Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-06-16 / 24. szám
Missziói nap Alsószeliben AZ ÉLET KENYERE A növekedés ideje Az Útitárs (és az Evangélikus Élet) olvasói már értesülhettek a felvidéki magyar nyelvű evangélikus misszióról. A 2006 óta tudatosan szerveződő, néhány ezer lelket számláló szlovákiai magyar evangélikus közösség a gyakran kedvezőtlen körülmények ellenére is mindent megtesz a fennmaradásáért. Ezt az állapotot mutatta be a Magyar Televízió tavaly sugárzott dokumentumfilmje Magyarok a Szlovákiai Evangélikus Egyházban címmel. A Szlovákiai és Magyarországi Evangélikus Egyház 2012-ben partnerszerződésben erősítette meg kisebbségben élő tagjaik jogait. Az országos szintű, anyaországi és hittestvéri segítséggel működő szolgálat idei legnagyobb közös szervezésű eseménye a május 25-én Hogyan ad az Úr győzelmet címmel megtartott misziós nap volt a mátyusföldi Alsószeliben. A felvidéki magyar evangélikusok 2007 óta immár hatodik alkalommal vehettek részt országos találkozón. Idén az együttlétet Endreffy Géza lelkész és a budaörsi gyülekezet tagjai vezették. A rendezők minden felvidéki magyar evangélikust meghívtak az alkalomra. A helyi gyülekezet elnökségének üdvözlése után a résztvevőket a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház nevében Milan Krivda, az egyházkerület püspöke, míg a Magyarországi Evangélikus Egyház részéről Lackner Pál, a Magyar Evangélikus Konferencia főtitkára köszöntötte. Endreffy Géza hitébresztő igehirdetései, dr. Garádi Péternek a hallgatóság figyelmét lekötő előadása, a csoportbeszélgetések, valamint az úrvacsoraosztással megtartott záróáhítat újabb reménységgel ajándékozták meg a testvéreket. Kellemes színfoltja volt a missziós napnak a Saróka Liliána - a farnadi gyülekezet ifjú tagja - által vezetett gyermek-bibliaóra. Köszönet az Úristennek, a szolgálattevőnek, a támogatóknak, a résztvevőknek, valamint a helyi gyülekezeti tagoknak a sikeres alkalomért! * * * A Budaörsi Evangélikus Egyházközség évek óta ápol testvér-gyülekezeti kapcsolatot a sajógömöriekkel, és ennek köszönhetően, a földrajzi határokat átívelve, szinte egy egész régióban szolgálnak közösen, önzetlenül, magyarul hirdetve Isten igéjét. Az Alsószeliben tartotthoz hasonló missziós napok a nyári táborok (Százd, Ipolyszakállos, Ipolyság, Fámád, Tornaija), a további alkalmak építő jelleggel hatnak közösségeinkre, és megerősítik a bennük folyó szolgálatot. Elengedhetetlen, hogy a jövőben is legyen folytatásuk. A szüntelen imádkozás és kitartás mellett nagy szükség van egy hatékony stratégia kialakítására, illetve továbbgondolására. Bár a felvidéki magyar evangélikusok helyzetéről már több fórumon is sikerült valós képet nyújtani, a megmaradásunk szempontjából fontos igényeket megfogalmazni, missziós szolgálatunk több területen is megerősítésre és leginkább munkatársakra vár. Továbbra is köszönjük és szívesen várjuk az ezzel kapcsolatos segítséget. ■ Nagy Olivér evangélikus lelkész (Alsószeli) „Mert ez hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, ugyanúgy közöttetek is, attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és igazán megismertétek az Isten kegyelmét. ” (Kol 1,6) Sokszor megelégszünk azzal, ha valami nem rosszabb. Csak annyit szeretnénk, hogy ne zsugorodjanak a lehetőségeink, kilátásaink, hogy ne legyen kisebb a mozgásterünk. Belenyugszunk a változásnélküliségbe, a megszokott rutinba. Isten igéje azt üzeni, hogy az ő országának, az evangélium megszólalásának és hatásának lételeme a növekedés. A fent olvasható mondat elején az „ez” szócska az evangéliumra utal. Az örömhírre, hogy van remény, nem vagyunk egyedül, hanem Isten utánunk nyúl a szeretetével, saját Fiát is odaadja, feláldozza azért, hogy minket megmentsen, kiemeljen az elveszettségből. Ahová ez az evangélium eljut, ott növekedés van. Lehet, hogy nem anyagiakban, lehet, hogy nem létszámban, de reményben, szeretetben, békességben, bizalomban mindenképpen. Jézus is erről a folyamatról beszél egyik példázatában: „Mihez hasonló az Isten országa, és mihez hasonlítsam ? Hasonló a mustármaghoz, amelyet fogott egy ember, és elvetett a kertjében; az pedig felnövekedett, és fává lett, úgyhogy az égi madarak fészket raktak az ágain. ” (Lk 13,18-19) Az egyházi esztendőben a pünkösd és Szentháromság ünnepe utáni félév szinte teljesen mentes az ünnepektől (a reformáció ünnepét leszámítva). Az oltárterítő színe ebben az időben zöld. A zöld a növekedés színe, ahogyan ezt a színt viselik a növények is tavasszal és nyáron. Mindez a csendes, békés belső növekedést hirdeti. Számon tartjuk nagy ünnepeink előkészítő időszakát (adventét és böjtöt), de sokszor elfelejtkezünk az ünnepek levezető időszakáról. Pedig ezeknek az az üzenete, hogy az ünnepek által közvetített kincsnek, örömhírnek következménye, hatása van. Most van a növekedés ideje! ■ Tóth Károly István evangélikus lelkész (Takácsi) In memóriám Mózes Árpád evangélikus püspök Mint bizonyára sokak előtt ismert, május i-jén elhunyt Mózes Árpád, a Romániai Evangélikus- Lutheránus Egyház nyugalmazott püspöke. Temetése május 22- én volt a kolozsvári Házsongárdi temetőben. Az alábbiakban az egyház egyik lelkészének szubjektív méltatását adjuk közre. Mózes Árpád egyszerű szülők gyermekeként került a teológiára. Erős jellemével és vezetői képességeivel hamar kitűnt társai közül. Tanulmányait követően a kommunista rendszerrel meg nem alkuvó Argay György püspök titkáraként kezdte szolgálatát. Kolozsvár után Székelyzsomborra helyezték lelkésznek, ahol tisztességéért, gerinces magyarságáért, hűséges szolgálatáért a gyülekezet nagyon megkedvelte. A zsombori evangélikusság ragaszkodása, szeretete egész életére kihatott. Börtönéveiben is hű maradt elveihez, lélekben nem tudták megtörni, beteg vagy gyenge lelkésztársai helyett nemegyszer fölvállalta a fizikai munkát, kész volt sokszor saját élelemadagjáról is lemondani más javára, beteg társainak az őröktől gyógyszert keríteni. Kiss Béla lelkésznek, egykori fogolytársának vallomása szerint arra is készen állt, hogy a szabaduló foglyok között „ő seperhesse ki legutolsónak a szálláshelyet, mert akkor lehet biztos abban, hogy mindenki megszabadult”. Áldozatkészsége, nemes egyszerűsége, kendőzetlen becsületessége később püspökként is megmutatkozott. Alig iktatták be tisztségébe, a diákságot rögtön fölpártolta, ösztöndíjaikat megnöveltette, és anyagilag saját pénzéből is segítette a teológusokat. Már egyetemi éveim vége felé jártam, amikor egy alkalommal éltem az általa korábban fölajánlott személyes anyagi támogatással. Mosolyogva nyúlt be a zsebébe, és kivett két bankjegyet. Ez az összeg több mint háromhavi ösztöndíjam volt akkoriban. Átnyújtotta, én pedig megköszöntem a nemes nagylelkűséget. A nagyobb meglepetés csak ezután következett. Kérte, hívjam oda ott lévő évfolyamtársaimat is, és amikor odajöttek, bár kérés nélkül, de ők is ugyanannyi adományban részesültek. Akkor megértettem, hogy ez az ember Isten és önmaga előtt is tisztességes akar lenni. Példás magatartása nemcsak a lelkészek, de gyülekezeti tagjaink előtt is nyilvánvaló volt. Soha nem volt fennhéjázó vagy lenéző másokkal szemben, mindig nyitva állt az ajtaja, még ha bejelentetlenül érkezett is az ember. ítéleteiben püspökként nem a nagyobb funkciót viselők pártját fogta, hanem föl merte vállalni akár egy kezdő lelkész igazát is. Az igaztalan, koholt vádak alapján eltöltött börtönévek igen érzékennyé tették az igazságtalansággal szemben. Nem volt gyors az elmarasztalásban, tudott mindenkinek elfogadható megoldásokat keresni, és célját soha nem tévesztette szem elől. Egyházkerületünk kényszerű megalakulása (1921) óta Mózes Árpád az egyetlen püspök, aki megválasztott tisztségéről lemondva, önként vonult nyugalomba. A stafétabotot átadván remélte, hogy a fiatalabb generáció frissebb erővel, de ugyanolyan hűséggel és mennyei gazdánk ügye iránti ugyanolyan elkötelezett lelkülettel végzi majd szolgálatát. Püspöki szolgálatának tizenkét éve, az állam- és miniszterelnökök, illetve a diplomaták társasága sem tette elbizakodottá vagy nagyravágyóvá. Nyugdíjas éveire nem építtetett vagy vásárolt magának kényelmes, kacsalábon forgó várat, hanem egykori kis gyülekezetének üres parókiáját választotta. A lakhatóvá tétel költségeinek felét fölvállalván kerültek vissza szeretett, hűséges nejével, Líviával oda, ahol korábban tizenkilenc boldog évet töltöttek. A nagykárolyi lelkészlak egyszerűségében fogadták bel- és külföldi vendégeiket, illetve mindazokat, akik nem feledkeztek meg buzgó elöljárójukról, jótevőjükről. Ha fölkérték, szívesen végzett szolgálatot, és szinte mindig hangot adott egyházunk és nemzetünk iránti elkötelezettségének. A kitüntetések, amelyekben a magyar állam, illetve az ’56-osok Szövetsége az elmúlt években részesítette, méltó elismerései annak a sok évtizedes következetes, példaértékű szolgálatnak, amelyet az evangélikusság és a magyarság érdekében Mózes Árpád végzett. Örvendett a kitüntetésnek, de azt szerette volna, ha ezek az elismerések a saját egyháza részéről jönnek. Utolsó utazása azzal a céllal történt, hogy Budapestre vigye korrektúrára, majd kiadásra visszaemlékezéseit. Vallotta, hogy sokféle élettapasztalata, a fogság nehéz évei, a kommunizmus embertelenségeinek nyomai és a kollaboránsok okozta veszteségek mind-mind olyan történések, amelyeket az utókornak is meg kell ismernie. Régi barátja, a Kárpát-medencei evangélikusság és az egyházi diplomácia eminens személyisége, D. Szebik Imre kiérdemesült püspök volt az utolsó szolgatárs, aki budapesti lakásán kezet szoríthatott vele, majd a temetés alkalmával szívhez szóló igehirdetéseivel is vigasztalhatta, biztathatta a gyászolókat. Mózes Árpád élete végéig fáradhatatlanul szolgálta mennyei Urát, és minden cselekedetével azon fáradozott, hogy az evangélikus egyháznak és a magyar nemzetnek hasznára lehessen. Szorgalma, lelkiismeretes szolgálata, egyenes jelleme, lángoló hazafisága, bátor kiállása, önzetlen áldozatkészsége példaértékű a mai lelkészeknek, az evangélikusságnak és az egész magyarságnak. Elköltözésével szegényebb lett nemcsak az evangélikus egyház, de a magyar nemzet is. Emléke legyen áldott, jutalma pedig az örök élet! Mátyás Attila evangélikus lelkész (Nagyvárad)
