Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-13 / 2. szám
Evangélikus Élet élő víz 2013. január 13. *■ 11 Jegyzetlapok (Napló, 2012, 2013) Új esztendő. Hószakadás, havas eső, napsütés, plusz öt-tíz fok, jégostoros éji vihar, reggeli hideg: mi minden volt az elmúlt napokban! Délután a kihalt városban sétáltam, sokáig álltam egy csendes park mellett. Néztem a tüneményes cinkéket, az ünnepek alatt is szorgalmas, gyönyörű tollmellényes harkályt. Itt-ott még karácsony fényei villogtak, az ablakokban villanygyertyák. Visszaidéztem a jószívű adakozást, egyszerű nénikék kétszáz forintját. Végül a kétezer árva gyermeket szárnyai alatt óvó Böjté atyának hatvanmillió forint gyűlt össze! Persze volt bosszantó dolog is, nem maradhattak el ezen a karácsonyon sem a primitív amerikai Jézusfilmek a televízióban. Haragos viták, hogy milyen sok még a zsarnoki hatalmat őrző utcanév. A vidéki kisvárosokban mintha megállt volna az idő: Vörös Hadsereg utca, Tanácsköztársaság tér... Gyűlölködés mindenütt, közben az ország térdre roskadva. Az emberek nagy szegénységben küszködnek. Márai szavai jutottak eszembe: „Csak valamilyen csodaszerű fordulat mentheti meg a magyarságot.” Áldozathozatal, szolidaritás embertársainkkal, teremtő és jobbító szándék, s akkor talán - Isten segítségével - eljön a mindent megújító változás. * * * J. S. Bach. Karácsonyi oratóriuma a Deák téri templomban. Mint mindig, most is zsúfolásig megtelt Isten háza. Én magam a legfelső karzatra sodródtam, de szorítottak helyet, sőt a fölszálló hangok mintha melengető ragyogásban zengtek volna. Dob ébresztette a fáradt arcokat, trombita köszöntötte az ünneplőket: „Ujjongjatok és örvendjetek, magasztaljátok ezeket a napokat, dicsőítsétek, amit ma a Magasságos cselekedett.” Milyen törékeny a csembaló, milyen hatalmas az orgona, és minden szót megszentel a kórus, hangja betölti a végtelen teret: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” Néztem a köröttem állókat az imádság alatt, most mintha többen mondták volna a Miatyánkot. A „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” sornál néhány férfinak elcsuklott a hangja, sokan keresztet vetettek a végén, fiatal pár egymás kezét fogva mondta szépen, halkan. Kamp Salamon karnagy jól összefogta a Budapesti Vonósokat és a Lutheránia énekkart. Az énekesek (Zádori Mária, Schöck Atala, Megy esi Zoltán, Berczelly István) erőn felül teljesítettek, ahogyan Dobozi Borbála is finom csembalójátékával, Mekis Péter orgonamuzsikájával. Gyorsan peregnek az évek, az idő múlásával növekedik bennem Bach. Ez a barokk muzsikus a legmodernebb szerzők közé tartozik. Örök isteni igazságok kimondója, aki nagy szükségünkben mindig ott van: megérti fájdalmunkat, és gyógyít szüntelenül. * * # Móricz: Napló (1926-27). Hatalmas anyag: nyolcszáz oldal, s csak két esztendő válogatása. Parttalanul hömpölygő mondatfolyam, különböző műfajokba szétágazva. Töredékek, levelek, párbeszédek, ötletek sorakoznak vég nélküli vallomásokkal: „A napló nekem ugyanolyan írás, mintha regényt vagy drámát fogalmaznék. Az a különbség, hogy a regény befejeződik, a napló csak a halállal” - írta Leányfalu csendjében. Szókimondó és kíméletlen, nemcsak másokkal, de önmagával szemben is. Érzéseit, örömét és fájdalmát mondja el abban a reményben, hogy olvasói nem kételkednek igazában. December 24-én délután jegyezte föl: „Soha egy karácsonyeste nem folyt le sírás nélkül. Én kálvinista vagyok, a feleségem lutheránus. Az este egy mozzanatában se folyt le az én gyerekkorom szokása szerint. De a szerelem miatt mégis bementem, és mindig én gyújtottam meg a fát, és én csengettem a mozsárral angyali üdvözletét, ha rajtam áll, én a gyerekekkel díszítem... Sírtam, mert soha egyetlen karácsonyt a szüleim vagy testvéreim nálam nem töltöttek.” £ * * Születésnap. Kedves, öreg barátom jön, már messziről integet, és siettet, hogy menjek elébe. „Egy órával ezelőtt lettem nyolcvanöt éves! Itt egy üveg finom vörösbor” - mondja, és veszi elő a hátizsákból. Mellé friss házikenyeret is hoz fehér vászonkendőben. Erős kézfogás után hozzáteszi: „Istenem, észrevétlenül elmúlt az élet!" * * # Szentendrei látogatás. Megyek idős professzor barátomhoz a téli tavaszban. A zsúfolt buszon jókedvű fiatalok, s meglepetésemre ketten is átadják a helyüket. A HÉV-megállóban sokan várakoznak nagy szatyrokkal, öregek húzós kocsikkal, s lám, itt is akad ember, aki fölemeli a terhet a magas lépcsőkön. Az ódon-szép házak között, a szűk utcákon turisták sétálnak, sok helyen még az apró villanykörték világítanak... Mesélem vendéglátóimnak az úton tapasztaltakat. „Ez még a karácsonyi szeretetből maradt" — feleli nevetve az öreg. „Néhány napig még eltart” - mondja a felesége. Azután összetörik minden, pillanat alatt visszatér a rohanás és a gyűlölet. # # * Világok arca: Baraka. Ezzel a két évtizedes filmmel búcsúzom az óévtől. Kicsit vörösek a kockák, az idő megkoptatta őket. De az ötlet ragyogó: térdhajtás, imádság a világ szépségei előtt. Szöveg nélkül. Csak zene van benne, csöndek és utcazajok. Az iszlám tanítása szerint minden lehet alkalom a barakához: a lebomláshoz. Én is keresek. Megköszönöm a Teremtőnek, hogy feljött a nap, hogy látom Magyarországot (él és ébredezik). Cinke kopog ablakomban: vizet kér magának és didergő társainak. * # * Statisztikai zsebkönyv. Százötven éve jelent meg, de tele van ma is érdekes adatokkal. Az első oldalakon meghökkentő táblázatok: az emberiség lélekszáma körülbelül egymilliárd volt, 3050 nyelven beszéltek a Földön, 1100 vallási közösség volt, és az átlagos életkor mindössze 33 év... Az újszülöttek negyede meghalt, sokan magas láztól és a gyakori fertőzéstől. Ritka szerencsés volt az, aki megérte a hatvanadik esztendőt. Ma hétmilliárdnál is többen vagyunk, az átlagéletkor hetven év. Távoli hegyi falvakban sok százévest köszöntenek ünnepséggel; Japánban jó néhány matuzsálemi korú idős él... A régi folyamatban minden felbomlott, elenyészett az összetartó erő, az élet kohéziója: a szaporodás fontossága. Öreg nemzetek vegetálnak, éhezők és menekülők mindenütt. * * * Kegyetlenség könyve. Az elmúlt évben nagyszerű szellemi munkák jelentek meg. írók, művészek, tudósok vetették papírra gondolataikat. Próbálták megfogalmazni a remény szavait. Egyvalami azonban most is kimaradt: a 2012-es esztendő kis háborúinak krónikája. A gyilkolások története! Az otthonukból elűzött, menekülő milliók szenvedése; az elpusztított falvak névsora, lángoló városok fotói. A világörökségként számon tartott értékek romjai: templomok, hidak, házak... Feltehettük volna a kérdést: miért kegyetlen az ember? Miért nem mondja: elég volt! Ne tovább! Nem teszi, mert amit a valóság nyújt, mindig kevesebb a képzelet játékánál. A gyűlölet, mint a narkotikum, fokozott adagokat követel. Az ember reménytelenül rossz, és menthetetlen? * # * Kodály Zoltán 130. Régóta nincs közöttünk, a nemzeti nagy felejtés a zeneóriást is elérte. És nem szűnnek a támadások sokat emlegetett módszere ellen. Pedig a zeneszerző, népzenekutató, a fáradhatatlan pedagógus föld alatti napként küldi ma is éltető sugarait. Minden gondolata a kis ország volt, az ifjúság nevelése. Nem véletlen, hogy a legtöbb képen gyerekek veszik körbe, és ő mindenkinek mond valami útba indító jó szót. Pest, Buda és Óbuda egyesítésének ötvenedik évfordulójára 1923-ban írt Psalmus Hungaricusa meghozta a nemzetközi sikert. Újrahallgatva ma is eleven és lüktető muzsika, ahogyan a Budavári TeDeum, a Concerto is forró üzenet, és minden ízében magyar. Kár, hogy gyakorlatilag száműzték az iskolarendszerből a Kodály-módszert! A több száz ének-zene tagozatos intézményből alig maradt néhány. A reménytelenségben jó hallani Sebő Ferenc emlékezését: „A Zeneakadémia példája mutatja, hogy van igény a népzene ismeretére. Kodály életművében ez mindvégig különös jelentőséggel bírt. Sok a lemaradás, nagyon sok a munka. De dolgozunk fáradhatatlanul...” ■ Fenyvesi Félix Lajos n\f erese. Én Is-te-ntm. ad - jäaä-\as\, Mk <!*%•«-' mf erese. \s - \s-íéí& i-wsc Simek Valéria A templomban A templom falai között évszázadok óta száll fel a sóhaj. Áhítatos, sűrű csendjében tisztálkodik a lélek. Harangzúgás, kikövezett idő... A gondolat nyújtózkodik, mély lélegzetet vesz. Erdei szótlanság, csend fészkel lelkünk mélysége és magassága fölött. Könnyezik a faág, ködkönnyet ejt a földre, ráfészkel a földrögre. HETI ÜTRAVALÓ „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai” (Róm 8,14) Vízkereszt ünnepe után az első héten az Útmutató reggeli és heti igéi nyilvánvalóvá teszik az Úr gyermekei számára, hogy Jézus Krisztusban látható Isten dicsősége, aki világosságul jött a világba, s életet hozott az embernek. „Az Ige testté lett, közöttünk élt, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét.” (Jn 1,14; LK) Ne csak az egek hirdessék az Úristen dicsőségét, hanem az ő gyermekei is: „Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön! Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel! Vigadozva járuljatok színe elé!” (GyLK 739,1) Isten az ő Szendéikével ajándékozta meg szolgáját. „Amikorpedig Jézus megkeresztelkedett..., megnyílta menny, és látta, hogy Isten Lelke galambformájában aláereszkedik, és őreá száll. És hang hallatszott a mennyből: »Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.«” (Mt 3,16-17) És azóta azoknak, akiket a Lélek Krisztushoz „űz” bizonyságát is adja, hogy ők Krisztus örököstársai, kik okos és logikus istentiszteletként odaszánják egész életüket „élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek”. És az ő gyermekei józanul gondolkoznak „az Istentől kapott hit mértéke szerint”. (Róm 12,1.3) Péter megértette, hogy Isten nem személyválogató, s a zsidók és a pogányok a Szentlélek ajándéka által egyaránt az ő gyermekeivé lesznek. „»Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy megkapták a Szentlelket, mint mi?« És úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenekmega Jézus Krisztus nevében." (ApCsel 10,47-48) Megismétlődött a vörös-tengeri átkelés: „Az Úr szövetségládáját vivő papok ott álltak szilárdan a Jordán száraz medrében. Egész Izráel átkelt.." (Józs 3,17) S Isten dicsősége megjelent. „Látta a tenger, és elfutott, a Jordán pedig meghátrált’.’ (Zsolt 114,3) Ez Pál „házi feladata” Isten gyermekeinek: „Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb’.’ (Kol 2,6-7) Isten „nagy” gyermekeihez szól Urunk: „... aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba’.’ (Mk 10,15) Jézus átölelte s megáldotta a kisgyermekeket, s ma is megkérdezi: „Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre?” (Lk 12,51) S evangéliuma meghasonlást idéz elő még családon belül is. Az angyalok által hirdetett,,«földön békesség”{Lk 2,14) az embernek a bűneset által az Istennel megromlott viszonya helyreállítását jelenti, ezért Jézus a mi békességünk. A békességet szerző Isten Fia által lett a mi Atyánk; ne legyünk bőbeszédűek, „mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle”. Ezt (is) kérjük: „legyen meg a te akaratod”. (Mt 6,8.10) „Isten meg akarja értetni velünk: az önös akarat a legmélyebb s legnagyobb gonosz bennünk. Ez a legdédelgetettebb kedvencünk” - írja Luther Márton. Ezért szüntelenül: „Imádkozzatok és buzgón kérjetek!” (EÉ 88) ■ Garai András IX0YC
