Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)

2013-02-24 / 8. szám

Evangélikus Élet élő víz 2013. február 24. » 11 Különös jelenség ? ■ Ribár János Már a Szentírásban is találkozunk az­zal a szomorú jelenséggel, hogy mintha az ember teljesen elidegene­dett volna az egy igaz Istentől. Ezt a tragikus emberi élményt modernnek vagy posztmodernnek nevezhető korunk mintha még fokozottabban mutatná fel nekünk. Fiatal és idős ige­hirdetők szájából gyakran hallani utalást arra, hogy mi, keresztyének kisebbségben vagyunk, fogyunk, hát­térbe szorulunk. Tőlünk idegen szel­lemi hátterű szociológusok, statisz­tikusok elégedetten mutatnak rá az újabb és újabb statisztikai adatokra, amelyek ezt a tételt látszanak erősí­teni világszerte. Örvendetes tényként hirdette nemrégiben a média egyik csatorná­ja, hogy a tradicionálisan vallásos Egyesült Államokban is csökken a ke­resztyén hívők száma. Mennyivel inkább itt van a keresztyénség alko­nya Európában - hangoztatják szor­galmasan. Igaz, egyetlen szó sem esik arról, hogy vajon mi tolakszik a kihalni látszó keresztyénség helyébe, hogy csak a tagadás szelleme virág­zik, és itt-ott gúnyt fakaszt az éter­ben, de sokszor baráti társaságban is. Statisztikai adatokkal nem kívá­nunk vitatkozni, nem vitatjuk el a kü­lönféle fel- és lemérések tárgyila­gosságát, ám ezekből a nagyon nega­tívnak feltüntetett adatokból nem vonunk le végzetesen messzemenő következtetéseket - mert valami egészen mást tanulhatunk meg a Szentírásból, ha elmélyülten és komo­lyan, érzékeny szívvel, jelenkorunkért felelősen lapozgatjuk. Micsoda drámai megállapítás ol­vasható a 12. zsoltár 2. versében: „Se­gíts, Uram, mert elfogytak a kegyesek, eltűntek a hívek az emberek közül” így élte meg Dávid saját korának lelki­szellemi állapotát. Elfogytak, eltűntek az istenfélők, szinte nyomuk sincs. Döbbenetes Illés próféta élmé­nye. Megnyerte a nagy szellemi csa­tát négyszáz Baál-prófétával szem­ben. Mégis menekülni kényszerült, megrettent egy gonosz, aljas lelküle­tű, Jezábel nevezetű nőszemélytől (igaz, királyné az illető). Elrejtőzött egy barlangban, de az ő igazi megbí­zója, az Úr „nem hagyta békén”. Eb­ben a helyzetben fogalmazta meg Il­lés a saját tragikus helyzetét: „Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Is­tenéért, mert Izráelfiai elhagyták szö­vetségedet... Egyedül én maradtam meg de az én életemet is el akarják venni’.’ {íYár 19,10.14) Ő is úgy érez­te, hogy mindenki elfordult már az élő Istentől, ügyének tehát nincs jö­vője. Jelenthették volna a korabeli sta­tisztikusok: íme, lejárt Isten ügyének az ideje, vége, nincs tovább. Az Úr Jézus is átélte az elhagyatott­­ság keserű érzését, és nemcsak a ke­reszten, hanem János evangélista sze­rint jóval a kereszt előtt: amikor a gyó­gyulást és csodákat hajkurászó hallga­tóság „kemény beszédnek” nevezte Jé­zus élő igéjét, és sokan elhagyták Isten Fiát annak ellenére, hogy nem is olyan régen részesülhettek a majdnem sem­miből teremtett, különös szeretet­­vendégség csodájában ott a puszta ki­etlenségében. Amikor Jézus látta a hűt­lenül távozók hátát, szomorú kér­déssel fordult a tizenkettőhöz:,Vajon ti is el akartok menni?” Mert lám-lám, a sokaság elmegy, a tömeg elfordul, marad a maroknyi kis csapat. Ti ma­radtok? S ha oly sokból - a pusztai sze­­retetvendégségen még ezrek voltak - csak tizenkettő marad, akkor ennek az ügynek nincs jövője. A farizeusok szociológusai és statisztikusai boldo­gan hirdethették volna, hogy íme, ez a Jézus-ügy lejárt, nem korszerű, vé­ge van, hiszen ez a tizenkét majdnem írástudatlan, képzettség nélküli iparos­ember semmire sem képes. Különös jelenség? Isméüődő élmé­nyem volt gyakorló lelkészi szolgála­tom utolsó éveiben a családi keresz­telők alkalmával megfigyelt jelen­ség. A keresztelési alkalmak bizonyos százaléka függetlenedett a vasárna­pi istentisztelettől (más kérdés, hogy ez helyes-e, vagy sem). Nemcsak a család kérése volt ennek az oka, ha­nem az is, hogy a két-négy éves gye­rekek viselkedése alig kezelhető. Nem rosszaság ez, csak még nem ér­tik, miről van szó. Hiszen már nem csecsemők, de még nem is a dolgo­kat megértő gyermekek. Nos, az így teljes istentiszteletté alakított keresztelési alkalmakra nemcsak mintegy tíz-tizenöt per­cet fordíthattunk - mint vasárnap történt volna -, hanem akár har­minc-negyven percet is, hangsú­lyozva, hogy most istentiszteleten va­gyunk. Legtöbbször a létszám is megfelelt ennek. Nem beszélve arról, hogy a liturgiái viselkedést nem isme­rő családtagok sokkal kevésbé érez­ték magukat feszélyezve ilyenkor, mint vasárnap, amikor bizony látszott rajtuk, hogy zavarban vannak, nem tudják, mikor kell felállni vagy leül­ni, és miért. S ne legyünk álszentek, a megkeresztelt kisgyermek család­jával elsősorban úgyis a lelkész tart­ja (vagy nem tartja) a kapcsolatot, hi­ába hangsúlyozzuk a gyülekezet fe­lelősségét. Tisztelet a kivételnek! Tehát annak rendje és módja sze­rint megtörtént a családi istentiszte­let, szólt az orgona, volt minden szükséges elem. A szülők és kereszt­­szülők számára a hosszasabb előké­szület után minden világos volt, emellett a már elnémíthatatlan gyer­mekkel nem a szülőknek vagy a ke­resztszülőknek kellett küzdeniük, hanem a rátermett nagymama ügyelt rá, lehetővé téve a többieknek, hogy az igére és a liturgiára figyeljenek, és a ke­reszteléssel kapcsolatos kérdésekre világos és tudatos választ adhassanak. A különös jelenséget, amelyet em­lítettem, ilyenkor, a családi istentisz­telet végén tapasztaltam. Az orgona elhallgatott, elaludtak az oltáron a gyertyák, lehetett hazamenni. S nem akartak! A gyermekek is csendben vol­tak, a szülők és keresztszülők megha­tódva álldogáltak, a családtagok közül néhányan fényképeztek, a többiek nézegették, méregették a templo­mot. Mit tehetett a lelkész? Magyaráz­ni kezdte a templom látható részeit, az oltárképet, oltárasztalt, a térítők szí­nét, és sor került arra is, hogy az egy­házi esztendőnek melyik szakaszában vagyunk, beszélt a gyülekezetről, az egyházról, Krisztus népéről - im­máron nem csak a szülőknek. Különös! Senki nem sietett, nem rohant, nem nyüzsgött; átéltek vég­re valami olyat, ami addig hiányzott az életükből. Mint akik mozdulatlan­ságukkal, váratlan áhítatukkal azt fe­jezik ki, hogy jó itt lenni. Jó itt len­ni a templom csendjében, ahol min­den a békét és a nyugalmat sugároz­za, minden annyira más, mint a vi­haros világban. Jó itt lenni - és nem akarnak menni, pedig már jó ideje készen va­gyunk a keresztelővel, sőt az „idegen­­vezetéssel” is. Nem akaródzik vissza­menni a napi csatározások világába, még akkor sem sietős, ha köztudot­tan várja a csapatot az ünnepi ebéd. Mert jó itt lenni a templom hűsében, ahol béke, csend és nyugalom van, és az emberi lélek megsejti, hogy ez a tér egészen más, mint a küzdelmes és gondokkal terhelt világ. Egyre nagyobb ámulattal néztem a templomból vonakodva távozókat, és megsejtettem valamit az emberi lé­lek éhségéről és szomjúságáról. De nem ezért nem lesz igazuk az éretlen „statisztikus prófétáknak”. Hanem mert eme szent ügy mö­gött az élő Isten áll. Hiába hitte és fél­te Dávid a zsoltárában, Illés ama homályos barlangban, hogy minden­nek - vagyis Isten ügyének - vége, mert a történelem Ura, a mi megvál­tó Krisztusunk és a hitet ébresztő Szentlélek másképpen gondolja. Az orosz vallásbölcselő és miszti­kus gondolkodó, Mereskovszkij mond­ta az óceán apály-dagály jelensége kapcsán, hogy ilyen az istenhit is. Van dagálya, amikor nagy az áradás, van apálya, amikor minden visszahúzód­ni látszik, de az Óceán - nagyon szép istenszimbóluma ez Meres­­kovszkijnak - mindig megmarad. Alázatosan kérjük a mi Urunkat, hogy következhessen a Szentlélek áradásának, az ébredésnek a kora, de azzal az alázattal, amelyre Jézus Ni­­kodémust tanítja: „A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélek­től született’.’ (Jn 3,8) A szerző nyugalmazott evangélikus esperes HIRDETÉS__________ '_____________________________________________ Mentálhigiénés lelkigondozó szakirányú továbbképzési szak A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézete az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel és a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskolával együttműködésben 20x3 szeptemberétől akkreditált mentálhigié­nés lelkigondozó szakirányú továbbképzést hirdet. A felvétel kritériuma: BA, MA, főiskolai vagy egyetemi hit­életi végzettség, egyházi ajánlás és személyes alkalmasság. A képzés időtartama: 4 félév, 560 óra (havonta 2 nap + 2 intenzív hét). Jelentkezési lap az SE Mentálhigiéné Intézetében igényelhető - e-mailben: lelkigondozo@mental.usn.hu vagy telefonon: 1/266-1022 -, vagy letölthető a www.mental.usn.hu honlapról. A képzésről bővebb tájékoztatást ad Török Gábor (20/6632-389, torokg@mental.usn) és Semsey Gábor (20/6632- 390, semsey@mental.usn.hu). HETI ÚTRAVALÓ „Isten abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk!’ (Róm 5,8) Böjt 2. hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az Úr Szolgáját állítják elénk. Ő szeretett minket, s vére által megszabadított: „Isten Fia szolgai for­mát vett fel, és emberekhez lett hasonlóvá; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fii 2,7.8; LK) Luther szerint éret­tünk volt engedelmes: „De nagyon is szeretett minket a Krisztus! Isten azt akar­ja, hogy az emberré lett Krisztust viszontszeressük. Istennél nincs más, csak kegyelem, és ezzel táplál, hordoz s megtart.” Reminiscere! - „Emlékezzél meg, Uram, a te irgalmasságodról és a te jóvoltodról, melyek öröktől fogva van­nak.” (GyLK 686,5) Az írásban évezredek óta áll e Krisztusban beteljesült ki­jelentés: „Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő. Az Úrtól lett ez..!’ (Zsolt 118,22-23) A gonosz szőlőművesek megvetették a szeretett fiút: „Ez az örökös, gyertek, öljük meg és mienk lesz az örökség!Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre’.’{Mk 12,7-8) „...Jézus is, hogy megszen­telje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát őhozzá..!’ (Zsid 13,12-14) - az év igéjének engedve. S heti igénk örök követ­kezménye: „Mert... megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála ál­tal. .., még inkább üdvözíteni fog élete által!’ (Róm 5,10) Isten a cselekvő: ő meg­igazít, megment, s szeretetét, Szentleikét adja az istentelen bűnösöknek - ez dicsekedésünk alapja. Jeremiás sorsa Jézusét példázza:,,...« kezetekben vagyok. (...) De tudjátok meg ha megöltök, ártatlan vér terhel benneteket..., mert va­lóban az Úr küldött hozzátok..!’ (Jer 26,14-15) Az Úr értékelése szerint a ke­gyes Jób rosszindulatú betegségében is istenfélő és kitartóan feddhetetlen ma­radt: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk’.’ (Jób 2,10) Jézus elfogadta a keserű poharat. Isten adott vizet a pusztában vándorló, zú­golódó népének Mózes által: „...vedd kezedbe botodat is..., és menj!Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Vízfakad belőle, és ihat a nép!’ (2MÓZ 17,5-6) „...a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kő­szikla pedig a Krisztus volt’.’ (íKor 10,4) Bizony, az ő teste igazi étel, az ő vére igazi ital, s aki ezzel él, annak már most örök élete van (lásd Jn 6,54.55). Jézus „engesztelő áldozat a mi bűneinkért”, de hogyan lehet személyesen is miénk e váltság, és miként igazulhatunk meg Isten előtt? „Ha megváltjuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól!’ (íjn 2,2; 1,9) Böjt 2. hetében Jézus másodszor szól haláláról és feltámadásáról: „...az Emberfia emberek kezébe adatik!” (Lk 9,44) Pállal valljuk: a Krisztusban való hit által igazultunk meg, Isten ingyen kegyelméből: „... többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem..., aki szeretett engem, és önmagátadta értem!’ (Gál 2,20) „Add nékem áldott Lelkedet, / Szent testedet és véredet, / Hogy te lakozzál bennem. / Csak tebenned bízik lelkem.” (EÉ 361,3) ■ Garai András HIRDETÉS Pódiumbeszélgetés az egyházi rádiókról A Keresztény Értelmiségi Fórum következő alkalmán a budahegyvidé­­ki evangélikus templomban (Budapest XII. kér., Kék Golyó u. 17.) feb­ruár 25-én, hétfőn 18.30-kor Az egyházi rádiók lehetőségei és szerepe a közéletben címmel pódiumbeszélgetést tartunk. Előadó: dr. Szabó Ta­más, a Mária Rádió elnöke. HIRDETÉS_________________________________________________________________________________ Új evangélizáció? - Előadás Kelenföldön A kelenföldi evangélikus gyülekezet tanácstermében (1114 Budapest, Bocs­kai út 10.) március 2-án, szombaton délután 16.30-kor kezdődő szere­­tetvendégségen dr. Kránitz Mihály egyetemi tanár Új evangélizáció, avagy reformáció a római katolikusoknál? címmel tart előadást. Minden ér­deklődőt szeretettel hívunk és várunk. HIRDETÉS Felhívás a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület gyülekezeteihez Tisztelettel kérjük egyházkerületünk valamennyi gyülekezetét, hogy - a kerület újraalakulását eredményező zsinati döntésre emlékezve - a feb­ruár 24-i, vasárnapi istentiszteleteken hálaadó imádságukban emlékez­zenek meg egyházkerületünkről! Kérjék Urunk áldását a kerületünkben folyó szolgálatra, a kerület aktív és nyugállományú vezetőire és tisztség­­viselőire. Imádságaikban gondoljanak kerületünk minden gyülekezeté­re, egyházmegyéinkre, oktatási és diakóniai intézményeinkre, lelkésze­inkre és felügyelőinkre, tisztségviselőinkre és presbitereinkre és minden gyülekezeti tagunkra, hálát adva Istennek megtapasztalt ajándékaiért. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület elnöksége HIRDETÉS_________________________________________________________________________________ Asztali beszélgetések... Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Petőfi Irodalmi Mú­zeum szeretettel várja az érdeklődőket március í-jén, pénteken 18 óra­kor a következő disputájára a Petőfi Irodalmi Múzeumba (Budapest V. kér., Károlyi u. 16.). Disputapartnerek: Juhász Ferenc író és Konok Tamás festőművész. Té­ma: „A dicsőségfelfény lése”. A disputa ideje alatt élőben követhető a be­szélgetés apim.hu oldalon. A rendezvényre a belépő felnőtteknek 600 forint, diákoknak és nyug­díjasoknak 300 forint (a belépőjegy árával a Petőfi Irodalmi Múzeumot támogatja). IXOYC

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents