, jelenleg Zentrum für Antisemitismusforschung der TU, Berlin) és Balia Zsolt (rabbi, lipcsei ortodox zsinagóga) voltak. Az eszmecserét dr. Isabel Enzenbach (Zentrum für Antisemitismusforschung der TU, Berlin) vezette. ■ Galambos Ádám Isabel Enzenbach, Kovács András, Fabiny Tamás és Bállá Zsolt A kiállításon szereplő kortárs magyar művészek Képzőművészet: Aknay János, Benczúr Emese, Böröcz András, Deim Pál, Fehér László, Haász István, Haraszty István, Kalmár János, Konok Tamás, Matzon Ákos, Nádler István, Pauer Gyula, Szüts Miklós, Tólg-Molnár Zoltán. • Irodalom: Ferdinandy György, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Podmaniczky Szilárd • Zene: Bubnó Tamás és a Szent Efrém férfikar, Dés László, Fassang László. • Kurátorok: dr. Baksa Soós Veronika és Galambos Ádám.
