Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-20 / 3. szám
4 41 2013: január 2Q. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Evangélikus felnőttképzés Az evangélikus felnőttképzésről, a jelenlegi formájában, körülbelül egy esztendeje beszélhetünk. A kezdetek valamivel régebbre nyúlnak vissza, talán 2oii őszére. Programok természetesen már korábban is voltak, de ezek egymástól függetlenül léteztek. Annak az igénye, hogy ezeken felül más alkalmak is legyenek, hívta életre ezt a formát. Az első lépések megtételében nagy szerepet vállalt Buda Annamária és Varga Márta, egyházunk országos irodája diakóniai, illetve oktatási osztályának vezetője. Az ő segítségükkel jutottunk el arra a szintre, hogy elmondhatjuk: a Magyarországi Evangélikus Egyház akkreditált felnőttképzési intézményként is működik. Az akkreditációs feltételeknek nem volt könnyű megfelelni, de kisebb bukdácsolással végül is sikerült. Felnőttképzési nyilvántartási számunk: 00180-2011, akkreditációs lajstromszámunk: AL-2785. Ez azt jelenti, hogy olyan képzéseket is tarthatunk, amelyek államilag elismert végzettséget adnak, a munkaerőpiacon is elismertek és használhatók. E nem kis munka mellett az elmúlt évben tizennyolc különböző program - tanfolyam, konferencia, rendezvény - megvalósításában működtünk közre. Ezeken az alkalmakon közel négyszázan vettek részt. A „hogyan tovább” meghatározására ad nagy lehetőséget a február 6-i rendezvény, melyet Együttgondolkodás az evangélikus felnőttképzésről címmel tartunk az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Erre az alkalomra mindazokat várjuk, akik akár csak érdeklődnek a téma iránt, és természetesen azokat is, akik részt kívánnak venni ebben a munkában. A képzéseket három csoportba soroljuk: hitépítő, kompetenciaépítő és közösségépítő. Mindhárom csoporttal, de más-más módon szeretnénk megszólítani a diakóniában, illetve az oktatás-nevelésben dolgozókat és természetesen a gyülekezeteket. A képzések, tanfolyamok nem nélkülözhetik a spirituális hátteret, az evangélikus szellemiséget. Példaként említhetem a Keresztény házban dolgozom című diakóniai alapképzést. Felnőttképzésünk további céljainak megvalósításában mindenkinek a segítségére számítok. ■ Bak Péter felnőttképzési ügyintéző Együtt gondolkodás az egyházi felnőttképzésről Az egyház felnőttképzésének jövőjéről lesz beszélgetés, együtt gondolkodás február 6-án 10 és 15 óra között az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Megnyitja Borosán Beáta, az Emberi Erőforrások Minisztériumának osztályvezetője. Témák Az egyház számára fontos képzések témái és formái ♦ Az elérni kívánt célcsoportok, elérési lehetőségek • Akkreditált és nem akkreditált, valamint saját és külsős programok ♦ Lehetséges képzők és előadók Az alkalomra szeretettel várjuk mindazokat, akik az evangélikus felnőttképzés munkájában részt kívánnak venni, azt támogatni szándékoznak, vagy érdeklődnek iránta. Program 10.00: Áhítat ♦ 10.15: Köszöntő (stratégia és életfogytig tartó tanulás) ♦ 10.30: Bevezető gondolatok a felnőttképzésről • 10.45: Az evangélikus felnőttképzés helyzetének bemutatása ♦ 11.00: Szünet ♦ 11.20: Kiscsoportos munka (3 csoport) ♦ 13.00: Büféebéd • 13.30: Kiscsoportok beszámolója ♦ 14.15: Kérdések, visszacsatolás ♦ 14.45: Zárszó ♦ 14.50: Úti áldás Részvételi szándékát, kérjük, jelezze január 26-ig a felnottkepzes@lutheran.hu címen. Rendezvényünk nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Erős vár a mi Istenünk! Varga Márta felnőttképzési vezető Bak Péter felnőttképzési ügyintéző Buda Annamária diakóniai osztályvezető Ökumené helyben Tallózás a soltvadkerti rég- és közelmúlt emlékei között Soltvadkerten az átlagosnál talán nagyobb hagyománya van a felekezetek közötti együttműködésnek. Bár igaz, ami igaz: a 18. századi ellenségeskedések emléke még elő-előkerül a disznóvágások és családi beszélgetések során. Merthogy a katolikusok anno többször is lerombolták a protestáns templomot és az iskolát. Persze a kalocsai érsek parancsára, de azért a helyiek is ott voltak... Aztán békésebb évtizedek jöttek: a 19. században „már csak” megverték a másik felekezet tagjait, ha áttévedt a katolikus negyedbe, és viszont. Merthogy „mindenki udvaroljon a saját fajtájának”! És mivel a katolikusok magyarok voltak, a protestánsok meg svábok és tótok, az elmagyarosodásig még a nyelvi különbségek is nagy szerepet játszottak. 1900 környékére mégiscsak enyhült a helyzet, a katolikus-protestáns viszonyban is jobbnak látták betartani a békés egymás mellett élés szabályait; a református és az evangélikus gyülekezet között a kezdetektől fogva testvéri volt a kapcsolat. Közösen tartották és tartják fenn temetőjüket, valamint elhívták egymást az ünnepségeikre. Aztán jött a „nagy háború” amikor együtt szenvedett a nép. Nap mint nap érkeztek a behívók - aztán a jó, a rossz és a még rosszabb hírek. Aki pedig az akkori község és a környező kisebb falvak bevonultjainak sorsát naplószerűen vezette, az Kruttschnitt Antal evangélikus lelkész volt. A kézzel írott könyvben felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül minden bevonultról ott állnak a fontosabb dátumok: bevonulás, szolgálati hely, sebesülés, kitüntetés, hazajövetel és az esetleges halál. Külön összegyűjtötte a lelkész a frontról neki küldött tábori levelezőlapokat, melyek mind a mai napig megvannak a gyülekezet levéltárában. A háborút követően olyan nehéz idők következtek, amikor szükséges volt a közös kiállás. Erre a jegyzőkönyv tanúsága szerint a legelső nagy példa az 1919-es Tanácsköztársaság áldozatairól való megemlékezés volt. Az történt ugyanis, hogy 1919. június 22-23-án Kiskunhalasról átjött a Bácskai Vörös Ezred egy osztaga „a kulák Soltvadkertre ellenforradalmárokat likvidálni”. Azaz: néhány tisztviselőt és a korábbi bírót lelőtték. Kilencen haltak meg ekkor, legtöbbjük evangélikus. A községi képviselő-testület emlékülésére és a temetőben tartott ökumenikus gyászistentiszteletre a kommunista hatalom leverése utáni hetekben, 1919. augusztus 31-én került sor. A gyászünnepen a három nagy felekezet papjai mellett a már évtizedek óta működő baptista gyülekezet énekkara is közreműködött. Erre az összefogásra más okból is szükség volt: egyre labilisabb lett ugyanis a közbiztonság. A megszálló román csapatok mellett fehérterrorista magyar különítményesek „nyomoztak a kommunisták után” Ez brutális kínzásokat és véres kivégzéseket jelentett, s ebből a község lakossága mindenképpen szeretett volna kimaradni. Ezért a különböző felekezetek tagjai együttesen álltak ki a kommunista hatalom ellen. (Amikor az már éppen megszűnt.) Újabb példa volt a nemzeti összetartozás kinyilvánítására a jeles ’48- as tábornok, Bem /ózse/hamvainak hazaszállítása. Ez 1929 júniusának végén történt, amikor a Törökországból Lengyelország felé haladó vonat Soltvadkert vasútállomásán is áthaladt. Az evangélikus hirdetőkönyv szerint erre így készült a lakosság: „Magyarország és népe Bem iránti háláját és köszönetét most kívánja leróni. A hamvait szállító vonat e héten szerdán pont % 3 órakor érkezik a mi vasúti állomásunkra, és 3 perczig áll, hogy Bem apó hamvait megáldhassuk, és koporsójára egy koszorút tehessünk. A vasútra való kivonulás rendje a következő: a református atyafiak és az iskolások V2 2 órakor indulnak, akikhez mi, evangélikusok a templomunk előtt csatlakozunk iskolásainkkal. A községháza előtt a községi elöljáróság, leventék, tűzoltók, polgári kör, gazdakör, a katholikus templom előtt pedig a katholikus hívek iskolásaikkal és az iparos kör csatlakozik. Úgy vonulunk ki az állomásra, majd elhelyezkedünk, és várjuk a vonatot. Ennek beérkezésekor tisztességet teszünk.” A szocialista Magyarországon a hatvanas évekre konszolidálódott annyira a rendszer, hogy az egyházak - ha minimális keretek között is, de - újraszervezhették közösségi életüket. Erre kiváló lehetőség volt az egyetemes imahét, melyre Soltvadkerten nagyon nagy igény mutatkozott: Ahogyan Káposzta Lajos nyugalmazott evangélikus lelkész meséli, a megszabott egy hét Vadkerten három hétre bővült: minden felekezet templomában megtartották. A papok egymással testvéri barátságban éltek, és sokszor találkoztak az imahéten kívül is. Az akkori vezértémák között olyan idézeteket találunk, mint „Isten munkatársai vagyunk” „A reménység nem csal meg többé’) „Tanúim lesztek”... Egy alkalommal olyan nagy volt a tömeg, hogy a baptista imaházban nem volt elég ülőhely: úgy kellett áthordani székeket a Hangulat presszóból... Az idei imahét menetét és igeszakaszait az indiai keresztények állították össze. Tudjuk, hogy Indiában ők kisebbségi egyházat alkotnak, emellett egy súlyos, számunkra ismeretlen társadalmi problémával kell szembenézniük: a születési alapon működő kasztrendszerrel. A dalitok kasztja, ahonnan a legtöbb keresztény került ki, a legtisztátalanabbnak számít az ottani társadalomban. Az idei imahét alapmotívuma az úton járás: „Beszélgetés az úton”, „Úton a szabadság felé” „Úton a szolidaritásban”... Bízzunk benne, hogy idén is sokan meglelik az utat a templom felé ezen a héten. ■ Ifj. Káposzta Lajos HIRDETÉS Evangélikus gimnáziumok népművészeti találkozója Immár negyedszer rendezzük meg a magyarországi evangélikus gimnáziumok népművészeti találkozóját (MEGiNT) február 8-9-én a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban (1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21.). A gimnáziumok szokásos bemutatkozása mellett idén vendégünk lesz a Kossuth-díjas néprajzkutató, Kallós Zoltán, a válaszúti szórványkollégium alapítója. Iskolánk volt tanulója, az Erkel-díjas néptánckutató, Martin György emlékére a negyedik MEGiNT alkalmából emlékszobrot avatunk, Erdélyi Tibor fafaragóművész munkáját. Részletes program a www.megint.org honlapon található. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. A programokra a belépés díjtalan, adományokat elfogadunk. Jeges tó, forró szeretet - tamperei testvér-gyülekezeti találkozó A sárszentlőrinci evangélikus gyülekezetei 1981 óta fűzi testvérkapcsolat a finnországi Tampere városának Kaiévá gyülekezetéhez. Az együttműködés Paavo Viljanen, a Kaleva első lelkésze és Csepregi Béla volt sárszentlőrinci lelkész egymás iránti szeretetének, hittestvéri összetartozásának gyümölcse. A nagyvárosi, most tizenkilencezer lelket számláló, illetve a kicsiny, lélekszámúban megfogyatkozott magyar falusi közösség így talált egymásra, és tartja a kapcsolatot, sok örömmel, élménnyel gazdagítva egymás életét és terveket szőve a jövőre. (Az áldásokkal teli, évtizedeket átívelő kapcsolatról finn-magyar nyelvű könyvet is megjelentettünk.) A Kaleva január 5-6-án ünnepelte születésének hatvanadik évfordulóját. 1953. január í-jén alakult meg a negyvenezer lelket számláló tamperei dómtemplomi gyülekezetből, másik négy gyülekezettel egyetemben. (A tagolódásra a rendkívül nagy lélekszám miatt volt szükség.) A jubileumi alkalomra meghívást kaptak a sárszentlőrinciek és a Varpaisjárviben működő finn testvérgyülekezet tagjai egyaránt. Január 6-án, vasárnap este mind az öt gyülekezet közössége együtt emlékezett és ünnepelt az Aleksanter-templomban. Sárszentlőrincről öt vezetőségi tag utazott Tamperébe. Jó volt megérkezni a finn télbe: mindenütt hó, jég, deres fák, egyszóval szemet gyönyörködtető látvány fogadott bennünket. Szívet melengető volt tapasztalni testvéreink barátságosságát, minden képzeletünket meghaladó vendégszeretetét. Élmény volt ízlelgetni a különféle tavi és tengeri halakat, rákokat. Sose fogjuk elfelejteni azt a pillanatot, amikor a forró szauna után megmártóztunk a jeges tóban. Szellemünk is felfrissült, ahogy a múzeumlátogatáson ismerkedhet; tünk városuk és népük történelmével. De ez csak körítése volt az ünnepnek, annak az örömnek, hogy részt vehetünk testvérközösségünk ünnepén. Úgy éreztük, hogy hozzájuk képest a mi kétszázkilencven éves gyülekezetünk már egy idős fa, amelynek ágai olykor korhadnak, de örömmel vesszük észre új hajtásait is. Az ő gyülekezetük pedig ifjú, mint egy fiatal fa: erőtől duzzadó, bőven termi jó gyümölcseit. A helyiek meg is ismertettek minket különféle érdekes, a kor kíj vánalmaihoz igazodó munkaágaikkal. § Hálásak vagyunk az Úristennek " ezért a testvér-gyülekezeti kapcsolatért, hálásak vagyunk a Kaleva gyülekezet tagjainak hozzánk való hűségükért, irántunk való szeretetükért. ■ KarlJánosné Csepregi Erzsébet lelkész , . . . fSárszentlőrinc).
