Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-04-28 / 17. szám
8 * 2013. április 28. PANORÁMA Evangélikus Élet A R E M É N Y í Önvizsgálat az evangélium és a történelem tükrében ► Az Európa a polgárokért - Aktív európai emlékezet program keretében idén is támogatásra méltónak találta az Európai Bizottság a magyar Segítség az Élethez Alapítvány első ízben tavaly megrendezett konferenciasorozatát. Miután az eredendően a közös zsidó-keresztény bibliai gyökerek kutatására és megismertetésére létrejött szervezet alapvetően holokauszttúlélőkkel foglalkozik, az idei konferenciák is a soára való emlékezés és emlékeztetés fontosságát hangsúlyozzák, miközben a gyógyulás, a megbékélés igazi útját - „a reménység kútjait” - kívánják keresni, kutatni az evangélium tükrében. Fél éven át Kelet-Közép-Európa különböző helyszínein zajlanak az események. A kétnapos nyitórendezvénynek ismét a budapesti Radnóti Miklós Gimnázium adott otthont március 2-3-án, a következő állomás pedig április 13-án Kassa volt. Középen Jobst Bittner lelkész és egy lány a TOS-ból „Hiszem: hasonlóan ahhoz, mint mikor egy kútba bedobott kavics koncentrikus körökben hullámokat indít el, mindaz, amit mi átéltünk e találkozók légkörében, tovább gyűrűződik, kiszélesedik országunkban és azon túl is”- mondta Simonyi Andrea, a projekt főszervezője a tavalyi sorozat befejeztével. Az idei konferenciasorozat programtervezete és a két lezajlott találkozó - számomra - máris ezt igazolta. Csakúgy, mint tavaly, több felekezetből voltak együtt keresztények, zsidók, hívő és nem hívő holokauszttúlélők - romák, németek, osztrákok, szlovákok, lengyelek -, kiegészülve újabb emlékezőkkel. „Irgalom Istene..., gyógyítsd meg az emberiség beteg lelkét” A budapesti találkozónak kivételes és történelmi pillanatai lesznek azok, amikor „a Magyarországot 1944. március 19-én elfoglaló német megszállók unokáiból álló csoport tagjai találkoznak a holokauszt magyar túlélőivel és velünk, keresztény magyarokkal is, hogy megrendülésüket fejezzék ki nagyszüleik tettei és a náci pusztítás felett” - hirdette egy meghívó. Dr. Schöner Alfréd főrabbi, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem rektora teljes nyitottsággal fogadta e különös csapat abbéli kérését, hogy részt vehessen egy péntek esti istentiszteleten. A bensőséges hangulatú szombatköszöntő istentisztelet keretében a főrabbi így üdvözölte a vendégeket: „Mindannyian - ám különbözőképpen - érintettek vagyunk a holokausztban. Nekem harminckilenc családtagomat ölték meg. De ti azért vagytok itt, mert békében akartok élni. Ezért zsidó szokás szerint köszöntelek titeket: Bruchim Ha’Baim, azaz: Isten hozott!" (Szó szerint: Áldott legyen jöveteled!) Jövetelük tényleg áldott volt... A rákövetkező két napban sok jó előadást, szívet melengető bizonyságtételt hallhattunk, e helyütt azonban - helyszűke miatt - ezeket felsorolni sincs mód. Az a vasárnap mindenesetre felejthetetlen volt... Dokumentumfilm-vetítéssel kezdődött. Az alkotást szintén az Európa a polgárokért - Aktív európai emlékezet pályázat keretében készítette az elmúlt egy évben Simonyi Andrea és a projekt társszervezője, Bánki Miklós Vigasztaljátok népemet (Ézsaiás könyve 41,1-2) címmel. Szerény lehetőségekkel és technikával, ám mégis jól, a tartalom, az elbeszélés velőkig hatott. A filmben Frisch György, a Nácizmus Üldözöttéinek Országos Egyesülete elnöke mondja el tárgyilagos pontossággal a Maros utcai rendelő és kórház, valamint a Városmajor utcai Bíró Dániel Ortodox Kórház és az Alma utcai zsidó szeretetotthon „kiürítését”: a betegek, az orvosok, az ápolók és az idős emberek nyilasok általi lemészárlását - mindezt a háború utáni exhumálásukat dokumentáló fotókkal illusztrálva... A Maros utcai kórházban gyilkolták le a híres kézsebészprofesszort, dr. Róth Marcellt is. Két fiát Sztehlo Gábor evangélikus lelkész mentette meg: nekik is menedéket nyújtott a Bogár utcai gyermekotthonban. Lejegyzésre méltóak dr. Bodroghelyi László főigazgató főorvos (Maros u. 16.) filmben elhangzott szavai: „Az emléktábla róluk ott varra hallban szem előtt. Az ember ezt mindig látja, de mindennap nem emészthetem magam ezen, mert másik üzenete is lehet az emlékezésnek. A romokon nő új élet, tehát föl lehet és föl kell állni. És ezzel nem sértjük meg az áldozatok emlékét, hanem inkább azt mondjuk nekik, hogy borzasztó, ami veletek történt, és ezt nem szabad elfelejteni, de itt állunk a helyeteken, és gyógyítunk, úgy, mint ti tettétek... Folyamatosan kell az emberiség beteg lelkét gyógyítani - ahogy az emléktáblán is írva van - azáltal, hogy egyenként gyógyítom őket. Igenis oda kell figyelni, hogy a gonoszság mikor és hol üti fel a fejét, és arra reagálni kell. Az az ember, aki testi-lelki egészségnek örvend, az nem fog másokat legyilkolászni, és az ellen tud állni az olyan jellegű - akár rendszerszintű - agymosásoknak is, amik ide vezethettek. Egészséges lelkületű emberből nem lesz nyilas pribék.” Megszólalt a filmben Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) országos missziós lelkésze is: „Mi minden istentiszteletet Jézus nevében kezdünk. És ha ő az igazság, akkor az igazságot ki kell mondani, mert az igazság fölszabadít, ahogyan megint csak az evangélium mondja. Még ha vannak is veszteségei a bűnvallásnak, a bűnök feltárásának, mégis sokkal több áldás származhat ezekből a jövő egyháza számára.” Levesszük a hallgatás leplét A filmvetítés után - Jobst Bittner lelkész vezetésével - a tübingeni TOS protestáns karizmatikus gyülekezet szolgálata következett a március 3-i, budapesti találkozón. Jobst Bittner az, aki 2007- ben elindította a Menetelés az életért mozgalmat Németországban. Gyülekezetében számtalan megtért fiatal van, akik feldolgozták náci nagyszüleik, családjuk történetét. És most ott álltak - szemben a magyar holokauszttúlélők egy csoportjával. Sírva hallgatták végig, amint az idős hölgyek és urak sorban felidézték egy-egy fájdalmas emléküket. Azután ők is elmondták családjuk terheit: egyikük nagyapja Debrecenben felügyelte és irányította a deportálásokat, egy másik fiatal lány A kassai ortodox zsinagóga belső tere a felújítás előtt - festett üvegablakok és a tóraszekrény részlete öl meg... Járjuk az országokat szolgálatainkkal, hogy segítsünk ebben a szembenézésben, a megszólalásban.” Amikor a lelkész megkérdezte, hogy a magyar jelenlévők között van-e, akinek szülei vagy nagyszülei érintettek a holokauszt bűneiben, négyen tartották fel kezüket, és mentek előre. Imádkoztak értük és velük, ők pedig bocsánatot kértek a túlélőktől. Nehéz leírni mindezt, mert igen őszinte, mélyen megérintő pillanatok voltak - a budapesti konferencia legmegrázóbb momentumai. Szentírási reménység Kassán, a konferenciasorozat második állomásán egy - az evangéliumban megújult - katolikus közöspedig azt mondta el könnyek között, hogy az ő nagyapja építette be Auschwitzban a gázcsöveket... Mély bűnbánattal hajoltak le egyegy szál virággal az idős, meghatódott asszonyokhoz. Bittner lelkész elmondta: „Le kell venni a hallgatás leplét, ahogy ezek a fiatalok sem hagyták tovább hallgatni nagyszüleiket. Tudni akarták, mit tettek. És ha már ők maguk nem is, de az unokák helyettük is bűnbánatra tértek... A hallgatás megöli a kapcsolatokat Istennel. Férfi és nő között is, de egy nemzet hallgatása egy nemzetet Értékmentő akciók ^ „Árvíztől vérzivatarig” kalauzolta a maroknyi evangélikus érdeklődőt Fabiny Tamás püspök április 16-án, a holokauszt emléknapján az Értékmentők című kiállításon. A Dohány utcai zsinagóga jobb szárnyában működő Magyar Zsidó Múzeumban február 28. óta megtekinthető tárlat az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) Művészakciója keretében 1939 és 1944 között megrendezett hat kiállítás műveiből válogat, és április 30-ig várja a nézőközönséget. Püspökünkön kívül még öt „szubjektív tárlatvezető” fűzhetett kommentárt a remekművekhez: Hegedűs D. Géza színművész, Csáki György közgazdász, Szüts Miklós festőművész, Falusi Mariann énekesnő és Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója. A Goldmark fesztivál az egykor ellehetetlenített zsidó művészek - képzőművészek, színészek, zenészek - megsegítésére polgári összefogásból létrejött Művészakciónak állít emléket nagyszabású rendezvénysorozatával. Ennek egyik „akciója” az Értékmentők című, dr. Basics Beatrix által rendezett kiállítás. A Művészakciót és a művészi akciókat nagyban támogatta az 1909-ben alakult OMIKE, mely az öntudatos zsidó magyar művészet elevenségét hirdette, és hirdeti ma is. A három termet megtöltő tárlat harminc művész mintegy száz alkotását mutatja be. A műremekek között festményekkel, grafikákkal és szobrokkal egyaránt találkozhatnak a látogatók. Fabiny Tamás a művészek előtti főhajtásnak tekinti a kiállításon való közreműködést, és minekutána már volt szerencséje Szentendrén egy Ámos Imre-kiállítást megnyitni, és sokat időzött zsinagógái termekben is, tud kapcsolódni a képekhez - mondta. A püspök hangsúlyozta az evangélikus-zsidó kapcsolatok építésének fontosságát az ősök példáin keresztül. Elsőként az 1838-as pesti árvíz történetét idézte meg: mikor a víz elöntötte a várost, Lang Mihály Deák téri evangélikus lelkész felekezetre való tekintet nélkül nyitotta meg a templom kapuit az oltalomra szorulók előtt. Ezért később Lőwy Herman, a zsidó hitközség elöljárója egy árvízi jelenetet ábrázoló aranyozott ezüstkelyhet ajándékozott neki. Belevésve Ézsaiás próféta mondata olvasható héberül: „.. .erőssége a szegénynek a nyomorúságban, oltalom a zivatarban..’! (Ézs 25,4) Újabb példaként Kékén András egyik 1944-es prédikációját említette Fabiny Tamás: a Deák téri lelkész, értesülve a szomszéd utcában történt zsidógyilkosságról, a helyszínre sietett. Amikor látta, mi történt, a rádiós istentiszteletre szánt prédikációját megváltoztatva az irgalmas samaritánus példázata alapján a szószéken elmondta, mi történt, mit sem törődve a következményekkel. A képek élnek, és életet hirdetnek, méltatlan - jobbára erőszakos - halált halt alkotóikkal ellentétben. Él Szentendre kocogós macskaköveivel, ahogy Ámos Imre megfestette, virul a zöld Vadász Endre képein, a talmudisták most is ott tanakodnak Erdei Viktor rézkarcain. A teher mindig drága. Az érték mindig mentendő. Az érték maga a teremtést mímelő emberi erőfeszítés, légyen az élethű karcolat, bronzból megformált valóságdarab, árvíz elől fedezékbe húzó vagy a magyar kultúra fennmaradásáért munkálkodó kéz. ■ Kinyik Anita
