Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-04-07 / 14. szám

Kultúrkörök

Evangélikus Élet

201 j. április 7- 7

Az öreg Moszkovszki Józsi este leharangozta az aznapra valót, bezárta a templomot, és átment Vencel atyához leadni a kulcsot. A pap Józsi kezébe nyomott egy százast. Búcsúzásként csak intett, mert éppen telefonált.

A háború után egy darabig kérdezgették a plébánost, hogy miért éppen egy zsidót vett fel mindenesnek, de ő kitért az egyenes válasz elől. Mondja nekik, hogy Józsival együtt rohadtak Dachauban? Hogy ketten, hetekig éhezve, fázva, betegen kódorogtak hazáig? Rajtuk kívül nem tartozik senkire. Meg kit érdekel? Százezrekkel megesett.

* * *

Józsi zsebre gyűrte a pénzt, s mint minden este, átsietett a Zöld Disznó nevű csapszékbe. Mintha hazaérkezett volna. Csak éppen amikor ide belépett, nem vette el tőle a táskáját Jutka, a szobalány. A vacsoránál sem kellett rászólni a gyerekre, hogy egyen illendően, mert kaphat egy pofont, és mehet a konyhába, s ott csámcsoghat kedvére. A felesége sem kérdezte, hogy mivel szekálta már megint Berger úr, a főnöke? Persze hogy nem, hiszen mindannyian füstté váltak.- Jó, hogy jössz, Józsi, nagy újság van! - rikkantotta örömmel Bódog Jenő a belépő Moszkovszkinak.

Széket húzott a barátjának, de azért tovább szárítgatta egy ronggyal az asztalt. Ezt is csak magának köszönhette, a fenébe is. Éppen az imént akarta kiinni a nagyfföccsét, de a keze annyira remegett, hogy feldöntötte a poharat. A csapos meg mint egy parókás lordkancellár - pedig Takó úr kopasz volt - kilátásba helyezte, hogy addig nem kap újat, míg le nem nyalja az asztalról a régit. Csak sajnos a java már onnan is lecsurgott a fűrészporos padlóra a csikkeket füröszteni.- Aztán mi az a nagy újság, Jenő? - érdeklődött Moszkovszki, miután a lordkancellártól rendelt két nagyfröccsöt, meg betöltetett egy vizespohárba egy deci kisüstit hozzá. Ezt azért, hogy Bódog gyorsan ki tudja inni, és használhassa a kezét.

Jenő hálás szemmel nézett Józsira, és rögtön ledöntötte a pálinkát.- Azannya! - csettintett nagy élvezettel, s hátradőlt a székén.

Kis idő múlva megnyugodott. Most már békésen nekiállhatott a fröccsét szopogatni. Szinte finom, társasági ember benyomását keltette. Az is volt még pár éve, mikor még a diákjainak oktatta a magyar és a latin irodalom gyöngyszemeit. Aztán közbejött a válás, az ital, a hajléktalanság - a szokásos elcsépelt dolgok, amit már senki sem hallgat szívesen. Lefutott dolog. Túl sok van belőle.

Egy felületes medikus, ha most ránézett volna a kedélyes fröccsözőre, nem is gondolta volna, hogy Jenő az alkoholizmus utolsó stádiuma felé tántorog. S ha még rádob egy lapáttal, a többit már nagyon is hamar a sírásók fogják befejezni.- Na, aztán mi az a nagy újság? - türelmetlenkedett Józsi.

Válaszképpen Bódog csak büszkén vigyorgott, s a kocsmapult mögé bökött fejével, ahol egy vadonatúj hólapát melegedett a cserépkályhának támaszkodva. A fogason lógó télikabátok észre se vették azt a szokatlan jövevényt. Aludtak.

Moszkovszki odanézett, de csak egy lapátot látott. Értetlenül vállat vont.- Na és? Mi van ezen érdekes?- Hát csak az, hogy én ezt becsületesen találtam, mikor leesett a teherautóról. Ez szerintem Isten útmutatása, hogy új életet kezdjek. Evvel a lapáttal holnaptól önálló vállalkozó leszek. Már jó korán végigjárom

a Búzakéve utcát - tudod, ahol a családi házak állnak -, s mindenhol olcsón elhányom a járdáról a havat. Talán később terjeszkedni is fogok. Először a Fiastyúk utcába, de aztán betörök a Rezeda közbe is. Persze itt már alkalmazottaim is lesznek - mosolygott barátjára a lelkes jövendőbeli üzletember. Szinte már látta magát egy olyan kabátban, amelyik nincs spárgával átkötve.- Aztán szerzek egy olcsó albérletet, ahol zuhanyozni is lehet - szőtte tovább az álmait.- Az aztán tényleg rád fér - szólt át a külön asztaltól Lea nagysága, aki Ignác urat, az emberét várta egy édes rozspálinka társaságában. Tehette: a férje volt a kocsma legfinomabb vendége, mert egy használtruha-bódéja volt a Kispiacon, a Bocskai út végén.

Jenő még csak vállat se vont erre a megjegyzésre.- És ha nem esik egész télen? - kérdezte mindenre gondolva Moszkovszki.- Olyan nincs - mosolygott fensőségesen a vállalkozó, majd ránézett a csuklójára. Elfelejtette, hogy a válása óta nem hordott karórát.- Na - tápászkodott fel Jenő -, későre járhat, nekem mennem kell, Józsikám. Tudod: hóra ruit, rohan az idő, ahogy tanítottam annak idején a diákjaimnak.

Úriembermódra megköszönte az italt, s megígérte, hogy - ne felejtse el a szavát - majd ha eljön az ideje, tejben-vajban fogja Józsit füröszteni. Sietősen, ahogy egy elfoglalt üzletemberhez illik, hóna alá fogta a lapátját, és elbúcsúzott.

Kisslaki László

A hólapát

maszkodva hallgatta a restiben az időjárás-jelentést, miszerint: „havazás csak a jövő héttől várható”, nem vesztette el a kedvét. Úgy tűnt neki, mintha a járókelők sokkal barátságosabbak lennének hozzá. Érthető, mert hiszen az nyilvánvaló, hogy nem egy iszákos koldussal van dolguk. Láthatták, hogy munkára kész lapátja ott fekszik a vállán.

Délután ráadásul szerencséje is volt. Éppen a boltba ment egy kanna borért - legyen tartaléknak éjszakára -, mikor az Ormai Norbert utcában egy nénike szidta a távolodó teherautót, hogy csak ledobálták a háza elé a tüzelőt.

Jenő rögvest nekiállt, és behordta a lefűrészelt aprófát a kamrába. Addig persze a hólapátja az előszobában, a függöny mögül leste a gazdáját. Mikor az utolsó hasáb is elfoglalta díszhelyét a rakás tetején, Kereszteshy néni - mert úgy hívták - szép pénzzel jutalmazta Jenőt. Ráadásul úgy köszönt el tőle, hogy: Isten áldja!- Mondd, Józsikám, mit iszol? - noszogatta aznap este a csapszékben Moszkovszkit a vállalkozó.

A kocsma törzsgárdája felzúgott a meglepetéstől. Mióta Bódogot ismerték, ilyet még nem hallottak tőle. Józsi szabadkozott, de hosszas töprengés után ő is a nagyfröccsnél kötött ki.

Jenőnek, mióta lapátja lett, megváltozott még a tartása is. Sőt Lea, a jó szimatú nagysága azt is észrevette, hogy Bódog megmosakodott. Tényleg igaza volt! A vállalkozó a keresményén nem csak bort és kenyeret vett, hanem egy szappant is. Mivel a „művek” strandbódéja közvetlenül a

Szinte tántorgás nélkül ért ki az ut cára. A kocsma előtt felnézett a koromfekete égre, s beleszippantott a levegőbe. Igen, az orra nem csal. Havazást ígér. Elmosolyodott, s elindult egy kényelmes, szélvédett helyet keresni éjszakára.

Igaz, hogy másnap a csonttá fagyott föld csak dél felé kezdett engedni, de Bódog Jenő derűsen bandukolt a Kelenföldi pályaudvar felé. Éjjelre jó helyet talált a Kis-Duna-ág lezárt szakaszánál, ahol a vidéket az elektromos művek uralta. Maga se tudta, hogy milyen jó helyre vetődött.

Aztán az ismerős óvodában kapott egy bögre tejet, amit Jutka néni előtt kellett meginnia. A dadus még a zsebébe tett egy kis üveg mézet:- Ez kell magának, Jenő, nem a pálinka - mondta tehetetlen sajnálattal, s csak aztán engedte a dolgára.

Jenő nagyon megörült a méznek. Nem mintha szerette volna, hanem elvitte a Kismotor- és Gépgyár portásának, aki a mézért cserébe beleégette a lapát nyersfa kotrólemezébe, hogy: Hóhányó Rt. Alatta a következő sorban: Cégtuladonos: Bódog Jenő.

Hogy a j betű kimaradt, azt csak később vette észre, de attól még elég helyre kis lapátnak nézett ki. Ez a felirat már-már helyettesítette a cégbejegyzést, s első benyomásra szinte többet ért, mint egy személyi igazolvány.

Később, mikor a hólapátjára táholtág mellett volt, tényre leg háza lett - folyóvízzel. Jenő aznap is korán otthagyta a Zöld Disznót, és egyenesen hazament a lapátjával Egyébként a spárga már nem volt a derekán. Az állomás restijében még délután lecserélte egy sárga övre.- Igazi krokodil műbőr - mondta neki Gyalog Imre villamoskalauz, s csak egy fél rumot kért érte. Nem is sok. Felesége sem tiltakozott. Igaz, már elázva horkolt, mikor a férje levette a derekáról.

Már mélyen benne jártak a decemberben, de Bódog Jenő hiába várta cége beindulását. Pedig már minden megvolt hozzá, csak éppen a havazás hiányzott. Nem hatották meg Jenőt a boltokból kiszűrődő karácsonyi dalok. Már sejtette, hogy hiába álmodik ő is Bing Crosbyval a fehér karácsonyról. Tényleg, egy árva hópehely se hullt az égből, mikor a Kisded született.

Egyébként Betlehem vidékén is ritka tünemény az ilyesmi.

Néha, mikor langyos eső váltotta fel a jeget, az se hozott kedvezőbb mérleget a Bódog Rt. üzleti könyveiben, ha létezett volna is ilyesmi. Az.

esős napokat aztán újra elkergette a dermesztő fagy, de még véletlenül se hozott havat.

* * *

A hajléktalanok között ez a tél is busásan szedte az adóját. Talán a gazdasági válság lehetett az oka, hogy az idén nem adott az ég még hóból sem szemfödőt a megfagyottaknak. A halotti lepel pedig a mostani téli szezonban nem angyal szőtte hópihékből készült, hanem csak plasztikfólia volt, s azt is a rendőrség ajándékozta.

Bódog Jenő azért kitartóan járta az utcákat a lapátjával.

Már ismerős alakja lett a környéknek, kezdve a holtágtól a Hengermalom utcán végig, majd folytatva az Etele úton a Kelenföldi pályaudvarig. Már a boltosok sem zavarták el, ha az üzletük előtt ácsorgóit valami alkalmi munkára várva.

Jenőnek azért viszonylag jó dolga volt. Mivel ismerték a házmesterek, raktárosok, tüzelőanyag-telepek melósai, majd mindennapra jutott valami kevés tennivaló. Csak szegény lapátja támasztotta tétlenül a falat.

Eljött a február is, majd a március. A virágboltok előtt megjelentek a kitett vödrök, s bennük szép számmal kellették magukat az idei virágok. A tulipánok egymást lökdösték a vázában a jobb helyekért.

Bódog Jenő mindennap benézett azokba a boltokba, ahol megkereshette az aznapi italra meg miegymásra valót. De mintha valami megroppant volna benne. Nem értette, miért viccelte meg a sors ilyen piszok módon. Pedig az ödete jó volt. És dolgozni is akart. Mindennap, ahogy erősödött a tavasz, úgy fogyatkozott a reménye, hogy talán még használhatja is a cégtársát. Hallott ő már persze májusi fagyokról is. De nem havazásról, jutott később eszébe.

Lapátja már semmiben sem hitt a vállán. Elmosolyodott, mert arra gondolt, hogy ha megkérdezték volna tőle, jó sorsa miért vezérelte éppen erre a környékre, arra is csak azt mondta volna, amit Moszkovszkinak, amikor a lapátot találta. Hogy Isten útmutatása lehetett. Holott egyszerűen csak azért, mert akkor éjjel nagyon részeg volt az örömtől. Hiszen az ember nem mindennap gründol egy vállalatot.

* * #

Az utóbbi időben, ahogy rótta az utcákat, órák hosszat töprengett - volt ideje -, hogy hol ronthatta el az életét ilyen ostobán. Lehet, hogy már akkor rosszul döntött, mikor undorodva, megalázva és védekezés nélkül a tárgyaláson mindent ráhagyott a feleségére? Ráadásul gyerektartásra is kötelezték, annak a gyereknek a tartására, akinek a felesége szeretője volt az apja.

S helyesen tette-e, hogy azért, hogy ne fizessen a zabigyerek után, inkább az utcát választotta? Azt érte csak el, hogy most a felesége meg a barátja halálra röhögik magukat abban a házban, ami az övé volt.

Jenő belefáradt a felesleges töprengésbe. A fenébe is! Ezért még a Moszkovszki sem ad semmit, jutott eszébe a mondás, amit most átformált magának. Hülye voltam, és kész! Elmosolyodott, és bement a restibe, mert elérkezett az ebédszünet ideje. Ezt az egészsége érdekében lehetőleg be kell, hogy tartsa az ember.

Az asztalnál megsózta a kenyerét. Nagy önfegyelemmel legyűrte az utolsó morz’sáig, mert tudta, hogy

fontos a szilárd étel, majd leöblítette pár üveg sörrel. Ebéd után aztán már derűsebb hangulatban vetette bele magát a munkakeresésbe

* * *

Hamvazószerdán sokat röhögtek a Zöld Disznóban. Jenő ma korábban megjött a hólapátjával. Kivételesen már a többiek is ott voltak. Csak Moszkovszki hiányzott, pedig már vagy egy órája, hogy az utolsót is elharangozta mára.- Jenőkém, ha a céged csődöt jelent, megveszem a lapátodat - ordította a sarokból Ignác úr, a rongyboltos. De a hangja barátságosan csengett.- A Hóhányó Rt. nem eladó, kolléga úr! - ordította vissza Jenő, és jókedvűen rá köszöntötte a fröccsöt, mert Ignác fizette.

Megjött végre Moszkovszki is, de a kezei még festékesek voltak. Egész délután tojásokat és gipsznyulakat mázolt húsvéti díszletnek a templom bejáratához.- Még holnap se leszek kész - zökkent le Bódog Jenő mellé az asztalhoz.- Ha akarod, elmegyek segíteni, úgyis szabad vagyok - ajánlotta fel Jenő, mert tényleg szabad volt.

Már előre örült, hogy majd olyasmivel foglalkozik, amit utoljára kissrác korában a révfalvi gyermekotthonban csinált. Erre ivott még jánosáldásképp egy deci pálinkát, mert szokatlan hideg volt odakinn. Az ajtóból a lapátjával még búcsút intett, és beleveszett az éjszakába.

# * *

Bódog Jenő rosszat sejtett, mikor meglátta az otthonából kiszűrődő fényt. Hevesen zakatolt a szíve, mikor benyitott az ajtón.- Mit akarsz?! - ordított rá valaki, aztán a félhomályból előtűnt egy borostás, kövér alak.- Húzz el, míg szépen vagyok! - Szinte suttogóra vált a hangja, és a kezében lévő üveget fenyegetőleg ráemelte.- Tünés, te piszok! - hallatszott szinte azonnal, majdnem a lába alól egy sipító női hang.

Csak amikor hozzászokott Bódog szeme a félhomályhoz, akkor látta, hogy a matracán - amit ajándékba kapott a hentestől - egy slampos, részeg nőszemély döglik. Vizes, mélyen ülő szeméből szinte patkánymódra izzott a gyűlölet.

Most mit tegyen? - dermedt meg Jenő, ezek még megölik a helyért. Magához szorította minden ízében rettegő lapátját, és visszalépett a sötétbe.

# # *

Ilyen még nem volt! Nagypéntek hajnalára hófehér paplan takarta a várost. A tavaszi virágok rémülten forgatták fejüket a hótakaró fölött. A reggeli sétán csak a kutyák viháncoltak feneketlen nagy örömmel, s játékosan bele-beleharaptak a hóba.- Megőrült a természet - szitkozódott özvegy Suhajda Jolán, amikor a cipőjéről verte a havat az újságos bódéja előtt. - Mert ezek a bűzös autók teszik.

De hirtelen beléfagyott a szó a rémülettől. A hó alól a bódé ajtajánál egy láb kandikált ki. Mellette egy hólapát feküdt, szorosan a gazdájához simulva. A néni reszkető kézzel lesöpörte a havat a fekvő alakról. Meglepődött, ahogy a halott arcába nézett. Még a szánalmas mosoly is ráfagyott álmában.

Az özvegy rápillantott a lapátra, s lassan, félhangosan olvasni kezdte a még előtűnő betűket: Hóhányó Rt. Cégtuladonos... De innen már azt, hogy: Bódog Jenő, nem lehetett elolvasni.