Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-05-12 / 19. szám
14 •*! 2013'. rríáju's 12. KRÓNÍKA Evangélikus Élet ISTENTISZTELET-KÖZVETÍTÉS A MAGYAR TELEVÍZIÓBAN Bemutatkozik a Győr-Ménfőcsanaki Evangélikus Egyházközség Tedd jobbá a világot! Evangélikus életvezetési tábor ► Igazi napsütéses tavasz várta április utolsó hetében Piliscsabán a 7. Életfonal evangélikus életvezetési tábor 7-12. osztályos résztvevőit. A fiatalok - több mint negyvenen - és táborvezetőik április 25-28. között a Béthel Evangélikus Missziói Otthonban arról beszélgettek, gondolkodtak együtt, miként is tehetnénk közösen jobbá a világot. A KOSZI, azaz a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért ugyanis ez alkalommal a Tedd jobbá a világot! mottóval rendezte meg a tábort. Két fél és két teljes nap állt tehát rendelkezésre, hogy ötletes módon, két teljesen különböző oldalról dolgozzák fel a témát. A hétfős táborszervezői csapatot dr. Horváth Márta vezette, a lelki vezető Kovács Viktor evangélikus lelkész volt. Ménfőcsanak település három régi község: Csanakfalu, Csanakhegy és Ménfő egyesítésével és egybeépítésével jött létre 1934-ben. 1970-től Győr városrésze. Itt győzte le Aba Sámuel a trónkövetelő Orseolo Pétert (1044), itt tartott IV. Béla király a nemeseinek ítélőszéket (1244), és itt született Galgóczi Erzsébet Kossuth-díjas író (1930). Az evangélikusság hitéletének az 1800-as évek második felétől lelhetők fel nyomai. Ekkor vásároltak meg egy ódon lakást, hogy tanítójuknak - aki addig házról házra járt a gyerekekkel - legyen hol laknia és az órákat tartania. Később ezen a telken iskolát építettek, melyben vasárnaponként az istentiszteleteket is tartották. Templom építésére a több mint negyven éven át Győrújbaráton élő, de itt is szolgáló Kiss Samu lelkész bátorította a ménfőcsanakiakat. Az ő biztatására vettek a második világháború évei alatt telket, melyre templomot csak iskolájuk erőszakos államosítása után kezdtek építeni, gazdaságilag és politikailag is ínséges időkben: 1957 és ’60 között. Laborczi Zoltán volt ezekben az években a lelkész, aki a terveztetés és építés rögös útjain vezette a gyülekezetét. Meg kellett küzdeniük az építési tervek többszöri elutasításával, de még a hatalomnak behódoló egyházvezetés templomépítést ellenző akaratával is. Titokban gyűjtögették és a gyülekezeti tagok padlásán rejtegették a nagyon nehezen beszerezhető építőanyagot. Mindezt olyan lelkűlettel tette a közösség, hogy saját temploma építése közben jelentős anyagiakkal és kétkezi munkával tudta támogatni a helyi római katolikus templom építését is. Az első kapavágáskor és az alapkő elhelyezésekor Túróczy Zoltán püspök szolgálhatott. A felszentelésre i960- ban már Káldy Zoltán püspök érke-1 Evangélikus istentisztelet a Magyar Televízióban Május 19-én, pünkösd ünnepén 11- től istentiszteletet közvetít az Mi Győr-Ménfőcsanakról. Igét hirdet dr. Percze Sándor lelkész. zett. Az oltárkép egykor D. Kapi Béla püspök dolgozószobáját díszítette, az ő végrendelete nyomán kapta meg a Ménfőcsanakon épült templom. Jogi értelemben is önállóvá a gyülekezet 2006-ban vált. Erre az időre készült el - egy nagylelkű hagyatéknak köszönhetően - a lelkészlakás, melynek felszentelését Ittzés János püspök végezte. A Győr-Ménfőcsanaki Evangélikus Egyházközség így a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület egyik legfiatalabb gyülekezete. A táborlakók első este - indításként - A jövő kezdete című filmet nézték meg, amely egy tizenkét éves kisfiúról szól, aki egész mozgalmat indított el. A táborozok szintén bemutathatták, ők hogyan tennék jobbá a világot. Másnap a környezet- és teremtésvédelem került fókuszba. Annak fontossága, hogy a Jóisten által teremtett világra vigyázni kell. A fiatalok arra is keresték a választ, hogy Jézus vajon hogyan élne ma, és hogy vajon a keresztény embernek mit kell másként tennie. A beszélgetésben szó esett arról is, mit jelent egy közösséghez tartozni. Ne csak a szórakozás, kikapcsolódás célját szolgálja a közösséghez tartozás - szűrték le a táborozok -, hanem tegyenek is valamit ezért a közösségért a tagjai, mert ez teszi jobbá a világot. A délutáni drámafoglalkozáson előkerült a teremtéstörténet és annak sajátos feldolgozása is. A harmadik napon feltették a kérdést: hogyan lehet „jobb velem a világ”? A tizenéves táborozok korosztályi sajátossága az utánzás, a példaképek keresése. Vajon ki lehet jó példakép? Miután a résztvevők bemutatták saját példaképeiket, választ kaphattak a kérdésre: az a jó példakép, aki által magára lel az ember. Be kell fogadni Krisztust, és vállalni kell önmagunkat - ha mindez megtörténik, akkor az életünk „észrevétlenül” elkezd rendbe jönni. Már csak oda kell fordulni a társunkhoz, odafigyelni rá, és ha kell, segíteni. A tábor ideje alatt a gyakorlatban is megmutatkozott az összetartás és a másikra való odafigyelés. Az éjszakai túra remek párhuzamot nyújtott: ahogyan a fiatalok segítették egymást feljutni a hegycsúcsra, úgy lehetnek egymás támaszai az élet adta nehézségekben is. Elvonulva a külvilágtól felerősödtek ezek az értékek; nem terelte el a figyelmet a tévé, a számítógép, a Facebook. Igazi közösség kovácsolódott a kis csapatból, új barátságok születtek, régiek erősödtek. A komoly témák mellett a színes programkavalkádban bátran előjöhetett a fiatalok gyermeki énje is. Gondtalanul sportolhattak, humoros vetélkedőkön tehették próbára ügyességüket, a Lehetsz te is sztár! programon megmutathatták tánctudásukat, és tanúbizonyságot adhattak arról is, hogy mennyire emlékeznek még a régi mesék zenéjére. Az utolsó nap délelőttjén a mostanra már elmaradhatatlan Ön dönt! program alkalmával pedig igazán figyelemre méltó gondolatokkal és véleményekkel lepték meg egymást és a szervezőket. Sok résztvevő szinte a szervezők szeme előtt nőtt fel az évek során. Mostanra kamaszok lettek, kamaszkérdéseikkel és kamaszproblémáikkal, de mélyen szántó gondolatokkal. Ha azt a sok jót, amelyet egymástól kaptak, továbbadják, már megérte. Mert jót tenni jó! ■ Horváth Márta evangelikuselet.hu Istentiszteleti rend • 2013. május 12. Húsvét ünnepe után hatodik vasárnap (Exaudi). Liturgikus szín: fehér. Lekció: Jn 15,26-16,4; íPt 4,7-11. Textus: 4MÓZ 20,6-13. Énekek: 321., 366. Budavár, I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Johannes Erlbruch; de. 11. (úrv.) dr. Fabiny Tamás; du. 6. Bencéné Szabó Márta; Fébé, 11., Hűvösvölgyi út 193. de. 9.; Sarepta, II., Modori u. 6. de. 3/411. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; du. 5. (úrv., családi) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, 111., Dévai Bíró M. tér de. 10. Horváth Ferenc; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2-4. de. 9. Solymár Péter Tamás; Deák tér, V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfiné dr. Brebovszky Éva; de. 11. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. 6. (asztali beszélgetések ) Cselovszky Ferenc; Fasor, VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (angol nyelvű, úrv.) Scott Ryll; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; Józsefváros, VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Romáimé Bolba Márta; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, kétnyelvű családi) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31- 33. de. 9. (úrv.) Románné Bolba Márta; Ferencváros, IX., Gát u. 2. (katolikus templom) de. 11. (úrv., énekes liturgia) Koczor Tamás, liturgus: Muntag Lőrinc; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Smidéliusz Gábor, liturgus: dr. Blázy Árpádné; de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz Gábor, liturgus: dr. Blázy Árpádné; du. 6. (vespera) dr. Blázy Árpádné; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. dr. Blázy Árpád; XI., Egyetemi és főiskolai gyülekezet, Magyar tudósok krt. 3. du. 6. Tamás-mise; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) dr. Fabiny Tamás; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Pál; Angyalföld, XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Grendorf Péter; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. Fekete Gy. Viktor; Cinkota, XVI., Rózsalevél u. 46. de. fél 11. Halász Alexandra; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Halász Alexandra; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Kovács Áron; <None> Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Kovács Áron; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Nagyné Szeker Éva; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Nagyné Szeker Éva; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. dr. Korányi András; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. dr. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (konfirmáció) Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Éva; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (családi) Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Hokker Zsolt; du. 5. (gyermekistentisztelet) Hokker Zsolt; Budakeszi, Fő út 155. (gyülekezeti terem) de. fél 10. (családi) dr. Lacknerné Puskás Sára; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Pilisvörösvár (ref. templom) du. 2. Összeállította: Bállá Mária HIRDETÉS www.digitalstand.hu DIGITALSTAND Bárhol vagyok, velem vannak a lapjaim. Olvassa az Evangélikus Élet digitális változatát! KÁVÉHÁZI D. SAMUEL FELVÉTELE