Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-03-24 / 12. szám
„Ferenc pápa tehát egy kicsit a miénk is. Hadd ne legyen a 21. században eretnekség ezt kijelenteni! A magam részéről jó érzéssel tölt el, hogy lehet, de nem feltétlenül kell mindenben azonosulnom vele.” Mire elég tizennégy óra? !*■ 3. oldal „A kollektív bűnösség elve a 20. században a különösen szégyenteljes politikai kellékek közé tartozott, amelyre keresztyén teológiai és etikai alapon csak teljes megvetéssel és elutasítással tekinthetünk.” A kitelepített magyarországi németekre emlékeztek !► 5. oldal „Kolozsváron tanuló, illetve ott élő evangélikus egyetemista fiatalok szervezete a Collegium Lutheranicum, melyet alapítói azzal a céllal hoztak létre, hogy a közös keresztyén értékeket lutheránus formában éljék meg.” Zarándoklat a forráshoz !► 13. oldal Asztalközösség !► 3. oldal Nemzeti ünnep határtalanul !► 6. oldal Liturgikus teológia ma W- 7. oldal Nagyheti stációk 8-9. oldal Kihez tartozol? 11. oldal Sebezhetővé lenni W- 12. oldal Negyven éve írták alá a leuenbergi konkordiát Ünnepi konferencia az Evangélikus Hittudományi Egyetem kápolnájában ► Az európai protestáns egyházak konkordiáját - röviden: leuenbergi konkordiát - negyven évvel ezelőtt, 1973. március 16-án írták alá Svájcban, a Bem közelében fekvő Leuenbergben. Az egyezmény a reformátori egyházak között több száz éve fennálló megosztottságot „a megbékélt sokféleség” elve alapján szüntette meg, és az aláíró felekezetek között létrejött a szószék- és úrvacsorái közösség. Az evangélikus, református és előreformátori egyházakhoz 1997-ben csatlakozott a metodista egyház, így mára 107-re nőtt az egyezményt aláíró egyházak száma. Ám a négy évtized nem csupán számbeb növekedést és tanításbeb egyetértést hozott: az egységes alapokon álló egyházközösség - 2003-tól Európai Protestáns Egyházak Közössége (német rövidítése: GEKE) néven - egyre érzékenyebben és határozottabban foglalkozik szociális és politikai kérdésekkel, hogy a protestáns értékeknek így is hangot adhasson Európa-szerte. A zsúfolásig megtelt kápolnában az ünnepélyesség és az összetartozás tudata olyan légkört teremtett, amelyben a sokszor személyes hangvétel a tudományos igényű előadásokat nem gyengítette, hanem inkább még hitelesebbé tette. Sztupkai Mihály metodista lelkipásztor nyitóáhítatában az egyházakat és a társadalmat egyaránt nyomasztó terhek felismerésének szükségességét és a közös teherhordozás felelősségét hangsúlyozta. Meggyőződése szerint az Európai Protestáns Egyházak Közössége Krisztus törvényének betöltése jegyében végzi munkáját, amihez a problémák krisztusi lelkületű kezelésének, a közösségépítésnek is társulnia kell. Az áhítatot követően Cselovszkyné dr. Tarr Klára, egyházunk országos irodája ökumenikus és külügyi osztályának vezetője, a GEKE alelnöke kapott szót. Rámutatott: mintegy négyszázötven évnek kellett eltelnie a reformáció megindulása óta ahhoz, hogy 1973-ban aláírhassák a protestáns felekezetek konkordiáját, jóllehet Magyarországon már korábban születtek hasonló dokumentumok evangélikusok és protestánsok között, így az 1830-as abaújkéri és az 1833-as nagygeresdi egyezmény. Mindennek tanulsága: „A diaszpóralét nemcsak hátrány, hanem előny is lehet” - fejezte be gondolatait az előadó. W Folytatás a 4. oldalon Különös békemenet ■ Véghelyi Antal Lukács evangéliuma szerint Jézus a virágvasárnapi bevonulás alkalmával mondja az őt hozsannával fogadó Jeruzsálemről: „Bárfelismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől. Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak; földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét” (fik 19,42-44) A szamárháton bevonuló Jézus Jeruzsálem lakóinak a békességre vezető utat mutatta meg. De a város - amelyet a benne lévő szentély miatt az Isten városaként is emlegettek - nem ismerte föl meglátogatása idejét. Pedig Jeruzsálem lakói nagyon is várták az Úr látogatását! Várták Ézsaiás próféciájának beteljesülését: „Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek! Az én Uram, az Úr jön hatalommal, karja uralkodik’.’ (Ézs 40,9-10) Jeruzsálem lakói azonban nem ismerték fel Jézusban a hatalommal érkező Urat. Pedig akkor találtak volna rá a békesség útjára, ha mint királyukhoz, hozzá csatlakoznak. Ehelyett úgy tekintettek rá, mint akinek semmi hatalma sincs. Később sértésnek vették, amit a kereszten a Pilátus által Jézus feje fölé tétetett táblán olvashattak: „A názáreti Jézus, a zsidók királya”. Pedig a városba érkező és nem sokkal később a keresztre induló Jézus valóban az a hatalmas Úr volt, akiről Ézsaiás jövendölt. A város lakói azonban másként gondolkodtak a hatalomról. Azt gondolták, a hatalom a római légióké és a császár helytartójáé, akinek csak egy szavába kerül, hogy bárkit keresztre feszíttessen. Akit viszont keresztre lehet vonszolni, annak nincs semmi hatalma. Azt gondolták, ha Jézus lenne az igazi Messiás, akkor ő feszítené keresztre Pilátust és a rómaiakat. A virágvasárnap hozsannával fogadott különös békemenet nagypénteken a Golgotára vezető úton folytatódik. Mert soha nem a másokat keresztre vonszolók járnak a békességre vezető úton, hanem azok, akik - bár lenne hatalmuk, hogy elkerüljék - hagyják, hogy keresztre vonszolják őket. Jeruzsálem lakói azt gondolták, hogy harcban állnak a rómaiakkal, de békességük van Istennel. Valójában Istennel álltak harcban, anélkül hogy ennek tudatában lettek volna. Mintegy negyven évvel később Titus légiói teljesítették be végzetüket, ami abból eredt, hogy virágvasárnap a békesség útját elvétették. A keresztre induló Krisztusban nem ismerték fel az őket meglátogató hatalmas Istent, hanem szembefordultak vele, és elvetették, mivel - várakozásukkal ellentétben - nem hirdetett harcot a rómaiak ellen. Isten újszövetségi népének, az egyháznak kétezer éves történelme során sok olyan vezetője volt már, akire úgy tekintettek, mint „aki az Úr Mert soha nem Jk másokat keresztre vonszolók járnak a békességre vezető úton, hanem azok, akik - bár lenne hatalmuk, hogy elkerüljék - hagyják, hogy keresztre vonszolják őket. Jeruzsálem lakói azt gondolták, hogy harcban állnak rómaiakkal, .A’ é békességük van ^Istennel. Valójában Istennel álltak harcban, anélkül hogy ennek tudatában lettek volna. nevében jön”, hogy az egyház hajóját a viharból csendes és békés vizekre kormányozza. Voltak köztük, akiket - a szó képletes értelmében - később keresztre feszítettek. Megtehették, mert a virágvasárnap szamáron érkező hatalmas Úrhoz hasonlóan nem rendelkeztek világi fegyverzettel, hanem csak a Szentlélek hatalmára hagyatkozva, az ige erejével kormányozták Isten rájuk bízott nyáját. De voltak olyanok is, akik a világi hatalom eszközeinek használatától sem visszariadva - szintén képletes értelemben -, sietve keresztre feszítettek mindenkit, aki a legcsekélyebb mértékben is ellent mert mondani nekik. Tevékenységük nyomán mély és fájó, emberi igyekezettel begyógyíthatatlan szakadások keletkeztek az egyház mennyben megdicsőült Fejének, a Krisztusnak földi testében. Római katolikus testvéreink a napokban választották meg Róma új püspökét, Ferenc pápát, aki a lélekszámát tekintve legnagyobb keresztény egyház első számú vezetője lesz az elkövetkező időkben. Ma még nyitott kérdés, hogy kormányzása alatt a sokféle válsággal küzdő nagyobbik testvéregyházunk megtalálja-e és vállalja-e a virágvasárnap szelíden érkező és Isten akaratának engedelmeskedve a kereszt felé induló Krisztus békességre vezető útját, amely ma is az Istennel való megbékélés, a valódi békesség egyetlen útja. A szerző evangélikus lelkész, az Evangélikus Élet A vasárnap igéje rovatának vezetője EVANGÉLIKUS ÉLET. ÉLED?
