Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-05-19 / 20. szám
6 -m .2013; május 19. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Nógrád értékeinek őrzője Köszöntjük a kilencvenéves Réti Zoltánt Nehéz egy szóval meghatározni, ki is Réti Zoltán. Festő, grafikus, zenepedagógus - vagy inkább fáradhatatlan kulturális közéleti ember, akit különösen is tisztel Balassagyarmat városa és Nógrád megye? Nagyorosziban született 1923. május 13-án, majd tanulmányai után Érsekvadkert és Balassagyarmat következett. 1953-tól zenetanár, de a képzőművészet iránti érdeklődése 1969- ben a képzőművészeti főiskolára vitte, ahol Kontuly Béla tanítványa volt. Balassagyarmaton él és alkot, húsz éven át volt a Rózsavölgyi Márk-zeneiskola alapító igazgatója. Iskolája kevéssé ismert névadójának életét és zenei munkásságát alapos történeti-kritikusi kutatással foglalta könyvbe. A dimbes-dombos, gyönyörű nógrádi tájak meghatározták festői, grafikusi munkásságát, és ezekhez kapcsolódnak Nógrád egész nemzetünket megajándékozni akaró mestereinek, Madách Imrének és Mikszáth Kálmánnak a műveit illusztráló képei és hangulatos akvarelljei. Elénk varázsolja Az ember tragédiája jeleneteit ugyanolyan megértő- és beleérző képességgel, mint ahogyan meg tudja eleveníteni Mikszáth palócait vagy az író korának humorral ábrázolt köztisztviselőit. Farkas András művész kollégájával együtt 2010-ben készített Madách-illusztrációi a Magyar Posta filatéliai újdonságai voltak. Számos egyéni és csoportos kiállításon mutatkozott be a közönségnek hazánkban és határainkon kívül is. Kerek évfordulóján Balassagyarmat városa és Nógrád megye rendezésében ünnepük őt e hó 17-én nagy családja körében. A Magyarországi Evangélikus Egyház nevében csatlakozunk a gratulálok csapatához, és megköszönjük mindazt, amit gyülekezeteink, egyházunk javáért is tett, különösen is az orgona mellett. Sok szép talentumot, ajándékot, tehetséget kapott a Teremtőtől, és ezeket hosszú évtizedeken át kamatoztatta mindnyájunk számára, hiszen nemzedékeket nevelt, tanított és gyönyörködtetett. Adja meg számára a mindenható Isten, hogy még sokáig élvezhesse családja, tanítványai, városa és hazánk háláját és köszönetét! ■ HB A gyerekkori barát, Weöres Sándor Beszélgetés Fabiny Tiborné tanárnővel Kíváncsiság és szeretet egyszerre az arcán. Az ilyen asszonyok mindig segítenek, és teszik a dolgukat minden időben. Örülnek a fölkelő napnak, pár tiszta szónak, szál virágnak. Lutheránus ősök leszármazottja; szép nevű falvak, lágy ívű kemenesi dombok őrizője. Számára a nagyvilág minden útja haza, Csöngére vezet. Nagy költőnk, Weöres Sándor is ott élt húszéves koráig, készült, hogy verseivel meghódítsa Budapestet, Európát, a messzi Amerikát. Forró kávé, friss sütemények mellett Fabiny Tibornét a régi faluról kérdeztem, a gyerekkori barátról, akit sokszor közelébe sodort az élet.- Csöngén születtem 1928-ban - kezdi az emlékezést Vali néni. - Rendezett, nagyon kedves falu volt; szorgos emberek lakták. Kenyéri felé, a dombos részen volt a házunk. Ha jól emlékszem, a 19. század elején volt a legtöbb a lakosok száma: 1180, mára ez alaposan megcsappant. Szinte mindenki evangélikusnak vallotta magát; a katolikusok sokkal kevesebben voltak. Ők kis imaházban jöttek össze, fenntartottak egy iskolát és egy tanítói lakást. Mikor a szép evangélikus templom megépült, még Ostffyasszonyfa is Csöngéhez tartozott. Remek nevelőim voltak; akkor, fiatalon nyolcosztályos gimnáziumban folytattuk tanulmányainkat. Én Kőszegre mentem az ottani evangélikus lánygimnáziumba, a fiúk a soproni üceumba jártak...- Milyen gyerekkori emlékeket őriz?- Édesapám középbirtokos volt, gazdálkodó. Annak megfelelően éltünk, voltak alkalmazottak, akik segítettek a megszaporodott munkában. Sok állatot tartottunk, tenyésztésükkel és eladásukkal foglalkoztunk, ez volt az egyetlen jövedelemforrásunk. Édesanyám természetesen otthon volt. A bátyám 1939-ben meghalt. A tragédia mellé jött a háború kitörése, apám behívója. Én mentem az internátusba, nagy fonott kosarakba kellett becsomagolni a dolgaimat, matracot, ruhát, evőeszközöket. Arra gondoltak a szüleim, otthon maradok, de én sírtam, hogy gyerekek közé szeretnék menni. A közösségi élet szeretete később is megmaradt bennem.- A falusi életből mit emelne ki?- A falusi tanítókat. Rendezvényeket szerveztek, színdarabokat tanítottak. Édesanyám mesélte, hogy fiatalkorában neves műveket játszottak, s ezeket az alkalmakat fényképeken megörökítették. Az egyháznak volt egy nagyobb terme, ott mutatták be a darabokat a fiatalok. Később épült egy leventeház, ott a másik tanító nevelte a fiúkat szépre és fegyelemre. Itt a pap gyakran megjelent, és volt nőegylet is, amelyet az asszonyok működtettek teázással, süteményezéssel összekötve. Ezek a kedves összejövetelek nemcsak engem, de a felnőtteket, a nagyobb közösséget is alakították.- Édesapja merre sodródott a háborúban?- Rövid ideig ő is katonáskodott, de mint gazdálkodóra nagy szükség volt, így elengedték. Hogy biztosítva legyen az utánpótlás, otthon kellett dolgoznia: béreseket, kocsisokat toborozni, az aratáshoz zselléreket, akik a forró nyárban végezték nehéz munkájukat.- Miért nincs a falunak vasútja?- Csöngének nincs külön állomása. Amikor a vasutat építették, a gazdák nem engedték, hogy a földjüket átvágja. Ostffyasszonyfának van, nyolc kilométerre tőlünk, a másik oldalon a legközelebbi hely Kenyéri, négy kilométeres távolságban.- Az imént már említette a falu felekezeti megoszlását...- Csönge teljesen evangélikus falu volt; családom azon kevesek közé tartozott, akik evangéükus magyarok, nem szlovákok, nem németek. Kemenesaljának azon a részén, egy tömbben találhatók a színtiszta magyarok. Vasárnap mindig mentünk istentiszteletre, mindenkinek megvolt a helye, hol üljön, külön a presbiterek, édesapám is az volt. Karácsonykor zsúfolásig megtelt a nagytemplom, szépen ünneplőbe öltözve a családok.- Ismerték Weöres Sándort és szüleit?- Édesapám két testvére is gazdálkodott, száz-száz hold jó földön. Weöres Sándor apjának volt a legtöbb földje, mondhatni, „nagybirtokosnak” számított. (Az egész százhatvan katasztráÜs holdat tett ki.) A hatalom támadása főleg ellenük irányult, később nem is maradt csak harmincholdnyi földjük, ennyivel kellett megelégedniük. A mai emlékmúzeum volt a házuk, ott laktak, szép nagy kert is tartozott hozzá. Az idősebb Weöres megmaradt katonás és szigorú embernek. Nagyon spórolt, még a gazszálat is bevitte az utcáról, semmi nem veszhetett kárba. Felesége az ellentéte volt, kedves és meleg lelkű asszony. Róla kevesebb emlékem van, mert korán meghalt. Rajongva szerette költő fia, szinte leste a szavait, mit hozott haza, milyen különleges könyvet.- Weöres Sándor milyen fiú volt?- Tizenöt évvel volt idősebb nálam, mikor én gyerek voltam, ő már komoly fiatalember. Ismert költő. Apja katonás, ő félszeg fiú. Az apa azt szerette volna, hogy a fia legyen határozott, vagány, ne játékos rímfaragó. Őszintén mondva, nem is volt Weöres Sándornak Csöngén akkor nagy tekintélye. Kérdezték, mi van vele: „A, a Cina, szegény Cina” - mert ez volt a beceneve -, és legtöbbször legyintettek, hogy semmi nem lesz belőle. Pedig akkor már megjelentek a versei a Nyugatban, Babits és Kosztolányi levelezett vele... Sándor nem is lakott otthon, a cselédek számára fenntartott, piros tetős házban dolgozott, mindig éjszaka.- Kedves találkozások?- Mi a falu fölső részén laktunk, tőlünk a második házban volt egy rokona: a Gyurkovics család Sári nénije. Ha otthon volt nyáron, Sándor gyakran meglátogatta őt egy kis beszélgetésre. Én is sokat találkoztam Sándorral, emlékszem, álltam a kapuban, és ott ment a kezében a macskájával. 1947-ben érettségiztem; elvették a kőszegi internátusunkat, nem volt hol laknom, és elmentem a győri gimnáziumba. Mikor otthonról mentem vissza, akkor vettem észre, hogy nincs meg a kofferom. Nem is a ruhámat sajnáltam, inkább a kidolgozott magyartételeket. Szomorúan töprengtem, hogy mit csináljak. Eszembe jutott Weöres Sándor! írtam neki egy szép levelet, és nagy meglepetésemre kedvesen válaszolt. Fölajánlotta, hogy lejön Győrbe, és a restiben fogunk találkozni, az jó hely az irodalom áttekintésére.- Beváltotta az ígéretét?- A megadott napon elmentem a pályaudvarra, és tényleg jött. Beültünk a restibe. Késő délutánig nem tudtuk befejezni, ezért még kétszer leugrott hozzám, és akkor már elégedett volt a munkájával, én pedig nagyon boldog. Kicsit kocsmai hangulatnak tűnt, ő inkább a kávéházi találkozásokhoz hasonlította. Később, mikor már férjnél voltam, újból szorosabbra fűztük kapcsolatunkat. Férjem huszonöt éves volt, mikor elment Sopronba a teológiára, ott végzett, de mint osztályidegent nem akarták fölszentelni, mondván, a magyar demokráciának ilyen családból származó pap nem kell. Mit ad Isten, 1953-ban jött Nagy Imre kormánya, megszüntették a kitelepítéseket, az ellene folyó eljárást, és egy héttel az ünnep előtt mehetett Vető püspökhöz. Ő volt az egyetlen, akit kölcsönbe kapott Luther-kabátban szenteltek föl.- Merre kezdte szolgálatát?- Veszprém megyei kis faluban, Csöglén: száz evangélikus hét apró településen. Innen Miskolcra került. Mivel Ottlyk Ernőt megválasztották püspöknek, a tanszéke üresen WEÖRES SÁNDOR 100 maradt a teológiai akadémián. A férjem sokat foglalkozott egyháztörténettel, régóta kutatott a pápai református könyvtárban. Az állam háromszor is elutasította, míg végül - egy év próbaidővel - följárt tanítani a teológiára. 1968 novemberében költöztünk három gyerekkel Budapestre. Sokfelé megfordult, s látta, értékes műkincsek vannak a gyülekezetekben, nyilvántartva és gazdátlanul. Fölvetette elöljáróinak, hogy hozzanak létre múzeumot a veszendő értékek megmentésére. A múzeumot 1979-ben meg is nyitották, és a kedves barátot, Weöres Sándort kértük fel az ünnepi beszédre.- Személyesen kérték meg?- Fölmentünk hozzájuk mint csöngeiek. Többször jártunk náluk vendégségben a Törökvész úti lakásukban. Nagyon kedves, figyelmes ember volt a maga zárkózottságában. Rögtön el is vállalta a megnyitóbeszédet. Rövid bevezetője után sétálgatott a termekben, és örömmel fedezte föl egyik ősét: Weöres Juliannát. És ott volt a régi kehely is, amelyből mint kisgyerek úrvacsorázott. Ezt ő mindig fontosnak tartotta, és büszkén mondta: evangélikus csöngei.- Sokszor leírta, elmondta: az ottani temetőben szeretne nyugodni.- Ebből nem lett semmi, a végakaratát nem tartották be. Kerülő úton tudtuk meg a halálát, kissé megkésve. Felesége, Károlyi Amy katolikus szertartást intézett. Az Ostffyasszonyfán lévő evangélikus lelkésznő, Deméné Smidéliusz Katica feljött Budapestre, hozta a Luther-kabátot, és szolgált, szépen búcsúzott el a költőtől... Örülök, hogy nemcsak én, de az egész falu büszke rá, aki az egész világot meghódította! És annak is örülök, hogy gyönyörű kiállítás őrzi emlékét; előbb csak Weöres Sándormúzeum volt, aztán miután felesége is meghalt, mindkét név fölkerült a fölújított ház homlokzatára. Remélem, a századik születésnapján nagyon sokan eljönnek Csöngére. De legjobban azt szeretném, ha minél többen levennénk a polcról verseskötetét, és olvasnánk az alkonyi csöndben. ■ Fenyvesi Félix Lajos
