Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-03-10 / 10. szám
2 4i 2013. március io. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Úr Jézus Krisztus! Hálát adunk neked, hogy Istenként földi léteddel, szenvedéseddel, haláloddal és feltámadásoddal osztoztál az ember földi útjában, mindannyiunk létében. Hálát adunk neked azért, hogy még ennél is többet tettél értünk: saját magadat ajándékoztad nekünk. Köszönjük, hogy ezt a csodát nem zártad a múlt rejtekébe, hanem újra és újra kínálod nekünk: a kenyérben és borban, testedben és véredben. Köszönjük, hogy egy közösséggé formálod azokat, akik részesednek az élet kenyerének csodájában. A benned való közösség reményében könyörgünk hozzád. Bocsásd meg nekünk, hogy hitetlenkedésünk, keserűségünk, önzésünk miatt sebeket ejtünk egymáson, az általad formált közösségen. Bocsásd meg nekünk, hogy közösségeinkben elhalványul a veled való közösség öröme, életújító ereje. Bocsánatodért és újulásért könyörgünk: te tedd élővé a halódó testet. Te tedd élővé egyházad életét. Te tedd élővé tanítványaid hitét. Légy gyülekezetünkkel, gyülekezetünk minden kisebb közösségével. Add, hogy minden alkalmunkon annak bizonyságára juthassunk, hogy te jelen vagy közöttünk. Formálj minket, hogy szavainkban, tetteinkben, a bennünket mozgató indulatokban evangéliumod hirdetőivé válhassunk életünk minden területén. Könyörgünk ezért az országért, amelyben élünk. Munkáld vezetőinkben a felelősségtudatot és bölcsességet, hogy a rájuk ruházott hatalommal mindannyiunk javát szolgálják. Add meg mindannyiunknak a felelősségteljes munkavégzés lehetőségét és örömét. Könyörgünk a világért. Add, hogy a világban uralkodó igazságtalanságot, pusztítást és közönyt akarjuk megtörni, és ki-ki a maga életterületén tegyen is a békésebb, igazságosabb, emberibb világért. Úr Jézus Krisztus! Te, aki közösséget vállaltál velünk, és ma is adod testedet és véredet, hallgasd meg imádságunkat. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Zsolt 38,22: Ne hagyj el engem, Uram, Istenem, ne légy távol tőlem! Magányos ember vagyok, akit mindenki cserbenhagyott és megvet. Karolj fel azért, és ne hagyj magamra engem! Istennek az a természete, hogy a semmiből alkot valamit. Aki azért még nem lett semmivé, abból nem is alkothat az Isten valamit. Az emberek azonban a valamiből formálnak másvalamit, de az mind csupa haszontalanság. Azért Isten csak az elhagyottakat karolja fel, csak a betegeket gyógyítja meg, csak a vakokat teszi látókká, csak a halottakat élőkké, csak a bűnösöket igazakká, csak a tudatlanokat bölcsekké, röviden: csak a nyomorultakon könyörül, és csak azoknak ad kegyelmet, akik szűkölködnek kegyelem nélkül. Azért a fennhéjázó, bölcs és igaz szent nem lehet Isten nyersanyagává, és nem érheti meg soha, hogy Isten munkálkodjék őbenne. Az ilyen ember a saját cselekedeteinek hínárjában marad, és költött, festett, hamis kirakatszentet formál önmagából: azaz álszent képmutatót.” H Luther Márton: A harmadik bűnbánati zsoltár (Zsolt 38) (Schulek Tibor fordítása) BÖJT 4. VASÁRNAPJA (LAETARE) - ÉZS 58,6-12 Böjtölök? Néhány nappal ezelőtt egy ismerősömnek magyaráztam, hogy nálunk most az egyházi esztendő szerint böjt van. Mélyen a szemembe nézett, és megkérdezte, hogy mi, evangélikus keresztények mit értünk ezen. Talán nem eszünk napokig, vagy nem eszünk húst? Elmagyaráztam, hogy nálunk nincs ilyen megkötés, mi a gondolatainkat, a lelkünket szeretnénk ebben az időben megtisztítani: bűnbánatot gyakorolunk, és különösképpen is sokat gondolunk Jézus szenvedésére és kereszthalálára. Pedig - válaszolta - ha néhány napig nem ennénk semmit, az sokat segítene, hiszen tele hassal nem vagyunk elég nyitottak a lelkiségre, mert a szellemünk eltunyul. Az agyunk az emésztésre koncentrál, és nem a transzcendensre. A böjt fontos eszköze a világ jobb megértésének: érzékenyebbé tesz Isten teremtményei és embertársaink iránt, és kitágítja az érzékelést. Elgondolkodtatott, amit mondott. Lehet, hogy igaza van, és valamilyen böjttel közelebb kerülhetnénk Istenhez? Lehet, hogy van valami technika, amely segíthetné még a bűnbánatot is? Lehet, hogy csak mondjuk, hogy ilyenkor bűnbánatot tartunk, és Jézus kereszthalálára koncentrálunk, de valójában nem történik bennünk semmi változás? A böjt hagyományos értelmezés szerint az étkezéstől való tartózkodás, amely azt a célt szolgálja, hogy nyitottabbak legyünk a lelki valóságra, így hát mégis nagy jelentősége van a böjtölésnek. Nincs sem nagy gyakorlatom, sem nagy múltam a böjtölésben. Fiatalkoromban böjtöltem utoljára, havonta egy napot a szerelmemmel együtt. Böjtölésünk célja az volt, hogy így erősítsük összetartozásunkat, és talán az, hogy így kérjük Istent, tartson össze bennünket. Érdekes, meghatározó élmény volt egy-egy napra lemondani az ételről, önmegtartóztatónak lenni egy számunkra fontos cél érdekében, főleg azért, mert kétszáz kilométerre laktunk egymástól. Februárban - épp a böjti idő elején - Izraelben töltöttem két hetet. Ott nem hiányzott egy csomó dolog, amelyet itt naponta használok, fogyasztok. Nem volt szükségem számítógépre, Facebookra, húsra, autóra, téli ruhadarabokra. Nem is éreztem lemondásnak, hogy ott nem használtam ezeket. Ahogy olvasom Ézsaiást, azt érzem, hogy Isten szava tele van indulattal, felháborodással, talán még szomorúsággal is, mert a nép nem érti meg Isten szándékát a böjtöléssel kapcsolatban. Első reakcióm az, hogy szeretném kivonni magam a mondanivaló súlya alól. Szívesen mondanám azt, hogy Isten kritikája az akkori népnek szól, mert ők azok, akik - miközben Istent akarják befolyásolni böjtölésükkel, életükkel - mégsem Isten parancsait követik. Teszik Isten előtt a szépet, istentiszteletet tartanak, böjtölnek, de Istennek mégsem ez tetszik, mert az Isten szemében nem ez az igazi böjt. Mielőtt elmentem volna Izraelbe, nekiment az autómnak egy külföldi rendszámú kocsi. Jelentős károm keletkezett. Mivel nem volt szükségem a kocsira, otthagytam egy szerelőműhelyben, hátha a két hét alatt rendeződik a biztosítás ügye. Mire hazaértem, az autóm megjavítva a garázsban várt rám. A biztosító viszont még nem fizetett, mert nem találták meg a károkozó biztosítását. Lehet, hogy nem is volt biztosítása. Amikor megkérdeztem, miért javították meg a kocsimat, azt felelték, nem akartak pont egy lelkésszel kiszúrni, és szerették volna, hogy amikor hazajövök, végezhessem a munkámat. Megkérdeztem, mi lesz, ha nem is fizet a biztosító. Ki téríti meg a javítás költségeit? Azt felelték, hogy akkor az az ő káruk, valahogy majdcsak túlélik a veszteséget. Megdöbbentett ez a hozzáállás. A műhelyben dolgozók nem hívő emberek, kimondottan rossz véleménnyel vannak az egyházakról. Mégis ők bántak velem a szerint az ige szerint, amelyet itt olvasunk. Nem a kenyerüket osztották meg velem, de megjavították az autómat úgy, hogy lemondtak a nyereségükről. Nem merem végiggondolni, hogy ez azt jelenti: a kenyerüket, a megélhetésüket tették kockára. Mai világunk nem az Isten szerinti böjtre épül. Farkasharcot kell vívnunk a megélhetésért, egymást kell taposnunk, hogy előbbre jussunk. Hatalmi harcot kell folytatnunk más vállalkozásokkal. Ügyeskednünk kell. Könnyebb nekünk egy napig nem enni és így a saját magunk szerinti böjtöt tartani, mint Isten böjtjének engedelmeskedni. Isten azt kéri, osszam meg, amim van, de én rögtön attól kezdek félni, hogy akkor mi marad nekem. Félve nyújtok még pár aprópénzt is a koldusnak, nemhogy észrevenném a szűkölködőt a közvetlen közelemben. A VASÁRNAP IGÉJE Isten azt kéri, mondjak le a saját igazamról, a hatalmamról, a társam vagy a gyermekem feletti uralkodásról. Megrémülök. Ez azt jelenti, hogy ezzel a gesztussal átadom a másiknak a hatalmat, és ő fog majd rajtam hatalmaskodni, ő akarja majd megmondani nekem, mi a jó, és hogyan cselekedjem, mert el sem bírom képzelni, hogy az embertárs azt jelenti: egyenrangúak vagyunk. Isten azt akarja, hogy ne hordozzak évtizedes sérelmeket, hogy ne kerüljek embereket csak azért, mert valamikor megbántottak. Merjem megkockáztatni, hogy közeledésemnek az lesz a vége, hogy újból én sérülök? Isten azt akarja, fordítsak több időt a kapcsolataim ápolására, vegyem észre, hogy az egyik legnagyobb dolog, amit a családomnak, barátaimnak, közösségeimnek adhatok, a szabad időm. Nem fognak kihasználni, és végül nem lesz egy szabad percem sem, amelyet csak magamra fordíthatnék? Isten azt akarja, ne mondjak senkiről a háta mögött rosszat, ne pletykáljak, és ne legyek álszent. Pedig örömömet lelem abban, hogy kibeszélem a másikat, de nem gondolok rá, hogy velem hasonlóképpen cselekszenek az emberek. Isten azt ígéri, ha az ő parancsa szerinti böjtöt követem, ő vezet majd szüntelen. Ő gondoskodik rólam. Dönthetek, hogyan élem az életem. Istennel vagy ellene. Dönthetek, kell-e áldás az életemre. ■ Heinemann Ildikó Az éneklés lehetőségei a révfülöpi oktatási központban ► Révfülöpi intézményünkben - az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban - sokféle ember és sokféle csoport fordul meg. A konferenciák, a lelki napok, a felnőttképzés különböző formái, a szakmai találkozók, a rekreációs programok mind-mind más profilúak. Egyvalami biztosan összeköti azonban az itt zajló sokféle tevékenységet: az éneklés. A közösségi programokban olykor tudatosan, máskor szokásból, olykor időkitöltő elemként, ismét máskor pedig keretező funkcióval (programnyitás és -zárás) megszólal az ének, mivel újra meg újra nyilvánvalóvá válik, hogy ez keresztény életünk, közösségi létünk nélkülözhetetlen eleme. Nem egyszerűen a zene - ahogy ma, a fogyasztói társadalomban sokan nem tudnak zene nélkül élni, s dübörög a hang a fülükbe a kocsiban és mindenhol, ahol csak megfordulnak. A muzsika az élet ajándéka, de az emberi ének az élet nélkülözhetetlen alkotóeleme. Mit énekelnek vendégeink Révfülöpön? Gyülekezeti és liturgikus éneket, ifjúsági éneket, régi és új ébredési éneket. Használják az Evangélikus énekeskönyvet, a Gyülekezeti liturgikus könyvet, az Új ének ifjúsági füzeteket, az EKE énekeskönyvét és alkalmilag összeállított éneklapokat. Egyre inkább teret nyer az a módszer, hogy számítógép és projektor segítségével kivetítve olvashatók a dalok. Az arányok változók. Több csoport él a gazdag lehetőségekkel, nem feledve evangélikus énekkincsünket. Sokan azonban napokat töltenek el úgy, hogy evangélikus énekeink elő sem kerülnek. Ilyenkor mindig elgondolkodom: vajon miért nem ismerik igazi értékeinket? Miért cserélik el az Istent dicsérő, igét hirdető, imádságot mondó énekeket az önmagunk körül forgó individualista lelkiség dallamaira és szövegeire? Megint a fogyasztói társadalom régi nótája: a könnyedet igénylik az emberek, s mi az igényeket akarjuk kielégíteni ahelyett, hogy igényt ébresztenénk a jobbra, tartalmasabbra, felcsillantva annak valódi értékeit. Ezt persze tudatosan tanítani kell. Az idő megmutatja, mi az értékes, s veszni hagyja, ami kevésbé az. De vajon addigra nem veszítjük-e el, nem feledjük-e el biblikus-tartalmas evangélikus énekeinket? Elgondolkodtam azon, hogy a tradicionálist kevésnek tartó, azzal szakítani akaró gyülekezeti csoportok vajon miért éneklik új énekeinket enerváltan, bizonytalanul, néha hamiskásan, a jól bevált énekeskönyvi énekeket pedig flottul, szépen, tisztán? Ezt mostanában nemegyszer megfigyeltem. Elgondolkodom azon is, hogy kiveszőben van a népdaléneklés. Egykor tábortűz mellett vagy esti oldottabb beszélgetéseknél, esetleg poharazgatásnál előbb-utóbb megszólalt a tiszta, mélyről jövő magyar népdal. Ma már csak intézményünk évről évre megrendezett borfesztiválján kerül elő. Olyan jó hallani, hogy vannak itt-ott egyházunkban népzenei rendezvények. Hátha újra rálelünk erre a kincsre is. De nem csupán a mai helyzetet akartam felmérni soraimmal, hanem a lehetőségeinket, a próbálkozásainkat is az olvasók elé szeretném tárni. Révfülöpi intézményünk neve: oktatási központ. Az e névben rejlő lehetőséggel pedig élni szeretnék. Saját szervezésű programjainkon, illetve azokon a rendezvényeken, ahol szolgálatra kérnek, rendszeresen végzek himnológiai munkát is. Mit is takar ez? Elsősorban sok éneklést. Nem csupán az áhítatok alkalmával, de előadások, csoportfoglalkozások keretében is. És nem is pusztán nyitásként és zárásként, az adott programrésznek keretet adva. Közben is. Egy fárasztó, nagy koncentrációt igénylő előadás közben jólesik megmozgatni a tagjainkat, de a hangszálainkat is. Új lendületet adhat a munkának, ha közbeiktatva énekelünk. A napot kezdeni és zárni, a programot tagolni, az étkezéseket keretbe foglalni vagy egyszerűen éneklőórát meghirdetni - számos lehetőség van az éneklésre. Nem elég azonban alkalmat adni, kedvet is kell ébreszteni hozzá. Ráadásul úgy, hogy azután az éneklés természetessé váljék. Igény legyen - legalább itt, a közösségi életben. Ha pedig ez megtörtént, akkor újra valósággá lehet, hogy emberek magukban dúdolva felelevenítenek egy-egy éneket. Nemcsak reklámszlogenek dallamait, hanem egyházi énekeket is. Ez pedig csak akkor valósul meg, ha gyakorolják, azaz rendszeresen éneklik ezeket. Nem sopánkodnunk kell azon, hogy már rég nem vagyunk éneklő egyház, hanem tenni azért, hogy az ének állandó eszköz, természetes életmegnyilvá-CANTATE nulás legyen keresztény életünkben. Nem kerül sokba, nem igényel nagy energiaráfordítást. Egyszerű odafigyelést csupán: tudni, hogy számtalan lehetőség van az éneklésre. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül azt sem, hogy részben a gyakorlat híján, részben pedig a más szocializáció miatt emberek nem tudnak énekelni. Vág}' csak akkor, ha alapos okuk van rá. (Sohasem feledem, amikor egy új szolgálati helyemen a hittanos gyerek csodálkozva nézte, ahogy énekelek. Amikor a miértre kérdeztem, azt válaszolta: bácsit eddig csak részegen látott énekelni.) Az alapos ok pedig az, hogy emberségünk, hitünk, létünk legmélyebb és legfontosabb kérdéseit foglaljuk énekbe. (Ezért is bánjunk csínján a nem evangélikus, „lazább” tartalmú énekekkel, ha mégoly fülbemászó dallamuk van is.) Az éneket ma újra tanítani kell. Nemcsak a dallamát, még csak nem is a szövegét, hanem a tartalmát. De megéri. Ahogy az istentisztelet elemeinél rájöttünk arra, hogy évtizedek-évszázadok óta használt szövegeket nem értünk, és újra kell tanulnunk, úgy az énekeinket is. És ebben segít az éneklés előtt elmondott, jól irányzott, informatív, magyarázó vagy figyelemfelkeltő mondat - amely egyben biztat és lelkesít is. Révfülöpön így próbálom becsempészni az éneklést és annak tartalmasabb lehetőségeit az oktatási központban zajló programokba. Tanítva, gyakorolva, előénekelve, a szépségére rávezetve, a mélységét bemutatva. ■ Dr. Hafenscher Károly
