Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-03-10 / 10. szám
„Tisztelet illeti az evangélikus egyház lelkipásztorait, mert a mérési eredmények alapján ők több ismerettel bírnak a cigányságról, mint a más felekezetűek." Száz lelkipásztor nyilatkozott a cigány népről !► 5. oldal „A kegyelem emberi szempontból igazságtalanság - mert ingyen van, grátisz! A kegyelem mindig igazságtalanság! Itt lehet lenyűgözni az embert az Isten jóságával.” Beszélgetés Bízik László nyugalmazott börtönlelkésszel !► 6. oldal „Polgárdi Sándor ismertette a földbe kerülő urna tartalmát: a tanárok és diákok aktuális névsora mellett többek között a gyülekezeti hírlevelet, valamint a Veszprémi Napló és az Evangélikus Élet egy-egy számát is elhelyezték benne.” Alapkőletétel Pápán !► 14. oldal Isten közösségi háza épül !► 3. oldal Világimanap szűkebb pátriákban !► 4■ oldal Szajna- és Körös-parti expressziók W- 7. oldal Önkéntes szolgálat Zambiában W 10. oldal Haza. Lájkolod? !► 12. oldal Presbiterek az Ige körül !► 13. oldal Bebábozódás XII. országos evangélikus bábfesztivál ► Kolibrik, elefántok, csórécsigák és szürke egerek árasztották el a budapesti Kolibri Színház színpadát március 2. napján, a XII. országos evangélikus bábfesztiválon. A bábok életre keltésének legfőbb célja az Úr dicsérete volt, a 150. zsoltár sorainak megfelelően: „Minden lélek dicsérje az Urat!” A Zene a Bibliában témamegjelölést némiképp alternatív módon kezelő kilenc versenyző bábcsoport reggeltől a késő délutánba nyálon adta át magát a mesének. Böjtölés helyett: megélni a böjtöt Kétség és ámulat Kórházba került a prédikátor - sikeres volt az újságíró lelkész „beugrása” ► Nem tervezett meglepetéssel vette kezdetét idén a ProChrist, Európa legnagyobb evangélizációs kampánya: a stuttgarti központi alkalom várt előadója, Ulrich Parzany (Kassel) vírusfertőzés miatt fellépő keringési zavar következtében kórházba került. Helyette Steffen Kern Württemberg! (Walddorfhäslach bei Reutlingen) lelkész és újságíró tartotta meg a prédikációt a több mint tizenhét országban, közöttük Magyarországon is átvett műholdas közvetítésen. ProChrist Kétség és ámulat OA4 O március 4-11 £m\3 I w Kern saját bevallása szerint csak két órával a kezdés előtt tudta meg, hogy be kell ugrania Parzany helyett. A ProChrist szóvivője, Thomas Brand (Kassel) elmondta, hogy a hetvenegy éves Parzanynak továbbra is kórházban kell maradnia. Meg kell várni, hogy egészségi állapota javuljon. Az első reakciók szerint Kern prédikációja, amelyet a boldogságról mondott el mintegy négyezer hívő előtt a stuttgarti Porsche Arénában, mindenféle gond nélkül eljutott a világ többi részébe is. Folytatás a 4. oldalon A Kolibriben minden mesés. A dzsungel fáival összekent falak új világba vezetnek: napfényes tavaszból rejtelmes sötétbe, az Oktogon kattogó nagy órájától valami időtlen térbe, amely nem a kinti világ szabályai szerint működik: ebben a világban ugyanis a dolgokat hagyják lenni. Ennek a világnak nem sok köze van a fölnőttekéhez, sőt az érkezőnek feltétlenül fel kell hagynia a fölnőttes fölénnyel. Ki itt belép, az - a szívén át - a mese világába lép. A szív és a zene kapcsolatát emelte ki kezdő áhítatában dr. Kodácsy- Simon Eszter, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszékének oktatója, a katechetikai munkacsoport vezetője, egyúttal a fesztivál teológiai segítője. A hangszerek előcsalogathatják benső hangunkat, a zene a szív legmélyére nyúlhat, ha zenélés közben Istenre hangolódjunk. Hangolunk a hangszereinkkel, és hangolódunk a lelkűnkkel. Valódi Isten-dicsőítés lehet ez a fesztivál - zárta gondolatait Kodácsy-Simon Eszter, úgy is, mint a zsűri tagja. A négyfős értékelő bizottság tagja volt Döbrentey Ildikó meseíró is, aki ez alkalommal nem égbőlpottyant, ámbár nagyon is kulisszák mögé látó minőségben volt jelen. Segítője Granasztói Szilvia bábjátékos, bábterapeuta és Oberling Zsanett, a győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ tanára volt. Szinte lehetetlennek bizonyult sorrendet felállítani a sokféle produkció között. Más-más eszközökkel, más-más koncepcióval, mondanivalóval érkeztek a diákok a szélrózsa minden irányából (még „református irányból” is). A zsűri végül a kilenc csapatnak kilencféle díjat osztott ki. Külön tapsot érdemeltek volna az esemény nem hivatalos, ám színpadra termett fellépői is: a lendületes műsorvezetők, Lipták Kata és Csizmadia Nóra (mindketten a versenyt meghirdető ifjúsági osztály munkatársai). Igazi tábori hangulatot varázsoltak a színpadra a nyakbavalót osztogató egyenpólós lányok. A program koordinálása mellett az ő feladatuk volt a szórakoztatás is, hiszen addig is kezdeni kellett valamit a produkcióra éhes közönséggel, amíg egy-egy csapat a színpad mögött felkészült az előadásra. De bizonyára nem felejti el például a publikum a Joe vagyok című idétlen mondókát, amelyet Nóri először kezeit, majd lábait, végül fejét is mozgatva rezzenéstelen arccal skandált, miközben a gyerekek nagy kacagások közepette próbálták utánozni... ... és elsötétült a terem. A gyerekek lélegzet-visszafojtva ültek puha, vörös bársonyszékükben (melyet - a hecc kedvéért - néha nem fordítottak ki, kakasülőt csinálva belőle), és hipp-hopp kiperegtek az ifjú művészek vagy valami maskarában, vagy kedves bábjuk mögé bújva, esetleg azt maguk után húzva... I* Folytatás a 8-9. oldalon ■ Németh Zoltán Soha nem dobott ki semmit. Ami elromlott vagy tönkrement, azt levitte a pincébe vagy fel a padlásra, a szemétbe nem került semmi. Még a kiégett villanykörtét is megőrizte. Ha a munkahelyén, a szomszédban, a rokonok körében leselejteztek valamit, ő hazavitte. A kérdésre, hogy mihez kezd vele, csak annyit válaszolt: „Jó lehet még valamire.” A felesége halála után, ahogy egyedül maradt, már nemcsak a pincében és a padláson gyűltek a különböző limlomok, kacatok, hanem a lakásban is. Lassan lépni sem lehetett tőlük. Órákig tartott, mire a rengeteg holmi között megtalált valamit, amire éppen szüksége volt. Már a vendégeket sem tudta hová leültetni, egy idő után nem jött hozzá senki, pedig régen rendszeresen néztek be szomszédok, ismerősök, és órákig elüldögéltek egy tea vagy kávé mellett. Az utóbbi években már csak a gyerekei látogatták, ők is egyre ritkábban, és akkor sem maradtak hosszú ideig. Érezte, hogy kötelességszerű, kényszeredett a látogatásuk. Pedig a legnagyobb, mondhatni, egyetlen öröme az unokák jelenléte volt. „Jöhetnétek gyakrabban” - mondta egyszer a fiának, egy rövid látogatás után a búcsúzásnál az ajtóban. „Ne haragudj, apu - válaszolta a fia -, a gyerekek nem tudnak hol játszani. Nincs elég hely. És veszélyes is ez a rengeteg törött, rozsdás holmi.” Aznap este csak ült az ágya szélén, és nézte maga körül mindazt, amit évek, évtizedek alatt felhalmozott. Másnap korán reggel nekilátott. Elkezdett kihordani mindent az udvarra, rendelt egy teherautót. Eleinte nagyon las-A Déli Egyházkerület 2013-ban jubiláló lelkészei immár hagyományos hivatásgondozói alkalomra gyűltek össze március első két napján a piliscsabai Béthel Evangélikus san, nehezen ment a munka, minden egyes darab elengedéséért meg kellett küzdenie saját magával. Aztán egyre lendületesebben haladt a lomtalanítás, a pincében és a padláson - pedig azt eredetileg nem is tervezte - már kimondott örömmel tett rendet. Az unokáira gondolt közben, meg a tea és a kávé illatát érezte, a feleségét látta mosolyogva belépni a nappaliba, ahogy a süteményt hozza a vendégeknek. Hetekig tartott a munka. Talán egy hónapig is. Nem beszélt róla senkinek. A változásról nem értesítette a szomszédokat, ismerősöket. A gyerekei mégis egyre gyakrabban jöttek az unokákkal, és egyre hosszabb ideig maradtak. A nappali sarkában babaház épült, a szőnyegen kisvasút kanyargott. Kekszet, süteményt tartott otthon, legyen mit kínálni a kávé mellé a betérő vendégeknek. Nem történt más. Csak ennyi, semmi rendkívüli, semmi különleges. Böjt nem valami ellen van, hanem valamiért. Hogy helye és ideje legyen az életünkben a Nélkülözhetetlennek. Hogy az Igazán Fontos megkaphassa a neki megfelelő helyet és teret. Emberi természetünk sajátossága, hogy mindenfélét gyűjtögetünk. Megfoghatót és megfoghatatlant. Anyagit és szellemit. Sokszor már magunk sem tudjuk, hogy mi az, ami valóban és igazán fontos az életünkben. Érdemes újra és újra lomtalamtani a szívünkben, a lelkűnkben is. Böjtölni. A fenti kis történet fényében inkább így fogalmaznám: megélni a böjtöt. Végigjárni a saját utunkat a babaházas, mozdonyfuttyös, kávéillatú feltámadásig. A szerző a Pécsi Evangélikus Egyházközség lelkésze Missziói Otthonban. (Az eseményről bővebben Gáncs Péter püspökpublicisztikája az Égtájoló rovatban - 3. oldal.) ■ Gazdag Zsuzsanna felvétele 24 óra hivatásgondozás
