Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-03-17 / 11. szám
6 ■m 2013. március 17. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Jegyzetlapok (Napló, 2013) Vendégek Bécsből. Megszámlálhatatlan egyesület, szervezet, szövetség, klub, egyházközség fáradozik a magyar nyelv és hagyományaink megőrzésében, segítvén a világba szétszóródott magyarokat. Akik erre adták a fejüket, áldozatos életet vállaltak, és vállalnak ma is, pedig az emigránslét, mint olyan, átalakult vagy akár meg is szűnt. Az ausztriai magyarok lapjába, a Bécsi Naplóba nyerhetett betekintést az, aki ellátogatott a budai Litea könyvesboltba. Az 1980 márciusa óta kéthavonta megjelenő folyóirat ma is színvonalas és sokszínű, pártpolitikától függeden. A közelmúltban Deák Ernő főszerkesztő, Ferenczy Klára szerkesztő, Gömöri György, a Londonban élő költő és munkatárs emlékezett az eltelt évtizedekre. A mindig szaporodó gondokra, arra, hogy az állam soha egyetlen fillérrel nem támogatta őket, mégis, a lap idejében megjelent, és eljutott a legtávolabb élő magyarokhoz is. * * * Palden Gyatso. Megrendülve néztem meg, immár másodszor, a buddhista szerzetesről szóló filmet. A tibeti férfit 1959-ben a kínai kommunista hadsereg bebörtönözte, mert békésen tüntetett a megszállók ellen. Hét év után szabadult, és ott folytatta, ahol abbahagyta. Amiért kitűzte a tibeti zászlót, újból letartóztatták, de most hosszabb lett a távoliét: harminchárom évig kellett tűrnie a kínzásokat, az éhezést, a nehéz kényszermunkát! A kínaiak célja, hogy átneveljék a szerzeteseket. Ha nem tagadták meg a hitüket, akkor jöttek a büntetések: tizenkilencezer ember halt éhen a fogságban. „Ha csak megmozdult az ajkam, már azt hitték, hogy imádkozom - mondja csendesen a szerzetes -, és összetörték a csontjaimat.” Nézem az idős ember szikár, fáradt arcát. Honnan ez az elszánt hit és harc? És miért? Egy régi nemzet haldoklik, egy ősi, csodálatos kultúra pusztul. Minden napjáért tenni kell valamit... 1992-ben, szabadulása után az indiai Daramszalába menekült. Itt egyre szaporodik a száműzöttek közössége. Otthonuk, ahol harag és gyűlölet nélkül élnek az emberek a szabadság nem múló reményében. * * # Tessedik Sámuel. Szép és mindenre kiterjedő kisfilm a tudós lelkészről, pedagógusról. A pozsonyi líceumban, Debrecenben, Erlangenben tanult teológiát és természettudományt. 1767-tól evangélikus lelkész Szarvason, ahol az iskolája kertjében is tanította az ifjakat. Ma is látható néhány hatalmas fa, csavaros ágakkal, mély sebekkel. A sok támadás' miatt aztán 1806-bart végleg bezárni kényszerült nemzetközi hírű intézetét. Azt is megtudhattuk a remek életrajzi filmből, hogy Tessedik nem szerette a zajos ünnepeket, mulatságokat. Tanult egész életében, aki meglátogatta, mindig régi, kopott könyvek előtt találta. Szeretett gyönyörködni a megújuló természetben, a búza érésében, a gyümölcsfák roskadó ágaiban. Hosszú élete során sokszor nézett szembe irigységgel, volt része megaláztatásban. De tette a dolgát, új és új feladatokba fogott. Gazdasági tanulmányokat írt, segítette a keszthelyi Georgikont, a nagyszentmiklósi iskola szervezését. Töretlen hitével minden bajt és gondot legyőzött. A befejező képeken az udvaron álló szobrát látjuk: magas, tiszta arcú ember néz ránk, mint aki tudja, a hajdan elkezdett munkája egyszer beérik, s nem hiába fáradozott. * % * Találkozások. 156-os busz a Dániel út végén. Fiatal nő száll fel három leányával, a legkisebb a babakocsiban. Beszélgetnek, Benedek Elek mesegyűjteménye is előkerül a tömött hátizsákból. A Pető Intézetnél egy férfi érkezik, nagybeteg kisfia kiáltozik, fejét görcsösen hátra-hátraveti. Egy pillanatra összenéznek. Szinte hallani a ki nem mondott szavakat: „Milyen gyönyörűek! Az enyém miért beteg?” A lányok édesanyja töri meg a csendet. És csoda történik: a gyerekek már barátkoznak, kedvesen felelgetnek egymásnak. Néhány perc, és Péter pálcikakezét nyújtja Emese felé. A fiú ormótlan, vastag szemüvegét is megigazítják. A Széli Kálmán térhez közeledve - nem akarok hinni a fülemnek - hangosan nevetnek! Meglepve látom, a mellettük ülő néniké is bekapcsolódik a különös jelbeszédbe, együtt örül velük, kopott táskájából csokoládét vesz elő, apró kockákra töri, úgy osztja a mogyorós szeleteket. # # # Választás. Aki hisz Istenben és Jézus Krisztusban, az nem kiválasztja a Teremtőt, ellenkezőleg: Isten választja ki. Pilinszky megfogalmazásában: „Hogy a hit kegyelem, annyit biztosan jelent: Isten a kezdeményező. Jn 15,16: Nem ti választottatok engem, én választottalak titeket! Ismerem, és mégis milyen sokszor elfeledem. Mennyi minden történik velem a hitben. A véget nem érő folyamatban, és elindulok a csak-nekem kijelölt úton, és eljutok végül az engem-váró társakhoz.” ■ Fenyvesi Félix Lajos Maiéter Pál és egy másik Üllői úti ház Az alábbi fotó, a vidám ifjak csoportképe eredetileg a honi piacvezető internetes zsibvásár ajánlatai között szerénykedett. A weblapon mellette olvasható képmagyarázat nem tűnt hihetőnek, ezért böngészni kezdtem a fotó hátlapjára finom, régies betűkkel rótt névsort. Hirtelen egy történelmi név ütötte meg a szememet: Maiéter Pálé. Nocsak! ■ Sándor P. Tibor Vissza a képoldalra! Tényleg, a legmagasabbik legény mintha hasonlítana a forradalmi panteonokból ismert ábrázolásokra. Csak arcán a későbbi aszkétikus vonások helyett még széles derű ragyog. Ne kerteljünk: kaján vigyor. Merthogy ujjaival épp szamárfület mutat az előtte álló, mit sem sejtő fiúnak. Némi utánaolvasás és helyszíni terepszemle után megbizonyosodhattam: valóban a majdani 56-os honvédelmi miniszterről bukkant fel egy teljességgel ismeretlen, képeslap méretű fotó. Az evangélikus egyház Üllői út 24. szám alatti Luther Otthonában mutatja kollégista társai között, 1939. június 4-én, huszonkét évesen. Magáról a Luther Otthon történetéről és Maiéter Pál evangélikus kötődéseiről is csak újabban kerültek nyilvánosságra bővebb adatok, főképp Zomboryné Bazsó Rozália és Czenthe Miklós kutatásai nyomán. Az evangélikus országos - akkori nevén „egyetemes" - egyház 1906. november í-jén költözött az Üllői út és a Szentkirályi utca találkozásánál létesített új székházába. Ide kerültek irodái és a levéltára, a nagyobb eseményeknek gyűlés- és imaterem nyújtott helyszínt. A fenntartási költségeket az épülettömbben kialakított lakások és boltok bevételei biztosították, a sarki helyiségeket, ahol most az evangélikus könyvesbolt működik, egy vendéglő bérelte. 1909. október í-jén Luther Otthon elnevezéssel internátus nyílt a házban a fővárosi főiskolákra, egyetemekre járó, vidéki, „jó erkölcsű, szorgalmas” evangélikus, többségükben lelkész- és tanárcsaládokból származó ifjak számára. A kollégium a szálláson túl bensőséges lelki közösséget, hitbéli iránymutatást és társadalmi kapcsolatokat is nyújtott számukra. Kényelmüket huszonhét - egy-, két- és négyágyas - lakószoba, saját étkezde, épülésüket pedig könyvtár, társalgó, zongorával és harmóniummal felszerelt zeneszóba szolgálta. A két világháború között a közös áhítatok mellett rendszeresek voltak a tudományos vagy irodalmi estek. És a táncos teadélutánok is, amelyek - ahogy egy igazgatói jelentésből kitűnik - „sok leányos evangélikus úri családot vonzottak az intézet falai közé, amelyek viszont maguk is szívesen látták vendégül a Luther Otthon ifjúságát”. A kollégium az országos egyházi vezetés szoros irányítása alatt működött, de demokratikus diákönkormányzata is volt, élén választott szeniorral. A házat és lakóit többször is veszélyeztették a történelem viharai. 1919- ben maguk a diákok „sajátították ki” az intézményt, nehogy a tanácshatalom tegye azt az ingatlannal. 1944-ben a kollégisták nagy része katonai behívót kapott, másokat egy időre Németországba telepítettek át. Az épületben óvóhely létesült kápolnával, ahová menekülteket is befogadtak. A homlokzaton svéd zászló lobogott - gyenge oltalomnak bizonyult. Egy ideig itt húzódott a front: e falak között az oroszok, szemben, az Üllői út 21.-ben a németek foglaltak tüzelőállást. Maiéter Pál 1938 novemberében jött szülővárosából, Eperjesről Budapestre, hogy Prágában félbehagyni kényszerült orvosi tanulmányait itt folytassa. Jelentkezett a Luther Otthonba, ahol - bizonyára édesapja érdemei miatt is - kedvező elbírálásban részesült. Maiéter István ugyanis 1910-től a nagy múltú eperjesi evangélikus kollégiumban oktatott, majd annak 1918-as betiltása után a magyar kisebbség politikai és kulturális életében vállalt kiemelkedő szerepet 1933 végén bekövetkezett haláláig. Amikor a fénykép készült, Maiéter épp öt hónapja lakott a Luther Otthonban, és újabban előkerült iratok szerint a következő szemeszterre is kérvényezte felvételét. Mégsem maradt; katonai szolgálatra jelentkezett, aztán Ludovikára, majd a frontra került, s ezzel megkezdődött életútjának immár ismertebb, a tragikus végkifejlethez vezető szakasza. Az evangélikus egyházzal azonban később sem vesztette el teljesen a kapcsolatát. 1954 májusában Gyenes Judithtal kötött házasságára egykori kollégiumi vezetője, az időközben nyugalmazott dunáninneni püspök, Kuthy Dezső adta a lelkészi áldást. A szertartás a Kuthy család pestlőrinci házában, teljes titokban, a társbérlők előtt is konspirálva zajlott. A Luther Otthont 1949-ben felszámolta a politikai fordulat. 1995-ben született újra Angyalföldön, egy volt munkásőrlaktanyában. 2000 óta szakkollégiumi rendszerben oktatás folyik benne. Az Üllői úti ház homlokzatán pedig 2008. november 4. óta emléktábla, Krasznai János szobrászművész alkotása emlékeztet az 1958-ban kivég-r AtuUc J.\ -*7 »»«*■ í Í&vh 'kmu* faj * . ótNf £ . i ftí&y Aí~cUr-! . f ‘ zett Maiéter Pál ifjúságának e szakaszára. És mostantól ez a kis becses fotóarcheológiai lelet, amelyet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye őriz. A szerző a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményének vezetője. Az írás eredetije a Budapest folyóirat 2009/10. számában jelent meg. A szlovákiai Pered község szlovák nevét Tessedik Sámuel nevéből alkották
