Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-06-09 / 23. szám

2 -m I013. június 9.

FORRÁS

Evangélikus Élet

1 ■■ j

Oratio

oecumenica

Kegyelmes Atyánk! Köszönjük neked, hogy igédben újra és újra szólsz hozzánk, és a benned való reménységre hívsz minket.

Könyörgünk azokért, akik reménytelenül élnek. Segítsd őket, hogy felemelhessék tekintetüket rád, és meglássák benned az élet értelmét és teljességét.

Könyörgünk azokért, akik a nagy árvizekben elveszítették otthonukat, eddigi életük munkájának gyümölcseit. Segítsd őket erővel és kitartással az újjáépítésben, újrakezdésben. Adj melléjük segítő kezeket, a mások gondját felvállaló kisebb-nagyobb közösségeket. Tégy bennünket is nyitottá, hogy segítségükre legyünk a szenvedőknek, nélkülözőknek.

Könyörgünk azokért, akik nem benned keresik az élet reménységét és teljességét. Vezesd őket az egyetlen szükséges felé, hogy minden másért csak ez után, ráadásként adjanak hálát teneked.

Könyörgünk azokért, akik benned bíznak, tőled kaphatták meg az élet teljességének ajándékát. Tartsd meg őket, testvéreinket a veled való közösségben, és add meg nekik azt az elszánást, hogy akaratodat és kegyelmedet mindjobban meg akarják ismerni.

Könyörgünk azokért, akiket fel akarsz használni egyházad építésére. Segíts megtalálni helyünket a gyülekezet közösségében. Add, hogy mindannyian felvállaljuk azt, amit tanítványaidra bízol feladatként. Segíts szólnunk, ha kell, hallgatnunk, ha kell, add, hogy egész életünk tanúságot tegyen a benned megtalált békességről és teljességről.

Kegyelmes Atyánk! Mindenünket a te kezedbe helyezzük, mert nálad mindenünk biztonságban van. Őrizd lépteinket ebben a világban, és tarts meg bennünket országod teljességre jutására Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

SEMPER REFORMANDA

„Amikor a Bibliát fordítani kezdtük, abban is reménykedtünk, hogy majd kevesebbet írnak ezután, s többet olvassák és tudakozzák az írást. Mert mi más célja lenne a többi írásnak, mint hogy a Szentíráshoz vezessen, és benne eligazítson, ahogy János mutatott Krisztusra: »Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.« (Jn 3,30) Hogy ki-ki a tiszta forrásból igyekezzék inni, ahogy ezt minden jóravaló egyházatya biztosan meg is tette. Mert sem a zsinatok, sem az egyházatyák, sem mi nem fogunk olyan jól írni, még a legvilágosabb és legtermékenyebb pillanatainkban sem, mint ahogy a Szentírás, vagyis Isten maga írt. Jóllehet üdvösségünkhöz szükségünk van a Szentiélekre, a hitre, az istenes beszédre és cselekedetekre is, ezek mellett azonban a prófétákat és az apostolokat is a szószékre kell ültetnünk, hogy lábukhoz telepedve hallgassuk, mit mondanak, s nem nekünk kell beszélnünk az ő fülükbe.”

M Luther Márton: Német előszó (Csepregi Zoltán fordítása)

EVANGÉLIKUS ÉLET. ÉLED. ÉLED?

A VASÁRNAP IGÉJE

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP - ZSID 3,1~8A

„Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!”

A reformátori teológia félreértett felismerésén alapul az a divatos szlogen, hogy „Isten úgy fogadja el az embert, ahogy van!” Pedig Luther azt vetette a korabeli hivatalos egyházi teológia szemére, hogy nem számol Ádám bűnbeesésének az ember természetét megrontó következményével, amely miatt minden, e világra születő ember Isten számára elfogadhatatlan.

Az embernek Szentiélektől kell újjászületnie ahhoz, hogy Isten számára elfogadható legyen. Ennek feltétele pedig a megtérés: az Ádámtól örökölt bűnös természet - Pál apostol szavával: az óember - elítélése és naponkénti megfojtása az egyszeri keresztség vizében. Luther erre gondol, amikor a 95 tétel bevezetőjében ezt írja: „Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: »Térjetek meg!« - azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17).” (Zsigmondy Árpád fordítása)

Ezzel szemben nem áll meg az az érv, hogy az evangéliumok tanúsága szerint Jézus Mátét (Lévi), Zákeust vagy a samáriai asszonyt pillanatnyi bűnös állapotában fogadta el. Igaz, Jézus szóba állt velük, hiszen ő soha nem fordult el megvetéssel egyetlen bűnöstől sem. Akik viszont ennek nyomán hittek benne, és a követőivé lettek, azoknak gyökeresen megváltozott az élete. Máté otthagyta a vámszedő pultot, Zákeus felhagyott a csalással és rablással, és megtérítette mindazok kárát, akiket adószedés címén kifosztott. Az egyházüldöző Saul Pál apostolként lett Krisztus mártírja, és még folytathatnám a

sort. Isten számára elfogadhatatlan addigi életüket mindannyian elítélték, és nap mint nap arra törekedtek, hogy Isten akaratát cselekedve Istennek tetsző életet éljenek, azzal a reménységgel, hogy a végső napon Isten is megváltott gyermekeinek tekinti és elfogadja őket.

„Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!” - amikor a levél írója a 95. zsoltárt idézi, egyértelműen Jézusnak a bűnösöket Isten iránti hűségre és engedelmességre hívó szavára gondol. A farizeusok és a képmutató kegyesek azért nem voltak képesek meghallani ezt a szót, mert azt gondolták, nem nekik szól, hiszen ők már most is ilyenek: hűségesek Istenhez, és engedelmesen követik akaratát. Ez volt az oka a Jézus szavával szembeni ellenállásuknak, szívük megkeményítésének.

De Jézus bűnösöket hívó szava előtt azok a pogányok is megkeményítették szívüket, akik a pogányságot nem ismerték el bűnnek. Istenfélőnek tartották magukat, mert voltak isteneik, akiknek áldoztak. Hallani sem akartak arról, hogy ez bűn, mert Isten számára a pogányság elfogadhatatlan. Azon buktak el, hogy Istent nem tudták olyannak elfogadni, amilyennek Jézusban, az emberré lett Istenben kinyilatkoztatta magát.

Ám nincs új a nap alatt. Vannak olyanok, akik ma is úgy hallgatják Jézus hívó szavát, mint amely nem nekik szól, mert úgy vélik, ők már régen eleget tettek neki. Ezért mostani állapotukban Isten számára elfogadhatónak érzik magukat. Pedig ezen a földön Isten számára senki sem elfogadható az emberré lett Istenen, Jézuson kívül. Isten mindannyiunkon az ő arcmását keresi, és egészen addig nem vagyunk számára elfogadhatók, amíg föl nem ismeri rajtunk.

A Krisztus képére való formálódásunk azonban hitre jutásunk alkalmával csupán elkezdődött. Halálunk órájáig mindennap folyamatban van, ha meg nem keményítjük a szívünket. Ezért amikor úgy gondoljuk, hogy csak másoknak kell változniuk, de nekünk már nem, akkor biztosak lehetünk benne, hogy megkeményedett a szívünk. Akkor nekünk is szól a zsoltárosnak a Zsidókhoz írt levél szerzője által tolmácsolt felszólítása: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!”

Korunk kereszténységét fokozottan fenyegeti a mindenkori pogányság kísértése: Istent a magunk számára elfogadhatóvá igyekszünk tenni. Ez nem igazolható a „Hogyan juthatok irgalmas Istenhez?” reformátori kérdésével. Nem tagadható, hogy Luther a középkori kegyesség által kiformált és a templomi oltárképek és freskók által is terjesztett zord istenképet nem tartotta hitelesnek. De ő ezt éppen a Szentírásban adott kinyilatkoztatás alapján bírálta. Ezért nem lehet rá hivatkozva igazolni azt a modern törekvést, amely az igei kinyilatkoztatás istenképét igyekszik az ember elvárásaihoz és igényeihez igazítani és ezzel magát Istent az ember számára elfogadhatóvá tenni.

Az antik pogányság is ezt akarta elérni a különböző istenek oltárán bemutatott áldozatokkal. Erre az útra tévedt a kereszténység is, amikor Jézus kereszthalálát Istenre ható, Istennek az ember iránti indulatát kedvezően befolyásoló áldozatnak fogta föl. Pedig az írás szerint Isten azért áldozta föl egyszülött Fiát az ember megmentéséért, mert eleve az ember javát akarta. Ezért akarja az embert Krisztus áldozatával nemcsak megváltoztatni, hanem újjáteremteni. Mert csak az Ádám képét a Krisztus halálának erejével levető és a Krisztus képét az ő föltámadásának erejével magán kiábrázolni engedő új ember válik Isten számára elfogadhatóvá.

Ez a változás nem helyettesíthető egy Krisztus áldozatával „megszelídített” Isten képének a felvázolásával, aki úgy fogadja el az embert, ahogy jelenleg van. A kinyilatkoztatás szerint Isten nem azért türelmes ma hozzánk, mert jelen állapotunkban elfogadhatónak talál, hanem mert Krisztus áldozatára tekintve már most a Fia képmására megújult embert látja bennünk, akivé Krisztus halálának és föltámadásának erejével naponta formálódnunk kell. Eközben naponta kell viselnünk a régi önmagunknak való meghalás és a születendő új emberünk vajúdásának fájdalmait.

Ha ezeket a fájdalmakat makacsul elkerülni akarjuk, és szívünket megkeményítve akadályozzuk Krisztus halálának és föltámadásának - mint az Isten előtti egyetlen kedves áldozatnak - bennünk való munkálkodását, akkor bizonyos, hogy az ige most épp minket hív megtérésre: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!”

■ Véghelyi Antal

► Mai énekszerzőnk személye összekapcsolja az 1955-ös és az 1982-es énekeskönyvet. Scholz László (1911-2005) fiatalkorától írt verseket, igehirdetői szolgálatát pedig teológiai tudatossággal végezte. A gyülekezeti énekekben e két tevékenysége kapcsolódott össze mindannyiunk épülésére. Fedezzük fel kevésbé ismert, ritkábban énekelt szövegeit is!

„Ha nem küzdünk nagy elszántsággal mondatról mondatra a kifejezésért, henyévé lesz a fogalmazásunk. A henyeség pedig mind a tanítás pontosságát megöli, mind a gyülekezetszerűség szempontját megrontja. (...) Magyar nyelvünk egyházi művelése ma is legnagyobb nemzeti szolgálataink közé tartozik” - írja már 1942-ben. Énekszövegei is e szigorú mércéhez igazodva készültek.

Scholz László tizenegy énekfordítással (EÉ 55,102,110,157,163, 329, 371,388,393,493,503) és tizenhat eredeti költeménnyel szerepel énekeskönyvünkben.

Felrázó pünkösdi versét - Szentlélek, Lelke Atyának s Fiúnak (EÉ 245) - nemrég teljes egészében közöltük (Evangélikus Élet, 2013/20. szám, 2. o.). Ez az ének evangélizációkon terjedt annak idején, és a Dunántúli énekeskönyv új részében is megtalálható. Ezenkívül még öt énekét ismerhetjük 1955 óta.

Az Élénkbe jön a szeretet (EÉ 298) hhtanításunk alapját fogalmazza meg: „Szívéhez ajtót maga nyit, / A keresztségben ő van itt: / Atya, Fiú, Szentlélek.” (1. versszak)

Az Először lépek oltárodhoz (EÉ 300) váltakozó strófái a konfirmandusok imádságát és a gyülekezet biztatását öntik szavakba.

„Az Úr erőtlenben erős, ne feledd, ő él benned!”

CANTATE

Scholz László énekszövegei

A Jézus-énekek fejezet egyik darabjában a 73. zsoltár legfontosabb gondolatait találjuk, Krisztusra vonatkoztatott formában. „Mindenkor veled vagyok, / Jézus Krisztus, én Megváltóm! (...) // Hogyha Szentlelked vezet, / Megküzdök a fergeteggel!” (EÉ 394,1-2)

A következő vers Jn 15 alapján készült. „Jézus a szőlőtő, / Mi vesszők vagyunk, / Élünk, ha őbenne / Meg is maradunk. (...) // Atyánk metszőkése / Minket tisztogat, / Hogy többet teremjünk, / Gyümölcsöt, sokat." (EÉ 395,1-2)

A Szép Hajnalcsillag (EÉ 397) nem csupán szövegét tekintve nyeresége énekeskönyvünknek, hanem azért is, mert így egy szép barokk dallamot mentettünk meg a feledéstől. A Schönster Herr Jesu vershez ugyanis német nyelvterületen két dallam is társul. Az első, moll dallam Scholz verséhez kapcsolódik, a második, dúr dallamot pedig Felséges Jézus (EÉ 371) kezdettel énekeljük (keletkezéséről: EvÉlet, 2008/51-52. szám, 15. o.). A csillag említése miatt énekeskönyvünk vízkeresztre ajánlja az éneket, de óéveste graduálének-javaslata is ez (valószínűleg a második strófa alapján). „Századok jönnek, / S hamar el is tűnnek, / Fényük kihuny, ködbe vész. / Néked nem árinak / Felhők és árnyak: / Fényességben csak egyre nősz!”

A Tisztítsd meg szíved, Jeruzsálem népe (EÉ 460) Ézsaiás könyvén alapul, és a Jeruzsálem pusztulására emlékező vasárnap graduáléneke (részletesen: EvÉlet, 2008/30. szám, 2. o.). Második versszaka különösen illik a passiós dallamhoz: „Szeplőtelen légy a Krisztus napjára, / Mert igen nagy volt váltságodnak ára, / Ártatlan omlott Királyodnak vére. - / Térj meg kedvére!"

Scholz többi éneke az 1982-es gyűjteményben jelent meg először. A Csüggedt, áléit vagyok (EÉ 246) a Szentlélek vigasztalásáért fohászkodik; a Hová forduljon, merre térjen (EÉ 396) előbb útmutatást kér, majd kimondja, hogy Jézus maga az út.

A másik ember más, mint én (EÉ 472) Rezessy László dallamán szólal meg, az ízt ad a só, megtart, óv romlatlanul (Mt 5,13-16 alapján, EÉ 473) pedig Sulyok Imre dallamához kapcsolódik. Ez utóbbi - mely a Szentháromság ünnepe utáni 13. hét éneke - személyes kérdésekkel szembesíti az éneklőt: „Mért vagyunk még romlás, ízetlen halom? (...) Mért vagyunk hát árnyék a föld kerekén? (...) Arcát mért takarja, ki ma Jézusé?” (1-3. versszak) A végén viszont reményt adva fohászkodik: „Megváltottál, Jézus, önnön véreden. / Könyörülj most fáradt, gyarló népeden!” (4. versszak)

Az Úgy fogadd be a testvért (EÉ 474) az ember gyengesége miatt legnehezebben megvalósítható életforma, a megbocsátás, szeretet fontosságát hangsúlyozza: „Nézd, Krisztus

úgy, amint vagy, / Megszán és átölel. / Ne irtózz emberektől, / Hozzájuk lépj közel!” (2. versszak)

A Parányi csillag ez a fold (EÉ 489) a teremtett világ csodájára irányítja a figyelmet, majd a Teremtőhöz fordul: „Ó, bölcs Isten, ki művedet / Emberrel koronáztad, / Add, megszenteljük nagy neved, / Legyen bennünk alázat!” (5. versszak)

Találó döntéssel a hitvallás parafrázisához tartozó dallamon szólal meg Az Isten szent és felséges (EÉ 330). A felséges, irgalmas és mindig egy Isten „Arcát nem látja, csak a hit. / Letérdelünk a Szent előtt, / Mert hisszük és imádjuk őt.” (4. versszak) A húsvéti fejezet lezárása címadó énekünk, a Támadj fel új életre már (EÉ 225). Nagyszerűen útnak indít az ünnep után a hétköznapokra is: „Úgy ébredj minden reggelen, / Hogy életed húsvét legyen - / Támadj fel, drága népe!” (4. versszak)

A Szálljon az ének szárnyán a szélnek (EÉ 70) - jól illeszkedve táncos dallamához - szinte eksztatikus állapotba emel; húsvéti örömöt sugárzó szövege az egyházi év más időszakában is fogódzót jelenthet. „Bízzál őbenne, kit véges elme / Föl nem foghat, szem nem lát! / Ujjongó szívvel, ámulva hidd el: / Lát ő téged, s átfog, át! / Magához láncol, küzdesz vagy játszol, / Alva vagy ébren, derűben, vészben / Irgalma őriz. Halleluja! / Fojtogat bánat, kísértés támad, / Marcangol kétség? Megváltód él még! / Életre ő visz. Halleluja!” (2. versszak)

■ Dr. Ecsedi Zsuzsa