Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-02-24 / 8. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2013. február 24- !► 5 Jegyzetlapok (Napló, 2013) A doni tragédia. Tíz napja, hogy nem tudok szabadulni egy régi, kopott képtől. Vonszolódó menet a hófúvásförgetegben, messze Magyarországtól. A világórán 1943. január-február: a 2. magyar hadsereg föladta a Don folyó menti állásait, s hiába az áldozathozatal, a kötelékek nagyobb része megsemmisült. Meghalt százezer ember! Végtelen hómező temette be őket. Az utak mentén megfagyott sírkereszt-férfiak; német lovas szánkók tapostak rajtuk... A föltámadó hóviharon át gyalogolt a maradék csapat, lassan, reménytelenül. Titokban arra számítottam, nagy nemzeti emlékezés lesz. Kora esti időben, amikor még tud figyelni az ember. Nem így lett. Volt néhány drámai idézés, a Krónika című dokumentumfilm-sorozat, de az ünnepi momentumok nem álltak össze egyetlen súlyos üzenetté. És nagyon hiányzott Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című könyve; mintha hóparázs lenne, égeti az olvasót, nem hagyja nyugodni. Aki azon átverekedj magát, megsejt valamit az iszonyú tragédiából. És a végén Keresztury Dezső fájó mementója: „Hol nyugszunk, nem tudja barát, feleség, gyerek. Elszórt / Testünk nyomtalanul nyelte magába a föld. / Szívetek őrizzen: milliók eleven milliókat. / Áldozatunk nem a gaz jogcíme. Jóra parancs.” Különös tél. Amikor ezeket a sorokat írom, lassan vége a januárnak, de nem lehet megszokni, kiszámítani az időt. Néhány napja nem tudtam betelni a sűrű hóeséssel, a hókarú fenyők tündöklésével, de pár nap múlva észrevétlenül elolvadt minden. Azután váratlan fények mosdatták a várost, a sirályoktól hangos folyópartot, majd ismét elkomorult az ég. Olvasom az előrejelzést: éjjel mínusz tizennyolc fok lesz. A hajléktalan, vacogó párra gondolok, akik a közeli buszmegállóba húzódtak be, és a környékbeliek forró teával, meleg levessel kínálják őket. Csendesek, nem tolakodóak; tíz éve éjjel-nappal kint, a szabadban. Isten szép tavaszát kívánom nekik, húsvét gyógyító melegét, hozzá pár korty sós levegőt. Himnusz. Új felvételen, új előadásban s azzal a szándékkal, hogy minél több iskolába eljusson. Erdélybe, a Vajdaságba is. Néhány gyerek már el is mondta örömét. „A Himnusz nekem azt jelenti - feleli egy kolozsvári leányka -, hogy én is magyar vagyok.” Fekete kalapban egy kassai fiú: „Ha hallom Kölcsey Himnuszát, érzem, minden percben erősebb leszek.” Az állomáson beregszászi fiatalember: „Nekem azt jelenti ez a két sor: »Isten, áldd meg a magyart / jó kedvvel, bőséggel«, hogy én is olyan ember vagyok, mint mindenki Magyarországon!” Kocsis Zoltán. Négy hónapja, hogy jeles zongoraművészünk súlyos kardiológiai műtéten esett át. Most beszélt először betegségéről, a jövő terveiről. Gondolt a halálra, de úgy, hogy lezártnak tartotta életművét. Azt, hogy él, dolgozhat tovább, az élet nagy ajándékának érezte, és azt is, hogy Krisztián fiával együtt lépett föl hangversenyen. „Nagy feladata az embernek - mondta kis szünet után -, hogy megtalálja az isteni egyensúlyt. Talán ez a legnehezebb, de nélküle üres az élet.” Az interjú végén a zenekarával kapcsolatos gondokról szólt. A kultúrában léKocsis Zoltán vő szekértáboroknak el kell tűnniük. Valódi párbeszédnek kell elkezdődnie. A magyar kultúrában és tudományban azonnali változásra van szükség. Ezen kell a jövőben fáradoznia mindenkinek, a haza javára! Etióp viselet Etióp viselet. Kisfilm a távoli, szegény országról. A fővárosközeli faluban sok a turista, különös és egyszerű népviselete miatt. Egy olasz házaspár alkudik a kézzel szőtt, gyönyörű ruhaanyagra. A boltos mutatja, hogyan kell viselni, magára teríteni. „Hogy nézek ki?" - kérdezi a fiatal nő. „Mint Mária, mikor várta Jézust!” - feleli a társa mosolyogva. És megilletődve, csendesen állnak egymás mellett a fényes délelőttben. Január 30. Déli forgatag a zsúfolt fővárosban. Nézem a sok lehajtott fejű embert. Fáradt férfiakat, idős nőket. Mondogatom magamban öreg festő barátom szavait: „Pusztulunk, elfogyunk! A sok meg nem született gyermek itt kísért!” Ötszáz éve nincs jól a magyarság. Egymást érik a vereségek. Az igazi alkotóban ez mély sebet ejt, s nem engedi nyugodni. Nem statisztálhat ehhez új műveivel. Jóban-rosszban. Megdöbbenve olvasom, hogy a világ legöregebb párja India fővárosában él. Karam és Katari Chand nyolcvanhét éve együtt. Fiatalon, szülői választásra keltek egybe 1925-ben, s az évtizedek alatt összecsiszolódtak, megszerették egymást. A januárban százhét éves férfi és százéves hitvese igyekeztek együtt lenni, mindenhová eljutni. És figyelni a másik örömére, bánatára, egészségére, kívánságára. Lao-ce olvasása közben. Talán az is jelent valamit egy könyv megítélésében, hogy mennyit idézünk belőle, mi marad meg bennünk. A nagy ókínai gondolkodó - vagy ahogy hívták, az Öreg mester - műve: Az Út és Erény könyve (Tao te King) ilyen. Mindig megállít valami bölcs üzenet, útra való mondat. Egyet gyorsan alá is húzok: „Az alázatosság abban áll, hogy elismerjük, bűnösök vagyunk, jó cselekedeteinket pedig nem érdemként tartjuk számon.” Megszívlelendő és ma is aktuális tanács. Különösen az utóbbi; azt bizony kevesen tartják be, sőt a legkisebb jóért is dupla fizetséget várnak. Cseh Tamás 70. A magyar kultúra napján született. Talán ezért is feledkeztünk meg róla. Nem így az Országos Széchényi Könyvtár, ahol egész napos programmal emlékeztek a nem régen távozott jeles énekmondóra. A 20. század regösére, aki Bereményi Géza-szövegek megzenésítésével ajándékozott meg bennünket. Kevesen tudják, hogy titkos indiánéletet is élt Bakonybélen a nyári hónapokban. Igazi meglepetés volt képzőművészeti munkáinak, remek metszeteinek a kiállítása. Színházi fellépéseinek rekvizitumai, plakátjai, lemezeinek eredeti kiadásai, kottái, kedves használati tárgyai... Karam és Katari Chand Cseh Tamás Cseh Tamás egész élete a szabadság felmutatása volt. Gitárjának minden hangja, énekének minden szava ezt erősítette meg, és rejtetten többet is. Nehéz, zsarnoki időkben is lehet - és kell is - teremteni, tenni egymásért és a nagyobb közösségért: nemzetünkért! Imádság. Egyre többször találok rá költők, írók, művészek segélykérésére. Van, aki egész életében egyedül küszködik, van, aki csak nagy bajában fordul az ég felé, végső elkeseredésében. A nagy filmrendező, Andrej Tarkovszkij halálos betegségének szorításában jegyezte föl naplójába: „Istenem! Ne ítélj el haragodban, ne büntess bosszúságodban, kegyelmezz, Uram, mert nem bírom tovább. Gyógyíts meg, Uram, mert teljesen összeroppantam, megrendült a lelkem, légy jó hozzám, szabadítsd meg a lelkem, légy a megmentőm, te irgalmas, mert a halálban ki emlékszik rád, a sírban ugyan ki dicsőit téged?” ■ Fenyvesi Félix Lajos Ünnepről ünnepre Véget ért az EBBE őszi előadás-sorozata ► Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) 2012 őszén öt előadásból álló sorozatot indított, melynek fókuszában a zsidó ünnepek keresztyén jelentősége állt. A hallgatóság hónapról hónapra egyházunk országos irodájának földszinti termében gyűlt össze, csakúgy, mint az utolsó, összefoglaló és egyben záró alkalmon is Bálint-napkor. A tolmács Tar Kata volt, előadóként pedig ezúttal is Avi Snydert, a Zsidók Jézusért szervezet európai és magyarországi vezetőjét hallgathatták meg az érdeklődők (képünkön). Kovács László lelkész köszöntő szavait követően az este imaközösséggel, illetőleg áhítattal kezdődött. Az elcsendesedés témájául Avi Snyder Eszter könyvének 3,1-5. verseit választotta, az Isten iránti hűség kérdéskörét helyezve a középpontba. A sorozat záró előadása A naptár többet mond, mint az idő címet viselte. A zsidó kalendárium a résztvevők bevonásával tárult fel. Snyder a jelenlévőket végigvezette négy korábbi előadásának főbb csomópontjain, felelevenítette a hét ünnep elrendelésének okait, az ünnepek jelentését és Krisztusra mutató jelentőségüket. 3MÓZ 23,5. verse szól a páska, héberül a pészah előírásáról. Ez az ünnep a megváltást, a „tulajdonosváltást” jelenti. Izráel a rabságból, Egyiptom hatalmából a Mindenható hatalma alá került, az áldozati bárány vére garantálta a mentességet a pusztító csapások ellen. A niszán hónap - a Mózes törvénye szerinti első hó -14. napját követő napon kell megtartani a kovásztalan kenyerek ünnepét. Ezután hét napon keresztül kizárólag kovásztalan kenyeret szabad enni. (A Bibliában a kovász a bűnt jelképezi, ezért kell a kovász fogyasztásától hét napon át tartózkodni.) A szabadításra is emlékeztet az ünnep, arra, hogy az Örökkévaló kiszabadította népét Egyiptomból. Az első zsenge ünnepe a hét első napjára esik, közvetlenül pészah után. Jézus Krisztus feltámadása az első zsenge ünnepén történt. Krisztus Pál szavai szerint a feltámadott halottak első zsengéje (íKor 15,20.23). Az első zsenge ünnepe előrevetíti a többi gyümölcsöt: Krisztus feltámadása által az őt követők feltámadását is. A húsvét másnapja (az első zsenge bemutatása) után negyvenkilenc nappal van pünkösd ünnepe. Héberül savuot, azaz a hetek ünnepe, amelyet az első zsenge ünnepétől számított hét hét múlva kell megtartani. Egyben az aratási ünnep kezdetét is jelenti, az első kéve bemutatásának a napja, és a Tóra adására is emlékeztet. A Krisztus feltámadása utáni első pünkösdön háromezer zsidó és prozelita tért meg, s részesült a Szentlélek ajándékában. A jóm teruá, a kürtzengés napja tisri hónap első napján van. Más néven rós ha-sána. Mózes törvénye alapján a páska ünnepe az év feje, és nem a jóm teruá az év kezdőnapja. Az ünnep jelentősége, hogy felszólít a visszatérésre, a megtérésre. Isten sohasem hallgatott. Szólt a pátriárkák, a próféták és Fia, Jézus Krisztus által is, és szól ma is. Tisri hónap 10. napjára esik jóm kippur, az engesztelés napja. A főpap az évben egyedül ezen a napon ment be a jeruzsálemi templom szentélyébe, a kárpit mögé. Két áldozatot kellett bemutatnia: egyet magáért és családjáért, a másikat pedig a nemzetért. Mikor kilépett a szentélyből, a kárpit mögül, a nép tudhatta, hogy az Örökkévaló elfogadta a bemutatott áldozatot, ez volt a jel. Jézusnak is fel kellett támadnia, hogy nyilvánvalóvá legyen, Isten elfogadta az áldozatát a bűnök bocsánatára. A szukkot, a sátrak ünnepe a pusztai vándorlásra emlékeztet. Az Örökkévaló a népét lázadozása ellenére is vezette a pusztában, úgy, hogy még a sarut is megőrizte lábukon. Szukkotkor hét napra kell sátorba költözni legalább az étkezések idejére. Ez az utolsó aratási ünnep. Kifejezi azt is, hogy Isten bevégzi a földön megváltó munkáját, és felállítja hatalmát mindenek fölött. Az emberekkel lakozik, leszáll a sátora (Zak 14,16). 3MÓZ 23 alapján még egy ünnepről beszélhetünk, egy nyolcadikról: a sabbátról, a szombatról. A heti rendszerességgel megült ünnep ráirányítja a figyelmet arra, hogy minden teremtmény az Úré, és ő a megváltás Istene, aki kihozta népét Egyiptomból, megváltotta őket a bűn és a halál kötelékéből. Avi Snyder szólt arról is, hogy Isten három ünnep esetében (kovásztalan kenyerek ünnepe, pünkösd és a sátoros ünnep) rendelte el a Jeruzsálembe való felmenetelt. A hívő ember számára hordoz ez üzenetet: a kovásztalan kenyerek ünnepe a megszentelődést, az elkülönítést, a pünkösd az aratás kezdetét, a mezőre való kiküldetést, a sátoros ünnep pedig a végső aratást. Tulajdonképpen három kérdésre ad választ a három ünnep. A kovásztalan kenyerek ünnepe arra, hogyan kell a hívőnek élnie. A pünkösd (pentekoszté) arra ad feleletet, mit kell tennünk, mi a feladatunk. Szukkot pedig arról beszél, mire kell néznünk, merre kell tekintenünk. Ezt fejezi ki Jézus tanítványaihoz intézett szavaival: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba” (Mt 9,37-38) A Krisztus feltámadása utáni első pünkösd és az utolsó sátoros ünnep között élünk - fogta személyesebbre szavait az előadó. - Aki még nem adta át szívét az Úrnak, ahhoz három ünnep is szól: a páska, mely arra int, hogy rabszolgaságban élsz, és meg kell, hogy váltsanak. A kürtzengés ünnepe arra figyelmeztet: Isten nem hallgat az életedben. Az engesztelés napja pedig arra emlékeztet, hogy Jézus feltámadt a halálból. Ő él, és várja, hogy megbocsásson neked. ■ Bállá Mária Az elhangzott előadások írott változatát - a sorozat szervezőinek tervei szerint - kötetbe gyűjtve vehetik majd kézbe az érdeklődők.
