Evangélikus Élet, 2012. július-december (77. évfolyam, 26-52. szám)
2012-12-23 / 51-52. szám
i6 -m 2012. december 23-30. FORRÁS Evangélikus Élet Reményik Sándor János evangéliuma Ravasz Lászlónak Összehajolnak Máté, Márk, Lukács, És összedugják tündöklő fejük Bölcső körül, mint a háromkirályok, Rájok a Gyermek glóriája süt. A gyermeké, ki rejtelmesen bár S természetfölöttin fogantatott: De fogantatott mégis, született S emberi lényként, tehetetlenül, Babusgatásra várón ott piheg. A gyermek, a nő örök anya-álma, Szív-alatti sötétből kicsírázott Rongyba, pólyába s egy istálló-lámpa Sugárkörébe. Bús állati pára Lebeg körötte: a föld gőz-köre. A dicsfény e bús köddel küszködik. Angyal-ének, csillagfény, pásztorok S induló végtelen karácsonyok, Vad világban végtelen örömök Lobognak, zengnek - mégis köd a köd. S mindez olyan nyomorán emberi S még az angyalok Jóakarata, Még az is emberi és mostoha. De János messze áll és egyedül. Nem tud gyermekről és nem tud anyáról, Nem születésről, nem fogantatásról, Csillag, csecsemő, angyalok kara, Jászol, jászol-szag, - József, Mária, Rongy és pólya, királyok, pásztorok, Induló végtelen karácsonyok: Nem érdeklik - vagy mint rostán a szem, Kihull az ő külön történetéből, Kihull mindez, és mindez idegen, Apró, földízű, emberi dolog. Nagyobb, nagyobb, ó, nagyobb a Titok! János, evangélista, negyedik Külön áll, világvégén valahol, Vagy világ-kezdetén, vad szikla-völgyben S a fénytelen örvény fölé hajol. És megfeszül a lénye, mint az íj, Feszül némán a mélységek fölé, Míg lényéből a szikla-szó kipattan S körülrobajlik a zord katlanokban Visszhangosan, eget-földet-verőn, Hogy megrendül a Mindenség szive: Kezdetben vala az Ige. S az Ige testté lön. SZENTESTE - ROM 1,1-7 A karácsonyest Jézusa - Páltól Kicsoda a karácsonyi Jézus? Az esti istentisztelet bibliai olvasmányai róla szólnak: ő az eljövendő, aki által áldást nyerhet a föld valamennyi népe. Az együtt látó evangéliumok alapján kicsi gyermek, aki maga be sem tud mutatkozni. Az egyikben ugyan felnőttként szólal meg, Reményik Sándor mégis úgy látja, hogy Máté, Márk és Lukács együtt vannak a „bölcső körül”. A költő szerint János evangélista az, aki „Nem tud gyermekről és nem tud anyáról, / Nem születésről, nem fogantatásról, / Csillag, csecsemő, angyalok kara, / Jászol, jászol-szag, — József, Mária, / Rongy és pólya, királyok, pásztorok, / (...) / Nem érdeklik...” Mindez „kihull az ő külön történetéből”. János számára „nagyobb a Titok”; az ő Jézusa a testté lett Ige. (Reményik Sándor: János evangéliuma.) Karácsony estéjén Pál apostol is bemutatja Jézust. Levélben ír róla. Saját nevének említése, a címzés, a bevezető szavak sokasága arra utal, hogy személyesen érintett, és valami fontosat akar az olvasók tudtára adni. Ki az, akiről az evangélium szól? Kiről tanúskodik a karácsony? Pál apostol Jézus bizalmasaként és szószólójaként, az evangélium hirdetőjeként, karácsonyi küldöttként hitvallást fogalmaz. Nem ő kerül az előtérbe: személyét az evangélium eltakarja. Annak, aki rá tekint, őt hallgatja vagy olvassa, Krisztust kell látnia és hallania. Pál - másik nevén Saul, a képzett zsidó rabbi, egykor hithű, rajongó farizeus, aki saját elmondása szerint a híres Hillél rabbi unokájánál, Gamálielnél tanult az ősi törvény szigora szerint - korának keresztényeivel közösen, meggyőződéssel vallja: az egész Ószövetség Mózestől a prófétákig, Krisztusról tesz bizonyságot. Az angyalok, a pásztorok, a napkeleti bölcsek és Keresztelő János mellett maga az Ótestamentum is az evangélium, Jézus Krisztus hírnöke! Feltámadása után maga Jézus magyarázta el tanítványainak mindazt, ami az írásokban Mózestől kezdve a próféták könyvein át a zsoltárokig róla szól. Pált is ő győzte meg, amikor még rugódozott az ösztöke ellen - azaz látszólag ellenállt ugyan, de tudat alatt már Krisztusé volt -, majd a damaszkuszi úton, azután a további megjelenéseivel és kinyilatkoztatásaival. Az apostol karácsony este nem tudja másként bemutatni Jézust, mint úgy, hogy a Megszületett és a Feltámadott ugyanaz. Karácsonyban benne rejlik húsvét - miként húsvét sem képzelhető el karácsony nélkül. Felénk a hólepte karácsonyi táj is mintha azt tükrözné, hogy a betlehemi csillag fényében ott világít húsvét hajnalának a fehérsége. így lehetséges, hogy a magával ragadó apostoli bemutatás egyben felhívás is. Az angyal által hirdetett nagy öröm nemcsak Dávid utóda, a kis Jézus iránti hódolatra indít, hanem az Isten Fiától, a feltárna1 dott Krisztustól kapott apostolságra, szolgálatra is. Karácsony este nem egyszerűen a tétlen, bár kedves szemlélődés meg a csendes ünneplés ideje; több és mozgalmasabb is annál: karácsony keresztény küldetésünk születésének megindító alkalma. Az egymás megajándékozását bevezető csengettyűszó visszhangzik az Isten tiszteletére és szolgálatára szólító harangok mindenkori megkondulásában. Másnap, harmadnap marad-e, lesz-e még kedvesség, szeretet, jó szó, ajándékozó indulat? Ady Endre óhaja (Karácsony) szerint valóra válik-e, hitté lesz-e „a szép rege”, karácsony üzenete? Istent imádva és egymást szeretve a gyarló ember ember tud-e maradni - nem csak ideig-óráig, de az ünnep után is? A keresztények, a gyülekezetek, az egyházak családi, munkahelyi, társadalmi jelenléte és megszólalása nyomán hívővé lesz-e a hitetlen, engedelmessé lesz-e az engedetlen? Az örömhír, az evangélium képviselőinek kért és kéretlen véleménye vigaszt jelent-e a vigasztalannak, erőt ad-e az erőtlennek, reményt ébreszt-e a reményvesztettben, alázatra és szerénységre ösztönzi-e az önteltet? Felhívásunk hatására nyugodttá és türelmessé válik-e az ideges, megbékél-e az erőszakos? Nálunk a téli hópelyhekkel, délen a nap nyári sugarával igazi boldogság száll-e a világra karácsonykor? A 2012 karácsony estéjén kiéleződő kérdéseink ellenére komolyan vehető és hiteles Pál apostol eszményi békeköszöntése. Nála ugyanis Jézus bemutatása és az ő követésére való felhívás egyúttal kegyelemhirdetés. Üdvözlő szavai ma is elhangzanak igehirdetéseink előtt. Nem kötelező sajátosság, a megszólítás vagy a szertartás modorossága ez, hanem Jézus ajándékainak, a kegyelemnek és a békességnek az ünnepélyes átadása. Az ajándék az ajándékozóra mutat: a jászolbölcső, a kereszt és az üres sír Krisztusára. Tőle, a teljes Krisztustól kapunk kegyelmet és békességet, hogy méltó legyen az ünnepAZ ÜNNEP IGÉJE lésünk, hogy be tudjuk tölteni hivatásunk, hogy hitre és engedelmességre hívjuk a népeket, hogy ajándékot kapjon általunk a világ. Pálnál a levélforma szokásos üdvözlése több mint szokás. Megőrzi ugyan, de tartalmassá teszi: a szép zárómondat célja Jézus kegyelmének és békességének közlése az apostol olvasóival és hallgatóival. Miközben írt vagy diktált, Pál lelki szemeivel későbbi úti célját, Rómát látta és az ott élő keresztényeket. Ismeretlen ismerősökként gondolt rájuk, mint akik hozzá hasonlóan Isten elhívottai. Reggel, amikor a hosszú levelet befejezhette, a milliós nagyvárosban kialudtak már a lámpák és a mécsek. A homályban is a világtávlatot fürkészve, indulófélben elmondhatta, mint a költő: „Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba. / A szűk szobában is terem öröm, / Gyúl apró gyertya ínség éjjelén, / Ó, csak ne legyen sorsom bús közöny, / Ó, csak legyek a fény forrása én, / (...) / Én az idegen, én a jövevény.” (Reményik Sándor: A karácsonyfa énekel.) Karácsony ünnepének reggelére elhalványul a betlehemi csillag esti világossága. Tudjuk azonban, hogy a fény forrása éppen akkor kezdi a küldetését. ■ Bácskai Károly Imádkozzunk! Istenünk, Jézus születésével fényt hoztál a világba. Add, hogy ez a világosság beragyogja a mai estét. Add, hogy békesség legyen az emberek között. Vigasztald mega gyászolókat, a szomorúkat. Adj békességet azoknak is, akiket hivatásuk a munkához köt. Adj békességet, Urunk! Jézus nevében kérünk. Ámen. A Fiú Az M3 mellett megszületik a Megváltó... Többen mondták: föltétien nézzem meg. Azután telt-múlt az idő. Megfeledkeztem róla. Majd azt hallom, „fesz” van! Van, aki lelkesedik, van, aki morog, tiltakozik, betiltást követel. Sokak csodálkozó öröme mellé az egyéni dünnyögés-morgás is megjelent. A felszisszenés mellé testületi fejcsóválás is társul: esperesek, gondnokok emelik fel hangjukat a film ellen. Ezután már megnéztem. Azután újra meg újra meg újra. Legszívesebben gratulálnék a készítőknek és a megrendelőknek. De hát itt nem egyszerűen valami ügyes húzásról, profi egyházreklámról van szó. Mérhetetlenül többről: igehirdetésről. Sőt: evangéliumhirdetésről. Úgy, ahogyan annak lennie kell: életközelien, lényegretörően, frappánsan, mai nyelven. De az örök evangélium jelenik meg: Isten emberré lett. Hozzánk hasonló hús-vér emberré. Megüresítette, megalázta magát, szolgai formát vett fel... Református testvéreink missziói indíttatású rövidfilmjéről, így is fogalmazhatnám: „bibliai klipjéről” van szó, amelynek A Fiú címet adták alkotói. A szamár helyett kamion a közlekedési eszköz, az istálló helyett a kamionparkoló mellékhelyisége a születés helye, a pásztorok és egyszerű emberek helyett kamionsofőr, prostituált és néhány rendőr veszi körül az úton lévő, majd a méltatlan helyen megszülető gyermeket. Karácsonyi történet, 2012. Igazán mai. A miénk. S a kérdés ma is az, hogy engedjük-e köztünk, nekünk, értünk megszületni a fiút. A megváltót, az emberi formát öltő Istent. A történetet lehet polgári módon is elmondani: pásztorromantikával, hangulatos betíehemi kulisszákkal, kedvesbarátságos bocikkal, jól fésült látogatókkal. Innen már csak egy lépés a szaloncukrokkal díszített háttér és az édeskés „csendes éj” Pedig a pásztorok minden valószínűség szerint mosdadanok, büdösek és borotválatíanok voltak, az istálló kényelmetlen és trágyaszagú, a meleg hangulat helyett a hideg közelkeleti estében még az állatok lehelete sem adott inkubátormeleget, a higiénia pedig nemhogy a kórházi, de a családi otthoni mértéket sem érte el. Egyszerűen botrány volt, hogy ilyen helyre, ilyen módon, ilyen környezetben született meg az Isten. Ez akkor is így van, ha mi évszázadokon át rózsaszínre festettük a sztorit. A hajléktalan Isten (nem csupán képe, hanem) valósága alig fér bele a szalonkereszténység gondolkodásába. (Jézus később is hajléktalanként mutatkozik be: „A rókáknak van barlangjuk, de az Emberfiának..!’) A film sokkoló. Az evangélium lényege szerint sokkoló. A tiszta evangélium mindig is az volt. Nem akar hamis illúziókban ringatni, s nem akar önelégült felszínességünkben hagyni. Kimozdít langyos érdektelenségünkből. .. Nem a kegyes-kegyeden embereket szólítja meg, hanem azokat a „periférián” lévőket, akik valamiért nem ismerhették meg az evangéliumot. De hisz az eredeti karácsonyi történet és a mai adaptáció is missziói célból íródott le, pont azokat szólította meg, akik a periférián vannak. Azokat a (boldog) lelki szegényeket, akik elég üresek ahhoz, hogy be tudják fogadni a be nem fogadottat, a Fiút. Csupán négy perc tizennégy másodperc az egész. S aki figyel, annak az életét változtatja meg ez a néhány pillanat. Aki ilyen vagy olyan interpretációban, de szívéhez engedi a karácsonyi történetet, annak lesz igazi karácsonya. A filmben játszó színészek közül többen „nem egyházközeliek” És mégis megfogta őket a történet e mai formája. Ez a jó igehirdetés titka: az örök evangéliumot a ma emberének mai nyelvén megszólaltatni. Ma egyre kevesebben olvasnak, de egyre többen nézik a képernyőt, s „lógnak” a monitorokon. A verbális korszakok után most a vizualitás kultúrájában a képek hirdetik: Megtartó született ma néktek... A film mellé egy egész honlapot építettek az ödetgazdák. Kísérőfilmek, rövid villanások, elgondolkodtató képek és szívből jövő, egyszerű szavak. Werkfilmeknek hívhatnánk ezeket, amelyek az alapanyag születésének körülményeit mutatják be. De nem azok. Minden mondatuk, mozdulatuk - lám, megint milyen régies szó jut eszembe - bizonyságtétel. Tanúskodás karácsony igazi titkáról. Mert az igehirdetés - A Fiú igehirdetése is - tanúvá tesz. Isten szeretetének tanújává. A karácsony előtt ránk leselkedő sok veszély közül az egyik legynagyobb, hogy karácsonyunk múltidéző ünneppé válik. Elvész a múlt ködében, idézve gyermekkori emlékeket vagy történelem előttinek, meseszerűnek tűnő bibliai történeteket. Pedig az Isten érkezése (adventus Domini) itt zajlik. Az érkező Úr a mi utainkat járja, a megszülető Jézus a mi életünkbe születik bele. Övéi közé jött, s az övéi nem fogadták be - panaszkodik joggal János evangéliuma prológusában. Az embertelen világ kétezer évvel ezelőtt éppen úgy nem fogadta be, mint ahogy ma is ki akarják vetni a fiút. A filmet is, meg azt is, akiről szól. A film születésénél bábáskodó Ódor Balázs teológus-lelkipásztor így fogalmaz: „Isten nem lesz sohasem embertelen, még akkor sem, ha mi istentelenekké leszünk.” Hálás vagyok a református testvéreknek, hogy nekem - s még sokaknak (egyházban és periférián élőknek egyaránt) - igazi karácsonyt szereztek. Nem beszéltek mellé. Nem maradtak a felszínes karácsonyi hangulatkeltésnél. A lényegről beszéltek. Isten egészen mélyre hajló szeretetéről. Olyan mélyre hajolt, hogy eljutott a kamionparkoló piszkos mosdójába is, sőt még a torzult életű emberekből is tudott embert faragni. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) A film az interneten a http://afiu.hu/ címen tekinthető meg.
