Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-02-17 / 7. szám
12 n 2013; február ,17. UYERMEKOJLDAL Evangélikus Élet Csíz A verébnél kisebb madár. A hím fejtetője, sapkája és kis torokfoltja fekete, háta sötétzöld, szárnyán két sárga szalag látszik. A tojó szürkészöld, nincs fekete sapkája és torokfoltja. Hozzá hasonlítanak első színruhájukban a fiatalok is. A csíz hazánkban kis számban a középhegységek erdeiben költ, ott, ahol nagyobb lucfenyvesek vannak. Az első hazai fészkelést a Bükkben, egy magas lucfenyőn bizonyították. Csízekkel leggyakrabban az őszi vonulás idején, szeptemberben és októberben találkozhatunk, de maradnak csapatok novemberig, sőt néhány an át is telelnek. Apró magokkal élnek, kedvelik az éger- és a nyírfa termését. Egy alkalommal Bécsy László barátommal a Kis-Balaton Diás-szigetén azt vettük észre, hogy az égerfákon sok csíz táplálkozik. Éjszaka fagyott, az éger magjai kiperegtek, és másnap reggel valamennyi csíz a fák alatt, a talajon keresgélt. Szelíd, bizalmas madarak. Az ócsai égerlápon a tavaszi vonulás idején, márciusban gyakran figyeltem őket. Olykor kórusban énekeltek, nem túlságosan hangosan, de hangjuk nagyon kellemes csicsergés. Többnyire a fák koronájában tartózkodtak, de néha leszálltak az alacsony ágakra is. Ilyenkor volt, hogy egészen közelről nézegethettem őket. Jézus csodatételei ► Mostani sorozatunkban Jézus csodatételei közül elevenítünk fel ötöt. Mindegyik részhez tartozik egy-egy feladat is. Ezek helyes megfejtéseit összegyűjtve a sorozat végén küldjétek el szerkesztőségünk címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.)! A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. GYERMEKVÁR 3-Jézus nem sokkal azután, hogy elhívta tanítványait, és elkezdett csodákat tenni, egy nap a galileai Kapernaumban volt. A zsinagógában tanított, és meggyógyított egy beteg embert. Amikor kijött a templomból, Jakab és János jött elébe egy rossz hírrel: Simon Péter anyósa súlyos betegen fekszik otthon. Jézus azonnal elment hozzájuk. Belépve a házba a Mester odament a beteg ágyához. Megfogta a lázas asszony kezét, és megparancsolta a láznak, hogy azonnal hagyja el őt. Abban a pillanatban csoda történt: a nagy beteg meggyógyult, és egészségesen kelt ki az ágyból. Volt nagy álmélkodás és öröm a házban! A meggyógyult asszony attól a naptól kezdve hitt Jézusban, és neki szolgált. Melyik úton jut el Jézus a tanítványaival Péter házához? Oldjátok meg a számrejtvényt, és megtudjátok, hány böjti vasárnap van minden évben húsvét előtt. Hamarjában kifeszítettünk egy nagy függönyhálót, és több tucat csízt fogtunk. Sorra meggyűrűztük, aztán elengedtük őket. Nem nagyon ijedtek meg: másnap több gyűrűs példány újra a hálóba került. A csízek észak-északkelet felől, Skandináviából, Oroszországból és Ukrajnából érkeznek hozzánk. Ezt több ott megjelölt és nálunk kézre került példány bizonyítja. A nagyobb csapatok addig időznek itt, amíg a táplálék kitart, utána továbbrepülnek dél felé. A hazánkban meggyűrűzött csízeket zömmel Olaszországban regisztrálták. Ott sajnos ma is lövik, pusztítják kis énekesmadarainkat. Találkoztam csízekkel mezei földutak mentén is, ahol a katáng apró magvait eszegették. A korábban gyakran kalitkában tartott madár ma védett, természetvédelmi értéke tízezer forint. ■ Schmidt Egon Kérdések 1. Vajon hány tojás van a csíz fészkében? 2. Milyen színűek a tojások? 3. Hány nap alatt kelnek ki a fiókák? 7?»/» dvu jdyudz-JJ-l(S3UdZJJ £ !>/VJ}OZVJU1UI ]v>/>iv]vu -oa jdjos S3 pyydLjjad vujvqsd/CusijjoA uodvjv sdjsijdf'z ‘.io-űÍ3u r :yozsv]v/[