Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-03-03 / 9. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2013. március 3. » 3 ZSINATI JELENTÉS Elfogadták egyházunk költségvetését Örömbe torkolló elvonó Alkoholistamentő-párbeszéd egyházunk diakóniai és missziói szolgálata között ► A már jól megszokott helyen, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében tartotta meg az elmúlt hét szombatján a zsinat ez évi első ülését. A rendkívüli havazás miatt több dunántúli küldött ugyan nem tudott eljutni a tanácskozásra, de a szavazatképességet ez szerencsére nem veszélyeztette. A munka törvénymódosítással vette kezdetét. A zsinat és az országos elnökség megállapodott abban, hogy dr. Lackner Pál országos programkoordinátor vezetésével létrehoznak egy testületi irodát. Ebbe a szervezetbe integrálódik a zsinati iroda, az országos felügyelő titkársága, a testületi referens és a programkoordinátor tevékenysége is, bevonva a munkába egy jogász végzettségű munkatársat. Az új irodától azt várják, hogy elősegítse a különböző területek munkájának jobb előkészítését, illetve összehangolását. Az új helyzet jogi rendezéséhez azonban módosítani kellett az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvényt. A zsinat ezt a törvénymódosítást megszavazta. Az új zsinat alakuló ülésén - tavaly november 30-án és december í-jén - több tisztségviselő megválasztására nem jutott idő, ezért a február 23- i ülés további választásokkal folytatódott. Elsőként a zsinati bizottságok elnökeinek megválasztására került sor. Az ügyrendi bizottság elnöke Ördög Endre, a törvény-előkészítő bizottságé Itt zés András, a teológiai bizottságé pedig Korányi András lett. Megválasztották a választási bizottság három tagját (Rück András, Sólyom Tibor, Zsugyel Kornél), továbbá a zsinat lelkészi és nem lelkészi jegyzőit {Deák Ágota, Isó Dorottya, Wagner Szilárd, illetve Bozorády Kriszta, Nagybocskai Tamás, Száraz Csenge Gitta). A választásokat követően ennek a zsinati ülésszaknak talán a legfontosabb feladata következett: megvitatásra és elfogadásra várt a Magyarországi Evangélikus Egyház 2013. évi költségvetése. A költségvetési törvény részletes vitájának megkezdése előtt Prőhle Gergely országos felügyelő bevezetőjében az egyház két nagy adósságára hívta fel a figyelmet: az Üllői úti székház és az aszódi kastély ügyére. Az előbbi épület régóta felújításra vár, az utóbbitól pedig szabadulni szeretne egyházunk. A költségvetésben ezekre a projektekre is különítettek el pénzeket. Szólt a felügyelő az egyházközségek és intézmények pályázati lehetőségeiről is. Bár a pályázatok transz - parenciájával kapcsolatban vannak fenntartásai - mondta -, hasznosságukat nem vitatta Prőhle Gergely, hiszen a pályázók a befektetett önrész többszörösét nyerhetik meg. A költségvetési törvényt végül 12 milliárd 300 millió forint bevételi és kiadási főösszeggel fogadta el a zsinat. A szavazás után Csorba Gábor, egyházunk országos irodája gazdasági osztályának vezetője kérdésünkre a következőképpen értékelte az elfogadott költségvetést:- Ha a tavalyi költségvetéssel hasonlítjuk össze az ideit, azt mondhatjuk, hogy nagyjából ugyanakkora forrásból gazdálkodhatunk, műit az előző évben. Ugyanakkor egyházunk megnevezett három kiemelt ügyet, amelyek finanszírozására átcsoportosítottuk szabadon felhasználható pénzeinknek körülbelül a tizenöt százalékát. Összességében 310 millió forint értékben neveztünk meg kiemelt célt. Elsősorban az intézményi és egyházközségi pályázati önrész támogatására fordítjuk a legtöbb felhasználható pénzt, de az aszódi kastély ügyének megoldására és az Üllői úti épület felújítására is több tízmillió forintot különítettünk el. Attól azonban nem kell tartani, hogy az átcsoportosítás miatt az egyházközségek működési támogatása csökkenne. Ahol szükség van rá, oda mindig maradéktalanul jut majd központi segítség. Az egyházmegyéknek juttatott felújítási keretösszegek viszont tíz százalékkal csökkennek. Ez egyházmegyénként mintegy ötszázezer forintot tesz ki. Ami jelentősebben érinti az egyházközségeket - éspedig negatív módon -, az a kiemelt egyházközségi felújítási támogatási keret megszűnése, illetve a belső egyházi kártalanításra sem tudunk idén forrást biztosítani. Lehet tehát úgy is értelmezni a 2013. évi költségvetést, hogy megszorításokat tartalmaz, de a pályázatok révén több mint tízmilliárd forintnyi beruházás valósulhat meg. A sikeres pályázatokhoz hat-hétszázmillió forint értékben van szükség közegyházi támogatásra. így tehát, bár elmondható, hogy vannak olyan költségvetési sorok, amelyeket negatívan érint az új költségvetési törvény, ez a szűkítés egy nagyobb cél érdekében történik: mégpedig azért, hogy ennek fejében minél nagyobb mértékű külső forrást tudjunk bevonni a különböző felújításokba - mondta Csorba Gábor osztályvezető. A zsinati ülésszak utolsó feladata az egyház stratégiai munkabizottságának eddigi tevékenységét bemutató jelentés megtárgyalása volt. Az előterjesztő, Fábri György északi egyházkerületi felügyelő öt olyan prioritást említett, amely kulcsfontosságú egyházunk 2012-2017 közötti stratégiája szempontjából. Ezek az önkéntesség, a hálózatosság, a fenntarthatóság, a lelkészi munka/személyesség és a hivatásszerűség. Az előterjesztést élénk és értékes vita követte, ennek végén pedig a zsinat elfogadta a jelentést, és megbízta a bizottságot a megkezdett munka folytatásával. Az idei esztendő első zsinati ülésszaka Abaffy Zoltán nem lelkészi elnök zárszavával fejezte be munkáját. ■ Kiss Miklós „Isten törvénye az alkoholistákkal kapcsolatban a mértékletesség. Ha valaki átlépi ezt, az élő Istennel kerül szembe.” A súlyos szavakat Márkus Gábor református lelkipásztor fogalmazta meg, aki hitre jutása előtt maga is alkoholista volt, s aki éppen ezért tudja, mit jelent az Istennel szembekerülő iszákos számára a megbocsátó irgalom, Krisztus szabadításának ereje. Verőcei gyülekezeti szolgálata mellett ezért is szegődött ennek az „örömterápiának” a munkatársává. 1992-ben önsegítő csoportot indított el, 1997-ben pedig életre hívta a Tiszta Forrás Alapítványt, amely Budapest XVIII. kerületében tart fenn a hajléktalanoknak nappali melegedőt és negyven fő részére éjszakai menedékhelyet. Minderről az a húsz ember is értesülhetett, aki részt vett egyházunk alkoholistákat mentő missziójának február 21-i konzultációján. Az országos iroda épületének földszinti termében hajléktalanok ellátását végző nyíregyházi és szarvasi diakóniai intézményeink munkatársai, valamint azok a lelkészek és laikusok találkoztak, akik a gyülekezeti közösségek által szervezett iszákosmentő csendesheteken szolgálnak töretlen hűséggel. A Szeverényi János országos miszsziói lelkész által összehívott konzultáció azt a célt szolgálta, hogy az alkoholisták mentésében munkálkodók összefogjanak. Ezen a területen is szükség van ugyanis az együttműködésre és a szolgálatok ésszerűsítésére. Az evangélikus egyházunk diakóniai és missziói szolgálata között meginduló párbeszéd első felvonásaként ebben segített ez az alkalom, amelyen a nyitóáhítatot Szemerei János, missziót (is) felügyelő dunántúli püspök tartotta. Noha szinte valamennyi résztvevő más-más szemszögből közelítette meg az alkoholizmus problémáját, és a legkülönbözőbb eszközökkel próbálkoznak a társadalmunkat erőteljesen sújtó bajok kezelésében, mindannyian egyetértettek abban, hogy a gyógyulás végső soron a gyógyító Krisztus hatalmában áll. így válhat - a konzultációra meghívott Márkus Gábor szavaival élve - minden gyötrelmes elvonókúra végül örömkúrává. ■ Bállá Mária felvétele Mégis lehet, mert ez hitünk parancsa... Az utóbbi időben divattá vált nemcsak a vallásos jellegű zarándoklat, felvonulás, hanem a politikai jellegű menés-jövés is. Magasztos ember- és nemzetmentő felvonulásokról hallottam, olvastam: többek között éhségmenetről („hataloméhség-menet”ről), békemenetről, diák-, HaHa-, gárdamenetről, fáklyás felvonulásról, cigánymenetről, amely a békés, tisztességes együttélésért, egy lopásmentes világért és a munka becsületéért szerveződött. Erdélyünkben sem más a helyzet: Néppárt-vonulás, villámcsődület, RMDSZ-kanosszajárás, újabban zászlós menetek meg gyűlöletmenetek sorakoznak. Ahányan vagyunk, annyifelé menetelünk, vélhetően a boldog közös célok érdekében. (Egyébként hadd jegyezzem meg zárójelben, mennyire figyelemre méltó, hogy az új divathullám szerint a komédiákat, a népcirkuszokat a köztereken tartják ingyen és bőven, nem holmi színházak kistermeiben adják elő néhány vájtfülűnek.) Néztem többek között ennek az éhségmenetnek az igen jól táplált, jó szerelésben megjelenő, pirospozsgás, már-már kicsattanó egészségnek örvendő résztvevőit. Tudom, mostanában divat lett ez a mozgalmi fogyókúra, a tömegesen sportos, egészséges élet. Elgondolkodtam: néhány fölösleges kilómtól én is megszabadulhatnék, ha netán ilyen magam kaliberű urakkal, hölgyekkel elindulnánk kincses városunkból gyalogszerrel, mondjuk, Győrig. Az éhségmenetben elvesztett hét-nyolc kiló nem jönne rosszul, sem a közösségépítés, meg persze az ilyen-olyan politikai célok megvalósítása sem. Gondoltam arra is, hogy mint román állampolgár, azaz román - Szanyi Tibor érvei szerint - köszönthetném románul győri püspöktársamat és a polgármester urat; bizonyára örömet szereznék még akkor is, ha ők ebből egy vak hangot sem értenének. Ez azonban mégiscsak így lenne rendjén, mert bizony Győrben én nem vagyok adófizető, hanem román. Summa summarum, hála Istennek, megyünk mi, jó emberek, ahányan, annyifelé; húzunk a szélrózsa minden irányába, mert ahol két magyar, ott három párt is kevésnek bizonyul. Amikor ennek a szépségét nyögjük, akkor ne csodálkozzunk. „Helyre kell állítani a szolidaritást Magyarországon” - mondta a felvonulások közepette az egyik volt miniszterelnök. Kérdem én, hogyan? Talán a nagy politikai diskurzusok - töméntelen demagógiával és ostobasággal fűszerezve - teszik majd helyre a kificamodott agyakat, az eltorzult tudatot? Talán az ilyen-olyan menetelések, karikatúra jellegű vonulások oldják meg a szolidaritást? Egyértelműen nem! Mégis, mi tartja össze a 21. században a magyarokat? - tette fel a kérdést Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, nem puszta retorikai fogásként, Kató Béla erdélyi református püspök szentelésén, a zsúfolásig telt Farkas utcai templomban Kolozsváron. Válasza egyértelmű volt: „A pénz, a politika, az állampolgárság, a gazdasági érdekek, a közös történelem, a kultúra és nemzeti érzés csak az összetartozás eszközei. Az összetartozás alapja a Lélek.” Nos, igen, ez az a többlet, az a nélkülözhetetlen érték, amelyet adhat a keresztyénség, az egyház a 21. század magyarjainak. Az, ami ma sajnos hiányzik társadalmunkból, aminek szüksége éget, ez pedig a Lélek, a békesség kötelékével megőrzött Lélek egysége (Ef 4,3)A jelenlegi kétségbeesett helyzetben, ebben a szanaszét húzó, beteg lelkiállapotban levő világban mintegy ellentétként, kontrasztként szólal meg a keresztyén üzenet. „Lehet, mert muszáj” - írta nyolc évtizeddel ezelőtt Reményik Sándor költő létünk küzdelméről. Mi, az erdélyi és magyarországi egyházak vezetői pontosan erről vallottunk püspöktársunk iktatásán, bizonyságot téve arról, hogy az együtt-lét, az együtt haladás minden külső nehezítő tényező ellenére mégis az egyedül lehetséges, „életre” vezető út. A fizika egyszerű törvénye is kimondja, az egy irányba ható erők összeadódnak, az ellentétesek kivonódnak egymásból, az ütköző tárgyak pedig összetörik egymást. Bár bizonytalan a holnap, bár elszomorító a valóság, az elkeseredés és fogyás ellenére mégis lehet egy irányba menni - lehet, mert muszáj! A keresztyén ember úton levő ember, „felvonuló” vonuló ember. Tudja, hogy léte, egész élete lelki értelemben is egy hosszú utazás, mondhatnám így is: jó értelemben vett felvonulás. Folyamatos haladás a bűntől való szabadulás folyamatán át a megérkezés pillanatáig. Ez az út hosszú, vannak rajta csapdák, akadályok. Ezen az úton mindenkinek szüksége van hitre, erőre, kitartásra, a Lélek erejére és nem utolsósorban velünk tartó segítőtársakra. Emberekre, társakra van szükségünk, hogy összeadott erőnkkel és tudásunkkal legyőzzük az út nehézségeit, hogy könnyebben megtaláljuk a helyes irányt, könnyebben haladjunk a cél felé. A közös út, a közös szellemi zarándoklat alakít, formál, átgyúr lelki templommá, lelki házzá. Mert mi ÉGTÁJOLÓ Jmk. csak együtt épülhetünk Isten hajlékává a Lélek által. Meggyőződésem, hogy mind Magyarországon, mind ideát, Erdélyben teljesen más lenne a világ, ha megtanulnánk mégis egy akarattal, egy jobbító szándékkal egy közös cél felé menni együtt. Lehet, mert muszáj, hiszen „hitünk parancsa, hogy a templomon kívül, az életben is testvérek maradjunk, egymás sorsa iránt érdeklődjünk, és egymás terhét kölcsönös megértésben hordozzuk”. (Márton Áron) Adorjáni Dezső Zoltán püspök Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
