Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-04-14 / 15. szám
„Egyházunk ma is nehéz helyzetben van, ez a helyzet azonban lehetőséget is rejt - mutatott rá a tanácskozást megnyitó köszöntésében a házigazda, Korányi András, az EHE docense. Értékelése szerint jelenlegi helyzetünk kegyelmi állapot, mert kikényszeríti a közös elgondolkodást: hogyan tovább?” Evangélikus értelmiségi - gyülekezete közösségében W 5. oldal „Az előadó sajnálatának adott hangot, amiért hazánkban nincs hivatalos munkakapcsolat a katolikus és a protestáns bibliafordítók között, és emiatt - a nyugat-európai gyakorlattól eltérően - nálunk nem létezik ökumenikus bibliafordítás.” Kiadós viták a bibliafordításokról !► 8-9. oldal „Csodálatos állapot az istenkeresés, mert ez már istenközösség a lélek mélyrétegében.” Akiket szívük arra indított... W 11. oldal A jó pásztor !► 2. oldal Bővített korálkönyv W 2. oldal Lelkésziktatás Bokodon !► 3. oldal Hittel az egyetemeken ^ 4. oldal Húsvét a Barcaságban !► 7. oldal Lutheránus zsoltározás !► 10. oldal Szentesi szentelés Hazánkba látogatott az EVT tőtitkára Dr. OlavFykse Tveit norvég evangélikus lelkész személyében az Egyházak Világtanácsának (EVT) főtitkára látogatott hétfőn hazánkba, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) evangélikus főtitkárának, dr. Fischl Vilmosnak a meghívására. Az április 8-10. között zajlott program egyik első állomásaként a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke fogadta hivatalában a vendéget (képünk bal szélén) és vendéglátóját. Gáncs Péter jobbján dr. Dániel Buda román ortodox pap jegyzetel, aki maga is titkári szolgálatot lát el a világszervezet genfi központjában. (A lapzártánkkor kezdődött tárgyalássorozatról bővebben jövő heti számunkban.) ■ Kiss TMaas felvétele Gyülekezeti termet avatott április 7-én Szentesen a Déli Egyházkerület és a Nyugat-békési Egyházmegye vezetősége a helyi evangélikusság ünneplő tagjaival. Az alföldi város kicsiny lutheránus közössége - közegyházi és önkormányzati segítséggel - a templom karzata alatti részt leválasztva alakított ki gyülekezeti alkalmak megtartására szolgáló termet. Az ünnepi istentiszteleten a Déli Egyházkerület lelkészi vezetője, Gáncs Péter hirdette az igét. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a hónap első vasárnapjára kijelölt evangéliumi igeszakasz (2Kor 5,14-17) alapján rámutatott arra, hogy húsvét csodája a Csongrád megyei városban is továbbadandó üzenet. Az alkalmon részt vett és köszöntőt mondott Szentes város polgármestere, aki egyben országgyűlési képviselő is. Szirbiklmre hangsúlyozta, hogy a városvezetés felekezeti hovatartozástól függetlenül támogatta és támogatja a település templomainak felújítási munkálatait. A gyülekezetét köszöntötte még Radosné Lengyel Anna kerületi felügyelő és természetesen a házigazda lelkész, Veres-Ravai Réka is. A templomi együttlétet követő szeretetvendégség helyszíne már a Gáncs Péter által felavatott terem volt. Itt - Lázár Zsolt nyugat-békési esperes ötlete nyomán - „székörökbefogadási akciót” hirdettek, ami a gyakorlatban a gyülekezeti terem berendezését segítő gyűjtést jelent. A kezdeményezéshez a város határain túlról is bárki csatlakozhat, a szentesi lelkészi hivatalban köszönettel fogadják az adományokat. ■ Kiss Tamás felvétele Plusz kettő ■ László Jenő Csaba Amikor 2010 adventján a kormos parókiából mentettük ki azt, ami megmaradt a tűz után, sok minden reménytelennek tűnt. Nem a hideg éjszakától féltünk, hisz azonnal akadtak többen is, akik meleg szobát kínáltak a fedél nélkül maradt lelkészcsaládnak. A jövőtől tartottunk. Benne volt a fagyos levegőben: talán nemcsak egy korszerűtlen épület, hanem egy közel százhúsz éves gyülekezet vált füstté azon az estén. A statisztika, a számokkal teli táblázat ugyanis a decemberi éjszakánál is ridegebb tud lenni. Attól féltünk, hogy ha komoly számolgatás kezdődik, és az egyház minden felelős döntéshozóját a gazdasági racionalitás vezeti, egy viharsarki, lassan-lassan fogyó faluban, egy gyengülő gyülekezetben, ahol a „ketten vagy hárman összegyűltek” közössége nem elvont példa, hanem időnként maga az átélt valóság, soha nem épül parókia, és azon az adventén szól utoljára evangélikus lelkész a falu igehallgatóihoz. Aztán valamiért - lássuk be, dacolva a statisztikai táblázatokból kiolvasható számokkal - Pusztaföldváron mégis felépült egy egyszerű, ám mégis korszerű hajlék, így nem szűnt meg az evangélium hirdetése szakrális térben. Ekkor kapcsolódtak a történetbe ők ketten. Baráti házaspár, korábban mégsem voltak a faluban, és soha nem vettek részt istentiszteleten. Először az épület szentelési ünnepségén jártak nálunk. Érdeklődve ültek be az istentiszteletre. Lenyűgözte őket a püspök „éppen nekik szóló” igehirdetése, majd a kicsiny gyülekezet lelkes asszonyainak szeretete, amely abban is megnyilvánult, hogy házi kolbásszal kínálták őket a felavatott parókia udvarán. Következő találkozásunkig nem kellett sokáig várni, épp egy héttel később az új épületben tartott első „hétköznapi” istentiszteleten is velünk voltak, együtt ettük meg a teraszon az ünnepről megmaradt csípős paprikás finomságot. Aztán jöttek gyülekezetünk missziói estjére, ahol éjfél felé közeledve ők is énekelték: „Ó, maradj vélem, az est közelget...” Néhány hetente újra és újra megjelentek, vállalva a város és falu közötti távolságot, amikor pedig nem tudtak velünk lenni, frissen beszerzett Bibliájukat tanulmányozták. Szinte napra pontosan két évvel a tűz után együtt éltük át a csodát: az új gyülekezeti termünkben megélt első advent során ők ketten megkeresztelkedtek. Meghatva álltak az adventi koszorúk fényében, amikor maréknyian áldást énekeltünk számukra, majd körbefogva őket nyúltunk sorban az úrvacsorakehelyért. Megrendülve éltük át mi is a történteket. Kettejük története, a mi közös történetünk megszégyenítette hitetlenségünket, és felnyitotta a szemünket: Isten nem csak a tömegek Istene. Izgatottan lapozzuk a statisztikai táblákat, közben pedig kimondott és ki nem mondott kérdések zakatolnak a fejünkben. Hányán vagyunk? Mennyit temettünk? Mennyit kereszteltünk? Hányán vallották magukat kereszténynek, evangélikusnak 2001-ben, és mennyien tíz évvel később? A Szentlélek viszont nem számol, csak csendesen működik. Ott is, ahol a statisztika, az ésszerűség és a mi hitetlenségünk is megálljt parancsol. Nem állítom, hogy ha nem épül a falunkban parókia, ők ketten soha nem hallották volna meg az evangéliumot, de az szinte biztos, hogy a legutóbbi adventben nem keresztelővel indítottuk volna az egyházi esztendőt. Tudom, hogy ez a szentség nem a végső győzelem, csak valami nagyon hosszú, néha fájdalmas harcnak a kezdete az ő életükben. A keresztvízben ugyanis még csak egy pillanatra csillan meg a mennyország mindent betöltő fénye. Ráadásul az új épület is akkor tölti be rendeltetését, ha a jövőben is akadnak majd, akik odaállnak oltára mellé bűnbocsánatért könyörögve. Ideje lenne azonban belátnunk: Jézusnak az egy és a kettő is fontos, neki ők ketten is fontosak voltak. A Mester nemcsak az ötezer emberrel vállalt közösséget, hanem harmadmagával asztalhoz ült Mária és Márta házában, és időt, energiát „pazarolt” Zákeus megtérítésére is. Mert Jézusnál nem sok volt, hanem egy és egy... és még egy. Ő tudta, hogy a legnagyobb gyülekezet is sok-sok személyes megtéréstörténet eredménye. Mindannyiunk, a kereszténység húsvét utáni története sem háromszázezer, de nem is kétszáztizenötezer evangélikussal, hanem mindössze két reményvesztett tanítvánnyal kezdődött az emmausi úton. Az idei nagycsütörtök kicsit másmilyen volt. Talán beárnyékolta ünneplésünket az a délelőtti hír, hogy tíz év alatt több mint nvolcvanezer embert veszített az evangélikus egyház, és az államalapítás óta soha nem látott mélypontra süllyedt a keresztény felekezetekhez tartozók száma. Közösségi oldalakon, levelezőlistákon, baráti beszélgetésekben kongatták meg a vészharangot egyházért aggódó lelkészek és világiak: valamit tenni kellene. Nekem mégis élmény volt az idei nagycsütörtök. Amikor - gyülekezeti szokás szerint - az utolsó vacsora légkörét megidézve az istentisztelet idejére egy asztal köré telepedtünk, és egymásnak adtuk körbe a kovásztalan kenyeret és a kelyhet, többen voltunk, mint egy évvel korábban. Ott voltak ők ketten is... A szerző jogtanácsos, evangélikus gyülekezeti kántor, az Evangélikus Élet rovatgazdája
