Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-06-23 / 25. szám
„A reformáció az egyetlen, egyetemes keresztény egyházban gondolkodott, és követői így cselekszenek ma is. Ennek alapján megünneplésének is ökumenikus eseménnyé kell válnia.” Zsinati szomszédolás !► 4. oldal „Amikor a Schaffer házaspár az istentiszteleteken is megjelent (az asszony katolikus, de férjével ott van az evangélikus templomban is), feltűnt nekik, hogy a templomban az énekeket harmóniumon kísérik, jóllehet volt ott egy régi orgona is...” Prédikáló hangszer W- 9. oldal „Az utazás a hitbeli, lelki elmélyülést és gazdagodást nemcsak az egyes helyszínek nyújtotta élményekkel segítette, hanem a reggeli és esti áhítatokkal is.” Lutherweg !► 13. oldal Túrmezei Erzsébet énekszövegei W- 2. oldal Isten tenyerébe vésődött W- 5. oldal Hálaadás a Hajnalcsillagért 5. oldal Zenés évzárás Ferencvárosban 6. oldal A dezertált gyalogos !► 10. oldal Csak együtt jutunk a mennybe !► 11. oldal Hagyományünnep és közgyűlés Oltszakadáton Istenről beszélni? ► Rendhagyó hagyományünneppel egybekötve rendezték meg június 8-án a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Brassói Egyházmegyéjének közgyűlését. Már kora reggel nagy sürgésforgás volt a Szeben megyei Oltszakadát parókiája körül, ahol először a falubeli népviseletet magukra öltött fiatalok, később az egyházmegyéhez tartozó gyülekezetek helyi népviseletbe öl-Románné Bolha Márta lelkész bevezetőjében nagy költőnk művészetét méltatta, s választ keresett arra, hogyan tartjuk számon Weöres evangélikus hitét. „A teljességre törekedett, a Vas megyei Csöngéről eljutott a Távol-Keletre is, kínai filozófusok munkáit is lefordította”- mondta a józsefvárosi evangélikus lelkész. Feltözött küldöttei sorakoztak fel. Az összegyűltek szép rendben, a barcasági fúvószenekar és az oltszakadáti presbitérium vezetésével indultak el a falu határába Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház lelkészi vezetőjének fogadására. A püspök érkezésekor zengtek a harangok, és a díszmenet Adorjáni Dezső Zoltán vezetésével ment a falu központjában található középkori mutatott két Weöres-kötetet, s arra kérte a közönséget, hogy az egyik papírterítőre írják ki a könyvből a nekik tetsző idézeteket. Nem volt kicsi a terítő, mégis rövid idő alatt teleírták szebbnél szebb verssorokkal. „Fű, fa, füst...” - három dallamos és alliteráló szó, amely így együtt egy teljes életutat fog össze: az ifjúkort, templomba. Az együtt vonuló különböző viseletek találóan, szépen szimbolizálták a különböző nemzetiségű, hagyományú és kultúrájú közösségek és emberek egymás mellett élését, a közös életutat, amely profán emberi világunkból lépésről lépésre a transzcendens világ felé, Isten országába vezet. amelyet a zsenge fű jelenít meg, a meglett férfikort, amelyet a fa formázhat, és az elmúlást, amelyre a füst utal. Ezt a szó-hármashangzatot Weöres Sándor tette halhatatlanná, versbe formálva. Ezek voltak az első szavak, amelyeket költőnk kisbabaként először mondott ki a mama-papa gőgicsélés után. Gyermekük első szavait a szülők többnyire megjegyzik, továbbadják, de kevesen tudnak verset írni első szótöredékeikből. Weöres igazi szóképeket alkotott első szavaiból, s ezt most, a költő születésének centenáriuma előtti hétvégén, június 15-én az egybegyűltek hallhatták is ifjú drámaszínészek ritmikus-zenés előadásában. Műsorukban megelevenedtek a sokszor hallott és olvasott gyermekversek sorai is, az izzó galagonya, a békakirály, a holdfátyol, amely síró lánnyá változik, s a többi rejtelmes Weöres-szereplő. W Folytatás a 6. oldalon ■ Ribár János Klasszikus (egyetemes) keresztyén példázat szerint - feljegyezte Nikosz Kazantzakisz a Jelentés Grecónak című csodálatos művében - a mandulafa is képes bizonyságot tenni Istenről, mégpedig fantáziánkat megmozgató módon. Az idézet így szól: „Megkértem a mandulafát: »Nővérem, beszélj nekem Istenről.« És a mandulafa virágba borult.” S nemcsak a mandulafa beszél nekünk Istenről, hanem az egész teremtett világ a maga megható szépségével, határtalan esztétikai csodáival, világrészenként másként és másként. Másként szól az Északivagy a Déli-sark jégvilága, a mediterrán terület napfényes, meleg tája, és másként szólnak a hatalmas tengerek, a termékeny alföldek és az ég felé nyújtózkodó hegyek. A magyar Alföld ringó búzamezője vagy sárguló kukoricatáblái és a pirosra érő májusi cseresznye vagy az őszi szőlőfürtök és a kék szilva oly szépen beszél a teremtő Istentől! Ebben a szellemben szól a szent ige is, hogy „az egek beszélik az Isten dicsőségét”, hiszen költészetre indít a csillagok szikrázó, csillogó világa, és csak ámulni tudunk - ha tudunk! - ezeken a csodákon. Ám megtorpantam boldog lelkesedésemben, mert eszembe jutott mindenben kételkedő kedves ismerősöm, aki szememre vetette e képies gondolatok felsorolása közben, hogy rajongó vagyok, ez „csak” költészet, ehhez a mai, posztmodern és megingott világképű embernek nincs már érzéke, ne is kísérletezzek tovább ezekkel a képekkel, jelképekkel. Inkább valami konkrétabbat, megfogatóbbat mondjak. Istenről beszélni? Ha egyszer felmondunk az esztétikának, akkor mire is hivatkozhatnánk még? Természetesen Isten igéjére, de a kételkedő vagy kereső embernek éppen ezzel van a legnagyobb baja! Az már a szellemi életnek egy csodálatos szakasza, amikor az ember az igére hallgat. Talán támaszkodhatnánk az újkori lélektani ismeretekre is - különösen a Jung-féle iskolához tartozóktól kapottakra -, amelyek valóságos ténynek ismerték fel az emberi lélek vallásos igényét. Idézhetnénk sok-sok neves, híres, korszakalkotó tudóst, akik megható módon nyilatkoztak Istenről és a hitükről, esetleg szembemenve a tudományosnak mondott világban divatossá vált ateizmussal. Mindez lehet elgondolkodtató, igazíthatja a saját gondolatainkat Istennel kapcsolatosan, de van egy szépséghibája: tekintélyelvű, azaz nem belátásra épít, hanem az említett külső forrásra. Bizonyos esetekben ez is lehet hatékony, de a reáliák világában többre, bizonyítóbb erejűre lenne szükség. A Lélek titokzatos működésének eredménye, hogy egy egészen egyszerű ötletet kaptam, amikor arról töprengtem, mi lehetne az, ami ezt a magát nagyon modernnek tartó embert mégiscsak elgondolkodtatná. Ezt az ötletet: határozzuk meg a világ legnagyobb számát! Első pillanatra talán nem is érthető. Tessék megmondani, melyik a világ legnagyobb száma! És mit tapasztalunk? Lehet a nullák számát végte-És ezen a ponton / Jvagy elfordulunk a nagy titoktól gőgünkben, és esszük a férges datolyát a sötétben, vagy gondolkodó értelmünk is igényli annak a Teremtőnek a csodáját, aki még a legnagyobb számon is túlnan és innen van. leníteni, a végtelen jelét bármelyik nagy szám fölé elhelyezni, az adott számhoz mégis mindig hozzá tudok adni még egyet. Noha a realitások világából indultunk ki, mégsem tudjuk tehát megmondani a világ legnagyobb számát. S akkor a gondolkodó ember egyszer csak csodálkozni kezd a saját valóságának adott keretei között, hogy van egy olyan határ, amelyet nem tudunk átlépni, csak ámulni tudunk. És ezen a ponton vagy elfordulunk a nagy titoktól gőgünkben, és esszük a férges datolyát a sötétben, vagy gondolkodó értelmünk is igényli annak a Teremtőnek a csodáját, aki még a legnagyobb számon is túlnan és innen van. Hogy honnan jutott eszembe a férges datolya? Az anekdota szerint az arab datolyát enne késő este a sötétben. Ég a mécsese, és kettétöri a datolyát, de látja, hogy férges, tehát eldobja. Veszi a másodikat, férges, eldobja. Veszi a harmadikat, a negyediket, a sokadikat, mind férges. Erre elfújja a gyertyát, és a sötétben eszi a férges datolyát... Isten Lelke világosságot gyújthat készséges lelkűnkben! Ha nem az esztétikával (mandulafa), ha nem a kutató lélektannal és nem a mértékadó emberek véleményével, akkor egy ilyen egyszerű ténynek a belátásával. A legnagyobb számmal úgy vagyunk, mint Isten létével! Megfoghatatlan mindkettő, s mennyivel inkább az Isten, aki még a legnagyobb számot is végtelenszer magában hordozza. A különbség az, hogy a végtelennek feltűnő számsor rideg és csak hajszálnyira megközelíthető valóság, viszont Isten szembejön velünk Jézus Krisztus Lelke által életünk útjain, hogy megszólítson. Lehet Istenről beszélni, mert igéjében megszólalt! Megszólított minket! Ezért nemcsak róla, hanem vele is lehet beszélgetni! A szerző nyugalmazott evangélikus esperes W Folytatás a 3. oldalon WEÖRES SÁNDOR 100 „Fű, fa, füst...” Formabontó evangélikus tanévzáró ► A budapesti Karácsony Sándor utcai kápolnában a múlt szombaton vidám centenáriumi verses-zenés előadással emlékezett a száz éve született Weöres Sándorra a józsefvárosi evangélikus gyülekezet és a Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház kollégiuma. A négy éve megalakult Partvonal drámaszínház művészei Weöres megzenésített verseit adták elő úgy, hogy aktív részvételre, közös versmondásra biztatták a közönséget. Valójában az itt lakó egyetemisták tanévzáróját tartották ilyen formában. Igazi ökumenikus alkalmon vehettek részt az egybegyűltek. Volt olyan katolikus dédmama, aki azért jött el a versünnepre, mert eddig csak az unokáinak felolvasott gyermekverseket ismerte Weöres költészetéből. A műsort agapé zárta, a szendvicsekről és a sörpadokról - Réka és Gábor vezetésével - a kollégium fiataljai gondoskodtak, a gyönyörű rózsakertet és gyepszőnyeget László Albert, a kollégium Berci bácsija tartja rendben.
